Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-07 / 210. szám

4. mm KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 7., hétfő Egy hét... ' —> A KÉPERNYŐ ELŐTT s ___________________ B ővülő kínálat A hosszas szűkmarkúság után. már az is biztató, hogy legalább mennyiségileg bő­vült az ajánlatlista. Persze, nem mellékes az esetenkén­ti színvonal-emelkedés sem. A Verdi-sorozat egyre len­dületesebbé, olajozottabbá válik. A hagyományos esz­köztár hadba vetésével ké­szített profi munka százez­rek, sőt milliók tetszését nyeri meg. Ez azért is fon­tos. mert a mű ismeretter­jesztő küldetést is teljesít: az opera kevésbé kedvelt műfaját népszerűsíti, még­hozzá széles rétegek köré­ben. Kedden este rajtolt a ket­tes adón — a három blokk­ból álló, A gyilkos című skót krimi, amely kétségkí­vül kuriózumként hatott. Nemcsak izgultunk, hanem bepillanthattunk egy nép hétköznapjaiba, sajátos vi­lág- és életszemléletébe is. Glenn Chandler gyors tem­pójú cselekményt formált, nem feledkezve meg a szél­sebesen pergő, frappáns dia­lógusokról sem. Karakterei hitelesek, ezen mit sem vál­toztat, hogy egyáltalán nem szimpatikus számunkra az idegbetegnek tűnő felügyelő figurája. Laurence Moody rendező­ként ezekre a magvas eré­nyekre épített, egyszer sem engedve téblábolni a kame­rát. Magyar kollégáik mind­kettőjüktől tanulhatnának. Különösképp, ha nem csak alapfokú kurzusra jelentkez­nének náluk. A Családi kör szerdai da­rabja, az Esély, ezúttal a cseppet sem hiányzó Szom­szédokat igyekezett pótolni. Garantáltan ugyanazon a „nívón". Kardos István szer­zői jó szándékát nem vitat­juk, csak azt hangsúlyoz­zuk, hogy most elérhetetlen messzeségbe szöktek tőle a múzsák. Didaktikus megkö­zelítéséből fakadóan, meg­lehetősen felszínesen érintet­te az ezerarcú valóságot, s a tanár és a tanítvány sor­sának párhuzamos, okulás­ra szánt felvillantásával túl sokat markolt. Hősei nem hús-vér lények, hanem csak számára nélkülözhetetlen ki- talációk. A csődöt legfeljebb né­hány színész kiegyensúlyo­zott, megbízható, rutinos já­téka enyhítette. Persze, ez sem kárpótolt minket azért, hogy ismét elpazaroltunk olyan ötven percet, amelyet gyümölcsözőbben is kama­toztathattunk volna. Ha nem is a készülék előtt. Az éjszaka vége, a honi adaptáció ellenére is, érzé­keltette Mauriac nem min­dennapi tehetségét, majd hogy zseniális adottságait. Ez a bemutató, ha többre nem is, de erre mindenkép­pen felhívta a figyelmet. Nem kis érdem reklámozni a valódi, hamisítatlan érté­keket. A Viaduktról kár beszél­ni, az ilyesfajta vállalkozá­sokból tizenkettő egy tucat. Mégsem volt indokolatlan lepergetni: talán gyarapít­hatta a fiatalok sekélyes tör­ténelemtudását. Ha meg­nézték ... Én igen. s azóta is vádo­lom magam, hogy milyen krőzusi könnyelműséggel pa­zarlóm kurtára méretezett szabadidőmet. Pécsi István Ha én 64 éves leszek ... Amikor a Beatles együttes megírta emlékezetes számát, amely a Sárga tengeralatt­járó című rajzfilmben vált világsikerré, a nemzetközi sajtót bejárta egy emlékeze­tes rajz. A grafikus — sza­badjára engedve fantáziáját — megalkotta a Ha én 64 éves leszek című szerzemény alapján a gombafejű együt­tes tagjainak arcképét, túl a hatodik X-en . . . Emlékszem, milyen jót mulatott mindenki már a gondolaton is: nem illett még az öregedés árnyéka sem a fiatal lázadókhoz, akik az ifjúság nevében emelték fel szavukat a tár­sadalmi korlátok, rossz be­idegződések ellen. Másfelől azonban titokban még a ti­nédzserek is tudták, hogy az emberi törvényszerűségek mindenkire vonatkoznak. Bármennyire is hihetetlen, de elröpülnek az évek, meg­jelennek a ráncok, kihullik a haj, s ami a legszörnyűbb az egészben: ki tudja, hon­nan. előkerülnek a nálunk sokkal, de sokkal fiatalab­bak, akik egyre érthetetle­nebbek. Ez a paradoxon persze, a Beatles esetében azóta szer­tefoszlott, mivel az együttes sikerei csúcsán szétoszlott, s muzsikusai külön-külön utakat jártak be. Vezéregyé­nisége, a zseniális John Len- nőn értelmetlen halált halt, egy rögeszmés őrült — aki mániás módján éppen helyet követelt a nap alatt — pisz­tolyával végzett vele. A vénülés természetes fo­lyamata tehát nem tette ne­vetségessé őket. mert nem őrizgették foggal-körömmel valamikori énjüket. De mi van akkor, ha egy ilyen, egykori „csikócsapat" fittyet hány az idő múlá­sára. s úgy vigyáz valami­kori tizenéves korszakának rekvizitumaira. mint a leg- féltetettebb kincsekre? Mert bizony, könnyen előfordul — manapság inkább üzleti megfontolásból —. hogy 40— 50 éves emberek flitterrel díszített, szögecsekkel kivert, különleges szabású ruhák­ban. hosszú és loboncos, fe­lül enyhébben vagy erőseb­ben kopaszodó hajjal, ottfe­lejtik magukat a színpadon, s ugyanúgy próbálják kiüvöl- teni bánatukat, pontosabban azokét, akiknek el akarják adni lemezeiket. 25 éves az Omega. Erről a nagyszabású eseményről a televízió szombaton este kon­certtel emlékezett meg. A néző egyszerre örült és szo- morkodott, mosolygott és kesergett. Ma már meglett családapák azok, akik gyer­mekkorukban éltek-haltak az Omega azokért a felvé­teleiért. amelyeknél ma sem születtek jobbak. Ügy érez­hettük magunkat, mint va­lami rocktörténeti múzeum­ban. ahol megfizettetik a belépőjegyet is velünk: né­hány újsütetű számot is meg kell hallgatnunk ahhoz, hogy némi zenei csemegéhez hoz­zájuthassunk. Az énekes Kóbor János eleinte megpróbálta ironiku­san tálalni a húszegynéhány évvel ezelőtti szerzeménye­ket, de később rájött: ez­zel lehet megfogni igazából a rajongókat. Persze, nem csak az Ome­ga tehet erről. Tavaly egy Egyesült Államokból érke­zett, kopott és elfelejtett öreg ember, bizonyos Allen Ginsberg, hazánkban egy fejjel magasabb lehetett, s vagy 25 — jubileumi — év­vel fiatalabb. Itt nemhogy emlékeztek rá, de a letűnt . beatnemzedék költője számí­tott az igazi újdonságnak. Gábor Láizló AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA EGRI ÉS MEGYEI TERVEIBŐL Stílusok, zenekarok, szólisták Az idén, országos viszony­latban széles gesztusokkal érvényesítette az Országos Filharmónia a takarékossági irányzatot, a szűkített kere­tek között igyekezvén gaz­dálkodni úgy, hogy a közön­ség lehetőleg ne érezzen meg semmit • „üzemelési gondjaiból.” Innen nézve a megyét és Egert, különös­képpen nem érintik ama bi­zonyos lefaragási gondok; itt a keretek és az elgondolá­sok összeillenek fent is, lent is. Lapunk hasábjain évtize­dek óta nyomon követjük apróhb észrevételeinkkel is mindazt, amit ez a hasz­nos és nagy múltú intézmény a hazai zenekultúra és a közönség érdekében teljesít. Ennek köszönhetően figye­lemmel kísérhetjük, hogyan változik a koncertpódiumok világában a hazai közízlés, igény, igényesség, de azt is, .milyen új szellemi, ze­nei áramlatokat sodor be hozzánk az európai divat, milyen új művekkel, gondo­latokkal ismerkedhetünk meg együttesek, karmeste­rek, szólisták által. Tapasz­talatunk, hogy a hatvanas évektől kezdve mintha ki­tágult volna a horizont. Erősek a hagyományok is, a bécsi klasszikusok még min­dig a mércét jelentik és biztosítják. Október elsején, a zenei világnap alkalmából, a ha­gyományoknak megfelelő­en a székesegyházban Bee­thoven első és kilencedik szimfóniájával örvendezteti meg az egri közönséget a Debreceni MÁV Szimfoni­kus Zenekar és a Debrece­ni Kodály-kórus, Szabó László karmesteri irányítá­sa mellett. Október 26-án, a Gárdo­nyi Géza Színházban mu­tatkozik be a Bolzanói Hajdn Szimfonikus Zenekar (Olasz­ország), majd december 14- én az Egri ^Szimfonikus Ze­nekar Németh Gyula diri­gensi pálcája alatt ad hang­versenyt, Failoni Donatella zongoraművész közreműkö­désével. Februárban a Grúz Ka­marazenekar vendégeskedik Egerben. Ez a szűkszavú in­formáció már a napokban kibővül a plakátokon is ki­függesztett műsorokkal, de akik ismerik az itt járt szov­jet kamaraegyütteseket, nagy érdeklődéssel várják ezt a zenélő társaságot is. Március 14-én Perényi Eszter (hegedű), Perényi Miklós (gordonka) és Szűcs Loránd (zongora) kamara­estjére lehetünk joggal kí­váncsiak, hiszen a testvér­pár igényes műsorválasz­tását már korábbi koncert­jeikről ismerjük. Április 18.. a Tomkins Énekegyüttes fellépésének a dátuma. Az együttes mű­vészeti vezetője Dobsa Já­nos, Prunyi Ilona zongora- művésznő csatlakozik a népszerű kamarakórushoz. Május 11-én a Miskolci Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt a színházban; vezényel Kovács László, a zongoránál Ránki Dezső. A kiváló szólista mellett most az igen nagy sikert aratott szimfonikusok szereplését említjük az Agria Játékok '87-en, amikor — Szinetár Miklós rendezésében a Ros­sini-darabot a színházi ötle­teknek kissé kiszolgáltatva — nagyszerű teljesítménnyel tették élménnyé és emléke­zetessé. Május 23-án a Budapesti MÁV Szimfonikusokat Ivan Kozsuharov vezényli, akit a a közönség a tévés karmes­terverseny rokonszenves- szereplőjeként ismerhetett meg. Itt Szabadi Vilmos hegedűművész lesz a szólis­ta. A megyére kitekintve: Gyöngyös három felnőtt­hangversenyt kapott. Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves, Füzesabony közel ötezer fia­talja bérletezhet az eddigi gyakorlatnak megfelelően, és ismerkedhet meg a ko­moly zene nagyjaival, a ze­ne világával. Ez a kínálat, s mint lát­juk, Eger tartja tekintélyét ebben a műfajban. (f. a.) Az egri hangversenysoro­zatra a bérletek már váltha­tók Iaz Egri Állami Zeneis­kolában; 'a jelenlegi bérlet­tulajdonosok igényeit érke­zési sorrendben elégítik ki, délután 16 h-tól. „Babaház'' Hatvanban A hatvani ifjúsági házban kiállítás nyílt Bá­nyai Istvánná zagyvaszántói díszítőművész-szak­kör vezetőjének munkáiból. Az apci könnyűfém­öntöde nyugdíjas .dolgozója, több évtizede hódol a babadíszítésnek. Közel félszáz alkotásának leg­szebb darabjait állította most ki palóc népvise­letben. A zagyvaszántói babák eljutottak már az NSZK-ba, Hollandiába is. Képünkön: dr. Kasza Sándor igazgató, s „kedvencei” ... (Fotó: Szabó Sándor) Lenkey János emlékezete Eger szabadságharcos és honvédelmi hagyományok­ban gazdag múltjának ki­emelkedő fejezetét alkotja Lenkey János élettörténete. Neve jól ismert, szépen cseng, de életének jubileu­mai alkalmából, mint most is, illő megemlékeznünk róla. Lenkey János 180 évvel ezelőtt, 1807. szeptember 7-én született Egerben. Gyermekkoráról nem sok adat maradt fenn. Az azon­ban biztos, hogy a katonai pálya már gyermekkorában vonzotta. Apja látva e pá­lya iránti különös vonzal­mát, 1822-ben a kor- neoburgi katonai inté­zetbe adta. Tanulmánya­it befejezve a 32. császá­ri gyalogezredben szolgált. A katonai ranglétrán szépen haladt előre. Előbb had­nagy, majd főhadnagy, ezt követően százados lett. 1827- ben már a würtenbergi hu­szárezred egyik századának parancsnoka volt. Huszárjai rajongásig szerették, őszinte és igazságos parancsnoku­kat. 1848-ban ezrede Galíciá­ban állomásozott, százada szintén itt Marianpol hely­ségben volt. .Lenkey az 1848-as márciusi forradal­mi eseményekről itt érte­sült sok száz kilométerre hazájától. A márciusi ese­mények a lengyelek köré­ben is nagy visszhangot váltottak ki. Egyik települé­sen összecsapásra is sor került a helybeli polgárság és a katonaság között. Len­key legénysége az egyik el­esett polgár temetésén az osztrák hatóságok szemé­ben „bántó módon” adott kifejezést a lengyelekkel való együttérzésének. Pa­rancsnoka ezért őt durva formában felelősségre von­ta. Ekkor az önérzetes Len­key kijelentette, hogy a hadseregből azonnal távo­zik. Mikor százada erről értesült, semmi sem tarthatta őket tovább idegen földön, akkor, amikor a haza is ve­szélyben forgott. Ekkor lo­vaik patáit rongyokba bur­kolva, csendben elindultak a Kárpátok hágói felé. Ezt megtudván Lenkey parancs­noka, arra akarta rávenni őt, hogy „szökött” katonáit bírja visszatérésre. Lenkey ennek eleget is tett. Utána­ment katonáinak. Azok ki­törő lelkesedéssel fogadták, körülfogták, és vitték ma­gukkal, a most már nem el­lenkező Lenkeyt. A katonák parancsnokuk vezetésével három napig úttalan-utakon bújdokol- va, a megáradt Dnyeszte- ren átúsztatva jutottak el a Kárpátok bérceihez. Miután átlépték a határt, örömük­ben hulló könnyekkel a szemükben csókolták meg a hazai földet. Lenkey és ka­tonái bár tudták, hogy tet­tükért kötél, vagy enyhébb esetben súlyos várfogság jár, de szeretett hazájukért vállaltak minden veszélyt. A nevezetes eseményt Pető­fi versben énekelte meg. Jókai Mór, a Kőszívű em­ber fiaiban, Eötvös Károly pedig a Százhatvanöt hu­szár című írásában állított később az eseménynek örök emléket. Lenkey derék legényeivel ezer veszély közepette, má­jus 31-én érkezett meg Eger­be. A császári hadvezetőség közben elfogató parancsot adott ki ő és katonái ellen. Addig is, amíg a király vá­lasza megérkezik, a déli frontra osztották be csapa­tával együtt. A lázadó szer- bek ellen harcolva a Szent- Tamásnál és Verbásznál ví­vott csatákban hősiesen megállták helyüket. Lenkey nagyszerű képes­ségei révén gyorsan haladt előre. 1848 októberében őr­nagyi, majd nem sokára al­ezredesi kinevezést kapott. Ez év decemberében Pest­re rendelték, ahol a Hu- nyadi-futárezred megszer­vezését bízták rá. Ezután rövid ideig dandárparancs­nokként működött. Csakha­mar megkapta azonban a kormány parancsát, hogy vegye át a 8. hadtest pa­rancsnokságát. 1849 márciusában Komá­rom vára rendkívül szo­rongatott helyzetben volt. Mivel a várat osztrák kato­naság fogta gyűrűbe, a be­hatolás rendkívül nehéz volt. A vár parancsnoka ekkor Török Ignác tábornok. Török jó katona, de gyenge­kezű ember volt. Éppen ezért nevezte ki Kossuth Guyon ezredest a vár pa­rancsnokának, a bátor Len­keyt pedig hadseregparancs­noknak. Guyon és Lenkey el is indult, hogy bejussa­nak a várba, de az csak Lenkeynek sikerült, ö át­vette Töröktől a parancsnok­ságot, s a védőkbe új erőt öntött. Az április 19-i nagy­sarlói csata után Görgey is Komárom vára alá érkezett, Damjanich és Klapka had­teste szintén. így a várból kitörő őrség két tűz közé ke­rült, s a magyar honvédek rettentő vereséget mértek rájuk. 1849 nyarán a szabadság - harc csillaga leáldozóban volt. A cári hadsereggel összefogott osztrákok egy­más után aratták győzelmei­ket. Bekpvetkezett a vilá­gosi fegyverletétel. Az ese­ménynél Lenkey is ott volt. Többedmagával a vé­rengző Haynau tábornok az aradi várbörtönbe záratta. Itt a haza szomorú sorsa feletti fájdalmában meg­őrült. Így nem végezték ki 1850. február 7-én azonban, hosszú kínlódás után meg­halt. Bátyja, Károly, aki ezredes volt, holttestét az aradi katonai temetőbe hantoltatta el. Később sírja fölé díszes emlékkövet állí­tották. Hosszú évtizedek elmúl­tával 1936-ban Lenkey Já­nos és Károly hamvait Eger hazaszállíttatta. Ekkor 1936. május 30-án, a hamvakat édesanyjukkal közös sír­ban helyezték el. Az említett napon Egert fellobogózták, s a két szabadságharcos hős hamvait tartalmazó kopor­sókat nagyszámú közönség sorfala között szállították az állomásról a Kisasszony temetőibe, ahol elhelyezték azokat. Ekkor hozták haza épen maradt katonaládáját is. Szülővárosában emlék­táblával jelölték meg azt a házat, ahol meglátta a nap­világot. Néhány évvel ez­előtt a helybeli katonai kol­légium névadója lett. Nem­csak születésnapjának ke­rek évfordulóin, hanem évenként megkoszorúzzák a szülőházán elhelyezett em­léktáblát a fegyveres erők napján. Szecskó Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom