Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-26 / 200. szám
4. rf*i1Hi4rt^ ‘ '-w Imu t jJM Hl KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 26., szerda A NEGYEDIK ZENÉS HATVANI SZÍNHÁZI NYÁR Énekes párizsi útikalauz Kedvező előjelekkel indult vasárnap este a negyedik zenés hatvani színházi nyár. Mintha az égiek is kegyeikbe 1 fogadták volna a szervezőket: az addig hetekig borús ég kiderült, s kellemes estében csendültek föl Offenbach fülbemászó dallamai. Ahogy egy színpadi zeneműnél nem mindegy, milyen a nyitány, úgy egy effajta sorozatnál sem. Mindenesetre a nézők elmondhatták: soha rosszabbat! Egyszerre könnyű és nehéz feladatra vállalkozott a Népszínház társulata, amikor Offenbach: A párizsi élet című művét tűzte műsorára. A két szövegíró — Meilhac és Halevy —, illetve a zeneköltő maga sem tudta, hogy tulajdonképpen milyen műfajt is teremtett, ök úgy fogalmaztak: „darab, öt felvonásban". A műsorfüzetben már úgy tüntették fel: „énekes komédia". Az igazság valahol ott van, hogy a musical elődjét alkotta meg a triumvirátus. Az addigi szigorú kereteket szétf eszi tette az élet: a kavargó, színes, a századvég felé közeledő világ. Az emberiség el volt telve önmagától, nehezen hitte volna el, hogy mindez lassan haláltánccá válik, s két világháború poklaiba torkollik. A mű születése 1866-ra esik, a bemutató a párizsi világkiállítást előzte meg néhány hónappal. A korabeli kritika szerint egyszerre szigorú erkölcsrajz és idegenvezető kalauz mondandója szerint. Ma már másképp látjuk A francia bohózat mesterei idéződnek fel a sztori alapján, nemigen jut már eszünkbe, hogy valamiféle erkölcsnemesítő szándékot keressünk a sztori mögött. A rendező, Kertész László, illetve a társulat sem arra törekedett, hogy komolyságot vigyen színpadra. Inkább operettesítették az alkotást: a szereplők viselkedése, hanghordozása, a betétszámok, illetve a kórus mozgása mind ebből a fajta színházi hagyományból táplálkozott. Nem rossz kiindulópont, mivel a honi gyökerek erősek: a színészek és a közönség is tudja, hogy mikor, miért és hogyan szólal meg az operett színpadán valaki. Mint egy nagyon is ismerős társaságban a viccmesélés: poénok helyett már gyakran elég egy szót felidézni. Természetesen jól fogadta itt is a publikum a cselekmény ilyen bonyolítását, a rivaldán átjöttek a ki- sebb-nagyobb csattanók. Lehet, hogy nehezen lehet más megoldást találni: a felemás műfaj valószínűleg egyetlen ésszerű színre vitelét választották. Az együttes egységes teljesítményt nyújtott. Valamennyien tudatosan vállalták ezt a stílust, s csekély kivételtől eltekintve nem is túlozták el játékukat. A lendület mindvégig kitartott, tánccal, hanggal jól bírták a kórus tagjai, illetve a szerepek megformálói, a fergeteges tempót. Különösen Laczi Júlia és Hegedűs József párosa emelkedett ki, de megemlíthető Németh Gábor és Zöld Ildikó is. Offenbach muzsikája gyakran bravúros éneklésre készteti a színészeket. Olykor ez meghaladta az együttes tagjainak lehetőségeit, s a szöveg érthetősége csorbát szenvedett. Szerencsére ez csak elvétve fordult elő, s összességében egy fordulatos, zeneileg is elfogadható egyveleg bontakozott ki. Talán mindegy is, hogy „darabot”, „énekes komédiát”, netán operettet lát a néző, a magyarázat olykor már felesleges. Ha nem több, amit A párizsi élet adhat, mint egy útikalauz a századvégi világvárosba, már az is megérte. Ebből a hangulatból pedig bőven részesedhettünk. Gábor László A világ egyik legjobb fotósa. A magyar származású alkotó sajtófotói és művészképei egyaránt bejárták a világot. Csak úgy, mint ő maga, aki világ körüli utazásokat tett-tesz — felkérésre és hivatásból —, az UNESCO, az ENSZ, a WHO megbízásából készít riportképeket. A Szaharában, Távol-Keleten, az Egyesült Államokban, a Szovjetunióban, az iráni császárságban, Afrikában, Észak-Európában, a csendesóceáni szigeteken. Paul Almásy fotói „Aranyoskám” ötvenéves „Kicsi, mindössze 168 cm. A haja mint egy kambodzsai házikó szalmateteje. Az álla és az orra: egy 1948-as Chavrolet alkatrészei. A szeme egy kitömött sólyoméra emlékeztet. Mindez bizony zavaró az első pillanatban. Aztán játszani kezd, és elemi erővel keríti bűvkörébe a közönséget.” Egy amerikai lap írta ezeket a találó szavakat Dustin Hoff- mannról. Ilyet csak olyan emberről írnak, akit nyugodtan nevetségessé lehet tenni. Vagy olyanról, akit nagyon szeretünk, és akinek még az sem árthat, ha olyannak festjük le, mint amilyen. Az augusztus 8-án 50. születésnapját betöltött Dustin Hoffmann minden bizonnyal a második kategóriába tartozik. Amikor a bútortervező apa és a színházimádó anya fiacskája abbahagyta zenei tanulmányait és otthagyta az orvosi szakot — nem csoda, elájult, ha vért látott —, maga sem gondolta, hogy harmadik választott foglalkozásában világhírre tesz szert. Méghozzá viszonylag simán véve az akadályokat ezen az eléggé göröngyös pályán. Amikor 1958-ban befejezte színi tanulmányait, a New York-i Broadwayn próbált szerencsét, ahol gyorsan felismerték tehetségét és jó szerepeket kapott. Az Utazás az ötödik lovon és az Eh? című darabok után a kritikusok az év legjobb színészének ismerték el. A színpadi sikereket két nagyon átlagos filmszerep követte, majd Mike Nichols rendező Hollywoodba hívta és rögtön megkapta az Érettségi után főszerepét, egy 18 éves fiúét. Ez a fiatalember egy érett asszonytól tanulja a szerelmet, majd annak lányát vezeti egy másik férfi karjaiból kiragadva az oltár elé. Ezzel a szereppel voltaképpen a bemutató utáni egyetlen éjszakán nemzedékének egyik legnépszerűbb színésze lett. Ezután évente átlagosan egy filmet forgatott, és valamennyiért jó kritikát kapott. Éjféli cowboy, John és Mary, Alfredo, Alfredo, Pillangó, aztán 1970-ben a Kis nagy ember, a valóban átütő nemzetközi siker. 18— 121 éves koráig állít elénk egy embert. Az aggastyán maszkjának elkészítése minden alkalommal öt órát vesz igénybe. Aztán jött Az elnök emberei, a Marathon életre-halálra, az Agatha, a Krämer kontra Krämer — ezért a szerepéért megkapta az Oscar-díjat —, majd az Aranyoskám. Egy újságíró megkérdezte tőle: igaz-e, hogy állandóan összeütközései vannak a rendezőkkel? Ezt felelte: „Kérdezze meg őket, akikkel együtt dolgoztam. Eddig közel 20 filmben játszottam és mindössze 3—4 rendezővel akaszkodtam össze. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kérdöjelezek meg bizonyos dolgokat. Szeretem a kollektív filmkészitést. Jó bemenni a műterembe, ha mindenki úgy érzi, valóban részese a készülő produkciónak. A stáb tagjai elsőrendű profik, sokkal több film van a legtöbbjük mögött, mint amennyit a rendezők vagy a sztárok mondhatnak a magukénak ... Csalhatatlan érzékkel ismerik fel, mi a hiteles és mi nem.” Gyógyíthatatlan optimistának vallja magát. „Hiszem, hogy rossz korban élünk ... És ezért van bennem erős kívánság — több akarat: ha a világ elpusztul és a pokolba zuhan, én felfelé fogok menekülni. Ha már nem lesz fontos a házasság, én akkor akarok megnősülni. Ha mindenki azt hiszi, hogy az Apokalypsis a legközelebbi sarkon leselkedik, akkor én hinni fogom, hogy van kiút ebből a helyzetből.” A legtöbb fiLmjét bemutatták Magyarországon. Láthattuk kis-nagy emberként, rabruhában, fémkeretes szemüveggel a Pillangó pénz- hamisítójaként, mint Az elnök embereinek megvesztegethetetlen újságírója, s mint a nő szerepét vállalni kényszerülő Aranyoskám. Szüntelenül, fél szívvel, hitetlenül egyetlen szerepét sem formálta meg. Credó- ja: „Akarni kell, hogy a legjobbak legyünk. A másik amire törekszem, hogy tiszták maradjanak a gondolataim és a cselekedeteim.” E. M. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓ Könyvkötők Gyöngyöstarjánban Csütörtökön- Gyöngyöstarjánban, az Egri Közúti Építő Vállalat oktatóházá- ban gyűlnek össze az ország könyvkötői, hogy szakmai napjaik alkalmából ha- todjára találkozzanak. Ez a fórum a továbbképzést, a tájékozódást szolgálja, így az előadások, beszélgetések és filmvetítések az új módszereket, irányzatokat mutatják be. Így az első napon a résztvevők hallhatnak gazdaságpolitikánk és fejlődésünk társadalmi feltételeiről, az adó- és árreformmal kapcsolatos kérdésekről, s a meghívott előadókkal meg is vitathatják az elhangzottakat. Másnap, pénteken szakmai fórumot biztosítanak számukra a könyvkötő kisipar anyag-, alkatrész- és gépellátásáról. Erre meghívták az érdekelt vállalatok képviselőit, akik elsőkézből szolgálhatnak adalékokkal ezzel a témával kapcsolatban. Délután szó esik az Országos Kisipari Kézműves Tanács szerepéről. Ezt követően egy videofilmei vetítenek le az új eljárásokról. Szombaton munka, és egészségvédelmi kérdések kerülnek napirendre, majd a tűz megelőzéséről hallhatnak a szakemberek. II1/2. I tt léphetett volna ki másodszor Dodi a történet menetéből. Tévedés lenne azt hinni, hogy nem gondolt arra, ha fellép „megbeszélni” — akkor nem kaphat egy pofont. Gondolt rá, mert nem volt idealista. Ott nőtt fel a külvárosban. De azzal tisztában volt, hogy igaza van. Utóbb annyit bevallott nekem, ha nincs ott Aranka, akkor italán csak beint a buszvezetőnek. Vannak egyezményes jelek, gesztusok, amik hivatottak rendezni az ilyen ügyeket. Aki beintett, úgy érzi, tett valamit. Akinek beintenek, az úgy érzi, érte valami. Nem intett be, hanem fellépett a buszra. És itt válik fontossá Aranka személye. — Ne menj fel, te hülye — kiáltotta, és megpróbálta Dodit lecitoálni a buszról. Földhözragadt női ösztönével megérezte, hogy ebből verekedés lehet. Azonban csak annyit ért el, hogy Dodi védtelenebb lett a buszvezetővel szemben. Meg is kapta a balost, pont a szeme alá. Dodi leszédült a buszról, az ajtók záródtak, a busz elrobogott, kékesfekete füstfelhőt bodorítva. Aranka hideg vizes papír- zsehkendőt kerített, azt szorította Dodi arcára, ne kéküljön be. Közben szidta, hogy lehet ilyen marha, hogy leáll kötözködni egy buszvezetővel. Tudhatná, hogy az ilyen mindig bajjal jár. Ezen a ponton gondolta Dodi. neki ehhez a csajhoz semmi köze, akár itt is hagyhatná az út szélén. De azért hazakísérte. Maga is elindult hazafelé. Utóbb nekem azt mondta, gondolt rá, hogy feljelenthetné a buszvezetőt. De szerintem ez csak kegyes áltatás. Ha valaki tizenhét éves, nem a rendőrséggel past. Nehezen szervezné össze a látleletet, a tanúkat. Minden haverja kiröhögné, talán még spicliskedésnek is tekintenék, nem egy vagány sráchoz méltónak. Ráadásul Dodinak úgy tűnt, errefelé a rendőrök és a buszvezetők jó barátságban vannak egymással. A rendőrök nehezen hinnék el, hogy egy buszvezető megüt egy utast. Dodi hazafelé menet ösz- szetalálkozott két barátjával, Lacival és Sanyival. Le sem tagadhatta volna, mi ■történt vele. Lényegileg ez volt a harmadik pont, hol elléphetett volna egy kegyes hazugsággal a gépszíj elől. Mert amint elmesélte, ez már nem csak őt kötelezte a jogos bosszúra, hanem két barátját is. Elindultak megkeresni a buszvezetőt. Abban egyeztek meg, mindenki ad neki egyet. Mondhatná 'bárki, nem lovagiam cselekedet hárman megtámadni egy embert. Sok szó esett eddig a lovagiasságról. De emlékezzünk csak Julius Caesar esetére. Ott is, egy összeesküvő szúrása elég lett volna Caesar halálához. Csoportlélektani szempontból így helyénvaló, akár római patríciusokról, akár kültelki ipari tanulókról van szó. Ezen az érven kívül az is a közös fellépés mellett szólt, Tiogy csak így remélhették elérni a célt, a buszvezető megbüntetését. Kü- lön-.külön megverte volna őket. Lesben álltak a végállomásnál. Jó néhány busz elment, amikor úgy tűnt Dodinak, megérkezett az ő ellenfele. Az utasok leszálltak, új utasak nem szálltak 'fel. A buszvezető egyedül maradt, és Fülest olvasgatott. Dodi rányitotta a fülkeajtót, majd emlékeztette a buszvezetőt, mit tett nemrégiben. A buszvezető tagadta, hogy bármit csinált volna, akár most. akár régebben. Azonban érkezett egy másik busz is a végállomásra. Dodi úgy érezte, a bosszúra még van ideje, a bizonyításra már nincs. Pofon vágta a buszvezetőt, majd átadta a helyét Lacinak. Laci is lekente a maga pofonját. Sanyinak már nem maradt ideje megütni a buszvezetőt, csak felé ütött egyet, és máris szaladt a többiek után, akik akkor már leugrottak a buszról. Sanyi ráadásul nekiszaladt az újságosbódénak, és alaposan megütötte magát. f Folytatjuk) torol tat meg egy ökölcsawsmn Nőszerepben, az Aranyoskám című filmben Nyalóka Libéria
