Népújság, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
lutalomjáték Charley nénjét szinte mindenki ismeri. így az is köztudott, hogy valójában férfi, bizonyos Habberley nevű oxfordi diák. aki barátai kérésére ölt női ruhát, hogy azok szerelmi ügyeinek megoldását segítse. Ez az átváltozás természetesen rengeteg komikum forrása Brandon Thomas népszerű darabjában, a címszerep pedig igazi jutalomjáték minden színész számára. Ezt a lehetőséget az egri színházban most M. Horváth József kapta meg, és a főpróba után elmondhatjuk: parádésan él is vele. Ezért munkatársunk. Koncz János is öl állította képei középpontjába Szatmári György. Megyeri Zoltán. Román Judit, Pas- qualetti Ilona, llibár Éva, Köszáli Ibolya. Kiss László. Korcsmáros Jenő és Solymosi Tibor társaságában. Bemutató: ma este. záz kézzel kapaszkodik fölfelé a világ. rekordok születnek és dőlnek meg. ami tegnap még mesés és csodálatos volt, az ma már természetes, nem is olyan különös, hiszen a ma új sikereket, eredményeket hoz. Az ember születése pillanatától többre, jobbra, nagyobbra vágyó, keresi, kutatja az ismeretlent, el akarja érni azt, ami elérhetetlennek tűnik, meglepő újdonságokkal rukkol elő. Akadnak közöttünk virtuskodók, csak azért is emberek, akik meg akarják mutatni és ha nem is sikerül nekik egyszer, százszor, de százegyedikszer mégis övék a győzelem. Ez a nyugtalan természet, a kísérletezés, a próbálkozás, az önmagunk meg nem adása a folyton új és új dolgokkal való előrukkolás. a dacos akarat, a majd én megmutatom, viszi előrébb a világot nagy és kis dolgokban, tudományban, művészetben, játékban és szórakozásban egyaránt. Létünk első pillanatától a felfelé kapaszkodást, a kíváncsiságot, a mások legyőzését hordozzuk magunkban és végeredményében ennek a „természetünknek” köszönhetjük a felegyenesedésünktől az emberré válásunkon át a világmindenséggel való dacos birkózásig mindent. A legek évtizedeit éljük, a legekét, amelyek tulajdonképpen tiszavirágéletűek, hiszen alig telik benne örömünk, máris kiderül, hogy a második, netán a harmadik helyre csúsztunk. Szemünk előtt járnak a legekért küzdők, a világot rengető, nagy dolgokban győztesek és a hobbiból vetélkedők és játszók. akik szándékaikban tulajdonképpen semmiben sem különböznek. — V ilágrekord tojáspatkolásban! — Miért is ne? Egy ország tudja, a tv-ben látta, hogy egy tyúktojásra ez ideig 151 patkót vertek' fel és máris itt az újabb szenzáció, egy újabb világsiker, amely szerint Szerencsi Árpád, Ostoros község lakója, aki foglalkozása szerint a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnak nehézgépkezelője, darusa, az eddiginél hússzal több, 171 parányi patkót szögezett fel egyetlen tojásra úgy, hogy még ráfért egy nagyobb patkócska. egy harapófogó és egy üllő is Nagyszerű tett, elvégre új világrekord született. így nem lehet csodálkozni a kí- váncsiskodáson. A gyökerekig menve kiderül, hogy Szerencsi Árpádnak vér szerinti rokona volt Szerencsi Kálmán egri kovácsművész, a népművészet mestere, akinek dísztárgyai dicső elődjére Fazola Henrikre emlékeztettek, és akinek a keze alól kikerülő művészalkotások bejárták a fél világot. Szerencsiék ostorosi házában az egyik legjobban megbecsült helyiség a miniatűr műhely, ahol a még miniatűrebb szerszá mok fogadják a látogatót. — Mennyi idő alatt készült el a világrekordot jelentő tojás patkolásával? — Fél évig tartott a munka, mármint az eszközök, a kellékek elkészítésével együtt, hiszen az is érdekesség, és egyedülálló, hogy a tojáspatkoláshoz 352 szöget használtam fel. — „Patkószöget”? — Nevezzük különleges patkószögnek! — Mi benne a különlegesség? A szögek miért nem csúsznak ki a héjból, mibe kapaszkodnak? — Ez maradjon titok, hiszen éppen ez az egyik legbonyolultabb feladat; úgy megpatkolni a tojást, hogy mind a 171 patkó kézben forgatás közben is szilárdan a tojáson maradjon, ne mozduljon, ne lazuljon. Tele a fal, a munkaasztal, a dobozok, a rekeszek apróbb és nagyobb szerszámokkal, úgy tűnik, mintha liliputiék műhelyében járnánk vendégségben, ahol végül is nagy és nagyszerű dolgok születnek. Ujjaim között forgatom a kis szögeket. a patkókat, ujjhegyre venni is művészet ezeket, nemhogy kifúrni, felszögezni valamennyit. — Honnan az ötlet? — Láttam a tv „Lég” műsorát és akkor határoztam el — egy szívinfarktus után. orvosi ajánlatra —, hogy kényszer- pihenőmet hasznosítom. Akkor kezdtem el műszereimet, szerszámaimat gyártani, felkészültem a tojáspatkoláshoz. Közismert, hogy mindennek van útja, módja, vannak fogások, módszerek, eljárások, fortélyok, amelyek többnyire tabunak számítanak, mégis kérésre visz a kíváncsiság: — Elárulhatna-e mégis egyetlen titkot a sok közül? — Azzal nem mondok újságot, hogy a miniatűrökhöz szokni kell. Egy idő után a parányok is belesimulnak az ember uj- jai közé. Világosság és jó szem. érzék kell ehhez a munkához, nem utolsósorban végtelen türelem és kitartás, meg kell szokni, hogy suhannak a percek, az órák és gyakran vannak kudarcok. Itt egy törött tojás, egy rossz mozdulat, és kárba veszett néhány napi munka. A titkot a végére hagytam: patkolásra nem minden tojás, és főleg nem bármely évszakban alkalmas! Nyáron a tyúkok sok zöldet esznek, laza a tojás héjának a szerkezete, így elsősorban, sőt kizárólagosan a téli tojások a jók. Ezt még azzal is elősegítem, hogy sok mésztartalmú anyagot etetek tyúkjaimmal, hogy erős legyen a tojásaik héja . .. A kis műhelyben természetesen egyéb dísztárgyak is találhatóak, amelyek szintén vasból készültek. Tükrök, csillárok, üvegtartók, díszlámpák, a hajdani népi iparművész-dinasztiához méltó remekek. A sorsuk iránt érdeklődöm. — Reményeink szerint hamarosan létesül egy kis falumúzeum. Oda szánom valamennyit. . . — Mi volt eddig a legjelesebb alkotása? — Eger testvérvárosa a finn Pori. Nekik készítettem el egy négyzetméteres rézlapra vasból egy esztendő alatt a város címerét, ök is, én is ezzel büszkélkedünk. Nézegetjük a szépségeket, beszélgetünk a vágyakról. Szerencsi Árpád terveiről, amelyek akkor valósulnak majd meg igazán, amikor a most ötvenhat esztendős mester két esztendő múlva, — négy évtizedes munkaviszonyt maga mögött hagyva — nyugállományba vonul. — Milyen volt ez a negyven esztendő? — Nehézgépek társaságában, a legnehezebb fizikai munkában telt tel. amelyben felüdülést, megkönnyebbülést csak a hobbijaim hoztak. — Vasvirágaira és a tojáspatkolásra gondol ? — Nem csupán ezekre. A borongós téli estén, amikor már kifogyunk a szóból, egyszer csak elővesz egy öreg hegedűt. — Muzsikálok magának egy kicsit. A hegedű öreg. ajándékba kaptam nagyon rég. Maiamtól tanultam rajta a legrégebbi nótákat. Hegedűszó mellett gyulladnak ki az ablakokban az új esztendőt köszöntő villanyfények, az emlékeket idéző nóták ismerősként lopódznak be a szobába. — Vidámabbat húzzon! Elteszi a hegedűt, előveszi a szájharmonikát és olyan ropogós csárdást varázsol elő a maréknyi hangszerből, amelytől felvidulhat az ember. Ezek Szerencsi Árpád I hobbijai, amelyek segítségével a kemény , fizikai munka mellett úrrá tudott lenni i még a betegségtudaton is. — Az életemet köszönhetem a hobbijaimnak. flL | ézegetem a díszeket, a nehézvasból készült leheletfinom szőlőleveleket, ágakat, füzéreket, az ügyes emberi kéz finom alkotásait és igazat adok a vendégkönyvbe írtaknak, az egyik látogató bölcs véleményének: — A vas csak annak engedelmeskedik,, aki hisz a megmunkálhatóságában. és akinek ehhez türelme és szíve van ... Szalay István Patkóka tojáson
