Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 15., szombat 9. Pörös Géza Kései pályakezdés Ügyész: Maga azt állította. hogy a tűz utáni napon még látta őt. Hoff er: Én csak azt mondtam, hogy a tűz utáni napon még láttam a hiányzó embereket. De azt nem mondtam, hogy spéciéi őt külön is láttam volna. Azt sem tudtam, hogy létezik. Ügyész: Három ember hiányzott a műszakjából. Hoffer: A másik kettő már beállt. Ügyész: Magának még akkor se jutott eszébe érdeklődni a harmadik után? István: Mit tanul? Emese: Magyar—francia szakos tanárnak készülök. István: Aha! Jakab: Tessék? Emese: És maguk mit csinálnak? István: Hát mi csak utazgatunk. Emese: Nem lehet megmondani? Jakab: Tűzoltókészülékellenőrök vagyunk. Emese: Hát, ha nem akarják megmondani .. Jakab: Megmondtam. István: Na, jól van. ne titkolódzunk tovább, most már bevallhatom, hogy barátom a filozófia doktora, én pedig hangversenyrendező vagyok. De most álruhában vagyunk, és elvegyülünk az egyszerű nép között. Hoffer: Itt nagy a jövésmenés. A trógerok, vagyis az anyagmozgatók néha hetenként változnak. Kevés a pénz. Alacsonyak a fizetések. Az emberek jobb helyet keresnek maguknak. Ez itt csak átmenet azoknak, akik feljönnek vidékről. Ügyész: Tehát maga szerint nem is érdemes megjegyezni az embereket. Hoffer: Én azt nem mondtam, hogy nem érdemes. Csak azt mondtam, hogy nem lehet. Emese: Furcsa emberek maguk. Jakab: Ilyeneknek teremtett a jóisten ... Ámen. István: Mit mondtam. A filozófia doktora ... Fontos dolgot kell közölnöm magával, Emese. Mi azzal tartjuk el magunkat, hogy bőröndöket lopunk a pályaudvaron, De egy szót se arról, amit most hallott. Ez a meg- általkodott bűnöző, rettegésben tart engem. Jakab: Miről beszéltek? István: Most lelepleztelek, gazfickó! Ne is hivatkozz a beteg édesanyádra. Emese kijelentette, hogy csak engem szeret, és hogy szakított veled. Emese: Én ezt nem mondtam soha! István: Ne ijedjen meg Emese, mondja nyugodtan a szemébe ennek a szakállas alaknak! Ennek a szánalmas figurának !... Jobb, ha nem is utazol velünk egy vonaton. (A film 1973-ban LocarnóCarmela: Gyerünk, mozgás, későre jár, gyerekek, na! Giovanna: Legyen szíves, hagyjon még minket egy kicsit. Carmela: Majd elbúcsúztok legközelebb, nézzenek oda. Gyerünk, mozgás! Giovanna: Miért akar mindig egymástól elválasztani minket? Carmela: Te nem vagy az eszednél Giovanna! Épp most találkoztam az édesanyáddal amint jött haza, ha nem talál otthon, hát tudom, jaj mindenkinek, vagy nem? Én magyarázzam ezt el neked, már megbocsáss. Nő vagy. És tudod te is, hogy a faluban sajnos az emberek beszélnek, vagy nem? Na, gyerünk, mozgás. Mozduljatok már.. Carmela: Giuseppe, azt ajánlom hogy jól vigyázz evvel a lánnyal, mert... mert az az érzésem, mindenre képes lenne ... Giuseppe: Persze, mert szerelmes. Carmela: Szerelmes?! Nézzenek csak oda, miből lesz a cserebogár ... Szerencséd, hogy már akkor ismertelek, amikor még csak ekkora voltál. ban a zsűri küjöndíját nyerte el. 1974-ben Barcelonában is a zsűri díját kapta meg.) Giuseppe: És ha a mama megtudná, hogy kikölcsön- zöd a kamrát? Carmela: Nézzenek oda, a kis kíváncsi! Tudod, hogy legszívesebben felpofoználak? Mit akarsz evvel mondani? Nézz a szemembe! Hát nem éppen te könyörögted ki térden állva!... Én nem sokat vacakolok, tudod-e? ... Sőt, tudod mit? Ide többet be nem teszitek a lábatokat, a műsornak vége. Giuseppe: Carmela, éppen tőled tanultam, hogy a szerelem a legszebb dolog a világon... Carmela: Mit tanultál te tőlem? Giuseppe: iMindig azt mondtad ... Hogy te is szerelmes voltál, amikor ennyi idős voltál... Ha már nem miattam ... akkor legalább a Giovanna miatt tedd meg .. Ha nem találkozunk, belebetegszik. Carmela: Milyen ravasz lettél egyszerre, hm? Nem voltál te mindig ilyen. Giuseppe: Nem akarod észrevenni, de én már igazából felnőttem. Carmela: Gyerünk, te menj ki elsőnek. Giuseppe: Ciao Carmela. (A filmet Magyarországon még nem mutatták be.) 1978-ban Gábor Pál ismét régi szerzőtársához, Vészi Endréhez fordul irodalmi alapanyagért, s az azonos című novellából leforgatja ötödik játékfilmjét, az Angi Verát. Bár a következő év elején bemutatott film kritikai fogadtatása néhány fa- nyalgó megjegyzéstől eltekintve kedvező, arra kevesen számítanak, hogy rövidesen filmművészetünk egyik legfényesebb diadalmenete kezdődik el. A hódítás mind a mai napig tart, Angi Vera talányos históriája újabb és újabb emberi közösségeket rendít meg szerte a világon. Szó se róla, Gábor kiugrása látszólag csakugyan váratlan, mert jóllehet addigra már színvonalas művek sora áll mögötte, sajátos tehetségét a filmművészeti köztudat mégsem integrálta igazán. östehetség, titkos esélyes sosem volt. az önmagával és az anyaggal való szívós küzdelemben érlelte müveit. Munkásságát bajos lenne egyetlen témakörhöz vagy műnemhez kötni; a honi kritika terminusaival élve: egyaránt csinált „munkásfilmet” és történelmi analízist, drámát és epikát, stílusából a dokumentarizmus, hol a lírai anyagkezelés jegyében fogant. Mivel sohasem tartozott az éppen divatos irányzatok és ízléscsoportok zászlóvivői közé, mind a zseniválasztók, mind a kiátkozok hada gondosan kerülte. Számos műve nyert dijat különböző hazai és külföldi fesztiválokon, itthon a SZOT- és a Balázs Béla-dij mellett Érdemes művész címmel tüntették ki. Gábor Pál 1932-ben született Budapesten. Gyermekkorát a Tolna megyei Duna- földváron töltötte. „Szüleim falusi tanítók voltak. Apám jól énekelt (szeretett volna kántor lenni), de Sárdy János nála is jobban, így ö lett a kántor a faluban, és ő tartotta a gyertyát, amikor csecsemőként haldokoltam. Egy másik emlékezetes haldoklásom tizenkét éves koromban történt, amikor 1945-ben, egy éjszakai tankcsata hosszú gyaloglásra kényszerítette családomat — elfagyott a lábam” — idézi fel a háborúba torkollt gyermekkor emlékeit az őt kérdező Baló Júliának (Film Színház Muzsika 1983 6. sz.). Édesapja kívánságára a pannonhalmi bencés gimnázium olasz tagozatán tanul. „Az iskola demokratikus szelleme egyenlő tanulási lehetőséget biztosított a diákoknak. Született olasz tanárok, erős latin kultúra, kemény tanmenet — mindenhez hozzájuthattunk.” Érettségi után rövid ideig segédmunkás Sztá. linvárosban, majd felveszik a szegedi egyetemre, a következő esztendőben viszont már a budapesti bölcsészkar magyar—olasz szakos hallgatói között találjuk. Lukács György. Füst Milán órái máig hatóan bevésődtek emlékezetébe. Ezt követően Mo- sonmagyaróvárott pedagógus, s épp azon a napon felvételezik a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amelyen első tanítványait érettségizteti. A főiskolán Máriássy Félix híres „nagy osztályába” kerül. Az 1956 őszén induló évfolyam hallgatói között találjuk Elek Juditot, Gyöngyössy Imrét, Huszárik Zoltánt, Kézdi Kovács Zsoltot, Kardos Ferencet, Rózsa Jánost, a bolgár Eduard Za- harievet, Szabó Istvánt, valamint azt a Singer (Kár- mentő) Évát. aki később vágóként bábáskodik a legtöbb Gábor-film elkészítésében. 1961. A friss diplomás évfolyamtársak a nemrég alapított Balázs Béla Stúdióban készülődnek a feladatra. Nem ok nélkül hangsúlyoztam az utóbbit, mivelhogy céljuk korántsem egyszerűen a személyes érvényesülés megalapozása; de — az idősebb nemzedék legjobbjaival együtt — megújítani a magyar filmművészetet. Társadalmi reformkorszak előestéjén vagyunk, lázas készülődés mindenütt. A „visszatérés Marxhoz” szellemiségének hódításai nyomán virágzásnak indul a tudomány számos, addig árnyékba szorított ága (jelesül: szociológia. közgazdaságtudomány, pszichológia), a művészet, azon belül is elsőnek a film. Az említettek mellett a stúdióban találjuk a Centró- ról visszatért Gadl Istvánt, továbbá Sára Sándort, No- vák Márkot, Lugossy Lászlót és Kása Ferencet. A változtatás szenvedélye egymás bíráló támogatásával párosul, minden ez idő tájt készülő „balázs bélás” mű közösségi termék. „Nagyon szigorú volt akkor a Balázs Béla Stúdió, de könnyű volt szigorúnak lenni. Azért, mert az a 10—12 ember, aki a stúdióban akkor részt vett, lényegében évek óta együtt volt. együtt végezte el a főiskolát. együtt élt át sok mindent a világból, és pontosan ismerte egymást. Nem volt közöttük semmilyen tekintélyt vagy bármilyen olyan elv, ami gátat szabott volna a valóban őszinte megnyilatkozás, a határozott és a dolog érdekében való kritika előtt. Közös érdekünk volt, hogy a filmek, amelyeket csinálunk, nagyon színvonalasak és jók legyenek” — jellemzi a stúdió akkori szellemiségét a barát és pályatárs, Szabó István (Gazdag Gyula: Miénk a világ! — Filmvilág, 1981/11. sz.). Gábor Pál is részt kért a tennivalókból. Gyakran fordul meg filmklubokban, figyelemre méltó dolgozattal szól hozzá a Makk Károly Megszállottak című korszakos jelentőségű filmjéről folyó sajtóvitához (Veréb-e az első fecske? — Filmvilág, 1962/4. sz.), ösztöndíjasként pedig — szovjetunióbeli látogatása alkalmával — KiA zincevet, Rommot faggatja (Moszkvai filmlevél — Filmvilág. 1965/14. sz.). Mindenekelőtt azonban kitanulja a filmcsinálás mesterségének minden csínját-bínját. hogy — miként Lugossy László Különös melódiájának gyerekhőse — felkészülten várhassa azt a bizonyos szólí- tást. Már főiskolásként Fährt Zoltán jobb keze a Dú- vad forgatásán, később Marcel Carnénak. Makk Károly- nak, Máriássy Félixnek, Gertler Viktornak. Mészáros Mártának segédkezik, s őt választja első számú munkatársának a Tízezer napot rendező Kása Ferenc is. Leginkább Máriássyval szeret dolgozni, akit mind szakmai, mind erkölcsi értelemben mesterének vall. Egy ízben színészként is feltűnik, Kézdi Kovács Zsolt bíz rá egy villanásnyi szerepet az Egy gyávaság története című munkájában. A szerencse persze for- gandó. Amíg Gaál István, Szabó és Kosa fiatalon jutnak játékfilmhez, rendezőnknek hosszú esztendőkig kell várakoznia; Sárához, Gyön- gyössyhez, Huszárikhoz hasonlóan csak az évtized második felében debütálhat. Ne essünk azonban a műfaji hierarchia csapdájába, hanem nézzük, mit ígérnek az első szárnypróbálgatások. Gábor a Tiltott területig két rövidfilmet készít a Balázs Béla Stúdióban, a Promethe- ust és az Aranykort. A Prometheus (1962) a tűz nyomán keletkezett emberi kultúrának azt a belső szakadékét villantja fel, amely a természeti erőket meghódító, aznapi ismereteit másnap megtagadó tudomány és az évszázados normák kalodájába zárt érzelmi világ között tátong. Nem több ez a kisfilm afféle ujjgyakorlatnál; míg az Oberhausenben oklevéllel kitüntetett Aranykor (1963) már magában hordozza a rendező szemléletének jellemző sajátosságait. (Részlet a szerző Gábor Pál című kötetéből.) Utazás Jakabbal Csásxár István axonos című novellájából írta a sxerxö és Gábor Pál István: Hova utazik maga? Emese: A szüléimhez Veszprémbe. De csak egy hétre megyek, utána jövök vissza az egyetemre. Jakab: Igaz. Ez egy áling. Ez egy ál-nadrág. Ez egy ál-haj. Ez egy ál-szakáll. Ál-lunk az ál-lomáson, és várjuk az ál-vonatot, egy álnevet viselő kislánnyal. A menyasszony gyönyörű volt írta: Kovácsi János Gárdos Péter: Szaraárköhögés — Hernádi Judit és Garas Dezső Jancsú Miklós: Szörnyek évadja — Cserhalmi György, Madaras József és Nyakó Júlia
