Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-23 / 276. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1987. november 23., hétfő Pillantás a hétre HÉTFŐ: Hivatalos látogatásra Moszkvába érkezik Soares, portugál elnök. A két or­szág kapcsolatai a hetve­nes években gyors ütem­ben javultak, ez a folya­mat azonban az utóbbi idő­ben érezhetően lelassult. KEDD: A tervek szerint befejeződ­nek Shultz amerikai kül­ügyminiszter genfi tárgya­lásai. A Reagan—Gorba­csov találkozó előtt, utolsó külügyminiszteri szintű előkészítő megbeszéléseken több fontos kérdést kell még tisztázni ahhoz, hogy a december hetediki, wa­shingtoni csúcstalálkozó za­vartalan és eredményes le­hessen. SZERDA: Elnökválasztásokat tarta­nak Suriname-ban, a haj­dani holland gyarmaton. CSÜTÖRTÖK: Rómában megkezdődik II. János Pál pápa merénylő­jének, a török Ali Agcának fellebbviteli pere. Miután a hírhedt „bolgár szál” el­mélet tarthatatlanná vált. s az olasz bűnüldöző szer­vek nem voltak képesek kideríteni, valójában ki áll az események hátterében PÉNTEK: Acapulcóban nyolc latin­amerikai ország (a Conta- dora és a limai csoport tagjai) államfői kezdenek kétnapos csúcsértekezletet. A téma a közép-amerikai helyzet. SZOMBAT: Kuvaitban tanácskoznak az olajexportáló arab orszá­gok szervezetének, az OA- PEC-nek tagjai. A legutób­bi. jordániai arab csúcsta­lálkozó nyomán talán va­lamelyest közelednek egy­máshoz az álláspontok. ESEMÉNYEK, KÉPEKBEN Intenzív tárgyalásokat folytattak a hét elején Genfben, a szovjet és az amerikai leszerelési küldöttségek vezetői. A képen balról jobbra: Julij Voroncov szovjet külügyminisz­ter-helyettes, Max Kampelman amerikai küldöttségvezető és Alekszej Obuhov, a szovjet delegáció helyettes vezetője (Népújság-telefotó: AP — MTI — KS) ii I« r a r* Párizsban beiktatták az UNESCO új főigazgatója, a spanyol Frederico Mayor Zaragozát, akit hosszas egyeztetések után választot­tak ebbe a tisztségbe. A képen: az új vezető első hi­vatalos beszéde az eskütétel után (Népújság-telefotó: EPA — MTI — KSj Amerikai művészek kiállítása nyílt a héten Moszkvában. A képen: Armand Hammer üzletember, s neves közéleti személyiség, valamint Valentyin Lebegyev szovjet űrhajós átvágják a szalagot (Népújság- telefotó: Reuter — MTI — KS) Shultz a találkozó után Brüsszelbe készül Sevardnadze Genfbe utazott VASÁRNAP: Lengyelországban az ur­nák elé szólítják a szava­zókat, hogy referendumon mondjanak véleményt a kormány gazdasági reform- programjáról. Némileg le­egyszerűsítve, a két válasz­tási lehetőség: gyorsított ütemben, akár áldozatok árán is, de bevezetni a re­formot, vagy pedig vállal­ni a hosszabb stagnálást és csak fokozatosan életbe léptetni a tervezett intézke­déseket. Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjet­unió külügyminisztere va­sárnap Moszkváiból Genfbe utazott. Sevardnadze a sváj­ci városban George Shultz amerikai külügyminiszterrel találkozik, akivel hétfőn és kedden megtárgyalja a két hét múlva esedékes szovjet—amerikai csúcsta­lálkozó előkészítésével ösz- szefüggő kérdéseket. Sevardnadzét a repülő­téren Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a KB titkára búcsúztatta más hi­vatalos személyiségek tár­saságában. Az Észak-atlanti Tanács — amely a NATO-országok- nak a brüsszeli központ mel­lé akkreditált állandó kép­viselőit tömöríti — novem­ber 25-én ülést tart és ezen részt vesz a hétfői és ked­di szovjet—amerikai kül­ügyminiszteri tárgyalásokról. Genfből Brüsszelbe érkező George Shultz amerikai kül­ügyminiszter is.-( Külpolitikai kommentárunk Brüsszeli kérdőjelek KADAR JANOS BELGIUMI LÁTOGATÁSA kap­csán a közelmúltban gyakran szerepelt Brüsszel a magyar sajtóban. A tudósítások részletesen szóltak azokról a tárgyalásokról is, amelyet az MSZMP fő­titkára a Közös Piac vezetőivel folytatott. Ha most mégis időszerű újra az EGK-ról szólni, az azért van, mert hétfőn kezdődik az Európai Gazdasági Közös­ség kétnapos külügyminiszteri tanácskozása, ame­lyen várhatóan napirendre kerül a hazánkkal köten­dő megállapodás kérdése is. Hosszú tárgyalások előzték meg a legutóbbi meg­beszéléseket és várhatóan még több fordulóra van szükség ahhoz, hogy Brüsszelben elismerjék a ma­gyar igények jogosságát. Pedig hazánk nem tart többre igényt, mint mások. Csupán azt tartanánk igazságosnak, ha a GATT-tagság jogán járó lehető­ségek éppúgy megilletnének minket is, mint más országokat. A mostani helyzetben a magyar termékek versenyképességét — hagyományos nehézségeinken túl — csökkentik azok a korlátozó intézkedések, amelyeket a Közös Piac foganatosított, ellentmondva a GATT általános elveinek és előírásainak. Természetesen minden államnak joga, hogy saját piacát úgy védje, ahogy akarja. Csakhogy a Közös Piac esetében a kinyilvánított szándékok és a gya­korlat között komoly szakadék tátong. Valószínű, hogy a brüsszeli gazdasági szakemberek nem a magyar termékek Nyugat-Európára zúduló dömpingjétől tar­tanak, hanem attól a precedenstől, amelyet a hazánk­kal kötendő megállapodás szerintük jelentene. Pe­dig a helsinki folyamat logikájából és határozatai­ból egyenesen következik, hogy Európában nem mes­terséges akadályokra, hanem az együttműködést elő­segítő szabályokra van szükség. Érdekes megfigyelni, ahogy a Közös Piachoz tartozó országok vezető politikusai egymás után minősítik érthetőnek és igazságosnak a magyar álláspontot. A tárgyalásokon eddig mégsem sikerült teljesen meg­egyezni, Brüsszelben valamiért sorra megfeneklenek a kompromisszumokat kereső törekvések. Legalább­is eddig ez volt a helyzet. FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK, az EGK-val kötendő megállapodás nem jelent közvetlenül kifejezhető, azonnali jelentős előnyöket a magyar gazdaságnak. Ettől még nem fogunk könnyebben megbirkózni a ránk váró nehéz feladatokkal, hiszen az előre látha­tó közvetlen haszon nem éri el a százmillió dollá­ros nagyságrendet sem. Ennél fontosabb, hogy meg­teremtsük a kapcsolatok későbbi fejlesztésének le­hetőségeit, annak feltételeit, hogy egyenlő társként vehessünk részt az európai gazdasági együttműködés­ben. Ennek reményében olvassuk most fokozott ér­deklődéssel a brüsszeli tanácskozásról érkező híreket. Horváth Gábor ARGENTÍNA II tangó—politikai szerepben Az utolsó személyes élmény immár kétésztendős, mégis hozzá nyúlok vissza. hisz általa sok minden megért­hető a mai Argentína poli­tikai arculatából. 1985 no­vemberét írtuk, s Buenos' Aires egyfajta plakátháború­ban állt. Időszaki választá­sokat tartottak, az első erő­próbát azóta, hogy 1983 de­cemberében Raul Alfonsin polgári kormánya hivatalba lépett. A mindent ellepő fal­ragaszok nagyjából egyenlő arányban éltették Alfonsin elnök pártját, a Radikális Polgári Uniót (UCR), illetve a perónista (justicialista) párt képviselőjelöltjeit. Ugyanaz a két erő csapott tehát össze, amely 1983 ok­tóberében, a katonai dikta­túra uralmát lezáró válasz­tásokon együttesen a voksok- nak mintegy 80 százalékát szerezte meg. S ebben nem volt semmi meglepő, hisz ez a két mozgalom határozza meg Argentína XX. századi történetét. A mai nemzedék a radikálisok és a perónis­ták kormányzásán kívül — rövid kivételektől eltekintve — csak az egyenruhások ha­talmát ismerte meg. Nem árt visszapillantani Argentína század eleji törté­netére. amikor az ország fénykorát élte. A pampákról áramlott a gabona és a mar­hahús Európába, mindenek­előtt Angliába. A nagybir­tokosak, a több ezer hektá­ros haciendatulajdonosok po­litikai irányító szerepét meg­kérdőjelezni, ekkoriban bá­tor cselekedetnek számított. Pedig ezt tette a Polgári Ra­dikális Unió, a bevándorlók milliós seregének liberális, merkantilista nézeteit kép­viselve. A párt megalapító­ja és kimagasló egyénisége, Hipolito Irigoyen, 1916-ban került az elnöki székbe. A nagy világgazdasági vál­ság az argentin fellendülést is derékba törte, és a 30-as, 40-es években. Argentínában is egyre felfelé ívelt a kato­natisztek politikai csillaga Így vált ismertté Juan Do­mingo Perón ezredes is, de mire a csúcsra érhetett vol­na. vége lett a háborúnak, s a pacifizmus szele Latin- Amerikán is végighullám­zott. Perónnak alighanem menni kellett volna, ha nem bukkan fel az életében egy nő: Éva Maria Duarténak, a hetvenes évek rockoperájá- ban is megörökített Evitának a történetírók szerint, döntő szerepe volt a fejlemények alakításában. A színésznő­ábrándokkal indult rádióbe­mondónő ugyanis hihetetlen népszerűségnek örvendett a városi proletár-tömegek kö­rében, s nem volt nehéz meg­győznie a szakszervezet ve­zérkarát, hogy szerelme, ké­sőbbi férje. Perón, a jövő embere. A viták azóta is tartanak a perónizmus lényegéről: az antiimperializmus, a harma­dik utas nacionalizmus, avagy a fasizmtis volt-e az indíté­ka, s fő jellemzője. Így vagy úgy. az ténykérdés, hogy az argentin munkásosztály dön­tő többségében ma is peró­nistának vallja magát. S bár Perón nélkül a mozga­lom képtelen lábra kapni — az ezredes második felesége, Isabel ugyan megkísérelte feltámasztani —, a peróniz­mus ma is a legnagyobb tö­megeket képes megmozgatni. (A perónisták justicialista pártja az őszi parlamenti vá­lasztások győztese lett, s de­cembertől többségben lesz­nek az argentin parlament­ben.) Isabel Perón rövid, de an­nál anarchikusabb kormány­zásának katonai puccs vetett véget. A lakosság jelentős része üdvözölte ekkor az egyenruhásak szerepvállalá­sát, nem gondolván, hogy a kegyetlen leszámolás nem csupán a montonérókra, a ge­rillákra vonatkozik majd. A terror fokozatosan átterjedt minden másként gondolkodó­ra, a kommunistákra, a pe­rónizmus baloldalára, az ér­Buenos Aires — igazi világváros (Fotók: MTI Külföldi Képszerkesztőség — KS) telmiségre. A dühöngő ka­tonák még a hagyományos zenét és táncot, a tangót is betiltották, politikai szerepet tulajdonítva a nemzeti folk­lórnak. Az utolsó katona-elnök, Galtieri, a növekvő belső feszültségektől, a gazdasági és szociális gondokról kíván­ta volna elterelni a figyel­met, amikor a Malvin-(Falk­land)-szigetek fölötti szuve­renitás megszerzéséért vitte háborúba az országot. A ka­land drámaian zárult, s a kudarc magával rántotta a diktatúrát is. Argentína újabb sorsfor­dulójának történelmi szemé­lyisége Raul Alfonsin, aki sa­Raul Alfonsin elnök nép­szerűsége változatlan ját pártján belül is új moz­galmat indított el, „Megúju­lás és változás” néven. Azon kevés argentinok közé tar­tozott. akik ki merték mon­dani, hogy a falklandi há­ború kaland volt, s már el­nökként volt bátorsága bí­róság elé állítani a dikta­túra idején atrocitásokat el­követő tiszteket. Alfonsin ve­zetése alatt Argentína az „új­delhi felhívás” aláírójaként síkra száll az atomfegyver­kísérletek betiltásáért, elíté­li a fegyverkezési hajszát. Seres Attila

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom