Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. április 9., szombat 7. Főúri ősgalériák, családi arcképek Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában HEVESI JÓZSEF-ALAPÍTVÁNY Nevet kapott egy hevesi Mamut polisztirolhabból Roby Braun, a Cycad „dinoszauruszrestauráló” cég igazgatója 1988. március 29-én bemutatta az előző évben. Shropshire-ban talált csontok alapján acélvázra ráépített polisztirolhabból és nejlonrostokból készített életnagyságé mamutmodellt. A sajátos „restaurálás” alapjául szolgáló mamutcsontok a Nagy-Britanniában eddig kiásott legnagyobb ilyen állattól származnak. (Népújság-teleiotó — MTI Külföldi Képszerkesziöség) Mindennapi nyelvünk Egy szó- és szóláscsalád bővülő szerepkörben Kastélymúzeumok látogatásakor mindig különleges élmény az „ősök termé”-nek megtekintése. Elvonul előttünk a főúri családok emelkedésének története, politikusok, katonák, egyházna- gyok személyéhez kapcsolódva megelevenednek a múlt közismert vagy éppen ez idő tájt feledésbe merült eseményei. A családi arcképgalériák varázsát növeli az évszázadok változó divatja, a drága ékszerek és míves fegyverek, hiszen mindez hozzátartozik az ősgalériák. családi tekintélyt és gazdagságot kifejező ábrázolásmódjához. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria közös kiállítása, — amely szeptember 4-ig tart nyitva ■— az ősgalériák hazai fejlődését, stílusának és művészi ,technikáinak gazdagodását a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának grafikai és festményanyagán mutatja be a XVII. század elejétől a XIX. század végéig. A török harcaikról híres Batthyányak és Zrínyiek, a XVII. század első felének protestáns főúri ellenzékéhez tartozó Thurzók és Illéshézyak, az Erdélyből a királyi Magyarországra jött és itt fontos hivatalokat viselő Csákyak, a Habsburgok ellen szervezkedő Nádasdy- ak és a kuruc szabadságharcot vezérlő II. Rákóczi Ferenc családi gyűjteményekből származó képmásait láthatja együtt a közönség a kor középnemességének portréival. A mintegy 250 arcképet bemutató kiállítás XVIII. századi egységéiben az ekkor magas méltóságokA közelmúltban kedves ünnepség szintere volt a Hevesi 1. Számú Ének-Zenei Általános Iskola. Ekkor kórusuk bensőséges ünnep keretében felvette Hevesi József nevét. Özvegye, Hevesi Józsefné ma is boldogan emlékezik vissza az ünnepi pillanatokra, öt kértük; mutassa be a névadót. — A párom kántor-tanító volt — mondja. — 1909-ben szerzett oklevelet Kassán, 43 éven át tanított itt. Mindene volt a gyermek- és a zeneszeretet. 1923-ban megalakította a Hevesi Dalosegyletet. amelynek több mint húsz éven át volt a karnagya. — De látja — mosolyog — csapong a gondolatom. — Nem ezzel kellett volna kezdenem, hanem azzal, hogy a férjem családja visszamenőleg 278 éve a tanításnak áldozta az életét. A dédszü- lőktől fogva mindenki a hevesiek okításáért fáradozott. — Több évszázados tehát a jó példa, amit követni lehetett. De milyen is volt ez a hosszú idő alatt kialakult szerep? — A tanítóskodás régente nemcsak abból állt, hogy órákat tartottak, hanem együtt is éltek, lélegeztek a falubeliekkel. így aztán a dalolás sok-sok barátságot létrehozott. Férjem nemcsak énekelte a nótákat, hanem írta is. Ma is gyakran hallhatók az általa komponált zeneszámok. Lexikonban is szerepel, mint nótaszerző. — Ügy tudom, ön alapítvánnyal támogatja az iskola szorgalmas, zenekedvelő tanulóit. Ma inkább a . javak megszerzését, mint önzetlen felajánlását tartják fontosnak az emberek: ön mégis utóbbiról lett közismert. Mi ösztönözte erre? — Az utolsó éveiben, 1970 előtt gyakran beszélgettünk arról, hogy hogyan lehetne méltó emléket állítani társam pedagóguscsaládjának, s egyúttal elősegíteni helyi tehetségek kiemelkedését. Nekünk nem volt gyermekünk, de úgy éreztük, minden kicsi a mienk, akiket szere- tetünkkel meg tudtunk érinteni. Rájuk gondolva, s arra, hogy a dallam nehogy kivesszen az életből, úgy döntöttünk, hogy a lemezek után járó szerzői jogdíjat felajánljuk az iskolának. Ebből jött létre az alapítvány. Az évi 30—40 ezer forintot azok a kitűnő gyerekek, vagy közösségek kaphatják meg. akik tényleg megérdemlik. Akik olyan tálentumok, hogy a művészet ezen ágában képesek nyomot hagyni. Az ő továbbtanulásukat segíteni kell, akár úgy, hogy hangszereket, kottákat kapjanak, vagy úgy. hogy utazhassanak, ismerkedhessenek a nagyvilággal, a muzsikával. — Ma is vannak kevéssé tehetős családok, tehetséges csemetékkel. Ha nem tudnák kiemelkedésüket támogatni a szülők, ezt szorgalmazhatják abból a pénzből, amit a közösség, az iskola kapott. Az a fontos, hogy szeressék az éneket a mai fiatalok is. mert akkor biztos, hogy lesz rnit átörökíteni. Nem az a lényeges, hogy minden évben kapjon valaki, hanem az, hogy valóban az érdemesek jussanak előbbre. Akik a legtöbbet tehetik, a zenei hagyományok megtartásáért, új értékek rögzítéséért, azok, az aktívan éneklők, muzsikálók. Közülük az iskola 70 tagú énekkarából kerülhetnek ki a majdani pedagógusok; Hevesi József eszmei örökösei. Ezután Kissné Kertész Gabriellát, a kórus vezetőjét kérdezzük az itteni munkáról. — Nem tartozom azok közé. akik megszépítik a valóságot — hangsúlyozza. — Annak ellenére, hogy énektagozatos az iskola — tehát kéthetenként négy órával többet áldozunk a tárgyra — nem könnyű kórusra mozgósítanunk. Elég leterheltek a „húzó” gyerekeink. Ha azonban egyszer belekóstolnak a hangok harmóniájának örömébe, akkor feledik a sok hétköznapi próbát, a fellépés előtti drukkot. A siker, a néhány ünnepi alkalom, s az újabb feladatokra készülés tart fogva minket. — Milyen ösztönzést nyújthat a Hevesi-alapítvány? — Megismerték a hajdani tanító munkásságát diákjaink. Főleg az énekkarosainknak lőhet jó példa mindez, amit neves elődünk elvégzett. Tudják, hogy a legkiválóbbak támogatást kaphatnak. s ennek ntár most is érződik ösztönző ereje. A zeneiskolával összehangoltan dolgozunk. Ott a hangszeres játékot tanulják meg, nálunk az elméletet és az éneklést sajátítják el. Sokan szeretnének bejutni zenei középiskolákba. Megérdemlik tehát a segítséget. — Mire készülnek pillanatnyilag? ra emelkedő Károlyiak, Esterházyak és Festetichek családi galériáiból mutatnak be néhányat. Ebben az időben már neves bécsi udvari festők teljesítik a magyarországi főúri megrendeléseket, így az ifj. Martin van Meytens Bánffy Dénes főlovászmes- terről, tanítványa, Michael Millitz, a Festetich család nőtagjairól készít arcképeket, míg Georg Weikert Károlyi Józsefné Waldstein-Warten- berg Erzsébet képmásában a századvégi anyagrész egyik legszebb portréját festi meg. Az ősgalériák XIX. századi fejlődése Donát János klasszicista művészetétől, kiváló bécsi mestereken át — mint pl. Franz Schrotzberg — Benczúr Gyula akadé- miztnusáig ível. A családi köteléken túli nemesi öntudat példái azok a kisméretű olajfestmények, amelyek a XVII. században hazánkban is működött augsburgi származású rézmetsző, Elias Wi- demann grafikus arcképsorozatainak nyomán készültek. Bemutatásra kerül az Esterházy család XVII. század végén készült illusztrált családtörténeti leírásának, a „Trophaeum”-nak néhány jellegzetes lapja is. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria közös kiállításához az Országos Levéltár a nemesi őskultusz jellegzetes emlékcsoportjával, festett és rézmetszetű családfákkal társul, az Iparművészeti Múzeum egykorú textileket, viseleteket. ékszereket mutat be, míg a díszfegyverekből a Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertára állít ki néhányat. kórus — A tavaszi bemutatkozások hagyományosak immár. A házi hangversenyünk, vagy a kulturális seregszemle belső megmérettetés is egyben. A közeljövőben a város énekkarai mutatkoznak be a művelődési központban. Ott lesznek az általános iskolákon kívül a gimnázium és a zeneiskola dalos kedvű tanulói is. Erre az alkalomra mi reneszánsz művekkel készülünk. Minden próba egy-egy apró felfedezés. Sági Tímea hetedik a osztályos diáklány, mint .kórustitkár tagja annak az öttagú bizottságnak. mely dönthet az alapítvány sorsáról. — Mióta énekelsz az iskolai kórusban? — Negyedikes voltam, amikor először felléptünk a többiek előtt — mondja. .— Azóta egyre több dalt tanultam meg. s nem untam meg még a próbákat sem. A szereplések pedig a legizgalmasabbak. Csak akkor csillapodunk le. amikor a három szólamban felcsendülnek a tanult dalok. Nagyon jó elsőnek lenni egy-egy versenyen. — Mint kórustitkár, milyen feladataid vannak? — Nagyon jólesett, mikor mindenki rám szavazott, s megválasztottak. Éreztem a többiek bizalmát. így beleszólhatok abba, hogy ki kapja meg Olgi néni alapítványából a támogatást. Erre tudom, többen is gondolunk titokban. Főleg azok, akik zenei pályára készülnek. Én még zongorázom is a zeneiskolában, s énektanár szeretnék lenni... B. Szabó Pál Egyéni és közösségi életünkben viselkedési kultúránk sajátos jelensége, hogy okkal vagy- ok nélkül a kelleténél gyakrabban dühösködünk, mérgelődünk, indu- latoskodunk, felbőszülünk, bosszankodunk, idegeskedünk, dühbe gurulunk, felháborodunk, haragra gerjedünk, ingerültek leszünk, felfor- tyanunk, heveskedünk, feldühödünk, dührohamot kapunk, elfog bennünket az indulat, s az indulatos, ingerült, dühös, mérges, haragos viselkedési formák egyre sűrűbben jelentkeznek mindennapi életünkben. Nem tartjuk tehát véletlennek, hogy a düh, a harag, az indulat fogalomkörébe tartozó jelenségek minősítésére, nemcsak a szavak, hanem a szólások köre is egyre szaporodó tendenciát mutat, s a nép ajkán, s a köznyelv szintjén az élőszó- beli közlésekben hallhatjuk pl. ezeket a szólásváltozatokat: Mérges, mint a darázs, mint a kanpulyka, mint a borstartó; dühös, mint a kivert bika, felütött benne a düh, fúj dühében, forr benne a düh stb. Szűkebb hazánkban, a palóc nyelvterületeken gyakran hallhatjuk ezt a szóláshasonlatot: Olyan dühös, mint a pipás ló. Két megjegyzés is kívánkozik e szólás kialakulásának és életútjának rajzához. A pipás ló jelzős szerkezet nem véletlenül vállalhatott kulcsszerepet a szólás nyelvi szövetében: a lovak patkolásakor pipával, azaz a ló száját összeszorító kötélkarikával, illetőleg orrcsípte tővel próbálták megregulázni a dühös, ingerült lovat. Ebből a jelzős szerkezetből vonta el a nyelvhasználat a dühös, a mérges fogalmak kifejezésére a pipás, a pipa, a bepipá- sodik, a bepipul nyelvi formákat. Ma már inkább argóízűnek érezzük, s elsősorban az ifjúság nyelvhasználatában jut ironikus felhangokkal terhelve közlő, kifejező szerephez, s ezeknek a rokonértelmű szavaknak a sorába illeszkednek beie: begerjed, bepörög, be- pöccen, feltúrázza magát, fúj dühében, begőzöl, felmegy a hangyája, zabos lesz. felmegy a pumpája, elmegy vele a hangya, felkapta a vizei, bezsong, felmegy az agyvizük stb. A felsorakoztatott nyelvi formák nem is oly régen inkább csak a bizalmas társalgási nyelvben, az élőbeszédben jelentkeztek, de ma már egyre gyakrabban olvashatók a sajtóban megjelent közlemények szövegeiben is. Erről bizonykodik ez a példatárunk: „Lassan kúszik felfelé a gőz az agyában. mert nem olyan munkát, bánásmódot kapott, mint amilyen joggal elvárható lenne” (Népszava, 1987. júl. 10.). — „Egyszerre felmegy nálam a pumpa (dühös leszek), ha látom, nem az igazság diadalmaskodik a pályán” (Népsport, 1988. febr. 10.). — „A pimasz felszólításra ne menne fel a pumpa bennem is” (Magyar Hírlap, 1988. febr. 20.). — „Mit szépítgessem, felkaptam a vizet” (Népszabadság. 1988. febr. 19.). — „Ha végképp felmegy az agyvizük. káromkodnak magukban' (Nők Lapja, 1988. 2. sz.). — „Ha begőzölnek, s elmegy velük a hangya, illetőleg felmegy a hangyájuk” (Tv sportadásából a vívók kapitányának véleménye). Sajátos szóláskeveredésnek típuspéldáját olvashatjuk az idézett nyelvi formák kapcsán, s ugyanakkor belehallhatjuk e szólásválto- zatokba ezeket a régi szóílás- módoikat is: A hangyában is van méreg, a hangyának is van haragja. Jelentésük: A kistermetű ember is tud nagyon dühös és mérges lenni. Dr. Bakos József
