Népújság, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-11 / 8. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1988. január 11., hétfő Pillantás a hétre Két- és sokoldalú tárgya­lások, választások és bírósá­gi procedúra — meglehető­sen sokszínű a következő na­pok kínálata a világpolitiká­ban. A hírügynökségek csu­pán szombatra nem jeleznek előre semmilyen érdemleges eseményt. HÉTFŐ: Párizsban óriási biztonsági előkészületek kö­zepette kezdődik az Action Directe elnevezésű terro­rista csoport vezetőinek pe­re. A francia fővárosban részint a terroristák visz- szaszcrításában remény­kednek, részint újabb me­rényletektől tartanak a per folyamán. KEDD: Első ízben látogat kormányfőként az Egyesült Államokba Takesita No- boru japán miniszterelnök. Elődje, Nakaszone Jaszu- biro tegezőviszonyban volt Reagan elnökkel, s nyil­vánvaló, hogy Takesita szá­mára is fontos a Fehér Ház jóindulata. A tőkés világ két vezető gazdasági ha­talma azonban nem csu­pán szövetséges, de ver­senytárs is, s a viták való­színűleg most sem csitul­nak majd. SZERDA: Nagy érdeklődés előzi meg Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök stockholmi sajtókonferen­ciáját. A politikus Svédor­szágból Norvégiába utazik tovább, s mindkét fővá­rosban elsősorban gazdasá­gi kérdésekről tárgyal. CSÜTÖRTÖK: Kilencedik fordulójához érkeznek az atom. és űrfegyverekről folytatott szovjet—ameri­kai tárgyalások. A genfi megbeszéléseken immár a hadászati csapásmérő esz­közök ötvenszázalékos csökkentéséről szóló szer­ződés kidolgozása a fő té­ma — természetesen szo­ros összefüggésben a bé­kés világűr megteremtését célzó szovjet erőfeszítések­kel és az amerikai SDI- programmal. PÉNTEK: A tervek szerint ezen a napon kellene meg­kezdődnie az újabb közép­amerikai csúcsértekezlet­nek, amelyen Costa Rica, Guatemala, Honduras, Sal­vador és Nicaragua állam­fői értékelik a guatemala- városi megállapodások óta eltelt időszak eredményeit és meghatározzák a to­vábblépés irányát. A fel­tételes mód indokolt, mert a térségben a helyzet to­vábbra is meglehetősen in­gatag, s könnyen felme­rülhet a konferencia elha­lasztásának ötlete. VASÄRNAP: Általános vá­lasztásokat tartanak Haitin. A néhány héttel ezelőtti első ilyen kísérletet vérbe fojtották az elűzött Duva- lier hívei és a szélsőjobb- oldali fegyveres csoportok. A kormányzó katonai ta­nács akkori magatartása miatt most számos ellen­zéki politikus bojkottra szólította föl az ország la­kosságát. Duvalier egyko­ri híveit tíz évre eltiltot­ták a politikai szereplés­től, de az elnökjelöltek kö­zött mégis több mint fél­tucatnyit találunk közü­lük. Robbanás a vonaton Burmában pokolgép rob­bant vasárnap reggel a Man­dalay—Rangoon között köz­lekedő gyorsvonaton. A ran- gooni rádió jelentése szerint nyolc ember életét vesztet­te, harmincnyolcán megse­besültek. Az időzített robbanószer­kezetet valószínűleg az egyik vasúti kocsiban helyezték el. A robbanás a kocsit telje­sen megsemmisítette, egy másikban pedig súlyos káro­kat okozott. A hatóságok feltételezése szerint a merényletet a köz­ponti kormányzat ellen har­coló szeparatista karénok követték el. ESEMÉNYEK, KÉPEKBEN Az elmúlt héten Kabulban Sevardnadze szovjet külügyminiszter, míg a pakisztáni fő­városban Armacost amerikai külügyi államtitkár folytatott intenzív tárgyalásokat az af­ganisztáni rendezés esélyeiről. Eközben a kormánycsapatok — szovjet egységek támogatá­sával — feltörték a Hoszt város körüli hónapok óta tartó ellenforradalmi blokádot, így már az első közúti élelmiszer-szállítmányok meg is érkeztek a városba (képünkön) (Fotó: TASZSZ — MTI — KS) A Közel-Keletről változatla­nul szomorú hírek érkeznek. Az új év első napjaiban pél­dául az izraeli légierő barbár bombatámadást hajtott végre libanoni palesztin menekült- táborok ellen — a halálos áldozatok között számos gye­rek is volt. A képen: két­ségbeesett palesztin házaspár otthonuk romjai között Párizsban a nyílt utcán meggyilkolták az NSZK nagykövet­ségének egyik attaséját. A vizsgálatok eddigi eredményei alapján nem politikai merénylet volt. A képen: nyomozók a Szajna partján (Fotó: Reuter — MTI — KS) Földrengéskárok Albániában Az első becsléseknél sú­lyosabb károkat okozott Al­bániában az ország középső területeit szombat hajnalban megrázó földrengéssorozat. Az ATA albán hírügynökség szombat esti összefoglalója szerint a földrengések követ­keztében lakóházak százai­ban keletkeztek jelentős ká­rok. több közülük lakhatat­lanná vált. A főváros körü­li településeken 138 lakóház és közigazgatási épület sú­lyos károkat szenvedett, magában Tiranában 39 la­kóház, 11 iskola, bölcsőde és más középület ment tönkre, sok család fedél nél­kül maradt. Áldozatok vagy súlyos sérültek nincsenek — hangsúlyozza a hírügynök­ségi jelentés. A lakosságot mozgósították a károk fel­számolására, a hajléktalan­ná vált családok elhelyezé­séről gondoskodnak. Az albán szeizmológiai in­tézel szerint a földlökések ereje a Richter-skálán csak­nem 5-ös erősségű volt, a belgrádi földrengéskutató intézet a legnagyobb ren­gés erejét a Richter-skála szerint 5,7 fokban adta meg. Az ATA első beszámolóiban még csupán kisebb károkról esett szó. Vasárnap hajnalban föld­rengést észleltek Jugoszlá­viában is. —( Külpolitikai kommentárunk )— Melegedés északon? A JANUÁR NEM TARTOZIK a legjobb hónapok közé Észak-Európában. A következő napokban még­is valószínű, hogy bizonyos enyhülésről szólnak majd a hírek, sőt, azt sem lehet kizárni, hogy melege­désről is beszélhetünk majd. Persze ez nem időjá­rás-jelentés. hanem külpolitikai kommentár: Nyikolaj Rizskov szovjet kormányfő hétfőn indul Svédorszá­got és Norvégiát érintő skandináviai útjára. A két országgal természetesen nem egyformák a Szovjetunió kapcsolatai. Svédország aktív semleges­sége, a leszerelési kérdésekben elfoglalt tisztességes álláspontja és kezdeményezőkészsége miatt előkelő helyen áll Moszkva külpolitikai partnereinek sorá­ban, míg Norvégia a NATO északi szárnyának egyik fő erejeként nyilvánvalóan más elbírálás alá esik. A mostani tárgyalásoktól azonban mindkét helyen azt varjaik, hogy javulnak majd a Szovjetunióval fenntartott politikai és gazdasági kapcsolatok. RIZSKOV A MEGBESZÉLÉSEK SORÁN való­színűleg felajánlja majd a svéd és a norvég cégek­nek a szovjet vállalatokkal való szorosabb együtt­működés lehetőségét. A kormányfő nem csak ki­emelkedő politikusokkal, de a jelentősebb üzletem­berekkel is tárgyal majd. s gyárlátogatásokat is ter­veztek számára. Mindez arra utal, hogy a Szovjet­unió északra is „nyit”, s szeretné, ha ebben part­nereikre találna Stockholmban és Oslóban. Az Egye­sült Államok igyekszik akadályokat emelni a szo­cialista országokkal folytatott kereskedelem elé, s a. Cocom-listára hivatkozva szigorításokat követel a tőkés cégektől. Norvégia sem maradt ki ebből a kampányból, miután egy nem éppen egyszerű üzle' keretében állítólag tengeralattjáró-alkatrészek előál­lítására is alkalmas szerszámgépeket adott el a Szovjetuniónak, és így az amerikai vélemények sze­rint hozzájárult a szovjet flotta műszaki fejlesztésé­hez. Az esetet követő politikai hadjárat és néhány gazdasági intézkedés nem tett jót a szovjet—norvég kapcsolatoknak. Most itt az alkalom a hátrányos következmények okozta kár csökkentésére. Stockholmban is szó lesz tengeralattjárókról, hi­szen a svéd lapok már évek óta cikkeznek az állí­tólagos szovjet behatolásokról Svédország parti vi­zeire. A harcias svéd nyilatkozatok szerint most már megsemmisítenek minden idegen tengeralattjárót, amely átlépi a határt. A bökkenő csak az, hogy egyetlen, műszaki hiba miatt eltévedt és felszínre emelkedett járműtől eltekintve, soha sem találtak bizonyítékot a szovjet határsértésekre. A MOSTANI TÁRGYALÁSOK során nyilván sok szó esik majd a leszerelési folyamat jövőjéről, az atomfegyvermentes Észak-Európa megteremtését cél­zó javaslatokról. Ha a gazdasági megállapodások mellett ebben a kérdésben is sikerül némi haladást elérni, már nem volt hiábavaló Nyikolaj Rizskov hatnapos utazása. Horváth Gábor Munkásőr-egységgy ülésekről jelentjük (Folytatás az 1. oldalról) nácsi Építőipari Vállalatnak az országos parancsnokság emlékplakettjét és díszokle­velét, amelyet a kollektíva nevében Barta Gyula igaz­gató vett át. A városi pártbizottság első titkárának, Németh Lászlónak a köszöntő sza­vai hangzottak el ezután. Méltatván az egri közigaz­gatási körzet lakóinak mun­káját, feladatait, terveit, többek között kiemelte: — A változások éveit él­jük: jobban kell szervezni a munkánkat, őszintén kell fogalmazni dolgainkról, bíznunk kell egymásban és abban, hogy úrrá lehetünk a nehézségeken .. . Ebben megbízható partnerek a munkásőrök. Az egriek jel­lemzője: a példamutatás, a helytállás. Az ünnepélyes egység- gyűlés az új munkásőrök eskütételével, a fegyverát­adással, illetve az Interna- cionálé hangjaival fejező­dött be. Szilvás István Gyöngyösön tovább erősödött a politikai nevelő munka Ugyancsak szombaton tartották meg ünnepélyes egységgyűlésüket Gyön­gyösön, a Mátra Művelődési Házban a Vörös Csillag ér­demrenddel és a Haza Szol­gálatáért érdemérem arany fokozatával kitüntetett Nemecz József münkásőr- egység tagjai. A jelentés- tétel, a Himnusz és a sza­valat elhangzása után dr. Patócs László, a gyöngyö­si városi pártbizottság tit­kára mondott elnöki meg­nyitót, üdvözölte a jelenle­vőket, külön is az elnök­ségben helyet foglaló Hor­váth Józsefet, az MSZMP KB tagját, a Munkásőrség Oszágos Parancsnokságának képviselőjét, Kiss Sándort, a megyei pártbizottság tit­kárát, Osváth Pétert, a Munkásőrség megyei pa­rancsnokának helyettesét, valamint— Gyöngyös város párt-, tanácsi, tömegszerve­zeti vezetőit, a gyárak, üze­mek, gazdaságok, a társ fegyveres erők képviselőit, és a meghívott szovjet ven­dégeket, majd egyperces felállással adóztak az el­hunyt munkásőrök emléké­nek. Ezután Bokros István egy­ségparancsnok tartotta meg értékelő és feladatokat meg­határozó beszámolóját. Be­vezetőben elmondotta: an­nak ellenére, hogy a ko­rábbi évekhez képest lénye­gesen nehezebbé váltak fel­tételeik, összességében ered­ményes munkáról adhat számot. A munkásőri párt­megbízatások teljesítése mellett az elvárásoknak megfelelően, példamutató­an teljesítették munkahelyi Jeladataikat is a gyöngyösi munkásőrök. Ezt több pél­dával igazolta. Megemlítet­te többek között, hogy az állomány közel 80 százaléka munkájával kiérdemelte a Kiváló Dolgozó jelvényt, 83' százalékuk szocialista bri­gádtag vagy vezető és az állomány kétharmada ré­szesült munkahelyi juta­lomban, kitüntetésben. A munkásőrök kiveszik részü­ket a társadalmi munkából is. Elmondta a parancsnok azt is, hogy az emberekkel való fokozott parancsnoki törődés, az alegységekben uralkodó jó közösségi szel­lem, a pártszervezetekkel közösen végzett politikai nevelő munka toválbb erő­sítette az egység megtartó képességét. Jelenleg 10,1 év az átlagos szolgálati idő. amely több mint az alap szolgálati idő kétszerese. A későbbiekben a harcki­képzés és a különböző gya­korlatok eredményeit, vala­mint az idei év feladatait sorolta fel az egységparancs­nok. A beszámolót követően Horváth József, az MSZMP KB tagja, a Munkásőrség Országos Parancsnokságá­nak képviselője üdvözölte a gyöngyösi munkásőröket, gratulált sikereikhez, majd aktuális dolgokról, az új munkásőri feladatokról, el­várásokról tájékoztatta a je­lenlevőket. Ezután különböző kollek­tív és egyéni kitüntetésekre került sor, amelyeket a szo­cialista versenyben elért si­kereikért kaptak a legjob­bak. Kiváló parancsnok jel­vényt adományoztak hat, Kiváló Munkásőr jelvényt pedig húsz személynek. Szol­gálati érdemérem kitünte­tést kapott 35 év után Bok­ros László, 30 év szolgálat után Nagy Imréné, Szász Tivadar és Bokros István. A 25 év szolgálat után já­ró díjat Fábián Mihály és Iván Ferenc, 20 év után, 22, 15 év után pedig 18 mun­kásőr vehette át. Tízévi szolgálat után 24 munkásőr kapott ugyanilyen kitünte­tést. A Munkásőrség országos parancsnoka emléklapot adományozott azoknak a munkásőr-feleségeknek, akiknek férje 30, 25, illetve 20 éves Szolgálati érdem­érmet kapott. Az emlékla­pot piros szegfű kíséreté­ben nyújtották át a felesé­geknek. A különböző kitün­tetéseket Kiss Sándor, a megyei pártbizottság tit­kára, Osváth Péter a Mun­kásőrség megyei parancsnok­helyettese és Bokros István egységparancsnok nyújtot­ták át. Díszoklevelet és ki­tüntető plakettet adomá­nyoztak a Könnyűipari Gép­gyártó Vállalat gyöngyösi gyáregységének, a Munkás­őrség támogatásában hosz- szú időn át végzett kiemel­kedő munkájuk elismeré­séül. A városi pártbizottság el­ső titkára, Kónya Lajos szólt és köszöntötte ezután az egység tagjait, Felmentet­te pártmegbízatásuk alól a leszerelő, illetve tartalékál­lományba vonuló munkás­őröket, majd fogadta az új munkásőrök esküjét. A fogadalomtétel után Térjék Lajos idős. most leszerelt munkásőr jelképesen átad­ta a fegyvert Balogh Pál fiatal munkásőrnek. A színes eseményprogram a csapatzászló elvonulásá­val, illetve az Internacionálé hangjai mellett ért véget. Fazekas István

Next

/
Oldalképek
Tartalom