Népújság, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-07 / 5. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. január 7,, csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM ÉPÍTŐIPAR Miért virágoznák a kisszervezetek? Az új vállalkozási formák 1982-ben kaptak zöld utat a magyar gazdaságban. Az azóta eltelt évek alatt bebizonyították életképességüket. Ennek is köszönhetően, gyorsan elterjedtek az építőiparban is a kisvállalatok, a kisszövetkezetek, a kisvállalkozásokként nyilvántartott vállalati gazdasági munkaközösségek és szövetkezeti szakcsoportok, valamint a magánosok munkaközösségei. Számuk az 1982-es 1219- ről 1986-ban elérte az 5600- at. A legnagyobb arányban a kisvállalatok és kisszövetkezetek növelték népszerűségüket, ezek száma öt év alatt megnyolcszorozódott. Érdekes tendencia figyelhető meg az építő kisszervezetek között: a 20 százalékra emelt külön adó hatására — amit a velük szerződött megbízónak kell fizetnie — a szakcsoportok és a gazdasági munkaközösségek jelentős hányada alakult át a kedvezőbb gazdálkodási feltételeket nyújtó kisszövetkezetté. Mozgékonyak A kisszervezetek jelentősége, fontossága mellett szól az a tény. hogy az általuk elvégzett építés-szerelés értéke 1986-ban meghaladta a 22,3 milliárd forintot. Zömében olyan munkákra vállalkoznak, amelyek nem érik meg a nagyobb állami vállalatoknak, ezzel bizonyítják, hogy erre a szervezeti elemre szüksége van az építésügynek. Népszerűségüket mutatja, hogy a különböző kisszervezetekben foglalkoztatott dolgozók létszáma is erőteljesen fejlődik, 1986-ban már 69 ezren választották megélhetésükhöz ezt a formát. Arról nincsen statisztika, hányán vannak azok, akik korábban állami vállalatnál vagy építőszövetkezetnél dolgoztak, és azt az állásukat hagyták oda egy jobban fizető gmk-tagságért. Akkoriban sokan megkongatták a vészharangot: mi lesz az állami iparral, ha legjobb szakemberei elmennek. A kérdésre maga az élet adta meg a választ. Azzal, hogy a nagy szervezetek is arra kényszerültek, a piaci lehetőségekhez alkítsák formájukat, kevesebb emberrel, kisebb rezsivel, mozgékonyabb szervezettel álljanak ki a piacra. Ahol a versenytársak között nem ritkán korábbani munkatársaik is szerepelnek — egy kisszervezet égisze alatt. Vállalkoznak Ennek a szervezeti formának az életképességét jól mutatják, hogy bár 1985-ben és 1986-ban nagyobb lett jövedelmük elvonása, számuk és megtermelt jövedelmük nem csökkent. Emelkedett a társadalombiztosítási járulék. növekedett a társasági adó, mégsem csökkent drasztikusan a kisszervezetek száma. Az viszont kétségtelen, hogy korábbi, dinamikus fejlődésüket lefékezte. Ekkor újabb, belső átalakulás indult meg közöttük. A kisszervezetek abba az irányba húzódtak, ahol kevesebb kötöttséggel kellett számolniuk. A vállalati gazdasági munkaközösségek tekintélyes része például úgy működik, hogy létezésük feltételeit gyakorlatilag az anyavállalat szabja meg. Pontosabb volna ezeket a vgmk-kat „rohambrigádoknak” nevezni. Ök azok, amelyek hétvégeken vagy késő este még ott vannak az építkezésen, ha szorít már a határidő. Nem keresnek külön munkát, mert mindig kapnak „házon belül” elegendő megbízást. A szakcsoportok már arra kényszerülnek, hogy önállóan vállalkozzanak, mert létrehozójuk leggyakrabban maga is egy másik kisszervezet. A legszabadabban a magánszemélyek által alapított gazdasági munkaközösségek és kisszövetkezetek vállalkoznak, amelyek minden „védőernyő” nélkül állnak a versenytársak között. A piaci előrejelzések ismeretében arra lehet számítani, hogy a kisszervezetek teljesítménye és piaci részaránya növekedni fog az elkövetkezendő években, akkor is, ha számuk csökken. Azért, mert ezeknek már egyre stabilabb helyük van, és jól illeszkednek az építési igények megváltozott struktúrájához. Középvállalatokat pótolhatnak Ezen belül eltérő fejlődési pályát rajzolnak az ÉGSZI szakemberei — akik a piac várható változásairól tanulmányt készítettek — az egyes kisszervezeti formáknak. Véleményük szerint a vgm- ek. a szakcsoportok, a gazdasági munkaközösségek közel állnak már ahhoz a szinthez, amit indokol a kereslet. A kisvállalatok és kisszövetkezetek pedig azt a kört adhatják, amelyből kiválasztódhat a magyar építőipar struktúrájából még hiányzó középvállalati mezőny. Egyes számítások szerint a szakcsoportok és a vállalati gazdasági munkaközösségek építési tevékenysége 1988-ban körülbelül 8 százalékkal növekedhet, a gazdasági munkaközösségekben pedig 15 százalékkal lehet nagyobb a teljesítmény. A kisszövetkezeteknél is csökkenni fog a termelés dinamikája, de az idén várhatóan még eléri a 35 százalékos bővülést. összességében a kisszervezetek 32 milliárd forintnyi értékkel gyarapítják a nemzeti vagyont. Ezzel újból leteszik névjegyüket és létjogosultságukról meggyőzhetik a még mindig kétkedőket. * Sz. K. Megmaradók és elhullók A terv- és prognóziskészítők talán soha nem voltak olyan nehéz helyzetben, mint manapság. Ha pusztán a jelenből hosszabbítják meg a jövő vonalát, nem biztos, hogy jó nyomot rajzolnak a fejlődésnek. Ezért az építőipar legközelebbi jövőjének felvázolásához is elegendő, ha azokat a követelményeket vesszük alapul, amelyek az egész népgazdaságot meghatározzák. Az első, hogy az egyensúly javításához gyors, operatív intézkedésekre van szükség, amelyekhez igazodni, alkalmazkodni nem lesz egyszerű a vállalatoknak. A másik, logikus feladat, hogy hosz- szabb távon is megalapozzuk egyensúlyi helyzetünket, mert ez a reform alapköve. Mindezek ismeretében arra számíthatnak az építők, hogy a vállalkozói szellem felértékelődik, ennek következtében a verseny is élesedik. Egyre fontosabb lesz a piaci információ, például arról, hogy az ország mely térségében van építési kereslet. Várhatóan tovább folytatódik az igények differenciálódása, és nem lehet arra számítani, hogy új nagyberuházások indulnának. Emiatt kevesebb, kisebb értékű megbízással keresik meg majd az építővállalatökat, amelyek számára az lesz a ritka, ha új épületet kell emelniük, Gyakrabban fenntartásra, felújításra, karbantartásra számíthatnak. Egyetlen ágazat sem lehet meg anélkül, hogy valamilyen határok között meg ne tervezné a jövőjét. Az előzetes számítások szerint az építőiparban 1988—89-ben a termelés mérsékeltebb ütemben fog növekedni a korábbiakhoz képest, mintegy 6 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy hosszabb távon is azzal kell számolni, az építőszervezeteknek át kell alakulniuk a piac megváltozott igényei szerint. A legdrasztikusabb változás a lakáspiacon várható, tekintve, hogy az állami lakások építésének aránya nem fog tíz százaléknál többre növekedni. Ennek következtében a hagyományos lakást építő szervezeteknek is más megélhetési forrás után kell nézniük. Hasonló sorsra jutnak a kommunális építéssel vagy csak mélyépítéssel foglalkozó vállalatok. Mivel minden feladatból kisebb lesz az igény, az tud jól felkészülni a jövőre, aki „több lábon áll”, vagyis kapacitásával, termelési szervezetével készen áll arra, hogy bárhol, bármilyen kisebb értékű megbízást is elvállaljon. Ennek következtében az állóeszközpark is „mozgásnak indul”, és oda rendeződik, ahol a legjobban hasznosul. A szakmunkási gárda is abba az irányba mozdul majd, ahol a legtöbb szükség van rá, és ahol a legjobban megfizetik. Erre csak azok a kisebb-nagyobb szervezetek lesznek képesek, amelyek az építési piacon stabil és biztos helyet vívnak ki maguknak a versenytársak között. Így várható, hogy az életképes szervezeteknél növekszik a termelés hatékonysága, amelyek viszont alkalmatlannak mutatkoznak a jövedelmező munkára, azok sem megélni, sem munkatársaikat megfizetni, sem önmagukat fejleszteni nem lesznek képesek. A következő esztendőkben érdekes jelenségek tanúi leszünk. Például annak, hogy egyszerre, egy időben megy végbe a termelési kapacitások fejlesztése, máshol pedig azok leépítése. A kereslet változásai nyomán a termelésben és a fejlesztési politikában ás az alkalmazkodóképesség lesz a vezérelv. Az évek óta szorgalmazott, de jövőre már élesben tapasztalható változások a magasépítőipar vállalatait hozzák a legsúlyosabb helyzetbe, amelyek már eddig is nehezen álltak meg a lábukon. Részben a nagy állami elvonások, részben pedig a vállalatok gazdálkodásának gyöngeségei okozzák, hogy a legnagyobb lakásépítő szervezetek tartósan „gyengélkednek”. Értük már senki nem nyújthat mentőövet. Ha saját programot dolgoznak ki életben maradásukra és azt sikerül is végrehajtani, akkor 1988-ban átviszik a „lécet” és újból állhatnak a startvonalhoz. A versenybe indulóknak csak akkor van esélyük a gazdaságos, jövedelmező termeléshez, ha szervezetüket a piaci igényekhez alakítják, ami nem feltétlenül a zsugorodási politikát követeli meg. Hanem azt, hogy például a jótállás kötelező vállalására kisebb, belső szervezeti egységeket hozzanak létre. A minőségi munka egyébként is az a kulcsszó, amit minden építőnek tanácsos a zászlajára írni. Az építési költségek és ennek következtében az árak növekedésével párhuzamosan ugyanis, ez lesz a választóvonal a megmaradók és az elhullók között. (Sz) MEGÚJULT SZARVASMARHATELEP, HATVANBAN Rekonstrukció—világbanki hitellel Köztudomású, hogy a Hatvani Lenin Termelőszövetkezetben a minél eredményesebb, színvonalasabb gazdálkodás érdekében igyekszenek kihasználni a világbanki hitelek adta lehetőségeket is. így történi ez a szarvasmarhatelcp rekonstrukciójával kapcsolatosan is. Mi a pillanatnyi helyzet ezen a téren? Erre próbáltunk választ keresni az illetékesekkel folytatott beszélgetések során — Nos — mondja Magasvári Gyula állattenyésztési fő-ágazatvezető —, talán azzal kellene kezdeni, hogy miért volt szükség erre a beruházásra. Ismeretes, hogy a telep 1970-ben jött létré, azaz meglehetősen régen, s korszerűsítést sem hajtottunk végre vagy tíz esztendeje. Ennek legfőbb oka, hogy az ágazat közgazda- sági helyzete sosem volt valami kiváló, így aztán — érthető módon — a vezetőség nem a rekonstrukció mellett jogialt állást. — Utóbb azonban mégis megváltozott ez az álláspont ... — Igen, mert egy sor elavult dologgal rendelkeztünk. így például megemlíthetném a sorfejést, a kötött tartásmódot, az etetési rendszert, valamint a kitrágyázást. Ráadásul az alkalmazott technológia rendkívül sok kézi munkát igényelt. Ezeket tudva érthető, hogy tovább nem lehetett halogatni a fejlesztést. Ezt ismerte fel a vezetőségünk is. A végleges döntés ugyan csak 1985-ben született meg, ám a beruházási alapokmány már 1983 novemberében megvolt. Az előkészítő munkák 1986-ban kezdődtek a tényleges tevékenység pedig a múlt év tavaszán. — Milyen előnyei lesznek az új helynek? — A fejést ott majd fejőházban végezzük. Ez nemcsak a csíraszegény tej termelését teszi lehetővé, hanem azt is, hogy kevesebb munkáskezet kelljen igénybe venni. A takarmányozás és a kitrágyázás is- számottevően módosul, s e feladatok ellátásánál döntő szerepe lesz a gépi berendezéseknek. Ilyenformán dolgozóink jobib körülmények között ténykedhetnek, s lényegesen biztonságosabban. Nem mellékes, hogy a silóterek megépítésével jobb minőségű takarmányt készíthetünk. A gépi etetéssel lehetőség lesz a pontosabb, a teljesítményt ténylegesen elismerő takarmányozás megvalósítására is. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az állatok differenciál ta n kapják majd az „eledelt", ami egyébként a költségek csökkenéséhez vezethet. — A világbanki hitel a tejhűtő és -fejő berendezés megvásárlására szól... — Igen. A dolog egyébként úgy zajlik, hogy a Világbank versenyt hirdet meg az ilyen gépeket gyártó cégek között, s az ajánlatok közül kiválasztja a legelőnyösebbet. Nekünk aztán ezt kell elfogadni. hiszen csak erre kapunk pénzt. A mi „masinánk" különben a TAUCAL—M—B fokozat elnevezésre hallgat. Ha minden a tervek szerint alakul, rövidesen a tejhozam 200— 300 literrel emelkedik, mégpedig a kíméletesebb fejesnek köszönhetően. Reméljük, hogy az ágazat egykét éven belül legalábbis nem lesz veszteséges. Ez persze annak is függvénye, hogy lesz-e nagyobb változás a szabályozórendszerben. — A költségvetési terveket 1985-ben készítettük el — magyarázza Lakatos Gyu- láné főkönyvelő-helyettes —, mégpedig az 1984-es árak alapján. Akkor 19 millió 107 ezer forinttal számoltunk. Ebből az építés 14 millió 902, a gépek megszerzése 4 millió 205 ezer forintba került volna. Úgy képzeltük el, hogy a teljes összegből 3 millió 805 ezret mi magunk teremtünk elő, a világbanki hitel 3 millió 343 ezer, s a fennmaradó mintegy 11 millió 959 ezer forint pedig hosszú lejáratú bel- föfcTi hitel. Az élet azonban alaposan „átírta” az i eredeti elgondolásunkat. vagyis az egész beruházás hozzávetőlegesen 4,5 millióval többet „emészt fel”, mint hittük. Annak ellenére is, hogy az építkezést saját erőből oldjuk meg. Egyedül a technológiai szereléseket végzi alvállalkozó, nevezetesen a Taurina vállalat. — Mi okozta a költségek jelentős növekedését? — Mindenekelőtt a folyamatos áremelkedések. Emellett néhány változtatás is szerepet játszott... így például, hogy a siló nem 4 ezer, hanem 6 ezer tonnás lett. — Mint már volt róla szó — fejtegeti Jevcsák Miklós, építési ágazatvezető —. az előkészítő munkálatok tavalyelőtt startoltak, de az igazi feladatok megoldásába 1987 tavaszán vágtunk bele. Sajnos, az akkori meglehetősen kemény tél hátráltatta a kezdést. A rekonstrukció három szakaszra bontható: az elsőbe a háromrészes, vasbeton tám- falas falközi siló létrehozása tartozott —, amely egyébként 2 ezer tonna takarmány befogadására alkalmas —, a másodikba a fejő-, illetve tejház kialakítása, a harmadikba a három, egyenként 144 férőhelyes istálló elkészítése. Utóbbihoz hozzátartoznak az etetőterek, a karámrendszer, a felhajtó- utak, a két, egyenként 50 köbméteres, valamint az egy, tíz köbméteres szennyvíz- tároló, tpvábbá a trágyatálcák. — Ügy tudom, a fejőház egy teljesen új épület... — Valóban. Ez a létesítmény a különféle funkciók szerint három részre osztható, mégpedig az úgynevezett elő- és utóvárakozóra, a kétszer tizenkét állásos fejőteremre, és a hatállásos inszemináló helyiségre. — Mikorra készülnek el az egésszel? — Az igazság az, hogy itt mi sokszor jövő időben beszéltünk, holott már múltban kellett volna, hiszen a műszaki átadás tavaly november végén megtörtént, akárcsak az üzembe helyezés. Hogy időre végeztünk, az annak is betudható, hogy szombatonként, vasárnaponként is dolgoztunk. Rendszeresen mintegy harmincöt ember tevékenykedett, azaz csaknem az építőipari ágazat teljes gárdája. Hogy az építkezést mi csináltuk, az egyrészt azért volt jó. mert a házilag elvégzett munka mindenkor olcsóbb, másrészt viszont azért, mert így a létező valamennyi kívánságot figyelembe vehettük, azaz igyekeztünk az igényeket maximálisan kielégíteni. Úgy vélem, mostantól tehát minden feltétel adott ahhoz, hogy az ágazat a korábbinál lényegesen szebb eredményeket produkáljon. Sárhegyi István Transelefrfro-exporfmérleg A Transelektro Kereskedelmi Vállalat az ipari partnervállalatokkal együtt jelentős exporteredményeket ért el 1987-ben, mert áru- szerkezetük megfelelt a vevők igényeinek, s kivitelük elsősorban a fizetőképes piacokra irányult. Exportkínálatuk nagyjából azonos arányban energetikai rendszerekből és berendezésékből, kábelipari cikkekből, háztartási készülékekből és különféle motorokból, szerelési anyagokból, egyéb termékekből állt. Ezekből összesen csaknem 130 millió dollár értékben szállítottak a konvertibilis elszámolású országokba, vagyis megismételték az egy évvel korábbi exportrekordot, ami akkor 30 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. Az elmúlt év jelentősebb- exportüzletei közül kiemelkednek azok az erőművi egységek, amelyeket Törökországban, Egyiptomiban és Indiában telepítettek; ezeket a nagy kazánokat a Ganz Danubiusban gyártották. Vendéglátóipari főiskolások Szolnokon, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán a másodéves tanulók az éttermekben, csárdákban is gyakorolhatják a tanultakat. A főiskolások egyik csoportja a szállodai feladatokkal ismerkedik, a másik pedig a főiskolán létesített Vén Diák étteremben gyarapíthatja mesterségbeli tudását. A gyakorlóétteremben erdélyi vacsoraesteket tartanak: a vendégeknek erdélyi viseletben erdélyi ételeket szolgálnak fel (MTI-fotó: Csikós Ferenc — KSj
