Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-29 / 306. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. december 29., kedd Könyv Hajnal Gabrielláról Peninsula (kárpit 1972) ★ Hajnal Gabriella portréja Hajnal Gabriella olyan textilművész, aki nem ma- ga szövi kárpitjait. Ez valószínűleg azért van így. mert a képzőművészeti főiskolán végzett. festőművészként, nem tanulta a szövést, mint textilművész pályatársai. Hajnal Gabriella először tervet készít. Ez nagyságában. vonalvezetésében pontosan olyan, mint amilyen az elkészült mű lesz. Aztán kartonná írja át a tervet. Ez a ..szakrajz” a szövőnek készül: a különböző színeket számok jelzik, a hasürözést — két szín közötti árnyalt, kevert átmenetet — a vonalkázás. A kartonhoz színmintát mellékel, és ennék alapján elkészül a kárpit; eleinte figurálisakat készített. Szent Ferencet. Ádámot és Évát vagy fiatal párt ábrázolt. újabban egyre inkább szöveget, gondolatot jelenít meg. László Emőke tanulmánya röviden, ökonomikusán vezeti be az olvasót Hajnal Gabriella világába. Mindig mélyről merít. elmondja mindazt, amit a kárpitszö- vés mesterségéről, s a műfaj történetéről tudni kell, de minden információja a művész bemutatását segíti. Elemzi azt az utat. amely a kezében virágot tartó. Szent Ferenctől. a szájukban kést tartó figurákon át a Text- ileieg vezet. (Ez utóbbi kárpit. a vörös alapon vibráló kék bibliai szöveg szerepelt a lausanne-i biennálén 1983- ban.) Egy katalóguselőszó a könyv bevezetője. Juhász Ferenc írta. „Az őSzent Ferencé olyan magányos, hogy üres kalickáknak hallgat csak”............az ő emberisége szájában kés van. csupa tőrt harapó fogsor itt az emberiség”. Juhász érzelmi, lírai úton közelített Hajnal Gabriellához. S a két megközelítés Hajnal Gabriella textiljeinek. kárpitjainak színes képei mellett szinte a műteremlátogatás élményét adja; minden olvasója barátként. értőként teheti le a Corvina műterem legújabb kötetét. T. A. Szent Balázs (terv 197(1) Serietapisserie III—IV. (kárpit 1973—7B) (Illusztrációk a könyvből— KS) A rádiósok ismét lekörözték — ez már szinte törvényszerű — a televíziósokat. Ok nem feledkeztek meo a karácsonyi eszmekor mindig aktuális, folyvást örökzöld magjáról. Huszonnegyediké nyitánya már ennek legyében zajlott. Érdeklődő százezrek élvezhették a Vasárnapi újság ünnepi kiadását. A jelképes fa alá számos olyan ajándék került, amelyek közül bárki kedvére válogathatott. Engem az önvizsgálatra serkentő, az ismeretterjesztő motívumokban is bővelkedő blokkok ragadtak meg különösképp. Elénk lépett az a Jézus — emlékszem az ötvenes években még hajdanX létezését is tagadták —. azVi történelmi. az a rendkívüli képességekkel megáldott személyiség. aki — többek között — arra okította. nevelte — sajnos nem elsöprő sikerrel — kortársait, hogy tiszteljék, becsüljék egymást, s törekedjenek másokban örömkeltő jótettekre. mert így megszabadulnak az önzés, az intrika, a gyűlölködés, a harag béklyóitól. s egyéniségük harmonikussá. kiegyensúlyozottá. életük boldogabbá válik. Ezek az intelmek, ezek a megszívlelendő- tanácsok mindmáig semmit sem vesztettek időszerűségükből. Erre figyelmeztettek a szerkesztők, a közreműködők. a megszólaltatottak. No nem patetikus töltésű, ám üresen csengő mondatokban, hanem — mintegy bizonyításképpen — okos. meggyőző erejű érveket felsorakoztatva. A meditáláshoz kaptunk tippeket. Rá kellett döbbennünk arra. hogy társas ösz- szeiöveteleink tartalmatlanná. sablonossá lettek. Nem vagyunk kíváncsiak mások véleményére, kizárólag mi szeretnénk szerepelni. s nem is tartunk igényt arra a pluszra, amelyet néhány kollégánk, munkatársunk önzetlenül kínálna nekünk. Vitáink azért öncélúak, mert csupán fölényes kinyilatkoztatások, s fogalmunk sincs már a tisztelettudó szellemi csatározások értelem- és karaktergazdagító voltáról. Olyan vészjelzés ez. amelyet illene meghallgatnunk, mert ha a süketet játsszuk, jellemünket sorvasztjuk még tovább, pedig már közelítjük a negatív zóna felső határát. Király Edit meginterjúvolta Simonyi Imrét, a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb poétáját. akit gyulai otthonában keresett fel. hogy pályájáról, sorsának fordulóiról beszélgessen vele. Ebből a diskurzusból hiányzott mindenféle 9allang. Ez elsősorban a költő érdeme. aki arról vallott nekünk. hogy belső integritásunkat semmiért nem szabad feladnunk, mert. ha engedünk a csábításnak, s így cselekszünk, akkor csak érzelmileg kiégett lényként vegetálhatunk. Egyetlen példaképeként azt a Márait emlegette, aki ia polgári literatúra kiválósága volt. aki minden helyzetben az emberi, az etikai tartás fontosságát hangsúlyozta. Csak dicsérhetjük azt, hogy a műsor gazdái ezt a szerzőt is bemutatták, hiszen tudták azt. hogy igazságtalanul töröltük emlékezetünkből. Igaz, a mienkkel nem azonos nézeteket hirdetett. ám osztályának sem volt bértollnoka. s igenlő bólintásai mögött ott rejlett a nemek daca is. Ne legyünk hót hiteha- gyóak. renegátok, de a reális ítéletalkotás, a humánumból fakadó tolerancia kötelmeit se mellőzzük. Így kapcsolódott ez a látszólagos mellékösvény a rendkívül szimpatikus fővonalhoz. Csurka István számos meglátásával nem értek egyet. Mostani jegyzete azonban rokonérzéseket keltett bennem. Hiszen azt javasolta nekünk, hogy a gyermekkori búgócsiga hangját soha se feledjük, azaz ne komolykodjunk egyre-másra. hanem fontoskodás helyett maradiunk homo ludensek. azaz önfeledten csodálkozzunk rá a világra, s lepjük meg magunkat, társainkat búfeledtető pillanatokkal. Toldjuk meg ezt azzal, hogy ne csak a pirosbetűs, hanem a hétköznapokon is. Pécsi István A z Isten érti. micsoda emberek vannak ... ! Ide ülnek mellém, pedig van üres asztal bőven. Cseppet sem ittak még. most indulnak neki a szombat estének. Bemutatkoznak Az idősebb kétszer is megszorítja a kezem, aztán át- ! int a társának: — Szólj már. fiam. a pin- I cérnek! Pincér, hm. tizenhét éves, ha van. A füle mögé szúrt ceruza hosszabb tán. mint az egész gyerek. Odaáll az öreg elé. s tisztelettudóan a térítőt szemléli. — Jani, rendelj valamit! — sürgeti ő a fiatalabbat. • s a pincérfiú illedelmesen azonnal a másik vendég elé áll. — Fél litert. Józsi bátyám. jó? Sopronit. — Várj! — húzza vissza Janii a pincérkabátot. — Kocsonya van? Józsi bácsi int a barátjának: — Tudod, hogyan szeretem! Úgy kérd. A pincérfíú füle • rándul egyet, s megbillen a ceruza. Mert mit izenget ez? Nem tud egyenesen hozzá beszélni?! — Ne zsírosat! — parancsolja a vendég, a fiatalabbik. — Figyelsz? Jól szórd be paprikával. Na. ered j már! A pincér lecsapkodja a térítőt, elsiet a tálcával, egy perc. s máris hozza a bort szódával. — Jön a kocsonya is. azonnal! Már odébb is állna, de a vendég utánaszól: — Te! Ahogyan mondtam! — Éppen paprikázzák! Jani most már kényelmesebben helyezkedik el. — Erős lesz, Józsi bátyám, megmondtam neki. Rendben van? Az öreg a zsebében turkál. Észreveszi a másik, mert a szeme mündig rajta: — Elég az. maradjon csak békén — nyugtatja. — Rendes asszony — magyarázna Józsi bácsi nekem. — Adott egv százast. Amint 'mondtuk, mindjárt adta. hogy szórakozzunk érte. — Kifutja. — Tölts már. — Először tisztán! Mindig együtt járnak, munkába, meccsre, sörözőbe. Húsz év a különbség köztük legalább. Jani is megvan harminc, de a pénzt mind odaadja egy marék- ban a Józsi bácsi feleségének. ahogy az öreg. Aztán együtt kapnak cigarettára és borra is. Jani rendel, azt ő érti jobban. Pedig Józsi bácsinak a zsebében a pénz. Hát így barátok ők. Miért? — a pincér ném tudja. ★ ... Ötvenháromban kezdődött ez. vagy már ötvenkettőben? — A kocsma a főúton. ahol találkoztak, megszűnt azóta. Egymás képe fölött kiabáltak az emberek a féldeciért, annyian szorultak a pult elé. Ez a jábranc akkora szájjal lármázott. hogy megsokallta egy öregebb, szólt is valamit. olyant, hogy hirtelen piros lett ennek a homloka, is fölkapta a kezét. — Azt próbáld meg! — hallotta, s úgy oldalbanyom- ták menten, hogy a karja mozdulatlanul a magasban maradt. Itt is. amott is felböffent rá a nevetés. Erre aztán mégiscsak mutatni kellett valamit, s jobbra-balra rán- dulva kifordult a körből, a viharkabát szinte harsogott: — Azt vágom, aki... — Nagy a pofád. Haver! — Fél litert! — erőskö- dött. — Az elsőt, aki belép! — ugratták. — Áll a fél liter?! Hosszú, gyanútlan alak nyitott be. sapkát se hordott. Akkora pofont kapott, hogy a szemüveg szára a füléhez ragadt. Becsukták az ajtót. a hosszú ember kint maradt. Az öreg meg a fiatalabb megitták a bent megnyert fél litert... Ez akkor volt. A kocsma sincs már meg. mondtam is. Utána mindennap együtt ittak. Fizetéskor nagy szájjal. erős mellel, utána néhány napig így vagy úgy, aztán meg kért pénzen a hónap végéig. Honnan jött ez a legény? — Ki tudja! Itt nem szokták kérdezni. A csőlakóknak mindig több a pénzük... Reggel, különösen nyáron, a fene se kíván inni. Jani rosszkor hajolt le. majdnem nagyobb baj lett belőle: — ha nem ugrik valaki két lábbal neki a csillének, hogy kisiklassa. összeszorította volna a fiú fejét. Így se imént el a mjaga lábán, s féltörte hátát a kórházi ágy. mire újra levegőre engedték. S akkor eltűnt a kocsmából. A városból is ... (Folytatjuk) Önvizsgálat a szeretet jegyében
