Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-14 / 114. szám
Hunk a gáton és bámuljuk a vizet a sarudi öbölben. Távolabb, — mint nagy fehér lepkék — sirályok hasítják aha-bokat. Ott valahol, ahol valamikor a kis Tisza folyt és amely most egy nagyvárosnyi sima vízfelület a felduzzasztott Tiszán. — Innen kezdődik a strand! Kikötött csónakokat ringat a szél, a partot bizony megviselte a tavaszi hullámverés, ahová Talmács János tanácselnök még a nyáron strandhoz illő kavicsot, homokot Ígér, a gát túloldalán pedig a félig kész öltözők befejezését. A kempingbe még csupán szállingóznak a vendégek, de a nyár igencsak szaporítja a lakosságot, a vizet, a nyugalmat, a békés pecázgatást kedvelők sokaságát. Sarud tavaly ünnepelte fennállásának 650 éves évfordulóját. Itt a magas töltésen szemlélődve arra gondolok, hogy nagyot néznének eleink az őket annyiszor pusztító, sőt elpusztító fertelmes nagy viz láttán, amely most már senkit sem fenyeget, ezért így nyaranta inkább tülekednek ide, mintsem elfutnak az emberek. A hajdani „Sorousd“ királyi birtok volt, amelyért Csanád egri püspök a dunántúli — többet érő — Mór faluját adta cserébe Károly Róbertnek. A száz évvel ezelőtti tízezer holdasnál is nagyobb sarudi határból mindössze 3400 hold volt a szántó, a többi rét, legelő, erdő és nádas. Az ősök bizony csodálkoznának, de kutatnának is! Keresnék rétjeiket, a selymes, dús takarmányt adó legelőket, az ártéri erdőket ésa közel háromszáz hold nádast is, amelyen hajdan ür és jobbágy békétlen haraggal folyton osztozkodott. E tájon most már a viz az űr! Az ember 1970 óta — új gátrendszer közé szorítva — örökre elnémította az árveszély miatti harang-kongatást, a régi bajt, amelyek helyett mitagadás újakat hozott a kibontakozásában erőlködő új élet. — Sarud a Közép Tiszavidék folyamatosan és fokozatosan fejlesztendő üdülőkörzetének része... Ez amennyiben öröm, annyiban gond is, mert nem könnyű a nyaranta ide költöző új telektulajdonosok, — mintegy 230 család — és a kirándulók ellátásáról a kis falu vezetőinek gondoskodnia. Sok minden történt már. Új vendéglő épült, gazdagodott az ellátás, mégis bőven van türelmetlen követelődzés, jelenleg nem teljesíthető óhaj és sóhaj. Némelyek adju- ramistent akarnak; köves utat, járdát, vizet, olyasmiket a telkeiken, amire 650 éve várt türelemmel az őslakosság. — Mi is adófizető polgárok vagyunk! A tanácselnökkel és a vb titkárnővel Szabó Lászlónéval, az Üdülő Bizottság titkárával a tanácsházán folytatjuk a beszélgetést a nagy időket átvészelt, sok rosszat és jót megért kis faluvá zsugorodott település életéről. Bizony, az élet hullámverései a régen itt élő dolgos, iparkodó népet sem kímélték, bajt és áldást egyaránt hoztak. — Elnéptelenedünk, csökken az őslakosság. Meglepő statisztikák között bogarászunk. A számok nem hazudnak és valóság, hogy a jelenlegi 1650 állandó lakos nyolc évvel ezelőtt háromszázötvennel volt több, negyven esztendővel ezelőtt pedig éppen kétezerrel... — A fiatalok többsége máshol keres megélhetést. A történelem leckegyűjteménye persze kimeríthetetlen és ha igazak is a számok, de hatnak az ellenerők, és a tülekedő jelen jóvoltából változtatják a szint. Ám mielőtt segítenénk a tiszta valóságlátást, nézegessük egy kicsit még tovább ennek a kis tiszai falunak a szürke hétköznapjait. A faluban nyolcvanöt cigánycsalád él, mintegy 310 ember’. Az iskolában a gyerekek negyven százaléka, az óvodában több mint a fele cigány származású. Végh Mihály, az Általános Művelődési Központ igazgatója az iskolában két csengetés között kevés szóval is sokat mond, majd kezembe nyomja az intézmény saját technikával készült képes híradóját, amelyet a tsz sokszorosít és d'r. Zsolnai József: Egy gyakorlatközeli pedagógia c. könyvét. Nagyszerű olvasmány mindkettő, nem szólva arról — bármily furcsán is hangzik -, hogy a pedagógiai tanulmány ajánlásait érzem a híradóban. Tudom, messzire kalandozunk ä hétköznapok hullámverései között, ez azonban szivárványkép, mert minden, ami most ebben a faluban a politikában, a gazdaságban, a kultúrában, az idegenforgalom kibontakozásában történik nem más, mint a megtartó erők megtalálása. — Felismertük, hogy a cigánylakosság további növekedése tény. Ezért mindent el kell követnünk, hogy mielőbb sikerre vigyük társadalmi beilleszkedésüket, műveltségűk fejlesztését... Ezek az igazgató szavai, mint ahogyan a tanácselnök is arról tájékoztat, hogy a cigányok 95 százaléka tisztességes munkás, számos család anyagi helyzete, lakáskultúrája bárkinek példaként szolgálhat. A baj az öt százalékkal van! A megyében Besenyőtelek után a hetvenes években elsőként honosították meg a komplex nevelési és oktatási formát. Fél ország járt ide modern pedagógiát tanulni és most úgy tűnik, a Zsolnai módszerrel ismét tovább lépnek. — A magyar és a cigány lakosság együttélése kapcsolódik ehhez a programhoz! Ehhez rendelkezésünkre áll egy kiépített videórendszer, a számítógépeink, amelyekkel itt nem csupán játszanak, de dolgoznak is. Ezen történik az intézmény ügyiratkezelése, az órarendek összeállítása, a dolgozók bérnyilvántartása és nem utolsó sorban az iskolai újság készítése, amelyet a gyerekek írnak. Fejemben és szívemben megszelídülnek az előbb még oly riasztó számok, prófétaként hallgátom az igazgatót, az iskolatitkárt, a könyvtárost, megcsap, magával ragad a hév, a lelkesedés. — Sok a hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyermek, — korántsem valamennyien cigányok -, ezért a legjobb pedagógiai programra van szükségünk. Ez egy általános képességfejlesztő tevékenység, amely máraz óvodában kezdődik. Ehhez és a vállalt országos kísérlethez úgy érezzük mindenünk adott, egyebek között a hat és félmilliós költségvetés keretei között. Nem kerülgetem a szavakat! Konkrétumokat szeretnék hallani a cigány gyerekekre vonatkozóan. Kézzel fogható eredményeket, gondokat, bajokat, sikertelenségeket is. Ketten is elmondják, alig győzöm papírra vetni: Tiz éve még fehér hollónak számított az olyan cigány gyerek Sarudon, aki kijárta a nyolc osztályt. 1962 történelmi dátum! Ekkor végezte el az általános iskola valamennyi osztályát az első cigány tanuló. Most kivétel nélkül mindegyik a szakmunkásképzőbejelentkezett... — Mi a gond? — A cigányok korán érnek! Párválasztás, élettárs, vagy házastársi kapcsolat miatt előbb- utóbb kimaradnak a szakmunkásképzőből. „Elhálnak“. Az ő nyelvhasználatuk szerint. És ennek a következménye a félbeszakadt tanulás, a derékbatört szakmai próbálkozás. — Hol a megoldás? Egy munkahelyteremtő beruházást tervez a tsz, kétmillióért tanműhelyt épít a jelenlegi gépműhely mellé azok számára, akik — magyarok, cigányok — de kiestek a szakmunkásképzőből. Ez egy pályázat tulajdonképpen, amelyet az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal hirdetett meg ötven százalékos költségvállalással. Belevágunk! Ne kallódjon el, ne váljon csavargóvá egyetlen fiatal sem, jöjjenek haza és ha úgy tetszik család mellett szerezzék meg három év alatt ők is a szakmunkás bizonyítványt. Igen, a termelőszövetkezet! Tőlük és róluk mindössze egy vb beszámoló kerül a kezembe és a tanácsnál, meg az iskolában szerzett információ a múlt esztendő 16,5 milliós nyereségéről. Nagy Dezső elnök nevét sűrűn emlegetik, a fő mecénást, aki felismerte, hogy csak képzett, okos, értelmes emberekkel boldogulhat a gazdaság és, hogy az iskola; az oktatás, a nevelés termelőerő. Nem véletlen, hogy a gazdaságban 16 embernek van egyetemi, főiskolai végzettsége. A világ persze nem fogható kézbe, de ha egy közösség sűrejébe belecsöppen az ember és ott nem csupán néz, de lát is, előbb-utóbb eligazodhat a szándékokat illetően. Hosszú a Tiszagát, száraz időben negyede az út innen Kisköréig. A sima víztükör itt-ott még megtörik, bokrok hegye, hajdani erdők lombkoronája integetnek inkább csak emlékeztetőül, mert ez a táj már nem a régi. Gátszakadás lett a gyakori hullámverésből és egy nagy tó keletkezett itt az ország közepén. Úgy tűnik valamikor ez lesz a második Balaton... Szalay István Sarudi hullámverés
