Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. december 19., szombat S. Negyedszázad vezetői poszton V/. emberek zöme tudja, hogy az ered. menyes tevékenységért járó különféle díjak, elismerések csupán egy.egy állomást jelentenek. Alkalmat adnak arra, hogy visszatekintsünk a már megtett útra. de még inkább arra, hogy számba vegyük az elkövetkező időszakok tennivalóit. Hiszen az élet nem áll meg, folylon-folyvást új meg új feladatok jönnek, amelyeket ismét csak meg kell oldani. Ha lehet, még jobban, mint tettük ezt annak előtte . .. Nos. ezt a nézetet vallja Gál Béla, a Mátraalji Szénbányák Vállalat petőfibányai gépüze- mének üzemigazgatója is, aki a nagy októberi szocialista forradalom 10. évfordulójának alkalmából vette át a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. (Fotó: Gál Gábor) — Természetes dolog — kezdi a beszélgetést —, hogy büszke, egyszersmind boldog vagyok. Ügy vélem, hogy azt az érzést, amelyet egy kitüntetés megkapásakor érez valaki, sohasem lehet megszokni. Már csak azért sem, mert valamennyien igényeljük, hogy odafigyeljenek ránk, hogy becsli- lete legyen annak, amit elvégeztünk. Mindezt a saját tapasztalataim mondatják velem, hiszen már jó néhány elismerés van a birtokomban. így például rendelkezem a Bányász Szolgálati Érem bronz, ezüst és arany fokozatával, a kiváló munkáért járó miniszteri dicsérettel. továbbá többször lettem Kiváló Dolgozó. — Ezek egy pálya emlékezetes pillanatai. Azt javaslom. kanyarodjunk vissza az induláshoz ... — Nem Heves megyei származású vagyok, hanem borsodi, egészen pontosan rudabányai. A diósgyőri gépgyárban ipari tanulóskodtam 1943-tól, majd a szakmunkás-bizonyítvány megszerzését követően is ott maradtam, s mint esztergályos tettem a dolgom. Időközben azonban a tanulással sem szakítottam, ugyanis beiratkoztam a miskolci gépipari technikum esti tagozatára, amit 1951-ben végeztem el. — Az ismeretek gyarapításáról viszont ezután sem feledkezett el... — Ez így igaz, hiszen rövidesen 'már a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre jártam. De már nappalira ... Azért döntöttem így, mert úgy véltem, könnyebben boldogulok, ha nem a napi munka végeztével vehetem csak a kezembe a könyveket, A diplomát 1956- ban kaptam meg, s a Borsodi Vegyi Kombinátnál helyezkedtem el üzemmérnökként. Ez persze nem sokáig tartott. — Miért? — Az előzményekhez tartozik, hogy az egyetemet együtt végeztük a vállalatunk mostani vezérigazgatójával, dr. Győry Sándorral. Amikor őt vezetővé nevezték ki itt Petőfibányán, megkérdezte tőlem, nem lenne-e kedvem átjönni hozzájuk. Tüstént beleegyeztem, hiszen az ajánlata sokféle szempontból kedvezőnek bizonyult. többek között anyagilag is jobban jártam. Először üzemmérnökként dolgoztam, 1963-tól főmérnökként. 1973-tól pedig a jelenlegi funkciómat töltöm be. — A vezetői poszton eltöltött majd negyedszázadból mire emlékszik vissza a legszívesebben? — Egy seregnyi dologra. Amikor idekerültem, itt még igencsak kezdetleges állapotok uralkodtak. Az azóta végrehajtott fejlesztéseket — bár ezek a kollektíva hathatós támogatása nélkül aligha történhettek volna meg — kicsit a sajátoménak érzem. A nehéz, kézzel megoldott anyagmozgatást gépesítettük, méghozzá úgy, hegy mi terveztük a darukat, s mi is készítettük el azokat. Nem is akárhogyan, hiszen ma is működnek. Emellett felépítettük az új csarnokainkat, létrehoztuk az olajtüzelésű kazánházat, s így számottevően javítottunk dolgozóink munkakörülményein. — Mint ismeretes, 1963- ban errefelé is bezárták a mélyműveléses bányákat. Ez milyen változásokat okozott? — Sok ember elment akkor, de sokan maradtak. Utóbbiaknak nem volt állásuk. vagyis a foglalkoztatásukat feltétlenül biztosítani kellett. Szerencsére a Magyar Villamos Művek Tröszt éppen akkor keresett olyan céget, amely vállalkozna villamos távvezetéki oszlopok gyártására. Belevágtunk, s 1967-ben már ezeket csináltuk. Nem volt könnyű, az egész ügy igen alapos előkészítést igényelt. — A család? — A feleségem már nyugdíjas, valamikor az Országos Érc- és Ásványbányáknál dolgozott. Egy fiunk van, ö a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre jár, mező- gazdasági gépésznek készül. — Hobbi? — Sajnos, kevés a szabadidőm. Egyrészt azért, mert naponta busszal járok ide Hatvanból, másrészt viszont azért, mert az itteni tennivalók mellett egyéb elfoglaltságom is van: tagja vagyok ugyanis az üzemi párt- vezetőségnek, valamint a Lőrinci Nagyközségi Tanács végrehajtó bizottságának. Ha mégis akad üres órám, azt leginkább a földecskémen töltöm. Ez az igazi kikapcsolódás .. . — Mennyi idő van még hátra a nyugdíjig? — Másfél esztendő. Bizonyára hiányozni fog a munka, de nem baj, hadd jöjjenek a fiatalok, vegyék csak át a stafétabotot... (sárhegyi) GONDOK ÉS TERVEK MEZÖTÁRKÁNYBAN Már nem aranyszínű a kalász Csendes és hideg a délelőtt Mezőtárkányban. Néhány ember húz csak el mellettünk kerékpárral vagy gyalog, ahogy az Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezetbe igyekszünk. Néhol megállunk útközben ér. deklődni. Sűrítve a véleményeket, megállapíthattuk, hogy bajban van a tsz, de mindent megtesznek, hogy ebből kilábaljanak. Az elnök szobájába így már nem minden ismeret nélkül állítunk be. Adorján Gábor hátradől székében, s elkezd mesélni a tsz-ről úgy, hogy látszik rajta, minden területet részletesen ismer. — Az utóbbi időszakban gyengébb volt a teljesítményünk — mondja. — Két éve aszályos az időjárás, így húsz százaléknál nagyobb a termeléskiesés. Mivel csak alaptevékenységgel foglalkozunk, nem tudjuk ezt ellensúlyozni. Tavaly még teljes kukoricatermésünk volt, az idén csak a fele. 1984-ben rekordmennyiségű búzát arathattunk, most minimális az eredmény. — Azt hallottam a géptelevagy olcsóbban kell előállítanunk, s ehhez magasabb technológia szükséges. — Ezt nehéz lehet kevesebb pénzből megvalósítani. Egyáltalán sikerül ez? — A jobb évekből vannak tartalékaink és hát hitelre is szorulunk. Részesei vagyunk az intenzív gabona- termelő programnak. Kockáztatunk is: próbáljuk a Adorján Gábor: „Most változás előtt állunk" gyára is szükség van. A mostani kétszáz helyett kétszáznegyven tehénnel fogunk foglalkozni. Feltételezzük. hogy ez kifizetődő lesz, s a másik szempont az. hogyha most nem fejlesztünk, akkor esetleg elvesztenénk a szarvasmarha-tenyészetünket. — Mennyire meghatározó a falu életében a tsz? — Annak ellenére, hogy a többség nem innen él, mégis annak lehet mondani. Ez nem csak az aktív dolgozólétszámmal függ össze, ugyanis a tagság fogy. Községünkben 1800-an élnek, ebből 409 most a tsz-tag akik közül száznyolcvanán aktívak. Így a családok jelentős részének köze van hozzánk, és az idősek zöme csak ide kötődik. Vonzó munkahelynek számítunk, hiszen aki szereti a földet, az állatokat, az itt megtalálja a számítását. Most változás előtt állunk. Tudatosítani akarjuk dolgozóinkban, hogy nem a gépeken. az épületeken múlik, hogy rendbe jöjjünk, hanem az embereken. Nem az állami támogatásra építünk, azzal együtt, hogy lemondani nem tudunk róla. Most visz- szafelé haladunk, de törekvésünk, hogy ezt visszafordítsuk. A vezetés ehhez egységes. megvan a szándékunk, s talán a hitünk is .. . Kovács Attila pen, hogy ha nem lenne állami támogatás, akkor a nyereség sem jönne be. Igaz ez? — Ugyanolyan felszerelésekkel dolgozunk, mint mások, csak nehezebb körülmények között. A támogatás az ebből adódó többlet- költségeinket fedezi. Természetesen ez nem automatikus, hanem minél többet termelünk, annyival többet kapunk. Pedig ez fordítva lenne igazán jó. Így többet tailaj termőképességét stabilizálni. Ugyanis itt az is baj, ha a víz sok és az is, ha kevés. Ezt rendezni kell. mert könnyebb lenne a talaj művelése, nem törnének a szántógépek, mint most. — Rebesgetik a faluban a tehenészet fejlesztését... — Üj telepet építünk és ehhez a takarmányt adó területet is növelni kell. Nálunk a hizlalásnak van hagyománya, s ehhez a magyartarka kitűnően megfelelő fajta. Ráadásul a tráIgy pihennek holtidőben a gépek' (Fotó: Perl Márton) Apa és fia - a gyárból A Schel családot mindenki ismeri a gyárban. Nem csoda: apa, anya és fiuk régóta dolgoznak itt. A családfő, Schel Pál tizennyolc évvel ezelőtt lépte át először a Mátravidéki Fémművek Füzesabonyi Gyárának kapuját, azóta is a karbantartó műhelyben dolgozik. A csarnokban, ahol találkozunk, a munkások jól ismert szokásával karját nyújtja üdvözlésként: most lépett el a gép mellől, olajos a keze. — Nagy munkában vagyunk, éppen egy új gépet, lemezfordítót csinálunk most a társaimmal, — indítja a beszélgetést. — Ez változatosabb, mint a régiek felújítása. Bár, félreértés ne essék, a világért sem szabad ezt sem lebecsülni. Egy akadozó, rossz gép millió meg egy bosszúságot okozna az üzemben dolgozóknak. — Emlékszik még, miért választotta annak idején ezt a munkahelyet? — A tanult szakmám szerkezeti lakatos. Azelőtt Diósgyőrbe, majd a Finomszerel- vénygvárba jártam dolgozni. Mivel dormándiak vagyunk, kapóra jött a lehetőség. hogy közelebb is elhelyezkedhetem. Itt a tmk- ban csak délelőttös a műszak, reggel az ötórás busz- szál jövök, kettőkor teszem le a szerszámot. Ennyi idő után elmondhatom, nem bántam meg a választást. — Mennyiben játszik szerepet a műhelyben az összmunka? — Brigádban vagyunk, de szorosabban ketten dolgozunk együtt. A társam már tizenkét éve velem van. fiatal gyerek volt még, mikor idekerült. Ügyes fiú, hamar beletanult. Ma már fél szavakból is értjük egymást. Aztán a családról kerítünk szót. Felesége három műszakba jár, a pilverüzem- be. A családfő szerint hármójuk közül az ő dolga a legnehezebb. Ha éjszakás, rövid időre csappan a pihenés ideje, ott a ház rendben tartása, a főzés, a mosás. — Amit lehet segítek otthon. Nem elég sajnálkozni, tenni kell, — véli a férj. — Mi, falusiak, akik gyárban dolgozunk, amúgy is kétlaki életet élünk. Hízót nevelünk, baromfit tartunk, kertünk van. Igaz, a szabadidő nagyon kevés, de legalább húsért, zöldségért nem kell a boltba menni. Ahogy lehetett, kényelmessé tettük az 'életünket, a háztartásban segítenek a gépek. Tudja, úgy van az, hogy nekünk, öregeknek már nincsenek olyan nagy igényeink, de azért olykor érezzük. hogy kevés az a hathétezer forint. Velünk lakik a lányunk, huszonkét éves, no meg a fiamókat is segítjük. A legnagyobb öröm a két kisunoka, Ottó már iskolás. Éviiké két és fél éves. — Ha változtathatna, mit tenne? — A páromat megkímélném a munkába járástól. De már tíz éve csinálja a három műszakot, scik más asszonytársával együtt. Megszokta, és az az igazság, hogy szükség van az ő keresetére is. Egyébként ő a pénzügyminiszter otthon, maga gazdálkodik, csak a nagyobb beruházásokat beszéljük meg... Schel Ottó, a fiú tizenegy éves volt, amikor édesapja a füzesabonyi gyárba került. Faggatom, vajon közrejátszott-e a szülői példa abban, hogy ezt a munkahelyet választotta. — Hogyne, — feleli, — még a szakmát is apám munkája révén szerettem meg. Géplakatos vagyok, itt a műhelyben a gépszerelőknél dolgozom. Ez az első munkahelyem, és bizony már tavaly megkaptam a tizenöt éves törzsgárdajel- vényt. Ha kíváncsi, én is eltnondhatom: jól érzem magam itt. Különösen azért, mert jól összeszokott csoport dolgozik együtt. Én its az alapító tagok között vagyok. Általában nyolcán- kilencen ügyködünk egy- egy gép felújításán. Tudja, olyan ez a munka, mint az operáció ... Mindenki tudja, mi a feladata, mikor melyik szerszámot kell a kézbe adni. És még ami fontos, mind fiatalok vagyunk együtt. — Szintén egy műszakos, mint az édesapja ... — Együtt jövünk hajna- lonta a busszal. Most ugyan nagyon gondolkodom, hogy vállalom a három műszakba járást. A brigádot sajnálom itthagyni, viszont az éjszakai pótlék jól jönne. — Akkor anyagi megfontolások miatt... — Persze. Mi is építkeztünk, a szüléink szomszédságában. A nagyszoba még nincs berendezve, a családi költségvetésben ez lenne a következő lépés. A feleségem gyesen volt, nemrég ment vissza dolgozni. Óvónő Dcrmándon, kell a munkaerő, hívták vissza. A kislányt korengedmény- nyel vették fel az óvodába. — A fiatalok is szeretik a falusi életet? — Nem tudnám elképzelni az életem városon egv bérlakásban. Egyszerűen megunnám, ha munka után otthon nem tudnék a telken, az állatok körül fog lalatoskodni. Én ezt láttam a szüleimtől is. Nyáron nem ritka, hogy tizen négy órát is dolgozunk, este kilenc óra körül kerü lünk be a házba. Csak télen van az. hogy leülünk a tévéhíradó elé. Olvasásra. utazásra nemigen van idő. Tíz éve is van. hogy nem voltunk sehol. Utoljára Sopronban, nászúton. Mondtam is a feleségemnek, jövőre, ha törik, ha szakad elutazunk valahová pihenni. legalább két hétre. — Meséljen az édesanyjáról. — Tisztelem érte, hogy oly régóta bírja a három műszakot. Emellett arra is van ideje, hogy összetartsa a családot. Jó kedélyű, okos asszony, józan gondolkodású. A fontosabb döntésekben mindig kikérjük a véleményét, ugyanakkor magától soha nem szól be le a dolgainkba. A fiatalokat sokkal jobban megérti, mint általában a saját korosztálya. — Itt, a gyári közösségben adódik lehetőség beszélgetésre? — Jobbára munkakezdés előtt, míg készülődünk. Meg- hányjulk-vetjülk az időszerű témákat. Természetesen, most a jövő év a beszéd tárgya. Nem az adótól tarta nak az emberek, inkább az áremeléseiktől. Talán a mi korosztályunkat érinti majd leginkább, akik -még nem rendeztük be az életünket. De az is igaz, aki ebben a gyárban produkál, jól teljesít, még eddig megtalálta a számítását... Mikes Márta Schel Pál: Nagy előny, hogy közelben találtam munkát.... Schel Ottó: Aki produkál, eddig még megtalálta a számítását ... (Fotó: Perl Márton)
