Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-26 / 200. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 26., szerda Munkához való jog - érvényesüléshez való jog Miközben határozottan állítottuk, hogy a szocializmusban nincs munkanélküliség, egyfolytában féltünk attól, hogy lesz. Félelmünk akkor erősödött fel mindig, amikor valamilyen gazdaságpolitikai változás előtt álltunk, így 1954-ben, 1957-ben és 1968- ban. Félelmünk mindhárom esetben alaptalan volt. Most megint félünk. 1986 szeptemberétől azoknak a dolgozóknak, akik önhibájukon kívül — legalább tizedmaguk- kal — elvesztik munkahelyüket, hat hónapra meghosszabbított felmondási idő és — ha szükséges — elhelyezkedési támogatás jár. Ez még nem munkanélküli segély, de ahhoz hasonló. Ma mér joguk van a vállalatoknak egy-egy tevékenységet szűkíteni, megszüntetni, ha ez számukra tartósan veszteséges. Sok ember munkavégző képessége felszabadulhat ilyenkor. Különösen kényes ez szociális szempontból olyan vidékeken, ahol kevés az ipari munkahely. Úgy próbáljuk összeegyeztetni a teljes és hatékony foglalkoztatás elvét. hogy a teljes foglalkoztatásért a központi gazdaságvezetés a felelős, a szigorú létszámgazdálkodásért pedig a vállalat. Mit jelent ma nálunk ilyen körülmények között a munkához való jog? A munkához való jog minden egyes állampolgár törvényes joga arra, hogy kereső foglalkozása legyen. Vagyis a munkához való jog — eredeti értelemben — keresethez, megélhetésihez, kereső foglalkozáshoz való jogot jelent. Több tőkés országban is ezt a jogot törvénybe, alkotmányba foglal, ták. de nehezen tudják érvényesíteni. Ott a gazdaságban nagyfokú a kíméletlenségig menő szigor. Amelyik vállalat tartósan veszteséges, az előbb-utóbb megszűnik. Amelyik üzem nem hozza a tőle elvárt minimális jövedelmet, azt bezárják. Amelyik munkás a jövedelmet tekintve többet visz, mint amennyit hoz; több a veszteség általa, mint a haszon —, azt legtöbb esetben elbocsátják. Felesleges munkaerőt — főként csak magasan szakképzettet — csak akkor tartanak meg, ha valamennyire biztosak a hamarosan bekövetkező konjunk-. túrában. Nálunk — és a szocialista országok többségében — a munkához való jogot szintén alkotmányba foglalták. Betartása sem volt eddig túlságosan nehéz a meglehetősen laza vállalati létszám- gazdálkodás, az akadozó anyag- és munkaellátottság miatt! Nálunk a gazdaságban eddig nem volt jellemző a könyörtelen szigor. A tartósan és helyrehozhatatlanul veszteséges vállalatokat sem tudtuk felszámolni, mert tevékenységükre általában szükség volt. Egy-egy üzemet bezártak ugyan, de ez, kellő körültekintés híján, gyakran több kárt okozott, mint hasznot. Különösen állt ez a falusi telephelyekre amelyek létesítése annak idején ipart, ipari kultúrát vitt a faluba, két-háromszáz, de legkevesebb néhány tucat embert mentesített a napi ingázástól, a fiatalság egy részét a faluban tudta tartani. A legtöbb vállalat ma sem küldi el azokat az embereket. akik még a bérüket — és annak közterheit — sem keresik meg. El kellene ezeket küldeni, de hova? Többségük életvitele, jövedelem- szerzése kiesne a társadalmi kontroll — ellenőrzés, megfigyelés, szemmel tartás, kezelés — alól. No meg, sok vidéki vállalat, szövetkezet kötelességének is tartja a helyi foglalkoztatási szint fenntartását. Valamikor úgy szólt az „ideológia”, hogy a szocializmusban a munkához való jog azért érvényesíthető, mert a termelési eszközök társadalmi tulajdonban vannak, az ember ember által való kizsákmányolása és a munkanélküliség megszűnt, s a népgazdaságot tervszerűen irányítják. Ennek a jognak az érvényesülését reálisan biztosítja a termelés szakadatlan növekedése, a gazdasági válságok kiküszöbölése. Ma már tudjuk, hogy sem a termelési eszközök társadalmi tulajdona, sem a tervszerűség nem biztosíték a teljes és a szó valódi értelmében vett foglalkoztatásra, A termelés sem nő szakadatlanul, a válság sem mindig elkerülhető. De nemcsak ez a gond, hanem az is, hogy a dolgozó ember sokkal tágabban értelmezi a munkához való jogot, mint a hivatalos felfogás. A munkához való jog a mai ember gondolkodásában már nem egyszerűen valamilyen munkahelyhez, kereseti lehetőséghez való jogot jelent, hanem egyre inkább az egyén képességének, képzettségének, munkabírásának, ambíciójának megfelelő munkakör betöltésére, más szóval érvényesüléshez való jogot is. Mindinkább elvárják a dolgozók, hogy a munka érdekes, szép, magas alkotástartalmú legyen. Igényeik vannak a munka- és egészségvédelemre, üzemi szintű társadalmi juttatásokra, az üzem ügyeibe való beleszólásra. Elvesztették értéküket az olyan közhelyek, mint például az, hogy „a munkában nem szabad válogatni”; „azt kell csinálni, amit mondanak”; „aki fizet, az dirigál”; „mindenki végezze a maga munkáját és ne szóljon bele másba”. Hiába mondjuk ma már a munkába lépő fiatalnak. hogy „mindig ez volt a világ rendje: voltak nehéz és könnyű, fárasztó és lelkesítő. sablonos és alkotó munkák; most sincs másképpen”. A mi gyermekeink már nemcsak „kenyeret akarnak keresni”, hanem szeretnének a munkájukkal lelkileg azonosulni. Szeretnék, ha választott szakmájuk, hivatásuk életüknek célt, tartalmat adna. És ehhez joguk van. mint ahogy ahhoz is, hogy ha már alkalmazzák őket, legyen is értelmes munkájuk. Ritkán kerül szóba a munkához való jog olyan értelmezése, amely szerint a dolgozót el kell látni munkával. A Munka Törvénykönyve már régen kimondta, hogy „a munkáltató köteles a dolgozót munkával ellátni, a munka megfelelő, egészséges és biztonságos végzésének feltételeit biztosítani, valamint a munkavégzés módjára vonatkozóan, a szükséges iránymutatást megadni”. Kérdés persze, hogy ki védi meg a munkást, ha akadozik a munkaellátás és emiatt kifolyik a pénz a zsebéből? Erre az 1884. évi XVII. törvény, az ipartörvény sem adott választ, csupán azt mondta ki, hogy „a segéd felmondás nélkül, azonnal kiléphet, ha darabszámra dolgozik és az iparos őt folyamatosan munkával ellátni nem képes”. A munkás, a segéd tehát a kapun belüli munkanélküliségből büntetlenül átmehetett a kapun kívüli munkanélküliségbe. Napjainkban sok helyen úgy kerüljük meg a konfliktust, hogy nem alkalmazunk egyenes darabbért, egy összegű utalványozást. Fizetjük átlaggal az állásidőt, illetve elsimítjuk a bajokat valamilyen prémiumos időbéres bérformával. Közben „védjük a munkaidőalapot” mindenféle külső tényezővel szemben, csak éppen a belső okokkal szemben nem. Sokat beszélünk a beosztottak munkafegyelméről, de igen keveset a vezetés, a gyártáselőkészítés, a programozás, az anyagellátás, a bérezés és a munkaátvétel fegyelméről. Majd akkor lesz a munkához való jog igazi, szocialista „vívmány”, ha ezt nemcsak az alkotmány deklarálja, hanem korszerű és modern tartalmát a gazdasági vezetés a valóságban is kibontakoztatja, a dolgozókollektíva pedig magának kiköveteli. Olyan sok tennivaló van e hazában, hogy még sokáig mindenkinek jut belőle bőven. dr. P. O, SZŐLŐHÁBORÚ? Szüret előtti kérdőjelek A legnagyobb kérdés, amire pontos választ egyelőre nem lehet adni: mennyi lesz a szőlő? — Sok függ attól, hogyan alakul az időjárás a következő hetekben — válaszolta Sztankay István, a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság kertészeti fejlesztő mérnöke. — Pillanatnyilag azt mondhatjuk, hogy a tervezett nyölctonnás hektáronkénti átlagot nem érjük el. De ... ez még nem végleges. A másik nagy kérdés: hogyan alakulnak az árak? Már most olyan összegeket emlegetnek, amik ugyancsak kedvezőek a termelőknek. A málnaháború után elképzelhető tehát egy szőlőháború is? Ez a lehetőség forog közszájon. Az alföldi ültetvények ugyanis nagyon megsínylették a fagyokat. Aztán jött a jég is... ! Az a gazdaság, amelyik a palackozásra állt rá, kénytelen szőlőt venni. A kereslet és, a kínálat törvénye pedig ... ?! Mi lesz tehát? Majd kiderül. A gazdaság karácsondi, I-es körzetében Tóth László az üzemág vezetője. — A 180 hektárnyi szőlő- területet a Béke szocialista brigád műveli — közölte. — Kovács Béláné művezető irányítja a munkájukat. A csapatban dolgozik Tajti Józsefné is, aki karácsondi, és Tihanyi Istvánná, aki gyöngyös tarjáni. Egy csapat átjár naponta Tarnaméráról. A termés ... ? — A fagyok miatt csak a felét várjuk annak, mint amennyit terveztünk. Az idén 34 hektáron telepítettek olaszrizlinget és leánykát. — A városi KlSZ-bizott- ság segítségével szerveztünk egy fiatalokból álló szakcsoportot. Mintegy húszán vannak összesen; A szükséges munkákat egymást kisegítve, kaláka módjára végzik. Van kísérleti területük is. A 9,4 hektáron 54 fajta szőlő díszük. Ebben a munkában a Kertészeti Egyetemmel működnek együtt. Ma már „komfortos" munka a szőlészet is, ha úgy vesszük. Mindenütt a dolgozók rendelkezésére áll a fedett hely, ahol kezet moshatnak, tisztálkodhatnak és ebédelhetnek. A meleg ételt a helyükbe viszik, ha a központtól távolabbi helyen dolgoznak. így lesz ez a szüret idején is. A III-as kerületben, a .Fáy-tanyán Fain József üzemágvezető arról tájékoztatott, hogy náluk a szüret el sem képzelhető a diákok nélkül. — Naponta 150—350 személy dolgozik akkor a tőkék között — jegyezte meg. — Rendelkezünk 220—260 személy elhelyezésére alkalmas szállással. A távolabbi helyekről jövő fiatalokat itt helyezzük el. A tanáraik felügyelete alatt töltik az idejüket. Teljesítményben dolgoznak, annak megfelelően kapják a mumkadíjukat. Általában csak jót tudok róluk mondani. Gondoskodtunk arról is, hogy büfét nyissunk nekik, ahol a szükséges dolgokat megvásárolhatják. Szeszes italt itt nem árusítanak, hadd tegyem hozzá. A legzsúfoltabb időszakokban Gyöngyöshalászról szállítanak be munkásakat. Az ecsédi tsz-szel pedig kölcsönösen segítik egymást a munkában. — Hogy mennyire élőek ezek a több évre visszanyúló kapcsolatok, hadd említsem meg, hogy a fiatalok közül sokan rendszeresen visszatérnek. A felnőttekkel pedig baráti viszony is kialakult közöttünk. Az év egyéb időszakában is meglátogatjuk egymást. Mint kiderült, a szüret előtti kérdőjelek szépen sorjáznak a Gyöngyös—do- moszlör. Állami Gazdaságban is. De nincs messze a segí- tőkészség sem. Ennek nyomán pedig enyhülnek a gondok, pontokká szelídülnek a kérdőjelek. A termés mennyisége pedig . . ? Bizakodjunk. G. Molnár Ferenc Köpenick Berlin „zöld kerülete”: 127 négyzetkilométer területéből 62 négyzet- méter erdő, 20 négyzetkilométert pedig víz borít — írja a Panoráma útikönyv. A középpontjában elterülő Müggelsee (Müggel-tó) 7,5 négyzetkilométernyi területével az NDK legnagyobb tava. A köpenicki óváros a Spree és a Dahme egyesülésénél terül el. 1904-ben épült neogótikus városházája igen hangulatos halászházak karéjában áll. A városka nevét, amelynek címerében két hal látható, 1230-ban említik először; halászók és kékfestők lakták. Köpenick nevét egy újatbb- kori igaz anekdota tette világszerte ismertté: a „köpenicki kapitány" históriája. 1906-ban egy Wilhelm Voigt nevű cipészmester a jelmezkölcsönzőből kivette az I. gárdaezred századosi egyenruháját. Aztán az utcán megállított tíz katonát, maga mellé rendelte őket, bevonult a köpenicki városházára, letartóztatta a polgármestert és a pénztárost, majd meglógott a városi pénztár tartalmával. Az BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, BERLIN! (V/3.) „Köpenicki nyár” Wilhelm Voigt A köpenicki kapitány a menetben egész világ a porosz császár tekintélyelvű államrendjének megcsúfolásán kacagott ... • Carl Zuckmayer német író 1930-ban darabot írt ebből a „köpenickiádából”, s a „német mese” alcímet adta neki, jelezvén, hogy II. Vilmos (1888—1918) uralkodása alatt Poroszországban az egyenruha tette az embert. Nem véletlen, hogy Goebbels 1933-ban betiltotta a darabot, amely Thomas Mann szavai szerint „Gogol Revizora óta a világirodalom legjobb komédiája”. A felsőbb- séget nevetségessé tevő szegény suszter alakja a berliniek közkedvelt népi figurájává vált, s mint ilyen az idén már huszonhatodik alkalommal tűnt fel a „Kö- penitíki nyár” elnevezésű kerületi népünnepélyt bevezető felvonuláson. Az 1451 óta hagyományos népszokás 460 ezer látogatót vonzott Köpenick óvárosába. 1600 közreműködő elevenítette fel színes történelmi életképekben a település nyolc évszázados történetét. A felvonuláson lovasfogatok, régi villamosok,; matuzsálem korú automobilok is részt vettek. Egy század eleji „mozgó mosodán” ott gördült a menetben a régi berlini mosónők „ősanyja”, Lustig anyó. A köpenicki kapitányt negyven lovas kísérte. Ót az idén Hannes Stelzer színész, az NDK nézői előtt nagy sikerrel vetített történelmi tv-sorozat, a Szászország fénye és Poroszország dicsősége egyik főszereplője alakította. A városháza előtt visszaadta a polgármesternek a megcsapott pénztárt, s elmondta, hogy több mint tizenhét millió márka van benne. Ilyen értékű társadalmi munkát végeztek ugyanis a kerület dolgozói a „Csináld velünk!" akció keretében az év eleje óta. A Dahme partján és az óvárosban felállított 125 standon többek között intarziakészítők és üvegfúvók Facipőkészítők kopogtatják ki szerszámaikkal a ritmust mutatták be mesterségüket, és árusították portékájukat. A hobbikertészek friss káposztát, piros paradicsomot, zsenge borsót, újkrumplit és sárgarépát, a fodrászok pedig egy középkori borbély- műhelyben históriai értékű régi hajvágó szerszámokat kínáltak eladásra. Sok cso- dálója akadt az eredeti tervrajzok alapján 1:2 méretarányban megépített XIII. századi Hanza-városi kereskedelmi hajónak. Nem volt hiány a zenei programban sem. Egy 1900-ban készített orgonán régi és új dallamok csendültek föl. Nyolc színpadon folytak a népzenei és néptáncbemutatók. Hogy a fiatalabbak is jól érezzék magukat, arról számos dzsessz- és rockegyüttes gondoskodott. A barokk stílusú köpenicki kastélyban — ahol 1965 óta az Ipar- művészeti Múzeum foglal helyet — művészeti aukciót rendeztek, amelyen az érdeklődők festményeket, grafikákat és kerámiakészítményeket vásárolhattak. S amikor a kétnapos népünnepélyt bezáró pompás tűzijáték után a köpenicki kapitány elbúcsúzott a résztvevőktől, ezt csak rövid időre tette, mert peckesre sodort bajúsza és hamiskás mosolyú szeme néhány nap múlva újra felbukkant a nagy berlini víziünnep színes forgatagában. (Következik: A mecklenburgi kavalkád) Zahemszky László
