Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-03 / 233. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1987. október 3., szombat Számolni és számon kérni Némi iróniával, de nem sok túlzással mondják mostanában, hogy közgazdász nép lettünk. Legalábbis abban az értelemben, hogy most az az állampolgár is számolgat, aki korábban arra volt büszke, hogy legföljebb az egyszeregyig terjed matematikai műveltsége. Ne bolygassuk ezúttal az utóbbit, vagyis azt az olykor arisztokratikusnak tartott szemléletet, amelynek vallói igyekeztek távol tartani magukat minden reáltudománytól. Csoda nem történt, a változást egysze- - rűen az okozta, hogy az Országgyűlés törvénybe iktatta az adóreformot, ez pedig mindenkit számolásra késztet. Előkerülnek a ceruzák és golyóstollak, meg a gyerek számára vásárolt kézi számítógép, összeadunk és kivonunk, osztunk és szor- zunk. fejben ellenőrizve az eredményt. Mert mindehhez elsősorban — fej szükségei* tetik. Olyan fej, amely nem csupán a matematikai eredményt látja, hanem levonja belőle — immár nem géppel — a szükséges tanulságokat is. Mert senki előtt nem titok, hogy jövőre sok mindent másként kell csinálnunk. Csupán az nem világos még, hogy miként. Afelől nem lehet kétség, hogy 1988-ban is kell dolgozni, s egyre több tény győz meg mindenkit arról, hogy az eddiginél jobb munkára van szükség. Mégpedig úgy. hogy „adjuk meg a császárnak, ami a császáré", hiszen erre most már törvény kötelez, de éppen a nehezebb gazdasági helyzet követeli meg azt is, hogy a magunk érdekeit se tévesszük szem elől. Lehet azon vitatkozni, hogy ki hogyan értelmezi a saját érdekét. Lesznek olyanok, akik az emelkedő adókulcsok láttán felhagynak jelenlegi másodállásukkal, mellékfoglalkozásukkal, különböző „egyéb” munkájukkal, s a felszabaduló időt inkább önképzésre, kul' túrára, kiskertre vagy — ezt kellett volna elsőként említeni — tartalmasabb családi életre fordítják. Mások — s ma még csak jósolni lehet, hogy ők lesznek többen — úgy fogják érezni, hogy „még vannak tartalékaik”, s tovább növelik teljesítményeiket fő- és mellékállásban egyaránt, hogy az adó ellenére se csökkenjen a bevételük. Ne szépítsük a dolgot: azért, mert az emelkedő árak és a gyorsuló infláció rákényszeríti erre a dolgozó emberek túlnyomó többségét. Nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés az adóreform-törvényjavaslatot, ami azt látszik bizonyítani, hogy a választók — a képviselők megbízói — ugyancsak átlátták az adóreform szükségességét. Ám az is igaz, hogy — noha azoknak csak kisebb része került be a végleges szövegezésbe — igen sok módosító indítvány hangzott el a törvényhozók három és fél napós tanácskozásán. Az indítványok beterjesztői szinte kivétel nélkül valamelyik társadalmi rétegnek kívántak ki- sebb-nagyobb adókedvezményeket „kiverekedni" — nyilvánvalóan ugyancsak a választók megbízásai alapján. Mennyit sikerült végigvinni, mennyit nem — ezt most már hiába számolgatnánk. Az adóreform-tervezetből törvény lett, azt pedig minden állampolgár köteles megtartani és a maga területén végrehajtani. Mégis tévedés lenne azt hinni, hogy az állampolgár dolga most már csupán annyi, hogy — fizessen. Az adótörvényekben ugyanis — bár jóval kevesebb szó esett erről, mint a fizetendő összegekről és százalékokról — olyan paragrafusok is vannak, amelyek az állampolgári jogokat garantálják. így például azt, hogy a befizetett személyi jövedelemadó a helyi tanácsoknál marad, 1988-ban még „fejkvóta” alapon, a továbbiakban teljes egészében. Hogy hol mekkora lesz ez az összeg, az elsősorban az adófizető állampolgárokon múlik, és csak másodsorban a kivetést és behajtást intéző adóhivatalokon. Méginkább rajtuk múlik, hogy a helyben befolyt adót mire fordítják. A miniszterelnök országgyűlési beszédében leszögezte, s a nemzetközi sajtótájékoztatón nyomatékkai megismételte, hogy a kormányprogram végrehajtásának két pillére a szocialista demok* rácia és a nemzeti egység. Ez pedig megköveteli, hogy az adófizető állampolgárnak joga és lehetősége legyen a beleszólásra: milyen formában akarja viszontlátni adóforintjait. Sok szó esett már arról, hogy a szeptemberi ország- gyűlési ülésszak sok tekintetben valami újnak a kezdetét jelenti. Üj volt az, hogy a felszólalt képviselők többsége „tiszteletkörök” nélkül, lényegre törően beszélt, s hogy egymással is vitatkozva igyekeztek megtalálni a legjobb — a körülményekhez képest legjobb — megoldást a honatyák. Az is újdonság — noha a jogszabályok eddig is adtak rá lehetőséget —, hogy az országgyűlés fenntartotta magának a jogot: újra meg újra visszatérjen az adóügyekre, ellenőrizze e téren a kormány munkáját. Felső szinten tehát nagy lépésekkel haladt előre a szocialista demokrácia. Látni kell ezt még akkor is. ha olyan törvények tárgyalásánál mutatkozott meg, amelyek — minek . tagadjuk — a legkevésbé sem népszerűek. De a törvényhozói, kormányzati szinten kibontakozó, szélesedő szocialista demokráciának igazán eredménye csak akkor lesz, ha ugyanez érvényesül országosan. Ha a választók a tanácstagokat, ők a végrehajtó-bizottságokat — és főleg ! — az apparátust időről időre beszámoltatják és ellenőrzik. Hiszen nem csekélységről van szó. Pénzben kifejezve sem, de — ami ennél is többet jelent — demokráciában még többről. Arról, hogy az új adókkal ne csak adjunk — meg is kap* juk az ellenértéket, s tudjunk róla, hogy pénzünkből mivel gyarapodik szű- kebb hazánk. S az ország is. V. E. „A szerszámokat rend ben, tisztán kell tartani... ” (Perl Márton képriportja) KÖNYVVEL, LÉTRÁVAL, TOLÓMÉRŐVEL Szakmunkások lesznek... Ilyen a tolómérő: s aki ismerteti a villanyszerelő tanulókkal, Tóth László szakoktató Számos vállalat — különösen az építőipar — küszködik szakember-utánpótlás hiányával. Kevés a tanuló, s a szakmák sem túlságosan vonzóak a fiatalok számára. Nem így a HÁÉV gyöngyösi főüzemében, ahol úgy tűnik, ez a gond ma már a múlté. Gyöngyösön ugyanis — már évek óta gyakorlat — 237 tanuló kilenc féle szakmában készül a jövőre. Közöttük 93-an most elsősök. Az ő első, még bizonytalan lépéseiket az első napok izgalmas eseményeit mutatja be képriportunk. Ezek valóban még csak tipegések. Festőtanulók gyakorolják a kettős létrával való közlekedést Czakó István szakoktató irányításával szehangoltságra is utalva — igen bizakodóan válaszolt kérdésünkre. Új technológia — A megrendelő már elment, s bizonnyal időre Hatvanba is érkezik a szükséges berendezés, mégpedig az aszeptikus osztrák töltősorral, dobozolóval együtt, miután a kombinát e célra ugyanúgy biztosított devizát, mint a paradicsom feldolgozásánál szükséges olasz gépsorra. S miután almasűrítéssel már foglalkoztunk, gondolom, az ide irányítandó munkáscsoportok rövid idő alatt elsajátítják az új technika hasznosításához elengedhetetlen szakmai fogásokat. Persze, mindezzel sem tudjuk elérni, hogy munkáslétszámunk az éves meghatározott szintre beálljon. Például éppen a paradicsom szezonjellege, a gyakori dömping elkerülhetetlenné teszi a külső, alkalmi munkaerő, elsősorban a diákok foglalkoztatását. Ez jelenleg is tart, mégpedig lengyel csoportok bevonásával. Tehát a célt: a korsze' rűsödést és a bizonnyal vele jelentkező stabilizálódási lehetőséget tartjuk fontosnak, s olyan teljesítménynek, ami az egész kombinát jövendőjének a záloga ... Moldvay Győző A HATVANI KONZERVGYÁRBAN MONDJÁK: Az idővel futunk versenyt... dött mennyiség nem jött be, akárcsak a babnál, ezt a tényt gyakorlatból bekalkuláljuk munkánkba. Tehát ami itt elment, azt igyekszünk behozni a töbi termékünkön — mondotta a főmérnök. — Vonatkozik ez különösképpen a magasabb nyereséggel járó cikkeinkre, így most például a szovjet exportra gyártott savanyúság köti le munkáslétszámunk egy hányadát, de változatlanul teljes gőzzel folyik a tőkés relációban fontos termékünk, a paradicsompüré előállítása. És komoly esélyünk van arra, hogy bejön a tervezett alapanyag, habár az idővel futunk versenyt. Ugyanekkor arra is mód nyílik előttünk, hogy a nyert püréből mártás, egységcsomagolású leves, más alapanyagok fel- használásával pedig saláta, esetleg összetett főzelékféle kerüljün ki a tél folyamán gyárunkból. Lé helyett „bogyó” Az elmondottak kapcsán megtudtuk, hogy a technológia fejlesztése, egy új olasz gépsor gyors munkába állítása feleslegessé tette öt korábbi lényerő-állo- más működtetését, ezzel párhuzamosan pedig lehetővé vált, hogy a paradicsom tehergépkocsi platóján szállítva, „bogyósán” kerüljön be az üzembe. Milyen arányban...? Mostanság naponta 1200 tonna paradicsomot lében, 500 tonnányit pedig „bogyóban" vesznek át, s dolgoznak fel a gépsorok. Természetesen kíváncsiak voltunk, mennyire reálisak a hatvani konzervgyárban az új cikkek, közöttük az összetett főzelékek, gyümölcslevek előállításának a feltételei. Dr. Czegka Miklós — a Debrecennel való jó öszImcleti órán: a burkolótanulók Kovács Géza szakoktatót hallgatják Az első olyan szezon zajlik a hatvani konzervgyárban, amelyet már új „felállásban”, vagyis a Debreceni Tartósítóipari Kombinát egységeként bonyolítanak le, Az új felállás új embereket is hozott különböző ve* zető posztokon. A nyugdíjba vonult Bellák Istvántól Eperjesi László vette át a dirigensi pálcát, főmérnök pedig dr. Czegka Miklós lett, akivel a napokban számba vettük a munkásközösség és a „vezérkar” eddigi teljesítményét, illetve az idei esztendőre vonatkozó elképzeléseket. Miként elmondotta: a nyári hónapok jobbára a korábbi szisztéma szerint, s a korábbi termékszerkezet adottságainak megfelelően múltak el. alapvetően és lényegileg a nyári-őszi betakarításokhoz igazodva. Magasabb nyereséggel — Nos, a zöldborsón túl vagyunk, s noha a szerzőTenyérnyi drágaság...! Egyórás parkolási díj tizenkét forintba kerül Egerben. Érdemes megemlíteni, hogy tpéldául a főváros legtöbb helyén, általában négy-nyolc forint között tmozog ez bz összeg. No, de maradjunk icsak Egernél. Miért vagyunk 'mi ilyen drágák? A legegyszerűbben azt lehetne erre felelni: csak. De hát ennyivel kevesen\ érnék be. Már csak azért is, mert semmi séfm <indokolja,' hogy itt többet kelljen adni azért a i pár tenyérnyi helyért, mint mondjuk Pesten. 1Hiszen itt is ugyanolyan a klíma, (mint ott, itt is hasonlóképpen keresnek az errtberek. Sőt, itt is ugyanannyi pénzbe kerül egy-egy parkoló kialakítása, mint ott. Nem lehet ésszerű magyarázatot adni e különbségre. Hogy végül is miért érdekes mindez? Hát ikérem, számoljunk egy kicsit! Tegyük fel, hogy mondjuk egy főiskolai tanársegéd, egy telefonközpontos, egy kereskedő, vagy mondjuk egy ikezdő újságíró veszi a bátorságot iés a nyolcórás munkaidő idejére „leteszi” a kocsiját egy parkolóban. Naponta otthagy kilencvenhat forintot. Ez havonta annyi, mint 2400 forint. Hp. csak 'a munkanapokat vesszük. Egyszóval, valaki, mondjuk azért, mert például egészségi ok miatt gépkocsihoz van kötve, „elparkol” Egerben havonta 2400 forintot. Akkor, amikor egy kezdő kereskedő havonta háromezer, egy telefonközpontos 3500, egy kezdő újságíró 4000, egy főiskolai tanársegéd pedig jobb esetben 5000 forintot keres. Számoljunk egy kicsit! Ha a kereskedő 3000 forintjából levonunk 2400-at, Imarad neki 600. Ha a telefonközpontos 3500 forintjából elvesszük a havi parkolási díjat, ő lsem visz többet haza ezeregyszáznál. Most bizonyára sokan morfondíroznak azon, hogy e \sorok szerzője tisztában van-e a realitásokkal?! Hiszen akad-e egyáltalán autóval rendelkező kezdő tanársegéd, vagy kereskedő? Aligha. De ha így kalkulálják ki iaz árakat, akkor soha nem is lesz nekik. Számoljunk egy kicsit! Egy parkolóhely egy nap alatt — ha nagy a kihasználtsága — fiadzik 288 forintot. Egy átlagember pedig keres körülbelül 160-at. Azzal együtt, hogy tanult mondjuk tizenegy vagy tizennyolc évig. Mert szakmunkás-bizonyítványt, vagy diplomát szerzett. Ez ia parkolóhely 'meg egyszerűen csak ott áll, no, nem teljesen ingyen. Lehet, hogy egyesek jobban járnának, ha a szakmunkás-bizonyítvány vagy diploma helyett parkolóhelyet szereznének, s nyújtogatnák a tenyerüket óránként 12 forintért. Homa János
