Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. április 2., szombat 7. „Életem, hogy színész vagyok” Beszélgetés Agárdy Ilonával Agárdy Ilona és Sziki Károly Miller: Kél hétfő emléke című darabjában (Fotó koncz Jánost Jellegzetes mozdulata: kezével hosszú barna hajába túr. Gesztusai fesztelenek. Kérdezni se kell, szívesen nyilatkozik. KÖny- nyen kitárulkozó, közvetlen. Azért biztos vagyok benne, hogy számon tart minden feléje irányuló emberi megnyilvánulást. Mint mondja is, számára fontosak, nélkülözhetetlenek a megértő barátok, kollégák. Hisz ezen a pályán enélkül nem lehet boldogulni ... Vallomásaiból szinte kérdések nélkül is kirajzolódik a színész élete. Az újságírónak nincs más dolga, hogy mindezeket közreadja: Amerikai design-bemutató \ Amerikai design-bemutatót tekinthet meg a közönség a* Iparművészeti Múzeumban. A mai modern amerikai formatervezésről áttekintést nyújtó nagyszabású tárlatot március 21-én Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete és Rózsa Gyula, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg. A kiállítást — amelyet ezt követően Miskolcon és Kecskeméten is megrendeznek — belépődíj nélkül, ingyen tekinthetik meg az érdeklődők április 10-ig. (MTI-fotó: Cser István — KS) II közügyek iránti érzékenységünk, mai szóhasználatunk tükrében — Bárhová elkísérném Gáli László főrendezőt. Főiskolás kora óta ismerem — hiszen ö később végzett mint én —, és feltétel nélkül megbízom benne. Egy nyelven beszélünk. Jó pár évet „lehúztunk” a debreceni Csokonai Színházban. Színészkollégáimmal: Csendes Lászlóval, Bókái Máriával, Sziki Károllyal és a többiekkel, szívesen követtük. Remélem, hogy az egri közönségnek legalább olyan izgalmas dolog ez az első évad, mint nekünk. Talán mégis van abban valami, ha a néző úgy érzi: „ez az én színészem. ebben és ebben a szerepben láttam." — Színek, szagok, a gyerekkori emlékek fűznek Egerhez. S milyen érdekes, ahogy egyre többet tartózkodom itt. ezek a töredékek előjönnek az emlékezet mélyéből. Még ma is fel tudom idézni: óriási lapulevelek borították a patakpartot. Aztán a csontterem, a kazamaták! S — akkor még lehetett — nagy élményem volt, amikor először felmehettem a minaretbe. S a másik!,; itt tanultam meg úszni. Az úszómesterem apám volt, Agárdy Gábor és a kollégái Két trambulin állt a medence szélén, egy nagyobb és egy kicsi. Ök biztattak, hogy uacirjsk a mély vízbe, s ők odalent várnak. Ügy is történt. Valahogy a pályára is csöppentem... — Színészgyerekként nőttem fel. A szüleim akkoriban Miskolcon dolgoztak. Édesanyám is színésznő volt, Tóth Ha. Sajnos, néhány éve már csak múlt időben beszélhetek róla. Az évadot A nagy pesti tavaszi seregszemle egyik legérdekesebb színfoltja Szász Endre tárlata a Csók István Galériában, a Váci utca 25Jben. A művekről kellene beszélnem, mégis azzal kezdem, hogy ezt az érdekes egyéniséget, a gondolatait, azokat a kisugárzó erőforrásait szeretném utolérni, befogni, magam mellé letelepíteni, ahogyan elfogadásra, megértésre kínálja magát. Barátommá válik úgy. hogy nem is ismerem. Mintha valahonnan együtt hallgatnánk zenét és figyelmünk ugyanarra az élményforrásra tapadna. Mintha őt úgy szólítaná az alkotás szelleme, hogy közben ránk is figyelne, kortársaira, akiknek valamit a teljes érthetőség nyelvén kellene megmagyaráznia, miközben azt is oly igen óhajtaná, kerülnénk úgy a hatása alá, fogadnánk el ábrázolt hőseit, sokszor a legjobbik önmagát, hogy ne is vitatkozzunk vele. Csak' gyönyörködjünk mindabban, amit ő önmaga kifejtésére, indokolására összeszerkeszt. Szász Endre portréskálája ismerős. Karakterisztikus női arcok, lehetőleg karcsúan hosszú nyakkal, nem is egészen szabályos orral és azzal a kicsit riadtan ránk közelítő kíváncsisággal. ahogyan ezek a kortalan, de nem időtlen madonnák, lá- nyocskák, vagy mit tudorri én én kik, kitárulkoznak, ott töltötték, de minden nyáron Egerben voltak előadások. Olyankor a nagymamával együtt két hónapra engem is elhoztak ide. — Előfordult, hogy én is szerepeltem — meséli. — Az első mű. amiben felléptem — az ötvenes években —. egy román darab volt, Határszélen címmel. Egy alkalommal kimentünk tájolni. Nagyon belázasodtam. Akkor apám elhatározta: ezt nem engedi soha többet! Csak miután felvettek a főiskolára — akkor állhattam újból színpadra. — Mázlista vagyok abban az értelemben, hogy nagyon jó tanároktól sajátíthattam el a szakma fortélyait. Ádám Ottó a színművészeim osztályfőnököm volt! Az életem első igazi szerepét Arthur Miller darabjában, a Salemi boszorkányokban kaptam, Betty Berrist játszottam Marton Endre rendezésében, még a régi Nemzetiben. Ilyen nagyszerű partnereim voltak, mint Tőkés Anna. Kálmán György, Básti Lajos! Huszonöt év — hatvannyolc szerep. Akárhogy is nézzük, ez rengeteg! Kezdetben mindig máshol, más helyen, vidéki körben, budapesti társulatnál, s végül kiadják magukat nekünk. Mintha azt is kérdeznék közben, hogy miért is leskelő- dünk annyit, úgy sem vehetünk részt a benti nagy kavargásban, mert más ám a felszín, mint laz a bizonyos mély, amelyről a költő be szél. És megint vannak más karakterfejek; fiatal és öreg férfiak, akik ismét más vonásait sugározzák a törhetetlen hitnek és életerőnek. A szúrós szemű, szakállas aggastyán egész valóját valamilyen megszállottság fűti. Ügy, annyira parancsoló ez a tekintet, hogy mi magunk is visszamegyünk még egyszer megnézni, nem akar-e minket is jó útra, a végtelen boldogságba vetett hitre rávenni, megtanítani ez az ember. Akivel, ha másképp nem, ebben a festett formában kell szembesülnünk. Kutatom is a Szász-féle jellem, egyéniség, alkotóerő elemeit, míg felfedezem a játék, a munkát adó ötletek kagiaszos, majdnem gyermekes örömét. Vannak fejek, ahol a fejdíszből — a mitológiai termékenység visz- szaidézése folytán — ágak, virágzó gallyak1 ingadoznak a suhanástalan szélben, s jeleznek valami mást, valami többet, mint ami a mindennap észlelt valóságba belefér. Aztán megakad a szemünk egy tájon, ahol a csaknem egyhangúan világító jó néhány esztendeje az alföldi nagyvárosban. Debrecenben. a változások mindegyikéről, az alakításokról nemcsak az emlékezet, egy kis füzet is árulkodik. a látszólag egyszerű irka sok megélt, megszenvedett sikert. no persze kudarcot is rögzít. Ez csak afféle magánstatisztika — árulja el. Mégis benne van az egész eddigi életem! — A naivától az erős karakterekig viszonylag korán váltottam. Sarkadi Elveszett paradicsomában még Mira voltam, aztán Tolsztoj Feltámadásának főszerepét, Ka- tyerina Maszlovát osztották rám. De eljátszhattam Kleopátrát. Aztán egyszer csak Vincéné lettem Sarkadi Oszlopos Simeonjában, vagy Mirigy a Csongor és Tündében. Nem. egyáltalán nem zavarnak a negatív jellemek. Hiszen Tamási Énekes madarában a Regina is egy kicsit ilyen, amit már láthattak Egerben a nyáron. Az emberben sokféle tulajdonság rejtőzik. Kedves és jó is, amely mellett megfér az undokság. Én ezt is merem vállalni. Számomra érdekes, izgalmas feladat. Igaz, valamennyien általában szégyelljük. ha gonoszság is lakozik bennünk. Ám ezt is színhalmazban úszik, lebeg, látszik egy szem; annak az Alkotónak a szeme-e ez vagy csak egy hirtelen képzettársítás leképezése? Nem tudjuk. Mert vele átellenben, a‘ másik falon lóg egy másik alkotás, amelyen — ugyancsak egy nem zsúfoltan benépesített tájban — a Repülő kefe csodálkoztat el minket. Az a német báró, az a bizonyos Münchhausen sem mesélhette volna el szebben, mit meg nem tesznek ezek ,a női kezekből elrepülő kefék, ha a művész akarja! Van két nagyobb méretű textilje is. Az egyiken a gazdagon omló drapéria öblösen felfogja az aranytallérként lehulló Napot, a másikon ez a fajta korong feljebb van, mintha az egekben trónolna. Mindkettő igen hatásos. És sztár is Szász Encjre. Olyan udvara van fényből, meg kell mutatni. Hiszen ez a hivatásom! — Az ember érdekel, a sajátos sokszínűségével, bonyolultságával. Szokták mondani. hogy kétfajta komédiás létezik. Az egyik, aki kívülről bújik a figura bőrébe, a másik, aki mintegy magára húzza. Az utóbbi típushoz tartozónak vallja magát. A magam érveit, örömeit. bánatait kölcsönzőm a színpadi hősnek. Így aztán, ha a privát életemben valami megtörik, kisiklik, az kihat a munkámra. Csak én vagyok mindenért felelős. S ahogy telik az idő, egyre jobban érzem ennek a súlyát. ( Amíg ismerkedem a szereppel, a tanulás számomra is gyötrelem. Előbb elolvasom, aztán félredobom Hetekig hordozom magamban, míg egyszer csak alakot ölt. a bukás? Előfordul, hiszen sok tényezőtől függ, hogy sikerül-e. amit szeretnénk. a körülményektől, a partnerektől, rendezőtől, talán még az időjárástól is. Ha egy előadásban minden jól összejön, akad egy-egy művészi pillanat, már megérte. — Mániám a színészet. Kitölti a mindennapjaimat, a férjem. Pethes György rendező, ugyanilyen megszállott. Nem akadályozzuk egymás alkotói törekvéseit. Ilyen szempontból külön utakon járunk. Persze jó lenne Budapesten a saját lakásomban élni. de nem törekszem a fővárosba. Nem vagyok harcos alkat. A /véleményemet nyíltan megmondom, de könyökölni nem tudok. A fontos, hogy az ember gerince egyenes maradjon. A Két hétfő emléke című Arthur Miller-darabban Ágnest alakítja. Kevés mondata van. Gesztusai, szerep szerinti szorongása, ahogy a szürke életbe kényszerült ember görcsös mozdulatait megjeleníti, meggyőzőek. Ö ilyen is. másmilyen is. Harsány, tűzrőlpattant, gonosz — mint Tamási darabjában, vagy érzékeny, zárkózott Ágnesként. Minél több arcát szeretnénk megismerni .. Jámbor Ildikó sikerből, mint csak keveseknek. Ismerjük fontosabb életrajzi adatait, hol itthon van, hol meg Amerikában. És vállalkozik és menedzsertípus. Díjak veszik körül. Magas árfolyam és hódoló lelkesedés! Grafikus, iparművész. De ha a tavaszi hangulatot árasztó képre, a vörös hajú lányra, annak fej- díszére. a ruhájára tekintek, minden mást elfelejtek neki és róla, mert ez a keskeny váTlú. vékony csontú kis ábrázolat világít. A bibliai próféták idején sem rejtőzhettek jobban az asszonyt érzések, a női vágyak, mint ahogy itt rejti, takarja a művész azt. ami talán csak lelkében élhet így. Ez a kép mintegy alaphang az egész tárlatélményhez, ezért is közöljük. Bár tudjuk, hogy a mi lapunkban „a színek nem jönnek úgy ki”, mint a Váci utca 25-ben, a paravánon. Farkas András Nem tartjuk véletlennek, hogy éppen napjainkban megszaporodnak a fcöz-elő- tagú szóösszetételek nyelv- használatunkban. Politikai, társadalmi és gazdasági életünkben olyan jelenségek, tevékenységek és történések jelentkeznek, amelyek magukra vonják a közfigyelmet. nem hagyják érintetlenül közérzetünket, és a társadalmi közmegegyezés fogalomkörének kitágításában is elhatároló szerepet játszanak. Azt is természetesnek kell tartanunk, hogy mai költőink verseiben is egyre több olyan szóösszetétel vállalja a kulcsszerepet, amely jelentéstartalmát és használati értékét tekintve nemcsak a szócsalád tagiéinak számát gyarapítja, hanem merész nyelvi leleményként új meg úi közéleti jelenségre irányítják a közérdeklődést. Jól példázza ezt Illyés Gyula Közügy című verskötetének költeményeiben kulcsszerepeket vállaló köz- öröm, közízlés mellett ironikus fölényével a köztolvaj összetétel, ebben a szöveg- összefüggésben: „Nő az igény újra defiiniálni: ki a köztolva j" (Illyés Gyula: Közügy). A fület tépő, az idegeket romboló hang- és fényhar- sányság a diszkókban, a videotechnika adásaiban valóban a közricsaj jelenségének okozója. Magá a szó Fodor András Video-Disco című versének kulcsszava, ebben a szövegkörnyezetben: „Közricsaj ... csiricsáré fények .:. Jó érzékkel tapintott a lényegre a költő. Napjainkban közügy s egyúttal közveszély a közricsaj, hiszen napról napra egyre nagyobb zajterhelés vesz bennünket körül. A felesleges harsányság, az öncélú és sunyi hangosko- dás elleni küzdelmünkben a közmegegyezésen alapuló közhangulat-váltásra, a közfelfogás átnevelésére is szükségünk van. A közrendi a közbiztonság, a közpénz sem véletlenül jelentkező megnevezések nyelv- használatunkban, nem is szólva a közerkölcs, a közmorál, a közpréda összetételekről. A közfelháborodás, a közbotrány és a közröhej nyelvi formák mindennapi életünk negatív előjelű jelenségeiről árulkodnak. s gyakran jelentkeznek a napi sajtó közleményeiben. Ebbe a körbe vonható a közútálat nagyon találó nyelvi leleményként megszülető szóösszetételünk is. Hogy milyen fogalmi tartalommal és használati értékkel vállal nyelvi szerepet mai nyelvhasználatunkban, arról ez a szövegrészlet tanúskodik: „a feketézőt, a hiányt kihasználót akkor nem ügyeskedőnek nevezték, és közútálat övezte” (Nép- szabadság, 1988. márc. 5.). Amikor a közérdeklődés előterébe került a közétkeztetés baja. gondja, az iskolai étkeztetésről írt hírlapi cikk ezzel a címmel jelent meg: .,Csillapíthatatlan közétvágy” (Magyar Hírlap. 1988. febr. 6.). A közmunka szóösszetétel tükrében társadalmi és gazdasági életünk új jelensége került a közfigyelem központjába. Azt is jellemzőnek tartjuk, hogy a köztisztelet, a közmegértés, a közteherviselés. a közszereplés megnevezések mintha ritkábban jutnának megfelelő szerepekhez mai szóhasználatunkban. Dr. Bakos József BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL Szász Endre alkotásai Mindennapi nyelvünk
