Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-22 / 69. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1988. március 22., kedd Egy gazdag hölgy szeszélye Már abban is van feszült­ség. ha valaha egymás sor­sát megosztó emberek év­tizedek múltán találkoznak. Hiszen ki-ki a saját életé­ből vehet példákat: meny­nyi élményt, jó és irossz- ér­telemben vett lelki megráz­kódtatást jelenthet példá­ul egy érettségi találkozó. Hát még ha a társaság egyik igen gazdag, ám lel­kileg és fizikailag is sérült tagja különös, bár könnyen megmagyarázható szeszélye folytán az angoil kisasszo­nyoknál nevelődött, idős höl­gyek ötven esztendő utáni viszontlátását afféle lelki vetköztetéssé is változtatja. A szerda este. március 23- án 20.05-kor vetítésre kerü­lő televíziós film szomorú szenzációját az is adja, hogy Váradi Hédit, ezt a sajná­latosan korán elhunyt szí­nésznőt, egy alkatához, ha­bitusához méltó szerepben láthatjuk. S ennek az érté­kén még az sem ront. hogy az utószinkront már nem vele, hanem Temessy Hé­divel tudták felvenni, aki különben hangjában nem­csak a megformálandó hős­nő. de a pályatárs modorát is igyekszik magára ven­ni ... Izgalmas estét ígér hát a Kortársaink képernyője so­rozatban bemutatott pro­dukció. amelynek szerzője Gyárfás Miklós, rendezője Nemere László, Az elegáns környezetben játszódó tör­ténet azok számára jelent szellemi izgalmat, akik sze­retik kutatni és megérteni az élet történéseinek igazi hátterét. (jámbor) j Vérplazma-laboratórium Hatvanban A hatvani városi kórház vértranszfúziós állomása újabban vérplazma-la­boratóriummal is rendel­kezik. A nemrégiben át­adott létesítmény jelen­tősége, hogy különböző vérkészítményeket állí­tanak elő, így egyetlen donortól levett vér adott esetben több rászorulón is segíthet. Itt — korszerű berendezések segítségé­vel — évente ezerhárom­száz liter vért dolgoznak fel. Az előké­szület ... Dr. Szommer Veronika dolga az ellen­... és a vérvétel őrzés Az új részleg (Fotó: Szabó Sándor) Reggeli riportok Azt mondják — s ebben azért van valami —. hogy az újságírás az egynapos halhatatlanság hivatása. Két­ségtelen, a 24 órával ezelőt­ti „szenzációkat” újabbak követik, így aztán az olva­sók — ez is természetes — megfeledkeznek a régebbi tudósításokról, információk­ról. Kivételek azért akadnak, hiszen a küldetéstudattal, az elkötelezettséggel társult, öt­vözött oknyomozói alapál­lás, tehetség és hozzáértés jó néhányszor dacolhat az idővel. Ezt a meggyőződést erő­sítik bennem a majd min­dig színvonalas Jó reggelt! egyre frappánsabbá váló közéleti töltésű, felelősség- érzettől áthatott, lakoniku­san formába öltött riport­jai. A sok közül — mintegy szemléltetésként — most csak kettőt említek. Az egyiket az elmúlt hét keddjén hallottam, a szem­füles kolleganő azt az asz- szonyt szólaltatta meg. azt a nyugdíjast beszéltette, aki karja eltérésekor megfogad­ta. hogy szerencsés gyógyu­lása után még inkább arra törekszik, hogy az eddigiek­nél is hatékonyabban segít­sen bajba jutott embertár­sain. így aztán nem meditált, hanem cselekedett. Telefon- készüléke mellé telepedett, s különböző szervek, intéz­mények vezető beosztású al­kalmazottainak ajánlotta, hogy készséggel könnyíti meg időskorú társai helyze­tét. Magyarán szólva, ha igénylik, ha hívják, akkor megy, bevásárol, társalog, feloldja az olykor gyötrő magányt. Teszi ezt ingyen, mindenféle anyagi ellenszol­gáltatás nélkül. S most következik a meg­döbbentő fordulat. Minde­nütt értetlenkedve fogad­ták, s azt is megkockáztat­ták, ily módon szeretne szexuális partnerre lelni. Felháborodott, de nem hagy­ta annyiban, tovább kopog­tatott. ám a válasz min­denütt rideg, merev, san­da gyanúval megspékelt el­utasítás volt. Végül kikötött a rádiónál, ezúttal milliók­nak panaszolhatta jogos sé­relmeit. Megragadott ez a blokk. Annál is inkább, mert el­maradt az ilyenkor szoká­sos, csak azért is oda ren­delt kommentár. A zsurna­liszta jó érzékkel jött rá, hogy élég csak a tényeket sorolni. A többit, a következteté­sek levonását már ránk bíz­ta. azaz önvizsgálatra kész-, tetett valamennyiünket. Elszomorító, hogy eddig jutottunk. Tragikus, hogy annyira érzelemszegények­ké, lelkileg kiszikkadttá let­tünk, hogy szándékunkban sincs ráhangolódni a félre­érthetetlen emberség hiány­talanul vehető jelzéseire. Mi tagadás: az érintettek önmagukról állítottak ki nem éppen hízelgő bizonyítványt. Memento is volt ez a program, ez a megrázó né­hány perc, arra intve, hogy akárcsak az iskolákban, itt is létezik pótvizsga. Javallom: jelentkezzünk, próbálkozzunk, hátha nem bukunk meg . .. Hétfőn a szolnokiak há- borogtak. nehezményezve azt, hogy az illetékesek úgy határoztak: szakmunkás­képzővé minősítik azt az oktatási intézményt, ahová eddig az alsó és a felső tagozatosok iratkozhattak be. A városi tanács képvise­lője reális indokokra hivat­kozott. emlegetve a demog­ráfiai hullám alakulásából fakadó szituációt, azt, hogy hamarosan otthont kell ad­ni a 14-től 18 esztendősök növekvő korosztályának. A lakosság azonban nem ezt vitatta, hanem azt — s ez aligha kétséges —. hogy eljátszatták vele a demok­ratizmus komédiáját, a lát­szat megkérdezés, a sablo­nos igenlés nem éppen szív­derítő színjátékát. Rendkívül tetszett a tála­lás, az. hogy egy konkrét eset kapcsán olyan általá­nosítás formálódott, amely holnapi teendőinkre emlé­keztet. méghozzá úgy, hogy pontos látleletet ad jele­nünk aggasztó gondjairól, orvoslásra váró problémái­ról is. Ezért nem hiszek az ál­talunk művelt műfajok ti­szavirág-életében, ugyanis kizárólag tőlünk függ az, hogy miként tájékoztatunk, befolyásolunk, érvelünk, agitálunk. Ha mind magasabb szint elérésére törekszünk, akkor az a szinte törvényszerű múlandóság se kísért olyan vészesen ____ P écsi István SZOCIALISTA HAZÁNKÉRT Városi döntők a hét végén Nagyszombat délutánján mindnyájan együtt ültünk a terített asztalnál, és vártuk a Papát. A Papa még reg­gel elment, hogy vegyen egy bárányt a húsvéti asztalra. Estefelé érkezett meg egy szörnyen borostás illető tár­saságában. Mindketten igen furcsán viselkedtek. , — Nem kaptam bárányt — mondta a Papa. — De ne búsuljatok, gyerekek! Ez az úr azt állítja, hogy Bárány­nak hívják. Egy vendéglő­ben ismerkedtünk össze, és beleegyezett, hogy az asztal közepére ültessük. A Mama azt mondta, hogy ezt sohasem fogja megen­gedni. Erre a Papa: — Hogy lehetsz ennyire szívtelen a saját gyerekeid­I del? Azt akarod, hogy a ha­gyományok ismerete nélkül 1 nőjenek fel? Elvégre le is veheti a cipőjét! Bárány úr oldalvást állt, és udvariasan bólintott. A Papa végül is azt mondta, nem hagyja megrövidíteni a gyerekeit, és leültettük a ven­déget. De nem az asztal kö­zepére. mert a Mama nem engedte, hanem a kredenc- re, a torta mellé. A Nagy­mama elkezdett jajveszókel- ni, hogy megfertőzi a tortát, de a Papa biztosította, hogy a vendég már alaposan fer­tőtlenítve van. — Bárány úr — mondta a Papa. — Üldögéljen itt egy órácskát vagy kettőt, de az isten szerelmére, ne lóbálja a lábát, mert lejön a poli­túr! Néhány zsályalevelet vi­szont magára szórunk- díszí­tésképpen. Hadd ünnepelje­nek a gyerekek a hagyo­mány szerint! Végre asztalhoz ültünk, és sok boldogságot kívántunk egymásnak, ahogy ez már húsvétkor illik. Bárány úr egy ideig nyu­godtan üldögélt, de később elkezdett forgolódni, és le­verte a tortát. — Ne mozogjon! — figyel­meztette a Papa. — Ki lá­tott már olyat, hogy a hús­véti bárány leveri a süte­ményt? Bárány úr odahívta a Pa­pát, és súgott valamit a fü­lébe. — Ki van zárva! — hábo­rodott fel a Papa. — Vodkát nem kap. Elvégre ez csalá­di ünnep. — Akkor leszállók! — fe­nyegetőzött Bárány úr. — Jaj, de nehéz! —mond­ta a Papa. — Hiába, az apai szív! — és egy üveg meggy­pálinkát tett a kredencre. Bárány úr még kétszer fe­nyegetőzött azzal, hogy le­száll, de a Papa minden al­kalommal új üveget állított mellé. Harmadszorra már kérlelni kezdte: — Báránykám. üldögéljen még egy kicsit! Az aprósá­goknak boldog gyermekkorra van szükségük. Nincs több pálinkánk. — Nincs? — mondta Bá­rány úr. — Akkor leszállók. Itt a személyi igazolványom. Nem is vagyok Bárány! És leszállt a kredencről. A Papa most garázdasá­gért, ül. Jövő húsvétkor fogják ki­engedni. (Lengyelből fordította: (Adamecz Kálmán) Befejeződtek az alapszintű versenyek, amelyet Szocia­lista hazánkért címmel az MHSZ, a társadalmi és tö­megszervezetek, a fegyveres erők és testületek együttmű­ködésével írt ki az 1848-as pákozdi csata 140. és a szö­vetség megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére. Ezen három kategóriában — ál­talános és középiskolások, felnőttek — indulhattak az iskolák tanulói, a KISZ és a szocialista brigádok, vala­mint az MHSZ-klubok tag­jai. Körülbelül tízezren vet­tek részt a megmérettetések első fordulójában, amelyet e hét végén már a városi dön­tők követnek. Egerben, március 24-én az általános iskolások, másnap pénteken a középiskolások és március 26-án, szomba­ton pedig a felnőttek mérik össze tudásukat, mindhárom esetben reggel 8 órától az Ifjúsági Házban, ahol eb­ből az alkalomból kiállítást is rendeznek az MHSZ éle­téből. Gyöngyösön, az elmúlt hét végén már vetélkedtek a fiatalok, a felnőttek viszont csak április 16-án küzdenek majd meg a megyei döntő­be való kerülésért. Hevesen e hét péntekén, 10 órától az általános iskolások, szombaton pedig 9 órától a többiek versenyeznek a kö­zépfokú oktatási intézmény­ben. Hatvanban már szer­dán, március 23-án „pályára lépnek” a csapatok, ugyanis ezen a napon 15 órától a gyakorlati feladatokat telje­sítik a MÁV-sporttelepen, csütörtökön pedig ugyancsak délután 3 órától az elméleti kérdésekre igyekeznek a he­lyes feleleteket megadni a 'helyőrségi művelődési ott­honban. A győztesek — városon­ként 12 tagú csapatok —má­jus 7-én, Egerben megyei döntőn vesznek részt. II gyógyítást szolgálja majd Eddlig is feltételezték, hogy a Tapolcától észak-keleti irányban folytatódó geoló­giai törésvonalon nagy ki­terjedésű barlangrendszer húzódik a föld alatt, s en­nek csupán részét alkotja a már elapadt vizű egyko­ri tavasbarlang és a kórház alatti gyógybarlang. a kö­zelmúltban az utóbbiból in­dult el két önkéntes kuta­tó. Horváth Tibor, a bar­ilangterápiás osztály főorvo­sa és Peidl Endre, a Bako­nyi Bauxitbánya nyugalma­zott mérnöke, hogy újabb részleteket tárjon fel a Ta­polca alatt rejtőző labirin­tusból. A saját maguk ké­szítette geoelektramos mé­rőműszer segítségével ha­marosan messzire nyúló föld alatti barlangrendszer­re bukkantak. A helyenkén­ti szűk nyílásokat kitágítva 260 méter távolságot tet­tek meg. s nagyobb terme­ket is találtak. A barlang­folyosó végén egy 6—7 mé­ter átmérőjű és 16 méter mély föld alatti , tengerszem­re bukkantak. SLAWOMIR MROZEK Apai szív

Next

/
Oldalképek
Tartalom