Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
8. NÉPÚJSÁG, 1988. március 12., szombat HAGYOMÁNYOK TÉGLÁIBÓL ÉPÍTKEZVE Amíg egy iskola arcot kap Egykori iskolánk mindig valamikori önmagunkra emlékeztet. Arra az ifjúra, aki teli volt tervekkel, világ- megváltó elképzelésekkel, amelyeket vagy iigazolt vagy megcáfolt az élet. S általában az utóbbi következik be, mivel a valóság mindig más, mint áz álmok. Magam is némi feszültséggel léptem át annak az alma maternak a küszöbét, melynek diákja voltam. Az igazgatói szoba mély fotelében Dienes Tiborral. az egri Dobó István Gimnázium vezetőjével beszélgetünk. — Ahogy egymásután sorjáznak a középiskolás Népújság-hetek, úgy derül ki, hogy a családok milyen szerencsés helyzetben vannak: gyermekeik több jó intézmény közül választhatnak — mondja. — Valamennyi büszkélkedhet kiváló tanulmányi és nevelési eredményekkel, s igyekszik múltja haladó hagyományaira építve sajátos arculat kialakítására. Ilyennel rendelkezik a Dobó gimnázium is: csak rá jellemző tradíciói, hangulatai ötvöződnek újító törekvésekkel. — Mire is építhet ez az intézmény, milyen örökséget tekint magáénak? — A felszabadulás előtt a Dobó Eger egyetlen állami iskolája volt. Tanárai és tanulói sok nehézséggel küzdve harcoltak a haladásért. A diákság döntő többsége a város és a megye szegénysorsú családjaiból került ide, ebből is következett, hogy helytállásával mindvégig segítője volt a haza gyarapításának. Kemény Ferenc, az első igazgató az olimpiai játékok újjáélesztésében és a reáliskola fejlesztésében alkotott maradandót. Bertalan József, Czunya Sándor és Baranya Ernő a Tanácsköztársaság idején a városi1, illetve az iskolai direktórium tagjai. Vermes Béla, akkori hetedikes diákunk társaival együtt harcolt a salgótarjáni fronton a munkáshatalom védelméért, Wéberman Láng Sándor a spanyol nép szabadságáért áldozta életét. Ez néhány epizód a közel százéves múltunkból, melynek ismerete, tisztelete formálja nevelőmunkánkat. — Számontartják az itt végzetteket, de azok semfeDiencs Tibor igazgató ledkeznek el az alma materről. A régi diákokat hogyan kapcsolják be a mai életükbe? — Apáról fiúra száll a Dobó tisztelete, megbecsülése. Többnyire ma is a város gyáraiban, üzemeiben dolgozók gyermekei jönnek hozzánk: sokuk szülei, nagyszülei is itt tanultak. Az első hívó szóra sok volt diákunk jött el, amikor 1972- ben névadónk halálának 400. évfordulójára emlékeztünk. Ekkor alakult meg a régi dobós diákok baráti köre, amelynek gyöngyösi szekciója a legerősebb. A legjobbakat évente Kiváló Dobós Diák címmel jutalmazzák. A következő héten is eljönnek körünkbe, megosztják velünk élményeiket, beszélnek felelősségteljes politikai, gazdasági és kulturális tevékenységükről, arról, hogy erre hogyan készítette fel őket az alma mater, ök is szeretettel fogadják a dobósok nagycsaládjába azokat, akik most végeznek. — Sokszor átalakult az intézmény, magam is jó néhány átszervezésre emlékszem. Hogyan dolgozhat- nak ilyen alapállással változó körülmények között? — A kollektíva itt önmagát megsokszorozva volt képes megújítani. A hatvanas évek elején elsőként vállaltuk a gépipari szakközépiskolai képzés megindítását, húszon- öt esztendőn keresztül középszintű erdészszakemberek kerültek iki tőlünk nappali és levelező tagozaton. Még feltételek hiányában is hozzákezdtünk a testnevelés tagozathoz, legújabban pedig politikai feladatunknak is tekintjük a honvéd kollégisták felkészítését a katonatiszti hivatásra. Mindezek nehezítik a nevelést és az oktatást, de az alkotás lehetőségét is megadják. — Van-e valamilyen hitvallása ma az itt dolgozó pedagógusoknak? — Arra vállalkozunk, hogy tanítványainkat rendszeres munkára neveljük, helytállásra, a nehézségek legyőzésére. a személyiség tiszteletére és a közösség szolgálatára. Tiszta profilú gimnáziummá váltunk, mint valaha régen, fő feladatunk a továbbtanulásra való felkészítés. Honvéd kollégistáink szinte mindegyike katonai főiskolákon, vagy szovjet- unióbeli ösztöndíjasként tanul tovább, de a többi osztály legjobbjai is sikerrel felvételiznek. Nem kis erőfeszítéssel a nyelvtanulás, az anyanyelvi műveltség és a művészetek iránti érdeklődés és a természettudományos ismeretek magas szintű elsajátítása révén igyekszünk kibontakoztatni tehetségüket. Nagy súlyt fektetünk a tanórán kívüli tevékenységre, a műveltség megszerzésére, a gazdag diákélet kialakítására. Kezdeményeztük különböző versenyek megrendezését a megye középiskolásai számára, például Bartókról, Kodályról, Lisztről, Bachról, Haydnról. A város első osztályosait rendszeresen Ki tud többet Egerről? című vetélkedőre hívjuk. De kiemelhetném a diáknapok sokszínű programját is. — Gondolom, az eredmény sem marad el. Mire a legbüszkébbek? — Nem véletlen például, hogy tanítványaink Kazin- czy-éremmel térnek vissza Győrből. A tehetséggondozásban utolérhetetlen kolléganőnk, Moys Klára, aki maga is megkapta a legmagasabb szakmai kintütetést ezért, a Kazinczy-díjat. Jóvoltából és magyar szakos kollégái révén ment a színészi pályára például Bárdos Margit, Vass Gábor, Várhelyi Dénes és Tóth Enikő, operaénekes lett Kovács Eszter, Marezis Demeter, Lu- gossy Melinda és Pánczél Éva. Berzy Piroska növendékei a Ki miben tudós? országos vetélkedőn jutottak a i legjobbak közé. A tanulmányi versenyeken volt erdésztanulóink is a legjobbak között szerepeltek. Ezekkel egyenértékű, maradandó élmény énekkarunk részvétele a debreceni nemzetközi kórusversenyen, az irodalmi színpad csurgói fesztiválsikere, vagy spkat jelentenek az országjárások, túrák, nemzetközi és hazai építőtáborok. gyakori színházlátogatások is. — Egy iskola nem él meg kapcsolatok nélkül. A Dobó hogyan szervezi rtíeg „hátországát”? — Munkánkat a nyitottság, az új befogadásának a készsége jellemzi. Pedagógiai feladataink megvalósításában támaszkodunk a szülőkre, akik a város különböző munkahelyein dolgoznak, így például a Dohánygyárban, a Finomszerelvény gyárban, vagy a Mátravicléki Fémművekben. Segítenek a pálya- választásban, a közművelődési intézményekkel való együttműködésben. Sokat jelent számunkra a nevelésben oz Ady, a Petőfi, de különösképpen a Lenkey Já- I nos Honvéd Kollégiummal g való kitűnő munkakapcsolat. Sokat kaptunk az utóbbi években városunk vezetőitől a feltételek javítására. Lehetővé vált szaktan- termeink kialakítása, a taneszközök beszerzése, a régi épület külső felújítása, a Tábornok ház átalakítása, a régi tornaterem újjávarázsolása. Ez utóbbi örömünket fokozta, hogy a Honvédelmi Minisztériummal együtt újat is sikerült építenünk. Erre huszonöt évet vártunk, akkor készültek el az első tervek. Javultak hát körülményeink az oktatási törvény végrehajtásához. — Azért nem is kértem Dienes Tibortól külön bemutatkozást, hiszen régi ismerősök vagyunk: jól tudom, hogy 1971-től az iskola igazgatója. Magyar, történelem és népművelés szakos, s pedagógusként nevelésközpontú. Személy szerint mikor érzi magát elégedettnek? — Akkor, mikor tanítványaink büszke öntudattal helyezik el ballagásukkor a Dobó-szobor köré virágaikat. Számomra a legnagyobb öröm az, ha sajátos arculatunk, lehetőségeink kihasználásával elősegítjük, hogy tőlünk elbúcsúzva, tettekkel szolgálják hazánk anyagi és erkölcsi gyarapodását. Gábor László Barokk szentek díszítik a homlokzatot Patinás fala Már a falak is őrzik az Örökséget, az iskola sze múltat idéz az emléktábla , a freskó, de egy ben a István Gimnáziumhoz tartozni — diákként, tanár a felszabadult játék örömét is, a felhőtlen fiatals hői örökített meg pillanatokat. Dienes Gábor freskójának avatása az intézményben Katonai kollégisták érettségije (jobbra) Órai derű AZ ISKOLA LELKÉT KERESVE A katedra felől Ha nem is fogalmazzuk meg szavakban, világos mon- datokban mindig, valamennyien tudjuk, érezzük: egy jó iskolának „lelke” van. Valami olyasmi ez, ami beleivódik a falakba, amit tíz-húsz esztendő, akár egy emberöltő múltával is visszaidézhetünk. Az alma mater „lelkét” persze nem pusztán az épület, a tárgyak hordozzák, hanem az a tanár- és diákgenerációkon keresztül átöröklődő szemlélet, amellyel, ahogyan a környező világot birtokba veszik a benne élők. Amikor az egri Dobó gimnázium néhány pedagógusával beszélgettünk, valójában ezt kerestük. Zenét tanítani — emberközelben — A zenetörténetet és -elméletet véleményem szerint egyáltalán nem lehet úgy tanítani, mint a többi tárgyat — szögezi le Ocskay Ocskay György módszeréről faggatom, — György, amikor oktatási A művészetekkel való nevelés feltételezi az emberkö- zeliségnek a szokványosnál is magasabb szintjét. Majdhogynem partnerként kezelem a gyerekeket. Számítok az intelligenciájukra. Ha ez a kapcsolat nem jön létre, elvész a lényeg, hiszen nemcsak ismereteket szeretnék nyújtani. Élményt kell adni! — Erre itt a Dobóban a szokásosnál több lehetősége van, hiszen korábban tagozatos, mostani nevén szakosított tantervű osztályokat Is oktat. — 1971-ben jött létre az énektagozat. Voltaképpen Ugyanazt a tananyagot ismertetem a magasabb óraszámban tanulókkal is, talán az elmélyültebb foglalkozásban van a különbség. No meg abban, hogy a mu- zikálisabb, előképzettséggel, hangszertudással rendelkezők ide jelentkeznek. S ez a képzés megkönnyíti a továbbtanulási esélyüket... — Közismert, hogy talán száznál is több Dobós diák került zenei, énektanári pályára. Híre van annak is, hogy a megyei országos diáknapokon a szólisták többsége, s a gimnázium leánykára mindig az aranyérmesek között van ... __— Egyre nagyobb a felelősség számunkra, az elért színvonal megőrzése, s ez több energiát igényel, az iskolai struktúra megváltozása miatt is. Szóba kerül még, hogy Ocskay György is osztja azt a nézetet, miszerint született „rossz hallású”, éneklésre képtelen, egészséges ember nincs, csupán a zeneileg ingerszegény környezet az oka. ha valaki idegenkedik a muzsikától. Tehát e képesség mindenkinél fejleszthető. Néha az ízlésről szólván ellentétbe kerül tanítványaival, bár megfigyelése szerint a komoly zenében igényes ember a könnyűzenében is az. Másik tárgyát a magyar nyelv és irodalmat is szívesen tanítja. Szenvedélyes érdeklődése a régi magyar irodalom iránt — amelyből doktorált is — az iskola falain kívül talán kevesek előtt ismert, helytörténeti, zenekritikai írásaival viszont olvasóink is gyakran találkozhatnak. „Figyelni a rezdüléseiket is" — Manapság az a helyzet a gimnáziumi magyaroktatásban is, hogy jószerivel mindenki „megírja” a saját tankönyvét, amit használhat — berzenkedik Batári Antal, magyar—orosz szakos tanár, a jelenlegi segédeszközökről szólván. — Még mindig az a baj — folytatja a megkezdett gondolatsort —, hogy nem gyakorló középiskolai pedagógusok, hanem egyetemi tanárok írják a könyveket, amelyek aztán szemléletben, nehézkes nyelvezetükben is elrugaszkodnak a valóságtól. Batári Antal Természetesen hangoztatjuk a tanári szabadságot, ám a felvételi követelmények „kötnek bennünket”. Az az igazság: rohamtempóban dolgozunk. Sokszor szorít a magunk szabta igényesség is. élményt szeretnénk adni, de lemaradni sem lehet. Hat napra való tananyagot sűrítünk ötbe. Ott vannak a nulladik, a hetedik órák — fáradtak, túlterheltek a gyerekek — pedig jó lenne elbeszélgetni velük, még jobban figyelni rájuk. A mi munkánk kísérlet is, az ember próbálja a saját egyéniségének megfelelően minél jobban átadni az ismereteket. s ez állandó felkészülést kíván. Sok a tehetséges diák — a mostani saját osztályomban ás —, igyekszem minél többet tájékozódni, olvasni, hogy kielégíthessem az érdeklődésüket. Harmadik éve, hogy vállaltam az emelt szintű orosznyelvok- tatást is. Az eredményeik a továbbtanulásban engem is egyre jobban ösztönöznek. Annak idején — nincs még egészen tíz éve — együtt végeztük az egyetemet. Röpke utcai beszélgetéseinkből, véletlen találkozásokból tudom, az említett gondok ellenére is folyamatos töprengést, de számtalan élményt is jelent számára a tanári munka. Harmadszorra osztályfőnök. „Gyerekeivel” rendszeres szinház- és múzeumlátogató a fővárosban, elvitte őket külföldre nemegyszer hazai vidékekre. irodalmi, nemzeti emlékeket kutatva. — Igyekszem emberségesen bánni velük — mondja. — Mostani osztályáról, a harmadik á-ról szólva jegyzi meg: — A félévi értékeléskor magam is meglepődtem. Egyetlen figyelmeztetést sem adtam az idén, egyszerűen nem volt rá szükség. Hogy miért? — összegzi szinte magának is. — Együtt élni. együtt kell örülni velük, megtalálni közöttük a legjobb „munkatársakat". Nincs kényes téma, mindent meg lehet beszélni, Figyelni minden rezdülésüket, s amikor már tovább nem terhelhetők, meglátni, hol a határ. A tettek és az őszinte szó Közel négy évtized pedagógiai munkáját néhány mondatba sűríteni — lehetetlen vállalkozás! Berzy Piroska tanárnő 1950-ben kezdte a történelem és földrajz tanítását Egerben. Előbb a kereskedelmiben, majd itt, a Dobó gimnáziumban. Nehéz korban. Pedig ... — A történelemtanításban különös súlya van annak — szögezi le —, hogy az ember tettei összhangban legyenek a katedrán elmondott véleményével, meggyőződésével. Szigorúan őszintének kell lenni! Ez már akkor kerül szóba, amikor az oktatás egykori, s jelenlegi szemléletét vetjük össze. — Míg korábban kevesebb eseményt vettünk, inkább „az összefüggésekre" igyekeztünk rámutatni, ma tnár az arány kedvezőbb. Az események közelebb hozzák a diákokhoz az adott kort. piódot adnak az összefüggések megvilágítására, s az elemzésre. S egyre nagyobb szerepet szánunk a történelmi személyiségeknek. A fiatalok számára a régmúlt így megfoghatóbb, a mostaniak szívesen olvassák a Históriát, érdeklődnek, többet látnak, hallanak. Ma már ei-