Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-02 / 258. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1987. november 2., hétfő Pillantás a hétre Véget ért a Kínai Kommunista Párt XIII. kongresszusa HÉTFŐ: Moszkvában meg­kezdődik a nagy októberi szocialista forradalom het­venedik évfordulójának ünnepségsorozata. A Kreml­ben tartandó ünnepi gyűlésen beszédet mond Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára. Felszó­lalását óriási érdeklődés előzi meg világszerte, hi­szen a csúcstalálkozón és az amerikai féllel aláíran­dó leszerelési megállapo­dásokon túl a szovjetunió­beli átalakításról, a pe­resztrojkáról is fontos ér­tékelésre lehet számítani. KEDD: Az egyesült ál­lamokbeli Monterey­ben ülésezik a NATO nukleáris tervező csoport­ja. A szervezet egész jö­vőbeni stratégiáját érinti az esetleges szovjet—ame­rikai megállapodás az atomfegyverek különbö­ző kategóriájának leszere­léséről, így várhatóan a legújabb fejlemények áll­nak majd a tanácskozás középpontjában. SZERDA: Kétnapos, hivata­los látogatást tesz Bonn­ban Franz Vranitzky, oszt­rák kancellár. Elsősorban a gazdasági együttműkö­dés kérdéseit vitatja meg majd vendéglátójával, Hel­mut Kohllal. A közelmúlt­ban mindkét részről je­lezték, hogy erősíteni kí­vánják a gazdasági kap­csolatokat, jóllehet Auszt­ria továbbra sem szándé­kozik belépni a Közös Pi­acba. CSÜTÖRTÖK: Újabb for­dulót tartanak a spanyol— amerikai támaszponttár­gyalásokon. A tét az, hogy Washington teljesíti-e Madrid követelését, és haj­landó-e kivonni a négy nagy amerikai támaszpon­ton szolgálatot teljesítő katonái egy részét. .Ez na­gyon fontos Felipe Gon- zález számára, hiszen ko­rábban még ennél is radi­kálisabb programmal vá­lasztották meg és csak nagy nehézségek árán tud­ta keresztülvinni az ország NATO-tagságának fenn­tartását. PÉNTEK: A janán parla­ment rendkívüli ülést tart, hogy megválassza az or­szág új miniszterelnökét. Vasárnap délben ünnepé­lyes záróüléssel fejezte be munkáját a Kínai Kommu­nista Párt XIII. kongresz- szusa, amelyen több mint 46 millió párttag képvisele­tében 1959 küldött és meghí­vott delegátus vett részt. A nyilvános záróülést megelőzően tartották meg a kongresszus második tel­jes ülését, amely zárt aj­tók mögött zajlott le. Az ülés első napirendi pontja volt az új központi bizott­ság, a központi tanácsadó bizottság és a központi fe­gyelmi és ellenőrző bizott­ság titkos szavazással való megválasztása. A küldöttek tetszés szerint módosíthat­tak a szavazólapokon sze­replő jelöltlistákon, kihúz­hattak neveket, és más ne­veket írhattak be a kihú- zottak helyett. A küldöttek 175 teljes jo­gú tagot és 110 póttagot vá­lasztottak be a Kínai Kom­munista Párt új Központi Bizottságába. Az új közpon­ti tanácsadó bizottság 200 tagú, az új központi fegyel­mi és ellenőrző bizottság pe­dig 69 tagú. A vasárnapi választást, amely titkos szavazással történt, előválasztások ve­zették be, amelyeket a többjelöltes módszer alkal­mazásával bonyolítottak le. A jelöltlisták megvita­tása és az előválasztás ok­tóber 27. és 31. között zaj­lott le. Ennek megfelelően a vasárnapi választáson már csak annyi jelölt sze­repelt a listákon, amennyi férőhely van a központi bi­zottságban. a tanácsadó bi­zottságban, és a fegyelmi és ellenőrző bizottságban. A kongresszus ünnepélyes záróülésén, amelyen CSao Ce-jang elnökölt, a küldöt­tek nyílt szavazással hatá­rozatokat fogadtak el a párt szervezeti szabályzatá­nak részleges módosításá­ról, a kongresszus elé ter­jesztett központi bizottsági beszámolóról, a központi ta­nácsadó bizottság, valamint a központi fegyelmi és el­lenőrző bizottság munkabe­számolójáról. Az összes ha­tározatot egyhangú szava­zással fogadták el. A Csao Ce-jang által előterjesztett központi bi­zottsági beszámolóról szóló határozat nagyra értékeli a KB által végzett munkát annak a vonalnak és poli­tikának a megvalósításában, amelyet a XI. kongresszu­son megválasztott KB 1978. decemberi, harmadik ülé­sén fogadtak el. A központi bizottság a helyes marxis­ta vonal mellett való kitar­tással és ennek a vonalnak a továbbfejlesztésével. a Kínai Népköztársaság kiki­áltása óta a szocialista épí­tésben elért hatalmas ered­mények alapján úi fejeze­tet nyitott a párt fejlődésé­ben és mélyreható történel­mi változásokat hozott az ország életében — áll a do­kumentumban. A határozat kimondja, hogy a kongresz- szus különösen nagyra érté­kelte Teng Hsziao-ping fon­tos hozzájárulását a XI. köz­ponti bizottság 3. plénumán elfogadott vonal kidolgozá­sához és továbbfejlesztésé­hez. A záró ülésen határozatot fogadtak el a párt prog­ramját is magába foglaló szervezeti szabályzat módo­sításáról. A dokumentu­mot tíz helyen változtatták meg. A módosítások éltei­mében a titkárságot ezen­túl nem a központi bizott­ság választja, az a politikai bizottság, illetve a PB ál­landó bizottságának mun­kaszerve. Tagjait a PB ál­landó bizottsága nevezi ki. a kinevezéseket a központi bizottságnak plenáris ülé­sen kell majd jóváhagynia. A módosított szervezeti sza­bályzat értelmében nem szükséges, hogy a KB ka­tonai bizottsága, illetve a központi tanácsadó bizottság és a központi fegyelmi és ellenőrző bizottság vezetője a PB állandó bizottságá­nak is tagja legyen. A módosított szervezeti szabályzat körülírja az or­szágos pártkonferenciák fel­adatait is. Egy ilyen fóru­mén részlegesen megújít­hatják a központi bizottsá­got, a központi tanácsadó bizottságot és a központi fegyelmi és ellenőrző bizott­ságot. A központi bizottság esetében a kongresszus ál­tal választott KB teúes jo­gú és szavazati joggal nem rendelkező tagságának ma­ximum egyötödét újíthatják meg. A határozatok elfogadása után elhangzott zárszóban Csao Ce-jang kijelentette: az egész pártnak arra kell törekednie, hogy határozot­tan ültesse át a gyakorlat- ba a párt alapvető vonalát a szocializmus kezdeti sza­kaszáról, következetesen hajtsa végre a kongresszu­son elfogadott határozato­kat, törekedjék a kijelölt feladatok valóra váltására és vezesse a kínai népet a folyamatos előrehaladásban a kínai jellegű szocializmus építésének útján. Csao Ce-jang köszönetét fejezte ki mindazoknak a politikai pártoknak és szervezeteknek, amelyek a világ különböző részeiből üdvözölték a XIII. párt- kongresszust. Külön megkö­szönte a kínai demokratikus pártok és pártonkívüli sze­mélyiségek üdvözleteit és jókívánságait. A körülbelül félórás záró- ülést az Internacionálé hangjaival fejezték be. Jelentős fiatalítás történt a Kínai Kommunista Párt vezető szerveiben. Képünkön: szavaznak a kongresszusi küldöttek (Népúj ság-telefotó: Reuter — MTI — KS) r~C Külpolitikai kommentárunk )—i Mikulás meghozza a csúcstalálkozót! ALIG EGY HETE MÉG PESSZIMISTA, borongós. őszi hangulatú kommentárokban siratta a nyugati sajtó a szovjet—amerikai csúcstalálkozót. Néhány nap alatt azonban nagyot változott a helyzet. Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter váratlan gyor­sasággal bejelentett washingtoni útja már szenzációt sejtetett. Az előzetesen kiszivárgó hírek megerősítet­ték, hogy nagy jelentőségű megállapodás várható, s végül a közös bejelentés igazolta a régen várt át­törést a világpolitikában. Ráadásul nem csupán ar­ról van szó, hogy Mikulás meghozza az olyannyira áhított csúcstalálkozót, és december hetedikén, hét­főn a tárgyalóasztalhoz ül Mihail Gorbacsov és Ro­nald Reagan, Egyben megegyezés született arról is, hogy a jövő év első felében újabb találkozót tarta­nak, immár Moszkvában és azon újabb leszerelési megállapodások aláírásáról is szó lehet. A szenzáció tehát nem is annyira maga a washing­toni csúcstalálkozó, hanem a két csúcstalálkozó’ együttes bejelentése, az, hogy most már valóban egy enyhülési folyamat nyitányáról, egy leszerelés megállapodássorozat kezdetéről beszélhetünk. Ez az, amire már oly régen várt a világ közvéleménye. Ez az az áttörés, afni elvben lehetőséget nyit a nuk­leáris fenyegetéstől való megszabadulásra, végső so­ron pedig a háborús konfliktusok teljes kizárására az emberiség életéből. Hosszú, nagyon nehéz út ve­zet még a végső célhoz. EZEK AZ ALMOK PERSZE, sokáig még csak ál­mok maradnak. Még nem vesztek ki azok az érdek- ellentétek, amelyek eddig is gátolták az előrejutást. Sok tárgyalásra lesz még szükség az akadályok el­hárítására, sok buktatón, kacskaringén keresztül ve­zet a kompromisszumok ösvénye, lesznek a jövőben is kudarcok, megtorpanások. De most nem erre fi­gyel a világ. Jóllehet, a ránk leselkedő veszélyekről nem szabad elfeledkezni, mégis jólesik egy kis ün­neplés. egy kis megkönnyebbülés: végre sikerült eredményt elérni napjaink kulcskérdésében. Horváth Gábor KÉT ÉVTIZEDE - KÖZÖSEN (IV/1.) Az ötödik legnagyobb Európában Verőfényes, ezernyi színben pompázó skandináv őszben érkeztünk Stock­holmba. Jubileumot köszöntöttünk: az AB Mecman és az egri Finomszerel- vénygyár között két évtizede meglévő Sközös kapcsolatot, amely a pneumati­kus automatikai elemek együttes gyártására és (forgalmazására terjed. A 16 szigetre települt főváros déli részén sziklára épült 'az AB 'Mecman központja, amelyet feliratáról messziről megpillanthat az arra látogató. Lars Passburg alelnök barátsággal fogad a konferenciateremben. A hosszú asztalon magyar és svéd zászló emelkedik, az együttműködést szimbolizálva. A 63 esztendős, galamb­ősz hajú menedzser tele derűvel szívesen emlegeti a múltat, hiszen ott volt húsz évvel ezelőtt Budapesten, amikor aláírták a két cég közötti együttmű­ködést. Élete ma is fontos állomásának tekinti ezt. Hogy a kapcsolatok azóta is rendezettek és felfelé íve- lők, abban óriási érdeme­ket szerzett. Amikor mun­kásságáról kérdezzük, szeré­nyen válaszol: — 1943-ban kezdtem dol­gozni, értékesítési ügynök­ként az Elektrőluxnál, itt Stockholmban. Alig egy év­tizeddel később, 1954-ben jöt­tem az AB Mecmanhoz, ahol a külkereskedelem irányítá­sával bíztak meg. Az lett a fő feladatom, hogy a cég termékeit minél jobban el­ismertessük a világban, és minél több vásárlót meg­nyerjünk. A Meomant 1945- ben alapította Hans Holm — mutat a konferenciate­rem falán elhelyezett képre. A második világháború utáni Svédországban nehéz volt munkaerőhöz jutni. Így a gazdaság, ezen belül az ipar rákényszerült arra, hogy gyorsan modernizáljon és olyan munkakörülményeket teremtsen, ahol a korszerű technika könnyíti elsősorban a nehéz fizikai munkát. Ez különösen felmerült a bá­nyákban, a kohászatban, a vasiparban. Így hát automa­tizálták a folyamatokat. A Mecman erre irányulva a pneumatikus hengerek gyár­tásával Európában úttörő­vé vált. Az évek során elő­relátó termékfejlesztéssel és magas színvonalú minőség­gel cégünk megszilárdította helyét ebben az üzletágban. A Mecman tanácsadóként is jelentős szakértelemre tett szert a gépesítésben és az automatizálásban. Tevé­kenységi körünk a pneuma­tika, a hidraulika és az elektronika területére terjed ki. Termékeink jelentős ré­szét ma olyan vevőknek gyártjuk, akik saját terve­zésű gépeikbe, vagy terme­lőberendezéseikbe építik be azokat. Így például a svéd Saab—Scania teherautó- és kamiongyárnak, az ugyan­csak hazai Tetrapaknak, amely Európa egyik legna­gyobb csomagolóanyagot ké­szítő gyára, vagy az Áriá­nak, amely kontinensünk egyik legmodernebb tejfel- dolgozója. Említhetem a nyugatnémet Siemens, nor­végjai trondheimi gyárát, amely az automatizálást úgy oldotta meg, hogy a mun­katempót nem a gépek, ha­nem a munkások határoz­zák meg. Ma Európában tíz leányvállalatunk működik és gyártmányainkat további 15 országba forgalmazzuk. Amiket készítünk, azoknak több mint felét exportáljuk. — Hogyan értékeli az eg­ri Finomszerelvénygy árral két évtizede létesített kap csolatukat? Ezt ma a leg­újabb kori magyar ipartör­ténetben már „klasszikus" példaként emlegetik. — Valóban kiemelkedő ál­lomás volt 1967 októberében az együttműködést rögzítő okirat aláírása Budapesten az AB Mecman és a Finom- szerelvénygyár között. Ez úgy tudom, az első nemzet­közi kooperációt jelentette Magyarországon. Később szá­mos további megállapodást írtunk alá. Ezek közül is szeretném kiemelni az 1972- est, amikor a Finomszerel- vénygyár hozzájutott a tel­jes Mecman-választékhoz. Azután 1976-ban és 1980-ban további kiegészítéseket tet­tünk. Jelenleg az 1983-ban aláírt megállapodásunk ér­vényes. Ez tulajdonképpen egy kombinált licenc- és kooperációs kapcsolat, amely elsősorban a pneumatikus és hidraulikus elemekre vonat­kozik. Ugyanakkor lehetővé teszi az együttműködést az elektronikus vezérlőrend­szerek területén is. A két cég között húsz esztendeje virágzó a kapcsolat. Azt hi­szem, mind a két félnek jó iskola volt és lehetővé tette egymás eredményes megis­merését. Nem csupán gyár­tást jelent ez, hanem szoros szakmai együttműködést, kö­zös fejlesztést és ezen ke­resztül szakembereink fo­lyamatos megújulását is. Két évtized alatt korrekt, előre­mutató kapcsolatot alakítot­tunk ki, amely ma is él. Ez mind a két cégnek jelentős anyagi előnyt, az ésszerű gyártásra való berendezke­dést jelentett. A Mecman- nak pedig lehetőséget, hogy bejussunk termékeinkkel a KGST-országokba is. Kez­detben jelentős kockázatot vállaltunk és gyakran, szin­te kéthavonként megfordul­tunk Egerben, a gyártótech­nológiát megtanítani. A szi­gorú minőségi követelménye­ket azonban egyre inkább betartották a finorfiszerel- vénygyáriak, és a szállítási határidőket is csökkentették, így ma már csak évente két műszaki tárgyalást folyta­tunk, tavasszal és ősszel. — Miként látja a Mecman jövőjét? — Én azt hiszem, hogy ez a jövő most kezdődött el nálunk. A tulajdonosi szer­vezetben ugyanis változás történt. Előzőleg egy na­gyobb vállalati csoporthoz tartoztunk Svédországban, most viszont független vál­lalat lettünk. Ezáltal még inkább érdekeltek lettünk abban, hogy fokozzuk a Mecman termelését és ter­melékenységét. Ebben az évben 900 dolgozónk közre­működésével várhatóan 600 millió svéd korona árut ér­tékesítünk. Az elmúlt négy esztendőben előnyösen meg­változott a gondolkodás, és ezen keresztül az egész vál­lalati munkakultúra színvo­nala jelentősen emelkedett a Mecmannál. Egy közepes nagyságú cégből a nagy felé közelítünk. Ma Európában legalább ezer termelőegység foglalkozik a pneumatikái elemek gyártásával. Ezek kö­zött mi az ötödik helyen ál­lunk, és ezt szeretnénk meg is tartani. Ehhez úgy érzem van erőnk és lehetőségünk. A Finomszerelvénygyárral is az együttműködés magasabb szintjét tervezzük közösen, amely biztatást adhat a svéd—magyar kapcsolatok további elmélyítéséhez. (Folytatjuk) Mentusz Károly December 7-én csúcstalálkozó! — közölte Reagan ame­rikai elnök a szovjet és amerikai külügyminiszter társa­ságában a Fehér Házban (Népúj ság-telefotó: AP — MTI KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom