Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-14 / 191. szám

1987. augusztus 14., péntek Százhúsz éve született John Galsworthy (1867—1933) angol re­gény- és drámaíró, akit 1932-bert irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki ,, . .. az ábrázolás nemes elő­kelőségéért, amely a Forsyte Sagában éri el csúcs pont j át.’* Jómódú ügyvéd gyermeke volt, s egyetemi tanulmányai végez­tével rövid ideig maga is ügy­védi gyakorlatot folytatott. So­kat utazott; 1893-ban ausztráliai hajóútján ismerkedett meg J. -Conraddal, akivel élethossziglan tartó barátságot kötött. Egyik alapítója és haláláig elnöke volt a Pen Clubnak. Korai művei főleg útleírások; ezeket még írói álnéven adta ki. 1906-ban tette közzé monumentális műve, a Forsyte Saga nyitó kötetét. A nagyszabású mű az európai csa­ládregény divatja idején író­dott. Thomas Mann és Martin du Gard hasonló vállalkozásai­val tart rokonságot, bár irodal­mi értékev csekélyebb. Élete e fő művében az angol burzsoá­zia dicsőségét és hanyatlását mutatta be egy polgári család életén keresztül. Legfontosabb mondanivalója: egy pénzre ala­pított társadalomban a tulajdon, a birtoklás az élet lényege, a legfőbb szenvedély, ami mellett minden más — a szépség, a művészet, de még a szerelem is — háttérbe szorul. A Nap kél: 5.38 órakor, nyugszik: 20.01 órakor. A Hold Éél: 22.07 órakor, nyugszik: 11.52 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MARCELL nevű kedves olvasóinkat! Az ókori Róma egyik nemzetség- nevéből származik a latin „Mar­cellus” né$. ^[időjárás Várható időjárás ma estig: Északnyugat felől megszűnik az eső, felszakadozik a felhő­zet. A nap nagyobb részében csak néha lesz felhős az ég, újabb felhőzetnövekedés az esti órákban kezdődik. A mérsékelt, változó irányú szél délire for­dul és időnként megélénkül. Nagy Csemege Egy időben a boltok elnevezésekor nem. dúskáltak az ötleteikben a „keresztapák”. A Csemege fölé azt írták, hogy Csemege, a cipőbolt fölé pedig, hogy Ci­pőbolt. A kőbányai Centrum Áruház elnevezésére már pályázatot hirdettek. Nem találják ki mi lett a díj­nyertes név : KŐBÁNYAI CENTRUM ÁRUHÁZ. Ezért ilyen-olyan módon a vevők keresztelnek. Egerben, a Széchenyi utcai élelmiszer-árudát például nagy Cse­megének. Igaz, ez már régen lehetett. Mert, ha három vevő manapság bemegy vásárolni, legalább két eladó­nak ki kell jönni, hogy mindenki elférjen... (kis szabó) t — ÜNNEPI MENETREND. A Mátra Volán tájékoztatá­sa szerint az alkotmánynapi ünnepségek ideje alatt a menetrend szerinti autóbu­szok közlekedésében válto­zások lesznek. Ezek szerint I9-én pénteki, 20-án, 21-én és 22-én vasárnapi, 23-án hétfői menetrendek érvénye­sek. A helyi járatoknál Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban 22-én, Szombaton a szabadnapra előírt indulá­si rend érvényes. — NEMZETKÖZI NÉPZE­NEI TALÁLKOZÓ. A sző­lő és bor nemzetközi éve al­kalmából Gyöngyös is meg­pályázta A szőlő és bor városa címet. Ebből az alka­lomból a Gyöngyösi Városi Tanács, a gyöngyöspatai községi tanáccsal, valamint a Mátrai Egyesült Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezet­tel közösen nemzetközi nép­zenei találkozót rendez. A gyöngyöspatai művelődési házban sorra kerülő rendez­vény időpontja augusztus 20.. délelőtt 10 óra. A lottó nyerőszámai 3, 13, 28, 38, 72 EGEKBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat, a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­— ÜJ RAKTÁRÁRUHÁZ HATVANBAN. A Vasért és a Heves Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat együttműködésének ered­ményeként új raktáráruhá­zát nyitnak |hétfőtől Hat­vanban. Az árudát az egyko­ri Ibútorraktárból talakították ki a vásártéren, négymillió forintért. A rádió-villamos­sági cikkek mellett vasedény áruféleségek, épületbádo­gosipari termékek is megta­lálhatók lesznek itt. A nyi­táskor 30 millió forintos áru­készlettel várják a vásárló­kat. — VARRÓTANFOLYAM EGERBEN. A Hazafias Nép­front Eger Városi Bizottsá­ga szeptember 14-től varró- tanfolyamot indít Egerben két csoportban, kezdőknek és haladóknak. Jelentkezni hét­főtől lehet a HNF egri váro­si titkárságán dr. Sándor Imre u. 6. sz. alatt, vagy a 12-530-as és a 13-325-ös tele­fonon. — KÜLÖNBUSZ HATVAN­BÓL A SEGÉLYKON­CERTRE. A hétfői segély­koncertre, amit Egerben, a Bazilikában rendeznek, kü- lönbuszt indítanak Hatvan­ból. Jelentkezni még az in­dulás napján is lehet a hat­vani ifjúsági házban. let Hatvan yáros és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Finisben a filmművészeti nyári egyetem Augusztus 8-án kezdődött az Egri Ifjúsági Házban az egri nyári egyetem film- művészeti tagozata. Eddig a nemzetközi és a hazai hallgatóság megismer­hette Mészáros Márta Nap­ló szerelmeimnek című új filmjét, valamint Gábor Pál és György István alkotói útjához juthattak közel a résztvevők. A Banánhéjke­ringő (R-: Bacsó Péter), Sza­márköhögés (R.: Gárdos Pé­ter), a Gondviselés (R dős Pál) című filmekhez kapcsolódó ankétokon vitat­hatták meg az érdeklődők gondolataikat. Augusztus 12-én került sor Gábor Pál: A menyasz- szony gyönyörű volt című alkotásának megtekintésé­re, majd az alkotó is be­mutatkozott, illetve emel­lett a Széplányok rendezőjé­vel, Hartai Lászlóval is be­szélgethettek Veress Miklós vezetésével. A csütörtöki aggteleki ki­rándulás után, ma Jancsó Miklós két filmjével folyta­tódik a szakmai program. A Hajnal és a Szörnyek évadja minden bizonnyal sokakat érdekel majd. Szombaton, 15-én 9 órától mutatják be Sára Sándor: Ketresztúton című alkotását. Ezt követően a magyar film jelenéről szól Pap Pál, a Magyar Filmklubok Szövet­ségének ügyvezető titkára. Délután Böszörményi Géza: Laurá-ja, és Szántó Erika Elysiuma szerepel a műso­ron. Vasárnap a száz éve szü­letett Kabos Gyulára emlé­keznek az Űrilány szobát keres című 1937-ben készült művével. Makk Károly: Utol­só kézirata, majd az ünne­pélyes diplomaátadás zárja a tagozat munkáját. Változatlan az adófizetés rendje és határideje Vándorlásra kényszerítve Mindenki előtt ismert, hogy a gólyák vándormada­rak. Az azonban már egy kissé meglepő, hogy szakem­berek egész sora vándorlás­ra kényszerítette azt a pa- rádi olvasónkat is, aki ag­gódik egy törött lábú kisgó- lyáért. Történt ugyanis, hogy Pá­rádon, a Kossuth utcában lévő fészekből az egyik fia­tal madár nem tudott elrö­pülni, mivel valószínű, hogy eltörött a lába. A környék­beli háztetőkön vergődik, mivel szülei már nem táp­lálják, Erre lett figyelmes az egyik ott lakó. vette a fá­radságot, s fölhívta az egri állatkórházat. Ott ellátták — no nem a beteget, hanem a telefonálót — néhány jó ta­náccsal. Egyebek mellett az­zal, hogy hívja fel a mis­kolci Bükki Nemzeti Parkot. Ott szintén osztoztak aggó­dásában, de elmondták, csak annyit tehetnek, hogy egy újabb telefonszámot mon­danak. A budapesti Állat­védő Egyesületét. Az állat­védők még inkább sajnálták a kisgólyát, s azonnal kike­resték a Madártani Intézel telefonszámát. Ott lehet, már a madarakból van elegük, mert szolgáltak egy egri te­lefonszámmal, méghozzá a Bükki Nemzeti Park Madár­tani Egyesületének 34-es szá­mú egri csoportjáéval. Idáig jutott telefonvándor­lásra kényszeritett olvasónk a beteg vándormadár ügyé­ben, amikor felhívta szer­kesztőségünket, s mindezt elmesélte. Csak annyit kért, ne ad­junk neki újabb teiefonszá- mot... (kis szabó) Bizonyára sokan tudják, hogy idén július 1-től az ál­talános jövedelemadóval és a magánszemélyek forgalmi adójával összefüggő adómeg­állapítási, összevonási és el­lenőrzési feladatokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hiva­tal, illetve annak területi szervei, a megyei igazgató­ságok és adófelügyelőségek látják el. A Heves Megyei Tanács pénzügyi osztálya felhívja az érintettek figyelmét, hogy ez a változás azonban az évi adófizetés rendjét és ha­Megyénk Alföldbe nyúló déli részén helyezkedik el Tarnaörs. Az ottani talaj megkívánja, hogy a jobb ter­més érdekében minél inten­zívebben öntözzék. Most új, hatékony megoldást talál­tak a helyi Dózsa Termelő­szövetkezetben. Erről dr. Nothoff Sándor főagronómus tájékoztatta la­punkat. Elmondta, hogy a Szolnoki Mezővíz Társulás­tól szereztek alig egy hónap­ja öntözőberendezést. Ez két szórófejjel dolgozik, amelyek 90 méteres körzetben látják el csapadékkal a földet. En­táridejét nem érinti. A ma­gánvállalkozók tehát az adó­ívben megjelölt adókat, va­lamint a még fennálló tar­tozásaikat továbbra is a la­kóhely szerinti tanácshoz fi­zetik. A fenti változás azonban nem érinti a tárgyi adókat sem (például: gép­jármű-, építmény-, háztáji, telek-, boradó..'. stb.). ame­lyek fizetésével, nyilvántar­tásával és ellenőrzésével to­vábbra is a helyi tanácsok foglalkoznak. Az adóbefize­tések határideje változatlan: március 15-e és szeptember 15-e. nek köszönhetően 107 hek­táron, egységnyi területen 75—80 mázsa májusi mor~ - zsolt kukoricát termelhet­nek. Bár ez nem éri el a ter­vezett százat, mivel csak a nyár közepén vették birtok­ba az új szerkezetet. Jövőre lehetőségeik alap­ján további két ilyet sze­retnének vásárolni, amelyek ugyan még mindig nem lesz­nek elegendőek az összes földterület öntözésére. Ugyanakkor a tsz jelentős hányadán segítik majd a terméshozam növelését. A SZOLNOKI MEZÖVÍZ SEGÍTSÉGÉVEL Öntözési program Tarnaörsön Szombati számunkban olvashatják A szőlő és bor városa G. Molnár Ferenc arról ir ílapunk 3. oldalán, hogy miért pont most hirdet­ték meg azt a nemzetkö­zi pályázatot, amely el­nyerői a fenti kitüntető cím viselésére jogosíta­nak. Erről szakembereket is megkérdezett kétsége­ket nem hagyva afelől, hogy mind Eger, mind Gyöngyös kiváló eredmé­nyekkel büszkélkedhet ezen a téren. Hétköznap Tiszanánán A kanyargó folyótól négy és fél kilométerre fekvő falu egy hétköznapjába pillanthatnak be olvasóink. Az ott élők beszélnek éle­tükről, munkájukról, a mindennapok dolgairól. Mikes Márta és Szántó György riportjában, amely lapunk 5. oldalán olvas­ható. Az újjászületés hangulatában Az egri nyári színház új korszakába lépett az idén. Sok érdekes és szín­vonalas bemutatóval vár­ta a közönséget. Mun­katársunk, Gábor László elemzésében kitér az egyes előadásokra, egy­ben általános következ­tetéseket von le a 7. ol­dalon: ország és világ­szerte ismertebbé lehetne tenni a rendezvénysoro­zatot. É rdekesen alakult Dudás Sándornak, az eger- farmosi klubkönyvtár vezetőjének a sorsa. A fia­talembert egy súlyos beteg­ség támadta meg, amely mi­att nem hajlik a gerince, s a bal csípőjébe egy proté­zist kellett beépíteni. Emi­att szinte újra kezdte az életét. — Műszerésznek tanul­tam — mondja —, majd a Borsodi Vegyi Kombinátban dolgoztam néhány évig, s akkor támadott meg ez a kór. Rokkantnyugdíjas 1971-ben lettem, emiatt szak­mát kellett változtatnom. Egerben levelezőn érettsé­giztem. Hosszabb ideig én voltam 830 lelket számláló szülőfalumnak a mozisa, mi több, újjászerveztem az itte­ni ifjúsági, valamint a nyugdíjasklubot. Feltehető­en ezért is bízták rám há­rom éve a művelődési élet irányítását. Ehhez ismerete­ket a Heves Megyei Könyv­tár által szervezett könyv­tárkezelői tanfolyamon gyűj­töttem. — Milyen itt a kulturális élet? — Lehetne jobb is — válaszolja. — Kevesen igénylik a tartalmas szóra­kozást. Egy színházi előadás­ra legfeljebb nyolcvan em­bert lehet becsalogatni. Egyébként a mezőszemerei általános művelődési köz­ponthoz tartozunk. Mi hat kiscsoportnak adunk itt ott­hont. Országos hírű a cite- razenekarunk, de jól dolgo­zik több klubunk is. Példá­ul az ifjúságival nemrégi­ben kempingtalálkozón jár­tunk. — Mennyire köti le az erejét ez a tevékenység? — Egyedül vagyok — mondja. Mivel elváltam, és gyermekem nincs, így teljes erővel erre koncentrálhatok. Nagyon sokféle tevékenysé­get végzek, akad, aki arra kér. hogy fogalmazzam meg helyette a bírósági fellebbe­zését, másnak a gyerekével szaladok be az orvosi ügye­letre, ugyanis van egy Tra­bantom. A villanyszereléshez is értek, és egy időben én tartottam karban a község intézményeinek elektromos eszközeit. A mozgássérültek szervezetének füzesabonyi csoportjában is igyekszem helytállni. Gyermekkorom­ban pedagógusnak készül­tem, s ha egy kis kitérővel is, de ilyen jellegű pályára kerültem. Szívesen végzem ezt a munkát. Homa János NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH -JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. [££A falu mindenese (Fotó: Tóth Gizella)

Next

/
Oldalképek
Tartalom