Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-10 / 59. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. március 10., csütörtök Hans-Dietrich Genscher Budapestre érkezett (Folytatás az 1. oldalról) A Magyar Nemzeti Galé­riában a magas rangú ven­déget Köpeczi Béla művelő­dési miniszter üdvözölte. A rendezvénysorozatot meg­nyitó beszédében emlékezte­tett arra, hogy a Magyar Népköztársaság és az NSZK kapcsolatai immár két évti­zede folyamatosan bővül­nek, s kiterjednek a gazda­ság, a tudomány és a kultú­ra minden területére. E fo­lyamat — miként Grósz Ká­roly miniszterelnök múlt évi .hivatalos NSZK-beli lá­togatásakor is megfogalma­zódott — mindkét ország számára hasznos és fontos eredményeket hozott, olya­nokat, amelyek túlmutatnak a kétoldalú kapcsolatok kö­rén, és az európai együtt­működés szempontjából is jelentőségük van — mon­dotta. Hans-Dietrich Genscher megnyitó beszédében hang­súlyozta: a Magyar Nemze­ti Galéria — amelyben a magyar művészet mellett egész Európa művészetének nagy alkotásai megtalálha­tók — méltó helye a Bau­haus-tárlatnak. Az NSZK—magyar kultu­rális kapcsolatokat példa­ként említette arra, hogy milyen együttműködési le­hetőségek vannak a kultúra területén olyan országok kö­zött is, amelyek más-más .politikai és társadalmi rendszerhez tartoznak- Ez­zel összefüggésben elisme­rését fejezte ki a külügy­miniszter a magyar kor­mánynak és a magyar nép­nek azért a törekvéséért, amelynek eredményeként Budapest neve — mint mon­dotta — immár a kulturális találkozások szinonimájává vált. A nyitottságnak e szellemében, amely országa­inkra jellemző — tette hozzá — a tudományos és gazdasági csere területén olyan haladást értünk el, amely Nyugat és Kelet or­szágai részéről egyaránt pél­dásnak nevezhető. +• Az NSZK alkancellárját a késő délutáni órákban a Parlamentben fogadta Grós2 Károly, a Minisztertanács elnöke. A szívélyes légkörű megbeszélésen áttekintet­ték a kétoldalú kapcsolatok legfontosabb kérdéseit. a magyar miniszterelnök el­múlt évi bonni látogatása alkalmával aláirt megálla­podások végrehajtásának helyzetét, s véleményt cse­réltek az együttműködés to­vábbi elmélyítésének lehető­ségeiről. Ugyancsak meg­vitatták a kelet—nyugati viszony és az európai hely­zet aktuális .kérdéseit. A megbesziéílésen részt vett Kovács László külügy­miniszter-helyettes és Hans- Alfred Steger, az NSZK magyarországi nagykövete. Hans-Dietr.ioh Gensoher az esti órákban megbeszé­lést folytatott Marjai Jó­zsef miniszterelnök-he­lyettessel, kereskedelmi mi­niszterrel. Megvitatták a kétoldalú gazdasági együtt­működés helyzetét, a kap­csolatbővítés lehetőségeit. Véleményt cseréltek Ma­gyarország és az Európai Közösségek közötti tárgya­lások kilátásairól, a megál­lapodás feltételeiről. A szerdai program befe­jezéseként Köpeczi Béla és felesége díszvacsorát adott Hans-Dietrich Genscher és felesége tiszteletére a Gundel étteremben. A svéd Szociáldemokrata Muokáspárt delegációjának látogatása (Folytatás az 1. oldalról) lyet különösen vártak, hi­szen programjuk során ez volt az első lehetőség eg.v ipari létesítménnyel való is­merkedésre. Kócza Imre, vezérigazga­tó üdvözölte a vendégeket, majd röviden ismertette az 1951-ben létrejött vállalat történetét, bemutatta termék skáláját. Kiemelten foglal­kozott a svéd Mecman cég­gel kialakult kooperációval, és szólt egy közös vállalat alapításának terveiről is. Számos kérdésre kellett ez­után válaszolnia. A svéd po­litikusok elsősorban a közös fejlesztőmunka, az export, az új befektetések finanszí­rozása, a dolgozók tovább­képzése és bérezése, a szo­ciálpolitika és a foglalkozta­tás iránt érdeklődtek. Pintér Lászlót, a vállalat pártbi­zottságának titkárát pedig a megújulás lehetőségeiről, mó­dozatairól, a taglétszám ala­kulásáról faggatták. A meg­beszélést követően a kül­döttség megismerkedett a kompresszorgyártó, illetve a fémforgácsoló üzemmel, ahol a Mecman-.licencek, illetve a közös gyártmányfejlesztés alapján készülnek a termé­kek. Rövid egri városnézés kö­vetkezett ezután, ahol első­sorban a belső történelmi mag építészeti értékeire hív­ták fel a figyelmet a házi­gazdák. Délután a Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola vezetőivel találkoztak a svéd vendégek. Az őszinte hangú beszélge­tés nyomán a felsőoktatási intézmény eredményei, gond­jai egyaránt szóba kerültek. A látogatás befejeztével a kora délutáni órákban a svéd Szociáldemokrata Mun­káspárt delegációja vissza­utazott Budapestre. Az EgyesUlt Államokban az úgyneve­zett „szuper- kedd” eredményei­nek ismere­tében a jelenlegi alelnök, George Bush (képünkön) toronymaga­san vezeti az elnökjelölt­ségért vívott küzdelmet a republikánu­sok között (Népújság- telefotó — MTI — KS) rC Külpolitikai kommentárunk —i Titkos találkozó? ÚJABB AMERIKAI RENDEZÉSI TERV, véres, hat halálos áldozattal végződő túszejtési akció a Ne- gev-sivatagban. a palesztin lakosság megmozdulá­sainak folytatódása, nézeteltérések és ennek megfe­lelően eltérő hangvételű nyilatkozatok az izraeli ve­zetésben. Az elmúlt napok fejleményei közül talá­lomra kiragadott néhány példa is jól jelzi talán, mennyire cseppfolyós, mennyire „mozgásban van" az elmúlt időben a közel-keleti helyzet. Még ennek tudtával is némi meglepetést keltett azonban az a frissen felröppentett hír, amely szerint az amerikai ENSZ-nagykövet Tuniszban titkos találkozón tár­gyalt a Palesztinái Felszabadítási Szervezet magas rangú képviselőivel. önmagában persze a PFSZ soha nem vetette el a kapcsolatienntartás lehetőségét a washingtoni kor­mányzattal. Azt viszont igen — amint a szervezet legutóbbi közleményei is hangsúlyozták —, hogy a jelenlegi amerikai rendezési elképzelések alapján kezdjenek párbeszédet, mivel a PFSZ megítélése sze­rint a korábbi Reagan-terv éppúgy, mint a mostani. Shultz által kifejtett elképzelés, figyelmen kívül hagyja a palesztin nép törvényes jogait. Ezzel ma­gyarázható, hogy a szervezet — akárcsak jó néhány más, érdekelt arab állam, például Szíria — elfogad­hatatlannak tartja az amerikai külügyminiszter je­lenlegi tervezetét. FURCSA ELLENTMONDÁS, de a szemben álló izraeli fél hasonló hevességgel (ám természetesen gyökeresen más megfontolásból) utasította vissza a Shultz által előterjesztett elképzeléseket. Samir kor­mányfő és a Likud-párt számára a nemzetközi kon­ferencia gondolata bármilyen formában elvetendő. Partnere, Per esz külügyminiszter viszont hajlik a Fehér Ház indítványainak elfogadására. AZ UGYANIS NYILVÁNVALÓ, hogy a fegyveres palesztin akció időzítése és jellege aligha tette vilá­gosabbá az összképet. Sok függ attól is, hogy meg tud-e birkózni az izraeli kabinet a palesztin meg­mozdulások immár negyedik hónapja tartó hullá­mával. S az sem mellékes, hogy Samir miniszterel­nök jövő heti amerikai látogatása során mennyire tudja befolyásolni a Reagan-adminisztráció illetéke­seit az időközben kidolgozandó, máris beharango­zott ..ellentervvel”? A sokféle, sokirányú tapogató­zásba, próbálkozásba elvileg Walters nagykövet tu­niszi titkos küldetése is könnyen beleülhet — már­mint ha a hír igaz. Azt azonban — a Közel-Kelet­ről lévén szó — tanácsos szem előtt tartani, hogy minden hír, ám annak az ellentéte is igaznak bizo­nyulhat. Szegő Gábor Robbanóanyag Gibraltárban A JÖVÖ HÉTEN: Gorbacsov Jugoszláviába látogat Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a jö­vő héten látogat Jugo­szláviába — jelentették be hivatalosan Belgrádban. A Tanjug jugoszláv hír- ügynökség a bejelentést is­Bar a tavasz meg távot van. az idegenforgalommal foglalkozók élénkülő szak­mai találkozói kétségkívül a közelgő új évszakra emlé­keztetnek. A Népújság képviseleté­ben Cvóni Gyula szerdán a Volántourist budapesti saj­tótájékoztatójáról hozott hí­reket. Csete Lajos vezér- igazgató és vezető munka­társai — egyebek mellett — elmondották, hogy a vál­lalatnál 20 százalékos for­galomnövekedéssel, meg­közelítőleg 1,8 milliárd fo­rintos árbevétellel zárták az elmúlt esztendőt. Nem kevesebb, mint 110 ezer kül­földi vendéget kalauzoltak hazánk legkülönbözőbb tá­jaira főleg Lengyelország­ból. Csehszlovákiából, a Szovjetunióból, az NDK-bóI és Bulgáriából, illetve a nyu­gatiak közül a korábbinál is többet például az USA- ból. Ugyanekkor 39 ezer ha­zai utas „világjárásában” is sokoldalúan segítettek. A mostani év közismerten mertetve közölte, hogy a lá­togatás idején nyilatkozatot írnak alá a JKSZ és az SZKP, illetve Jugoszlávia és a Szovjetunió kapcsolatai­ról. szigorú gazdasági környeze­te az előbbinél nagyobb fel­adat elé állítja a Volántou- ristot is. A „talpon mara­dás” jegyében szervezik programjaikat kétszáz út­vonalon 22 országba. 60 ezer honfitársunk jelentkezésé­nek reményében. Többi kö­zött ú.i hajós útra is invi­tálnak Leningrád—Helsin­ki—Riga megismertetésére, Budapest és Bécs között pe­dig gépkocsis kíséret biz­tosítása mellett kerékpártú­rára várják elsősorban a kisebb pénzű fiatalokat. A szolgáltatások konkré­tabbá tételére az országban elsőként dolgoznak közös irodákban banki és biztosí­tási munkatársakkal együtt. A vállalat belföldi aján­lataival főleg az arborétu­mokra, fürdőhelyekre pró­bálja irányítani a figyel­met. Fele részben megújul az immár félezresnél is na­gyobb kocsiszámú taxipark, vidéken is bővül az XX-es autók kölcsönzési lehetősé­ge. Robbanóanyagot talált kedden éjjel a spanyol rend­őrség Marbellában, (Gib­raltártól mintegy 50 kilo­méterre keletre) egy parko­ló gépkocsiban. Mivel fel­tételezik, hogy a vasárnap Gibraltárban agyonlőtt há­rom IRA-tag hagyta hátra ezt az anyagot, az angol kormány fellélegezhet, a föl­lelt tárgyi bizonyíték ugyanis némileg igazolja. A kormány ugyanis védelmé­be vette a bírálatok kereszttüzében álló gibral- tári karhatalmi szerveket és minden bírálatot mere­ven elutasított a gibraltári incidenssel kapcsolatban. A spanyol rendőrség ked­den éjjel Marbellában, egy föld alatti garázsban parko­ló Ford Fiestában talált (Folytatás az 1. oldalról) att az elmúlt két évben bár­miféle eljárás indult, vagy jelenleg folyamatban van. Az Országos Árhivatal je­len lévő képviselője ezzel kapcsolatban arról számolt be, hogy a jelentkezők kö­zül mintegy 20 vállalatot kellett emiatt elutasítani. Amennyiben valamelyik tag­vállalatnál a későbbiekben azt tapasztalják, hogy nem megengedett eszközökhöz fo­lyamodik bevételeinek eme­mintegy 60 kilogrammnyi robbanóanyagot és egy óra­szerkezetet. A karhatalmi erők vasárnap óta folytat­tak kutatást a robbanó­anyag után. amelynek meg­létét gyanították, feltételez­ve, hogy a terroristák va­lahol elrejtették. A spanyol belügyminisztérium szóvi­vője elmondta, hogy a megtalált robbanóanyag olyan típusú, mint amilyet az 1RA használni szokott. A kocsiból előkerült óra­szerkezet délelőtt 11.20-ra volt beállítva, ami egybe­esik a Gibraltárban kedden­ként rendezett díszelgő őr­ségváltás idejével. Vasárnap — mint jelen­tettük — a három IRA-em- bert polgári ruhás brit biz­tonságiak lőtték le, miután lése érdekében, azt kizárják a klubból. Az árellenőrzése­ket egyébként is szigorítják, különösen a tagvállalatok körében. A vizsgálatok so­rán nemcsak azt ellenőrzik majd, hogy megfelelő mó­don kalkulálták-e a vállala­tok az áraikat, hanem annak is utánanéznek, hogy az ár megfelel-e a termék minősé­gének, ne legyen indokolat­lan árukapcsolás, s a mono­polhelyzetben lévők ne élje­nek vissza gazdasági fölé­nyükkel. a gyanúsítottak egy gépko­csit hagytak a parádé szín­helyén. A kormányzósági hivatal először azt közölte, hogy a rendőrség mintegy 200 kilogrammnyi robbanó­anyagot talált ebben a Renault—5-ösben. de később kiderült, hogy a gépkocsi valójában üres volt. Ez a körülmény, nemkülönben az a tény, hogy a fegyvertelen IRA-sokat figyelmeztetés nélkül ölték meg, az fr Köz­társaság közvéleményét és az angol sajtó egy részét a Downing Street ellen fordí­totta. Észak-frországban za­vargások voltak, és ezek szerdára virradóra is tar­tottak. Az agyonlőtt IRA-harco- soknál egy további gépko­csi indítókulcsát találták Repülőgép-eltérítési kí­sérletet hiúsítottak meg ked­den a Szovjetunióban, s a kibontakozott tűzharcban többen életüket vesztették. Mint a polgári repülési ügyek minisztériuma szer­dán jelentette, fegyveres bűnözők egy csoportja meg­próbálta hatalmába keríte­ni az Aeroflot szovjet légi- társaság Irkutszk—Kurgan —Leningrád útvonalon köz­lekedő TU—154-es típusú gépét azzal a céllal, hogy külföldre szökjenek vele. meg. Ezt az autót is föllel­ték. De ebben is csak egy további — harmadik — gép­kocsi kulcsai voltak. Ebből a Fiestából került elő az­után a robbanóanyag. A spanyol hatóságok fel- tételezése szerint, az IRA emberei az első autót azért hagyták a helyszínen, hogy kedd reggelig. biztosítsák a parkolóhelyet a robbanó­anyaggal megrakott Fiesta számára. Gibraltárban most annak az ezrednek a katonái vég­zik a turistaattrakciónak számító őrségváltást, amely- korábban Észak-frország­ban állomásozott. A spanyol rendőrség folytatja a kutatást az IRA egy feltételezett negyedik tagja után. A TASZSZ-hírügynökségr által ismertetett jelentés szerint „intézkedéseket tet­tek a bűnözők ártalmatlanná tételére”. A banda tagjai­nak többségét megsemmi­sítették, a többieket elfog­ták és bíróság elé állítják. A terrorakció során meg­halt egy utaskísérő és há­rom utas is. A sebesülteket a helyszínen elsősegélyben részesítették. Az ügyben a Szovjetunió főügyészsége megindítja a büntetőeljárást. Csaknem 270 taggal indul a bérklub SZOVJETUNIÓ Gépeltérítési kísérlet SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ: A Volánnal - kerékpáron is

Next

/
Oldalképek
Tartalom