Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-25 / 174. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1987. július 25., szombat SZILVÁSVÁRAD! SÉTA - HAGYOMÁNYOK KOZOTT Tisztelet az erdő munkásainak „Évszázadokon keresztül, mostoha viszonyok között a nehéz erdei munkát csak azok tudták végezni, akik szerették és együtt éltek az erdővel. Ez a szabadtéri múzeum az erdei munka névtelenjeinek, az erdő mun kásainak kíván emléket állítani” — ezt olvashatjuk a szilvásváradi erdei múzeum bejáratánál. A látogatók állandó áradó tömege a szalajka-völgyi térséget az ország ötödik, hatodik leglátogatottabb bemutatóhe lyévé avatja. A szabadtéri erdei múzeum létrejöttének körülményeiről, s a mai helyzetről kérdeztük a fenntartó szilvásváradi erdészet vezetőjét, Leic Józsefet. — Amikor a múzeum ötlete az akkori Mefag-fő- mérnök. dr. Kovács Jenő fejében megfogalmazódott, széles körben támogatásra talált. A néprajzi tájékozódásban sokat segített Gál Gyula, a helyi iskola igazgatóhelyettese, aki régóta folytatott a környék múltjáról feltárásokat. A közvetlen munkálatok Simon Károly, ma már nyugdíjas ha' lászmester, a nemzetközi hírű pisztrángos létrehozójának irányításával történtek. Sokan éltek még a környéken, akik a régi módon dolgoztak valamikor, és ismerték az erdei eszközök használatát, elkészítését. s rekonstruálni tudták az erdei környezetet. 1972-ben, mikor elindult az építés, szinte mindenki megmozdult, s hozott valami emléket vagy elmondta tapasztalatát. Igazi közösségi alkotás volt a múzeum megvalósulása. — Az elhatározáson túl a szükséges pénzt hogyan teremtették elő? — A helyi erőforrásokon túl segített az egri erdőgazdaság, a Mátra-^Eger—Nyugat-Bükki Intéző Bizottság, a Heves Megyei Tanács és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium. Emlékezetes év az itteniek számára 1974, amikor az Or" szágos Erdészeti Egyesület vándorgyűlésén hivatalosan átadták az érdeklődőknek az ország első, nemzetközileg is elismert erdei múzeumát. Beszélgetésünket a helyszínen folytatjuk, a festői szépségű Horotna-völgy elején elterülő bemutatóhelyen. — Még emlékszem, amikor naponta ezer vendégünk volt, mennyire soknak tűnt ez. Ma a természet utáni vágy, az aktív pihenés — úgy látszik — egyre fontosabb az emberek számára. A városi ember számára az éles levegő, a természeti szépség nagyon vonzó. Hét végeken nem ritka az ötezei látogató sem. A megnövekedett érdeklődést jelzi az 1986-ban itt járt körülbelül félmillió turista. Sajnos, a nyomukban itt maradt szemét kiábrándító. Elgondolkodtató, hogy a felnőttek, s a gyerekek sem gondolnak sokszor arra, hogy az utánuk érkezőket milyen látvány fogadja. A terület rendjének fenntartására évente kétmillió forintot tudunk fordítani. A mindenkori halászmester feladata a rend fenntartása, ők mindössze heten vannak : lehetetlen megőrizni a természet állapotát, ha a látogatók nem vigyáznak rá kellőképpen. A közelmúltban környezetvédő kisdiákok segítettek. s nylonzsákjaik hamarosan megteltek az itthagyott lomokkal. Az erdei vasút valamikor 38 kilométer hosszú útvonalon szállította a kitermelt fát, most négy és fél kilométer távolságon a turistákat. Az elmúlt évben 257 ezren váltottak rá jegyet. Nemcsak hazánkból, hanem Európa majd minden országából jönnek hozzánk. A külföldi múzeumi anyag tulajdonképpen úgy jött létre, s folyamatosan ma is úgy bővül, hogy az NSZK-ból, Portu' gáliából, Ausztráliából ajándékoznak számunkra ottani tárgyakat. így épült fel a szlovén erdei kunyhó vagy az erdővédelmet bemutató nyugatnémet tabló is. — A fakitermelő munkások kunyhói, szerszámai nehéz sorsról, mostoha körülményekről árulkodnak, de ugyanez elmondható a fa-, szén- és mészégetőkről is. Ezek a mesterségek teljesen kihaltak? — Nagyrészt már múlt, amit itt látunk. Azonban a mész- és faszénégetés ma is a régi, s a végzett tevékenység semmivel sem könnyebb. Erdészetünk évente 30—40 vagon faszenet állít elő, s ennek körülbelül 80 százaléka exportra megy. Főleg Ausztria, NSZK és Svédország a partnerünk. Nagyvisnyó és Répáshuta környékén még élnek em. berek, akik értenek a fazsindely készítéséhez, de a gépesítéssel nem tudnak versenyt tartani, s lassan kihalnak e mesterségek. A valamikori erdei munkások gyermekei már más szakmát tanultak, szabadulni akarván a nehéz munkától. Egy idő után sokan visszajöttek — nem engedte őket az erdő — elődeik mesterségét folytatni, s felnőttként tanulták meg az erdészeti szakmunkásság ismereteit. Ma sem könnyű itt, igaz a motorosfűrészek világa tel. jesen új. a fizikai terhelés más jellegű, de azért megterhelő. Dallos Lajos 75 éves. az erdészet nyugdíjasa: 26 évet szolgált. Ma erdészruhában fogadja a turistákat, árulja az emléktárgyakat Ezt a fűrészgépet, amit itt lát, mi állítottuk be. Fél óráig forogtak a vízikerekek, persze több vízzel, s megmozdult az öreg masina. Ezt a nagy fát hosszában akár végig is vágta volna a jó öreg. — Én 1927 és 29 között — mondja — őrgróf Pallavicini uradalmában fűtöttem a „tüzes gépet”. Amikor a fogathajtó-világbajnokság volt, találkoztam az úr fiával. Megismertük egymást, hiszen együtt gyere- keskedtünk a Karcsival. . . ★ A névtelen erdei munkások emlékét őrző hagyományápolás. szűkebb hazánk kultúrájának részévé vált. B. Szabó Pál Leic József: „Igazi közösségi alkotás volt a múzeum megvalósulása” Az elmúlt évben félmillióan látogattak ide (Fotó: Tóth Gizella) Turisták, tolvajok- tanácsok Zokogó fiatalasszony, bosz- szús férj és egy ijedt gyermek állított be hozzám a minap, a Kék fény adása után. Szemrehányóan közölték, nagy hibának tartják, hogy én mint újságíró, nem beszélem le az embereket a külföldi utazásról, nem hívom fel a figyelmüket, milyen veszedelmes manapság Spanyolországba vagy Olaszországba menni. Faggattam őket. hogy mi történt, mert sejtettem, hogy szomorú tapasztalat vezette őket hozzám. Spanyol turistaúton jártak, „lekerekezték” a nagy távolságot, sátrat vertek az egyik legszebb kempingben, és már az első éjszaka meg is szabadították őket valutájuktól, irataiktól. Pedig a férfi még óvatos is volt, egy előre elkészített vászonzacskóba helyezte a család devizakészletét és a szülők útlevelét. A kis csomagot a nyakába akasztotta, abban a biztos tudatban, hogy így nem foszthatják ki őket. A baj mégis bekövetkezett, ök is — és rajtuk kívül még egy tucatnyi más család, né. metek. svájciak, csehszlovákok, osztrákok — ébredtek fel reggel azzal a döbbenettel, hogy a sátor oldalát egyméteres darabon felmetszették, és értékeiktől megszabadították a sátorlakókat. Valószínűleg az történhetett, hogy a rablók előbb gyorsan ható altatógázt szórtak be a sátorba, s azután már nyugodtan „dolgozhattak.” Még arra sem ébredt fel látogatóm, hogy a nyakából leemelték a pénzt és az útiokmányokat tartalmazó vászonzacskót. (Érdekes, hogy erre is ráakadtak, pedig a sátor fel sem volt forgatva.) A keserű felismerést követően valaki az egyik gépkocsi alatt megtalálta a kifosztott családok okmányait; a figyelmes rablók helyezték oda, nehogy szétázzanak egy esetleges éjszakai esőben. A kérdésem már csak az volt a kifosztott családhoz, hogy kaptak-e segítséget valakitől Spanyolországéban? Kaptak, természetesen kaptak a magyar külképviselettől; részben benzinre valót, részben annyi valutát, hogyha összébb is kellett húzniuk magukat, még másfél hétig ott tudtak maradni. Hogy miért mondtam el ezt a kissé riasztó történetet? Az oka egyszerű: aki turis- taútra indul Nyugatra, annak mindennel számolnia kell. Amennyire csak lehet, fel kell készülnie az esetleges kellemetlenségekre is. És ha tudja, lehetőleg előzze meg a bajt. Mert bár az előzőekben elmondott esetből úgy tűnhet, mintha a legnagyobb elővigyázatosság mellett sem lehetne kikerülni a rablók kellemetlenkedéseit. az igazság mégiscsak az, hogy ritkák az ilyen ördögien „ötletes” bűncselekmények. A legtöbbször úgy fosztják meg turistáinkat értékeiktől. hogy a nyílt utcán kikapják kezükből a kézitáskát, — férfiakét ritkábban, nőkét annál gyakrabban —, vagy a legközönségesebb módon — és ha úgy tetszik, pesti módra —, zsúfoltabb áruházban, piacon kiemelik a zsebből, a szatyorból a pénztárcát. Az előbbiek ellen is. ezek ellen is lehet védekezni. Csak mindig gondolni kell arra, hogy az ilyesmi is megtörténhet velünk. Hogy hová tegyük értékeinket, útiokmányainkat? Ha gépkocsival vagyunk, akkor lehetőleg az autónak olyan rekeszébe, részébe, amit a tolvaj nem talál meg egykönnyen. Ne feledjük: a turistákra szakosodott bűnözők sem szeretnek hosszú ideig keresni" kutatni bűncselekményeik színhelyén. Azt viszik el. ami a kézük ügyébe esik. — ez régi tapasztalat. Szállodában akkor érezhetjük biztonságos helyen az értékeinket. — a valutánkat, az aranytárgyainkat —, ha azt a porta széfjében helyeztetjük el. Érdemes óvatosnak lenni a vásárlásoknál is. Elsősorban az aranytárgyak, ipar- művészeti cikkek vételénél. Aranytárgyat üzletben bárhol vásárolhatunk, nemcsak Európában, másutt is, mert a cégtulajdonos nem kockáztatja meg, hogy nemesfém helyett mást adjon. Az azonban gyakran előfordul — még az üzletben bonyolított — vásárlásoknál is, hogy amikor mondjuk egy 20 centis aranyláncot szemelt ki a vevő magának, a vásárláskor már csak 19 centis, különben ugyanolyan karátértékű. mintázatú darabot kap kézhez. mint amit jól megnézett. (Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban nemegyszer előfordult ilyen trükk.) Ennek a legbiztosabb ellenszere, ha a vásárláskor ragaszkodunk ahhoz. — különösen ha alkudtunk, is, ilyesmit például Görögország déli részein meg lehet tenni —. hogy a nyugtán ne csak a súly, a karátérték, hanem a méret is fel legyen tüntetve. Különösen óvatosnak kell lennünk a valutabeváltásnál. A magyar hivatalos pénzbeváltó helyeken vásárolt devizát bátran beválthatjuk a világ minden bankjában, mert biztosak lehetünk abban, hogy valódi valutáért valódi honi pénzt kapunk. Korántsem lehetünk viszont magabiztosak olyan valutáknál, amelyek a feketekereskedelem útján jutottak hozzánk. Ügyelnünk kell az adott ország vámszabályaira is! Mert ha turistaként olyasmit .próbálunk a kérdéses országból kihozni, ami bejelentési kötelezettség alá esik. és lefülelnek, bizony nagy bajba kerülünk. Érdemes az ilyen vámelőírásokról is érdeklődni, mielőtt turistautunkat megkezdjük. Ha bármilyen módon bajba kerülünk, köznapi nyelven, ügyünk támad, nyugodtan fordulhatunk az illető ország helyi rendőrségéhez, teljesen bizonyos, hogy megteszik a szükséges lépéseket, és a lehetőséghez képest segítséget adnak. Ami pedig a magyar vámszabályokat illeti, azokról bőségesen esett szó a legutóbbi Kék fényben, amelynek mottójául ezt is adhatnánk : nem érdemes kockáztatni! Mert amikor már bekövetkezett a baj. hiába fogjuk a fejünket, hogy úszik a pénzünk, s ráadásul még büntetés is vár ránk. Érdemes ilyesmire is gondolni, mielőtt nekivágunk egy turistaútnak. Bortenger a mélyben Az Egerből Kerecsendre vezető út mentén magasodik az Eger—Mátra Vidéki Borgazdasági Kombinát Kutatási és Termelésfejlesztési Központja. Itt kísérletezik ki az egyes szőlőfajtákból az újabb és újabb italokat. A nedűt természetesen pincében tárolják kisebb, s nagyobb palackokban és itt is figyelik meg őket. összesen hétezer hektoliter vörös és fehér bor fér a föld alatti helyiségekbe. Az idén 180 félével végeznek borászati kísérleteket, alkalmazzák rajtuk a különböző feldolgozási módokat. A Hagymási József vezette pincében a szőlő leszedésétől az ital boltba szállításáig figyelik a változáso- hogy a közeljövőben is ke- kat. Jó hír a borivóknak. rülnek ki innen új fajták. Számtalan palack a pincében (Fotó: Tóth Gizella)
