Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-10 / 239. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. október 10., szombat szép egyházi énekeket éne­keltek. Ezeken kívül más miti­kus lényekben is hittek. Természetesen hittek a li- dércben, amelyet a gara­bonciás a hóna alatt költ ki egy különleges tyúk to­jásából. Azelőtt hittek a Lucá­ban, a tüzesemberben, a ga­rabonciásban, az éjjel tán­coló szépasszonyokban. Ez a hit általában történetek­ben jelentkezik. Amint va­laki mondta: „hát tüzes­emberről beszélgettek, de gyerek voltam még akkor és rémüldöztünk, hogy lát­ták a Mátrában a tüzes­embert”. A szépasszonyok az éjjel táncolnak, és ha egy férfiember meglesi őket, vélük táncolhat, csak nem szabad elárulnia, hogy mit tett, mert különben nagyon megbüntetik, vedret csinál­nak belőle, és vizet meríte­nek vele. A Luca-fhithez cselekmény is fűződik. Lu- ca-széket errefelé is csinál­nak éppúgy, mint az egész országban. Természetesen, a hiede­lem Bodonyban éppúgy, mint más falvakban nem csupán történetekben, ha­nem „szokáscselekmények­ben” is jelentkezett. Ezek közül említettük már a ron­tást, a szenesvíz-öntést és a jóslást. De más szokás­elemekben is találunk hie­delmeket. Sok hiedelem fű­ződött például a karácsony' almához. Ha az almát ket­tévágták, és kettéhasadt a magja, azt mondták, hogy haláleset lesz a családban. Akik együtt ették az almát, azok nem tévedtek el, ha eszükbe jutott, hogy kivel ették együtt az almát. Hie­delmek fűződtek a virág- vasárnapi barkához is, és más megszentelt tárgyak­hoz. Lényegében részben ba­bonás, részben tréfás szo­kás volt az úgynevezett menyasszonyporkolás, ami nagyon sokáig élt Bodony- ban. Ezt a hajnali tűztán- cot csak a palóc falvakban gyakorolták. Magyarázatául sokfélét mondottak. ,Természetesen! mindezek a szokások és hiedelmek más palóc falvakban is megtalálhatók, ha nem is egészen ugyanebben az ösz- szetételben. Annyi bizonyos, hogy Bodonyban, a Mátra egy kicsiny zugában, ahová csak egyfelől vezetett az út. ezek valamivel erősebben éltek, mint más falvakban. Persze, az utóbbi évtized­ben a legtöbb már eltűnt és a legfiatalabbak már nem is tudnak róluk. A mi­tikus lények már csak köl­tői figurák. A mágikus cselekmények is elmaradnak. Ennek ter­mészetesen örülnünk kell, ugyanakkor kötelességünk a múltat is feljegyezni. Tud­nunk kell azt, hogy az elő­ző generációk mitől féltek és miben hittek. Az érde­kes az, hogy a babona és a vallás milyen jól megfért egymás mellett. Bodonynak azonban nemcsak múltja van, hanem jelene és jövő­je is, és ebben a hiede­lemnek már nem sok sze­rep jut. Dömötör Tekla Társas élet a csűr alatt A falu társas életének egyik legszínesebb eseménye, a kukoricafosztás is a csűrhöz kötődött. Egykor ugyanis szeptember, október estéin vidám hangulat töltötte be a palóc falvak számos portáját, udvarát. Egy-egy háznál előre megmondták az ismerősöknek, hogy mikor {kezdődik a fosztás. Ilyenkor hú- szan-harmincan is összegyűltek. Rokonok, szomszédok, a házbeli legények barátai, a lányok barátnői. Legnagyobb részben fiatalokból verbuválódott a társaság. Á legtöbb portán a csűr alatt telepedtek le a többszekérnyi csöves kukorica köré. A csűr alatt az egyik oszlopra akasztott viharlámpa vagy petróleumlámpa világított. A kukoricacsöveket kibontották és levelénél fog­va koszorúba fonták, netán párosával összekötötték hogy a fosztás befeje­zése után fel lehessen akasztani a csöveket a ház és a csűr eresze alá szá­radni. Fosztás közben a gazd- asszony nagy fazék gyenge kukoricát tett fel főni a konyhában. A fiatalok ele­inte hallgatták az öregek elbeszéléseit, meséit, de ha­marosan rátértek a dalo­lásra, viháncolásra. A jobb módú helyeken borral, pá­linkával kínálták meg a munkát végzőket, ami nem­csak dalt, hanem sok tréfát is előcsalt a fiatalokból. Pél­dául az üszögös kukoricá­val észrevétlenül bekenték egymás arcát, lábát. Azt is gyakran megtették, hogy a legény mondta a mellette ülő lánynak: — Nézz má’ erre! — és amikor az odafordult, beleütötte fejét az üszögös kukoricacsőbe, ami teljesen összekente. Ezt a tréfát kor- mozkodásnak mondták. Né- hányan a kukorica hajából bajuszt, szakállat csináltak Nem tudok egymagámban felelni e kérdésre, nem tud­nék és nem is szabad egyes szám első személyben szó- lani erről. Mert közös kincs­ről kell beszélnem, olyan féltett-óvott, szemérmesen magunkba fogadott, lénye- günkké-testünkké vált kincs­ről. amelyet ajándékul kap­tunk eleinktől, hogy az utá­nunk jövőknek még tisztább fénnyel, még gazdagabb tar­talommal adhassuk át. Cso­rna Sándor, Mikes Kelemen, Bölöndi Farkas Sándor, Apá­czai, Misztótfalusi Kiss Mik­lós és Benedek Elek gondo­latait átértve-átérezve szól­hatok csak, mert a haza számomra az ő szavuk is, nyelvemen szólott egykori gyönyörű szavak, a haza tör­ténelem is, melynek kapuján be- és kilépni egyszer mi- nékünk is megadatott. Szavaikra és sorsukra gon­dolok sokszor. Világot járt emberek valahányan. a szü­lőföldről elinduló, s oda leg­alább lélekben- megtérő fér­fiak. Mert a sors kiszámít­hatatlan, nem egyformán mért számukra sem. Csorna Sándornak és Zágoni Mi­kes Kelemennek soha nem jutott osztályrészéül, hogy szülőföldjére visszatér­jen. Az egyik csak nézte sír­va a Kárpátok ködbe kéklő .köpönyegét”, de az otthon fészekmelegébe nem jutha­tott, a másik idegen, zord hegykolosszusok tövében gon­dolt a hazai hegyekre, sazok közül is jelesen a három­széki havasokra, melynek egyik fájából bölcsőjét fa­ragták, világjáró botját is maguknak a többiek meg- nevettetésére. Mások meg észrevétlenül kukoricaleve­let dugdostak a lányok szok­nyája alá. Amikor aztán va­lamelyik felállt közülük, és hullott a szoknyájából a sok fosztáslevél, nagy neve­tés tört ki. Az is előfordult, hogy a legények erővel tet­ték meg ugyanezt. Amint Recsken mondták: „össze­összesúgott egy pár legény. — Hallod-e, ezt gyuggassuk meg! — mondták, és arra mentek mind. A legények megfogták a jányt, és a sok fosztáslevéllel telitömték a szoknyáját. Nagy ricsaj vót Valamirevaló fosztóból a imaskurázás sem hiányozha­tott. A legények p'.indenl'é le rongyot, cundrát maguk­ra aggattak, kukoricaba­juszt ragasztottak, hogy ne ismerjék fel őket, majd a ott vágta, egy vörösen lán­goló somfa legszívósabb ágá­ból. Messzire ért el véle. Az emberiség osztatlan megbe­csüléséig. Apáczai és Kiss Miklós visszatérhetett. Mostoha föld­jére. feltöretlen ugarára a zsenge tudománynak, de ép­pen azért tért vissza, hogy másutt gyűjtött mézével a tudománynak, ezt a szikes, savanyú földet némiképpen megérdesítse. Farkas Sándor meg azért, hogy elmondhas­sa, hogy másként is lehetne és lehet élni, de másként jobban élni — csak itt érde­mes. Világégés után tért visz- sza Elek apó. ö jött. véle szemben, ha pontos a leltár, valami kétszázezren futot­tak. A szembejövő ember tudta, hogy nem sírni és átkozódni, de építeni, gyara­pítani, a jövőért munkálni kell. És ő győzött, mert szárnyai alól a szülőföld, és a haza új krónikásai re­pültek fel, az igazság, a szépség és az anyanyelv ma­darai szálltak ott, ahonnan a lemondás fekete varjai el­röppentek. Elröppenni köny- nyű. Megpróbált föld ez. Nem kényeztette a történelem, nem kímélte a természet száz veszélye sem. Bajból, jajból már hegyeket lehetett volna itt építeni. De a bajt, a jajt okosabb volt elúsz­tatni a patakokon és a fo­lyókon, hogy a belőlük ra­kandó hegyek helyett marad­jon inkább a termőföld, me­lyen így-úgy megtermett szakíthatatlan fonalú éle­fosztók közé ugrálva ijeszt­gették a lányokat. Sok he­lyütt nemcsak a legények öltöztek maskarába, hanem a vállalkozóbb kedvű lányok is. Gyakran a legények szok­nyát, a lányok nadrágot vettek fel. A többiek ne­vették őket, és találgatták, hogy kik lehetnek. Néha azonban „rajta mentek és lerángatták róluk a maskurát” ha nem tudtak idejében megszökni. Miskolc vidékén a maskarás legények hán- tolóról hántolóra jártak, az amúgy is megrémült leány­nép ijesztgetésére. Az aba- úji falvakban úgy emlékez­tek vissza, hogy a legényele krumplifogakat vettek a szá­jukba. bekormozták az ar­cukat, rossz, rongyos ruhába bújtak, és így ijesztgették a lányokat. A sok tréfa mellett gyak­ran táncolás töltötte ki az tünk. Születtek, születtünk, születnek majd rajta ... Szülőföldünk, az egyetlen, ahol kimondott szavunk ha- sonhangzással visszhangzik társainkban, a szülőföld az egyetlen, ahol építeni érde­mes. Lehet-é, van-é a szü­lőföldön kívüli szülőföld, a hazán kívüli haza? A szülő­föld bennünk él, akár a jog érzete, akár anyánk és gyer­mekeink szeretete — így mondják. De a jog érzete mit érne. ha nem lenne ma­ga a jog, mit érne anyánk szeretete, ha megtagadnánk őt. gyermekeink szeretete, ha elhagytuk őket... ? A szülő­föld valósága, testmelege visszahat szeretetünkre, új­ratermeli, és nemessé gaz­dagítja azt. Becsülhetjük — becsüljük —, csodáljuk is, amit má­estét. Citera- és hegedűszó mellett mind gyakrabban váltogatták a hántást a tán- solással. Tizenegy óra felé a háziasszony megjelent a főtt kukoricával a vendégek megkínálására. Ez egyben az aznapi fosztás befejezé­sét jelentette. A legények nem egyszer még előbb el­dugták a fazekat, hogy a ke­resés idejével is meghosz- szabbítsák a szórakozást. • Egy helyen négy-öt na­pig tartott a fosztás, azután mentek a szomszédba vagy oda, ahonnan segíteni jöt­tek. Azokat hívták, akikhez szívesen mentek vissza se­gíteni, mert a kukoricafosz­tás — a jelentősebb mun­kákhoz hasonlóan — köl­csönben történt. Ez volt ta­lán a legvidámabb, legláto­gatottabb kaláka, amely a munka és a szórakozás ösz- szefonódásának jó példáját szolgáltatja. A csűr alatti társas élet változatos alkalmai nem­csak arról bizonykodtak, hogy ez a sajátos gazdasági épület mennyire nélkülözhe­tetlen tartozéka volt egykor a hegyvidék életének, népi kultúrájának, hanem élő bi­zonyságul szolgál a falu ha­gyományos társadalmi ösz- szetartozásának, a társas élet igénylésének is. Selmeczi-Kovács Attila sutt, nélkülünk megterem­tettek, de az nem részünkül miénk. Amit itt emeltek őse­ink nemzedékei, a mi nem­zedékünk: várat, házat, templomot, iskolát, gyárat és csoda építményét a szelle­miségnek — azt tudom át­élni és folytatni, ahogyan fi­zikai voltomban folytatom őseimet, a rám hagyott va­gyon, a vagyonom, csodálja meg, becsülje meg más is, engem becsül meg érte, mert enyém. A mienk. A mienk, amelyéri élni és dolgozni mindig érdemes. Hol hát a haza? Ugyanott, ahol a válasz ar kérdésre. Bennünk és körülöttünk. (Szepsiszentgyörgy, 1980—1987) MAGYARI LAJOS Hol Is hát a haza f l

Next

/
Oldalképek
Tartalom