Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-07 / 210. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 7., hétfő Üzen a szerkesztő Ha a kérdést a szóban forgó adatoknak megfelelően tette fel, akkor különösebb vitája a munkahelyével nem lehet, hiiszen a rendelkezés világos, a gyakorlat nem okozhat problémát. A további félreértések elkerülése végett ide idézzük az Mt. V. 50. § (2) bek.-hez fűzött jegyzetet: „1982. január 1. után csak a fizikai munkával továbbdolgozót illeti meg ez a pótszabadság. — A pótszabadság arra tekintet nélkül jár, hogy az öregségi nyugdíj megállapítása után vagy anélkül dolgozik-e tovább a teljes munkaidőben, feltéve, hogy az öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett.” SZ. J.: Az alapító okirat szövege nem mindenben felel meg annak a kottarendszernek, ami a személyi tulajdonba kerülő felépítményt és a közösben maradót jelzi-elvá- lasztja. Igaz ugyan, hogy az okiratot mindenki aláírta, de az is tény, hogy a műszaki megvalósulást — még az elszámolás szerint is — így fizette ki minden társ, ahogyan a költségvetés, a műszaki rajzok tanúsítják. Itt az alapító okiraton kell a tényeknek megfelelően változtatni. mert az eddigieknél fodrozódóbb bonyodalmak is keletkezhetnek. SZ. A.: Joggal panaszolja, hogy nemegyszer adunk hírt a felekezetek ilyen vagy olyan, figyelemre méltó és a közösséget is érdeklő megmozdulásáról, és akkor lapunk kiküldött munkatársa nem a megfelelő titulusokat írja le egy-egy, közéletileg is fontos szereplő neve után. A katolikus hierarchiában más fogalmi rend érvényesül, mint a protestánsokéban, a történelmileg is kialakult megnevezések, beosztási meghatározások mások itt. mások ott. Ha valaki nem tájékozott, kérdezzen! — szól figyelmeztetése. Igazat adunk, szolgájon jobbulá- sunkra. H. M.: Verses levelét köszönjük, öregkori derűjét mi is derűvel fogadtuk. A beküldött versről már kevesebb biztatót tudunk mondani, de elhatározását csak helyeselni tudjuk: „No, de ebből elég, mért mondanám tovább, ha úgy látod jónak, ott a papírkosár. Van belőle bőven, gyűlt egyre, halomba, több éve tervezem, teszem az ablakba”. A ritmus és a szándék kifogástalan. „ÚJ ILLETÉKRENDEZÉS A paragrafus ördöge megtréfálta a sok-sok kérdést felsoroló levél olvasásakor szerkesztőségünket: az új illetékrendelkezés szerint, a hitelátvállalással kötött szerződés esetén a teljes vételár után kell az illetéket fizetni. A válasz után bement a hivatalba, és ott bizony, bemutatták az érvényes jogszabályt, amely szerint a kétszázalékos illeték már elég nagy kedvezmény ahhoz. hogy az illetékszabályozás mai rendje elérje a kívánt célt. UTÁNAJÁRTUNK Ha balesetmentesen vezetünk... Molnár Gábor olvasónk azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy vajon a Hungária Biztosító mikor és mennyi díjat térít vissza partnereinek baleset- mentes vezetés esetén? A választ Cseh Ferenctől, a Hungária Biztosító Heves Megyei Igazgatóság üzleti és szolgáltatási osztályvezetőjétől kaptuk: — Azok, akik 1987. január elseje előtti, úgynevezett régi Casco-biztosítással rendelkeznek, ötéves baleset- mentes vezetés esetén háromhavi díjat kapnak vissza. Az idén. január egytől új modul Casco-biztosítást vezettünk be. Akik tehát ' ezután tértek át vagy. módosították a régebbit, illetve új gépkocsit vásároltak és előzőleg már rendelkeztek Casco-val, balesetmentes vezetés esetén 2 év után egy, a harmadik és negyedik után kettőkettő, az ötödik és hatodik esztendő után három-három, a hetedik és nyolcadik év után négy-négy, a kilencedik és ■tizedik év után öt-öt havi, míg a tizenegyedik év után évente hathavi díjvisszatérítésben (bonus) részesülnek. Még egy információ: tizenegy havi díjat kell csak fizetniük azoknak, akik az éves Casco-biztosítást egy összegben utalják át. (Nem) mindennapi látvány... EGRIEK ÉS BÉLAPÁTFALVIAK A RÉSZTVEVŐK KOZOTT Emlékverseny a fővárosban Az idén harmadszor rendezték meg Budapesten a .Népstadionban a Kraxner A la jos-emlékversenyt. A találkozón nem élsportolók vettek részt hanem értelmi fogyatékosokat foglalkoztató intézmények gondozottjai. A program szervezői a 300 fiatalnak megteremtették a társadalmi rehabilitációt és integrációt, ezen felül örömet és sikerélményt adtak a versenyzőknek. Megyénkből az andornak- tályai szociális foglalkoztató intézet, s a nemrégen alakult bélapátfalvi szakosított szociális otthon csapata vett .részt. Szerkesztőségünkhöz küldött levelükben kérték, hogy e lap hasábjain keresztül köszönetét mondhassanak a rendezőknek, s hálával gondolnak mindazokra, akik lehetővé tették a fogyatékos emberek számára a sok boldogságot, sikert nyújtó sportolás lehetőségét. Budapestről érkeztem egri rokonaimhoz, akik a Csebokszári-lakótelepen laknak. Odahaza én is beton- rengetegben élek, az ezzel járó ártalmakkal, és kénytelen vagyok elviselni azokat. Amit itt a játszótérnek csúfolt Rákóczi út 50—64., és a Cifrakapu u. 34—47. környékén pihengetésem közben tapasztalok, az már az ilyenhez némiképp edződött képzeletemet is felülmúlja. Van itt szünet nélküli ordí- tozás, szenny, piszok, rongálás. Vajon, miért nem intézkednek azok, akiknek feladata és kötelessége lenne az említett káros ártalmaktól a dolgozókat megvédeni és elviselhető állapotot teremteni? Tatai I.-né Budapest Óriás amur Lévai László horgára a hét végén hatalmas amur akadt a Gagarin Hőerőmű Vállalat lőrinci hűtőtaván. Húszperces fárasztás után, egy méter hosszú, 16 kiló 40 dekás növényevő hal került al partra. A hatvani horgásznák eddig ez volt a legnagyobb fogása, s a finom húsú halat családtagjai és barátai körében fogyasztotta el. A potyautas Városunk egyik buszmegállójában, mint a kőszobor, mereven, kihegyezett fülekkel ült és figyelt egy gazdátlan német juhász kutya. A várakozók tisztes távolba húzódtak tőle, nehogy nyugalmát megzavarják. Ahogy megállt az autóbusz, méltóságteljesen felállt, utat adott a leszállóknak, majd nyugodt mozdulattal fellépett a lépcsőn. Az utasok gyanakodva figyelték. Megérkeztünk a Shell kúthoz. Az eb leszállt, és elindult a Vallon utca irányába. Vajon hová tarthatott? Gazdáját kereste? Talán céltalanul bolyongott? Egy biztos, „potyautasunk" nem először közlekedik a helyi járatú kocsikon a belvárosból Csebokszáriba. (H. B.» Négy új tanterem Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola 2-es Számú Gyakorló Általános Iskolája a tanév kezdetére négy új tanteremmel bővült. A Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat 5,3 millió forintos költséggel valósította meg az oktatási szárny létrejöttét, tgy a megyeszékhely egyik legzsúfoltabb intézményének gondjai enyhültek. (Fotó: Szabó Sándor) Ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Rendőr-főkapitányság 13.00—18.00 Egri Rendőrkapitányság 13.00—18.00 Gyöngyösi Rendőrkapitányság 13.00—18.00 Hatvani Rendőrkapitányság 9.00—18.00 Hevesi Rendőrkapitányság 9.00—18.00 Füzesabonyi Rendőrkapitányság 13.00—18.00 — 9.00—18.00 — 8.00—12.00 8.00— 12.00 9.00—18.00 13.00—17.00 8.00—12.00 8.00— 12.00 9.00—18.00 13.00—17.00 8.00—12.00 8.00— 12.00 9.00—18.00 8.00—12.00 8.00—12.00 8.00— 12.00 9.00—18.00 8.00—12.00 8.00—12.00 8.00— 12.00 9.00—18.00 13.00—17.00 8.00—12.00 VÁLASZOL AZ ILLETÉKES A késés oka: pontatlan munkavégzés Péter Sándor Ferenc recski olvasónk felháborodottan kopogtatott be szerkesztőségünk olvasószolgálatához, s elpanaszolta, hogy augusztus 23-án a bükkszé- ki gyógyfürdőtől délután fél 6-kor Recskre közlekedő autóbusz nem indult. A megállóban rostokoló emberek (idősek, gyerekek egyaránt), sokan a fővárosba utaztak volna vissza. Bosszankodtak, s ki-ki autóstoppal próbálkozott. több-kevesebb sikerrel .. . Észrevételét továbbítottuk a Mátra Volán illetékeséhez, Kelemen Imre osztályvezető válasza a következő: „A panasz pontatlan mtin- kavégzés, feledékenység következménye volt, amit nem mentesíthet a forgalomirányító jó indulatú szándéka sem. Hasonló esetek elkerülése érdekében a szükséges intézkedéseket megtettük.” Értesítjük Tisztelt Vevőinket, hogy a PIÉRT 62. sz. egri lerakata EGER, Lumumba tér 5. sz. 1987. szeptember 24-től szeptember 30-ig év végi vagyonmegállapító leltárt tart. Ezen idő alatt áz áruszállítás és az árukiadás SZÜNETEL. Bútoripari termékek bemutatója az egri Bizományi Áruházban, szeptember 9-től 18-ig. Bemutatkoznak termékeikkel a kocséri mgtsz, valamint a Nagybaracskai Ipari Szövetkezet. A bemutatott termékek helyszínen megvásárolhatók, előjegyeztethetők.