Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-12 / 61. szám

8. NÉPÚJSÁG, 1988. március 12., szombat HAGYOMÁNYOK TÉGLÁIBÓL ÉPÍTKEZVE Amíg egy iskola arcot kap Egykori iskolánk mindig valamikori önmagunkra em­lékeztet. Arra az ifjúra, aki teli volt tervekkel, világ- megváltó elképzelésekkel, amelyeket vagy iigazolt vagy megcáfolt az élet. S általá­ban az utóbbi következik be, mivel a valóság mindig más, mint áz álmok. Ma­gam is némi feszültséggel léptem át annak az alma maternak a küszöbét, mely­nek diákja voltam. Az igaz­gatói szoba mély fotelében Dienes Tiborral. az egri Do­bó István Gimnázium ve­zetőjével beszélgetünk. — Ahogy egymásután sor­jáznak a középiskolás Nép­újság-hetek, úgy derül ki, hogy a családok milyen sze­rencsés helyzetben vannak: gyermekeik több jó intéz­mény közül választhatnak — mondja. — Valamennyi büszkélkedhet kiváló tanul­mányi és nevelési eredmé­nyekkel, s igyekszik múltja haladó hagyományaira épít­ve sajátos arculat kialakítá­sára. Ilyennel rendelkezik a Dobó gimnázium is: csak rá jellemző tradíciói, hangula­tai ötvöződnek újító törek­vésekkel. — Mire is építhet ez az intézmény, milyen örökséget tekint magáénak? — A felszabadulás előtt a Dobó Eger egyetlen álla­mi iskolája volt. Tanárai és tanulói sok nehézséggel küzdve harcoltak a haladá­sért. A diákság döntő több­sége a város és a megye szegénysorsú családjaiból ke­rült ide, ebből is követke­zett, hogy helytállásával mindvégig segítője volt a haza gyarapításának. Ke­mény Ferenc, az első igaz­gató az olimpiai játékok újjáélesztésében és a reál­iskola fejlesztésében alko­tott maradandót. Bertalan József, Czunya Sándor és Baranya Ernő a Tanácsköz­társaság idején a városi1, il­letve az iskolai direktórium tagjai. Vermes Béla, akkori hetedikes diákunk társaival együtt harcolt a salgótarjá­ni fronton a munkáshata­lom védelméért, Wéberman Láng Sándor a spanyol nép szabadságáért áldozta éle­tét. Ez néhány epizód a kö­zel százéves múltunkból, melynek ismerete, tisztelete formálja nevelőmunkánkat. — Számontartják az itt végzetteket, de azok semfe­Diencs Tibor igazgató ledkeznek el az alma mater­ről. A régi diákokat hogyan kapcsolják be a mai életük­be? — Apáról fiúra száll a Dobó tisztelete, megbecsülé­se. Többnyire ma is a vá­ros gyáraiban, üzemeiben dolgozók gyermekei jönnek hozzánk: sokuk szülei, nagy­szülei is itt tanultak. Az el­ső hívó szóra sok volt diá­kunk jött el, amikor 1972- ben névadónk halálának 400. évfordulójára emlékeztünk. Ekkor alakult meg a régi dobós diákok baráti köre, amelynek gyöngyösi szekció­ja a legerősebb. A legjob­bakat évente Kiváló Dobós Diák címmel jutalmazzák. A következő héten is eljönnek körünkbe, megosztják ve­lünk élményeiket, beszélnek felelősségteljes politikai, gaz­dasági és kulturális tevé­kenységükről, arról, hogy er­re hogyan készítette fel őket az alma mater, ök is szere­tettel fogadják a dobósok nagycsaládjába azokat, akik most végeznek. — Sokszor átalakult az intézmény, magam is jó né­hány átszervezésre emlék­szem. Hogyan dolgozhat- nak ilyen alapállással válto­zó körülmények között? — A kollektíva itt önmagát megsokszorozva volt képes megújítani. A hatvanas évek elején elsőként vállaltuk a gépipari szakközépiskolai képzés megindítását, húszon- öt esztendőn keresztül kö­zépszintű erdészszakembe­rek kerültek iki tőlünk nap­pali és levelező tagozaton. Még feltételek hiányában is hozzákezdtünk a testnevelés tagozathoz, legújabban pe­dig politikai feladatunknak is tekintjük a honvéd kollé­gisták felkészítését a kato­natiszti hivatásra. Mindezek nehezítik a nevelést és az oktatást, de az alkotás lehe­tőségét is megadják. — Van-e valamilyen hit­vallása ma az itt dolgozó pedagógusoknak? — Arra vállalkozunk, hogy tanítványainkat rendszeres munkára neveljük, helytál­lásra, a nehézségek legyőzé­sére. a személyiség tisztele­tére és a közösség szolgála­tára. Tiszta profilú gimná­ziummá váltunk, mint vala­ha régen, fő feladatunk a továbbtanulásra való felké­szítés. Honvéd kollégistáink szinte mindegyike katonai főiskolákon, vagy szovjet- unióbeli ösztöndíjasként ta­nul tovább, de a többi osz­tály legjobbjai is sikerrel felvételiznek. Nem kis erő­feszítéssel a nyelvtanulás, az anyanyelvi műveltség és a művészetek iránti érdeklődés és a természettudományos is­meretek magas szintű elsa­játítása révén igyekszünk ki­bontakoztatni tehetségüket. Nagy súlyt fektetünk a tan­órán kívüli tevékenységre, a műveltség megszerzésére, a gazdag diákélet kialakításá­ra. Kezdeményeztük külön­böző versenyek megrendezé­sét a megye középiskolásai számára, például Bartókról, Kodályról, Lisztről, Bachról, Haydnról. A város első osz­tályosait rendszeresen Ki tud többet Egerről? című vetél­kedőre hívjuk. De kiemel­hetném a diáknapok sok­színű programját is. — Gondolom, az eredmény sem marad el. Mire a leg­büszkébbek? — Nem véletlen például, hogy tanítványaink Kazin- czy-éremmel térnek vissza Győrből. A tehetséggondo­zásban utolérhetetlen kol­léganőnk, Moys Klára, aki maga is megkapta a legma­gasabb szakmai kintütetést ezért, a Kazinczy-díjat. Jó­voltából és magyar szakos kollégái révén ment a szí­nészi pályára például Bár­dos Margit, Vass Gábor, Vár­helyi Dénes és Tóth Enikő, operaénekes lett Kovács Esz­ter, Marezis Demeter, Lu- gossy Melinda és Pánczél Éva. Berzy Piroska növen­dékei a Ki miben tudós? or­szágos vetélkedőn jutottak a i legjobbak közé. A tanulmá­nyi versenyeken volt er­désztanulóink is a legjobbak között szerepeltek. Ezekkel egyenértékű, maradandó él­mény énekkarunk részvétele a debreceni nemzetközi kó­rusversenyen, az irodalmi színpad csurgói fesztiválsi­kere, vagy spkat jelentenek az országjárások, túrák, nemzetközi és hazai építőtá­borok. gyakori színházláto­gatások is. — Egy iskola nem él meg kapcsolatok nélkül. A Dobó hogyan szervezi rtíeg „hát­országát”? — Munkánkat a nyitott­ság, az új befogadásának a készsége jellemzi. Pedagógiai feladataink megvalósításá­ban támaszkodunk a szülők­re, akik a város különböző munkahelyein dolgoznak, így például a Dohánygyárban, a Finomszerelvény gyárban, vagy a Mátravicléki Fémmű­vekben. Segítenek a pálya- választásban, a közművelő­dési intézményekkel való együttműködésben. Sokat je­lent számunkra a nevelés­ben oz Ady, a Petőfi, de kü­lönösképpen a Lenkey Já- I nos Honvéd Kollégiummal g való kitűnő munkakapcso­lat. Sokat kaptunk az utób­bi években városunk veze­tőitől a feltételek javításá­ra. Lehetővé vált szaktan- termeink kialakítása, a tan­eszközök beszerzése, a régi épület külső felújítása, a Tábornok ház átalakítása, a régi tornaterem újjávarázso­lása. Ez utóbbi örömünket fokozta, hogy a Honvédelmi Minisztériummal együtt újat is sikerült építenünk. Erre huszonöt évet vártunk, ak­kor készültek el az első ter­vek. Javultak hát körülmé­nyeink az oktatási törvény végrehajtásához. — Azért nem is kértem Dienes Tibortól külön be­mutatkozást, hiszen régi is­merősök vagyunk: jól tudom, hogy 1971-től az iskola igaz­gatója. Magyar, történelem és népművelés szakos, s peda­gógusként nevelésközpontú. Személy szerint mikor érzi magát elégedettnek? — Akkor, mikor tanítvá­nyaink büszke öntudattal he­lyezik el ballagásukkor a Dobó-szobor köré virágaikat. Számomra a legnagyobb öröm az, ha sajátos arcula­tunk, lehetőségeink kihasz­nálásával elősegítjük, hogy tőlünk elbúcsúzva, tettekkel szolgálják hazánk anyagi és erkölcsi gyarapodását. Gábor László Barokk szentek díszítik a homlokzatot Patinás fala Már a falak is őrzik az Örökséget, az iskola sze múltat idéz az emléktábla , a freskó, de egy ben a István Gimnáziumhoz tartozni — diákként, tanár a felszabadult játék örömét is, a felhőtlen fiatals hői örökített meg pillanatokat. Dienes Gábor freskójának avatása az intézményben Katonai kollégisták érettségije (jobbra) Órai derű AZ ISKOLA LELKÉT KERESVE A katedra felől Ha nem is fogalmazzuk meg szavakban, világos mon- datokban mindig, valamennyien tudjuk, érezzük: egy jó iskolának „lelke” van. Valami olyasmi ez, ami be­leivódik a falakba, amit tíz-húsz esztendő, akár egy emberöltő múltával is visszaidézhetünk. Az alma ma­ter „lelkét” persze nem pusztán az épület, a tárgyak hordozzák, hanem az a tanár- és diákgenerációkon ke­resztül átöröklődő szemlélet, amellyel, ahogyan a kör­nyező világot birtokba veszik a benne élők. Amikor az egri Dobó gimnázium néhány pedagógusával be­szélgettünk, valójában ezt kerestük. Zenét tanítani — emberközelben — A zenetörténetet és -el­méletet véleményem szerint egyáltalán nem lehet úgy tanítani, mint a többi tár­gyat — szögezi le Ocskay Ocskay György módszeréről faggatom, — György, amikor oktatási A művészetekkel való neve­lés feltételezi az emberkö- zeliségnek a szokványosnál is magasabb szintjét. Majd­hogynem partnerként keze­lem a gyerekeket. Számítok az intelligenciájukra. Ha ez a kapcsolat nem jön létre, elvész a lényeg, hiszen nem­csak ismereteket szeretnék nyújtani. Élményt kell adni! — Erre itt a Dobóban a szokásosnál több lehetősége van, hiszen korábban tago­zatos, mostani nevén szako­sított tantervű osztályokat Is oktat. — 1971-ben jött létre az énektagozat. Voltaképpen Ugyanazt a tananyagot is­mertetem a magasabb óra­számban tanulókkal is, ta­lán az elmélyültebb foglal­kozásban van a különbség. No meg abban, hogy a mu- zikálisabb, előképzettség­gel, hangszertudással rendel­kezők ide jelentkeznek. S ez a képzés megkönnyíti a továbbtanulási esélyüket... — Közismert, hogy talán száznál is több Dobós diák került zenei, énektanári pá­lyára. Híre van annak is, hogy a megyei országos di­áknapokon a szólisták több­sége, s a gimnázium leány­kára mindig az aranyérme­sek között van ... __— Egyre nagyobb a fele­lősség számunkra, az elért színvonal megőrzése, s ez több energiát igényel, az is­kolai struktúra megváltozá­sa miatt is. Szóba kerül még, hogy Ocskay György is osztja azt a nézetet, miszerint szüle­tett „rossz hallású”, éneklés­re képtelen, egészséges em­ber nincs, csupán a zeneileg ingerszegény környezet az oka. ha valaki idegenkedik a muzsikától. Tehát e ké­pesség mindenkinél fej­leszthető. Néha az ízlésről szólván ellentétbe kerül tanítványaival, bár megfigyelése szerint a ko­moly zenében igényes em­ber a könnyűzenében is az. Másik tárgyát a magyar nyelv és irodalmat is szíve­sen tanítja. Szenvedélyes ér­deklődése a régi magyar iro­dalom iránt — amelyből doktorált is — az iskola fa­lain kívül talán kevesek előtt ismert, helytörténeti, zene­kritikai írásaival viszont ol­vasóink is gyakran találkoz­hatnak. „Figyelni a rezdüléseiket is" — Manapság az a hely­zet a gimnáziumi magyar­oktatásban is, hogy jószeri­vel mindenki „megírja” a saját tankönyvét, amit hasz­nálhat — berzenkedik Batá­ri Antal, magyar—orosz sza­kos tanár, a jelenlegi segéd­eszközökről szólván. — Még mindig az a baj — folytat­ja a megkezdett gondolat­sort —, hogy nem gyakorló középiskolai pedagógusok, hanem egyetemi tanárok ír­ják a könyveket, amelyek aztán szemléletben, nehéz­kes nyelvezetükben is elru­gaszkodnak a valóságtól. Batári Antal Természetesen hangoztatjuk a tanári szabadságot, ám a felvételi követelmények „kötnek bennünket”. Az az igazság: rohamtempóban dolgozunk. Sokszor szorít a magunk szabta igényesség is. élményt szeretnénk adni, de lemaradni sem lehet. Hat napra való tananyagot sűrí­tünk ötbe. Ott vannak a nulladik, a hetedik órák — fáradtak, túlterheltek a gye­rekek — pedig jó lenne el­beszélgetni velük, még job­ban figyelni rájuk. A mi munkánk kísérlet is, az em­ber próbálja a saját egyéni­ségének megfelelően minél jobban átadni az ismerete­ket. s ez állandó felkészülést kíván. Sok a tehetséges diák — a mostani saját osztá­lyomban ás —, igyekszem minél többet tájékozódni, ol­vasni, hogy kielégíthessem az érdeklődésüket. Harma­dik éve, hogy vállaltam az emelt szintű orosznyelvok- tatást is. Az eredményeik a továbbtanulásban engem is egyre jobban ösztönöznek. Annak idején — nincs még egészen tíz éve — együtt végeztük az egyete­met. Röpke utcai beszélge­téseinkből, véletlen találko­zásokból tudom, az említett gondok ellenére is folyama­tos töprengést, de számtalan élményt is jelent számára a tanári munka. Harmad­szorra osztályfőnök. „Gyere­keivel” rendszeres szinház- és múzeumlátogató a fővá­rosban, elvitte őket külföld­re nemegyszer hazai vidé­kekre. irodalmi, nemzeti em­lékeket kutatva. — Igyekszem embersége­sen bánni velük — mondja. — Mostani osztályáról, a harmadik á-ról szólva jegy­zi meg: — A félévi érté­keléskor magam is megle­pődtem. Egyetlen figyelmez­tetést sem adtam az idén, egyszerűen nem volt rá szük­ség. Hogy miért? — összeg­zi szinte magának is. — Együtt élni. együtt kell örül­ni velük, megtalálni közöt­tük a legjobb „munkatársa­kat". Nincs kényes téma, mindent meg lehet beszél­ni, Figyelni minden rezdülé­süket, s amikor már tovább nem terhelhetők, meglátni, hol a határ. A tettek és az őszinte szó Közel négy évtized peda­gógiai munkáját néhány mondatba sűríteni — lehe­tetlen vállalkozás! Berzy Piroska tanárnő 1950-ben kezdte a történe­lem és földrajz tanítását Egerben. Előbb a kereske­delmiben, majd itt, a Dobó gimnáziumban. Nehéz kor­ban. Pedig ... — A történelemtanításban különös súlya van annak — szögezi le —, hogy az em­ber tettei összhangban le­gyenek a katedrán elmon­dott véleményével, meggyő­ződésével. Szigorúan őszin­tének kell lenni! Ez már akkor kerül szó­ba, amikor az oktatás egy­kori, s jelenlegi szemléletét vetjük össze. — Míg korábban keve­sebb eseményt vettünk, in­kább „az összefüggésekre" igyekeztünk rámutatni, ma tnár az arány kedvezőbb. Az események közelebb hozzák a diákokhoz az adott kort. piódot adnak az összefüggé­sek megvilágítására, s az elemzésre. S egyre nagyobb szerepet szánunk a történel­mi személyiségeknek. A fia­talok számára a régmúlt így megfoghatóbb, a mostaniak szívesen olvassák a Históri­át, érdeklődnek, többet lát­nak, hallanak. Ma már ei-

Next

/
Oldalképek
Tartalom