Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-18 / 168. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1987. július 18., szombat MÁSFÉL ÉV A FRANCIA IDEGENLÉGIÓBAN Kitanult kalandor — Kálból Családjogi törvény és a szociálpolitika Beszélgetés dr. Gayer Gyulánéval, a Hazafias Népfront családvédelmi tanácsának titkárával — Vallja be igazán, nem igy gondolta a világjárást.' A pirospozsgás arcú, mo- kány fiatalember nehezen mondja ki a szavakat. A felgyülemlett emlékek szabnak gátat a gondtalan me- sélésnek. — Tényleg nem hittem volna — lamentál K. A. — Az volt a szándékom, hogy két-három évi csavargásom alatt szétnézek egy kicsit a világban, azután hazamegyek. A káli fiú négy esztendeje, épp húszévesen határozta el magát, „természetesen" a Nyugatot megjelölve célpontul. — Előtte annyira unalmas volt az élete? Meg sem rezdül a szeme, szinte gépiesen válaszol: — Falumban az általános iskola úgy telt, mint másnak. Budapesten, a Vasútépítő Szakközépiskolában tanultam tovább. A fővárost hamar megszoktam, jó társaságunk volt. Rövid ideig fociztam a Törekvés csapatában. Érettségi után gépkezelő lettem ... Mindig is mozgékony voltam. 16—17 éves koromban már gondoltam rá. lődörögni kellene egyet a nagyvilágban. — Mi volt az alkalom? — IBUSZ-társasút Bécs- be. 1983-ban. — Amikor befizetett rá, már tudta, hogy nem jön vissza? — Akkor még csak valószínű volt. — S később? — Megérkezésem után jelentkeztem a traiskircheni lágerben, s menedékjogot kértem. Ott karanténba vittek. ellenőriztek, egészséges vagyok-e, s kihallgattak. Kaptam ellátást, kezdetben segélyt. Kijártam a placcra, s vártam a munkalehetőséget. — Mindez meddig? — 1983 augusztusától a következő év februárjáig. — A tétlenségben nem lehetett könnyű ... — Elegem is lett a dologból. Megpróbáltam átszökni Olaszországba. Óvatlan voltam. Belefutottam a határőrökbe, elkaptak, tecsuktak. Két hét múlva újra megkíséreltem. Sikerült. Triesztben mentem be a rendőrőrsre azzal. hogy most érkeztem. Jugoszlávián keresztül. — Milyen nyelven mondta el a sorsát? — Nem tudtam én semmilyen nyelven. Még Ausztriából volt egy barátom, aki tudott angolul. Felvették az adataimat, s adtak vonatjegyet a latinai menekülttáborba. — Melyik országba kért letelepedési engedélyt? — Az USA-ba. Ám két hónapig semmi hírt nem kaptam. Hosszúnak találtam a várakozást. Meg aztán, nyomorogtam is. Sokan voltak ott, akik már bebarangolták Európát, ők mondták, Franciaországba érdemes menni. — Ha jól sejtem, újabb szökés következett... — Eljutottam Nizzába, majd Párizsba szerettem volna vonatozni. de nem volt elég pénzem. Ismét besétáltam hát a rendőrségre. Papírom viszont nem volt. Azt mondták, ez tipikus menekülttaktika, így nemigen foglalkoztak velem. Azért segítettek: felhívták az idegenlégió toborzóirodáját. — Volt imlami sejtelme az idegenlégióról? — Csak annyi, amit a Rejtő-könyvekből olvastam. — S tovább? — Negyedórán belül kijöttek értem, elvittek Au- bagne-ba. Ott állomásozik a légió első ezrede, ahol a jelöltekkel foglalkoznak. — Miként fogadták? — Megint előadtam a mesét, hogy most szöktem Magyarországról. Egy magyar altiszt tolmácsolt. Megkérdezték, voltam-e büntetve, majd, hogy akarok-e nevet változtatni. Végül megállapodtunk a fizetésben: a kiképzés alatt 1500—1600 frank zsoldot ígértek. — A szerződés hogyan szólt? — öt esztendőre írtam alá, hogy minden kényszer nélkül, ennyi ideig maximálisan teljesítem a feletteseim parancsát. Benne volt, hogy ha nincs baj velem, két-három év múlva tizedesiskolára mehetek. Volt még egy kitétel: nem lehetek semmilyen pártnak a tagja, nem politizálhatok! — Hallomásból úgy ismeretes. igen kemény erőpróba a légió. Űjabb cigarettára gyújt. Ezúttal ösztökélni sem kell* a beszédre. — A központi kiképzőtáborunk Caselnamdariban volt. Végiggyakoroltuk a harcászatot, a különféle futásokat. a menetgyakorlatokat. Legfőbb vizsgánk az állóképesség volt. A négy hónapos alapképzés során, bizony gyakori volt az ordibálás, el-elcsattantak pofonok, ha engedetlen volt az ember, s olykor a rúgást is megkaptuk. A kikötés azonban már a múlté. Negyvenen lótottunk-futottunk a szakaszban, végül az összesítésben a 13. lettem. Akadt köztünk német, angol, portugál, spanyol, olasz, román, jugoszláv, s persze, francia. Magyar egyedül voltam. Afférok, verekedések, késelések, főleg a franciákkal fordultak elő. — Hogyan büntették a kihágásokat? — A súlyosabb esetekben rögtön a helyszínen termettek a rendészek, s az engedetlent jól elagyabugyálták. A legnagyobb bűnnek a szökés számít a légióban, amiért az úgynevezett pelote-ot kapja az illető: homokkal megtömött hátizsákjával kell futnia, bukfenceznie, békaügetésben haladnia. Ez a szankció azonban kizárólag az ezredes hatáskörébe tartozik. — Szabadidő, kimenő? — Ha valamit jól csináltunk. például eredményesen lőttünk vagy megelégedésre teljesítettük az előírt gyakorlatot, jutalomként mehettünk a kantinba. A franciák nemzeti ünnepén, július 14-én, kaptunk kimenőt. Egyébként szabadidő az alapképzés alatt nemigen volt. hisz általában terepen dolgoztunk, s bent is beosztották az időnket. — A légió történetéből mit ismertek meg? — A hagyományokat erőteljesen ápolják. A légió nagy ünnepe április 30-án. a kameruni csatára való emlékezés. Ilyenkor igazán szabad a légionárius. — Az alapképzés persze, nem tartott a végtelenségig. Legjobb tudomásom szerint ekkor választania kell a légiósnak ... — A második gyalogosezredhez kerültem, Nimes-be. Ez már valamivel szabadabb élet volt, hisz este 6 után mehettünk kantinba, moziba. sőt, ha nem állt büntetés alatt az illető, reggel 5-ig a városban is tartózkodhatott. Pontosan egy évig maradtam ott. — S a szerződésben vállalt kötelezettség? — Kevesellettem az 1800 frankot. 1985. július 14-én. háromhetes szabadságot kaptunk. Ekkor már eldöntöttem, lelépek. — Vállalva a súlyos büntetést? — Vissza akartam kerülni Ausztriába! Augusztus 6-án szöktem meg, felültem a vonatra, felmentem a francia —olasz határra. Éjszakai programom ismét a szökés vagy tiltott határátlépés volt. Elmentem egészen San Remóig, majd Milánó és Velence következett. Később eljutottam Vdinéig, majd onnan stoppal, a határon át, Villacig. — Az ezrede nyilván nem nyugodott bele hűtlenségébe ... — Ilyenkor az a szokás, hogy körözést adnak ki Franciaországban. Velem szemben ez ma is érvényes. Egyébként a szökött légiós 15—20 évig büntethető. — Mit remélt, amikor ismét visszakerült a traiskircheni táborba? — Szerettem volna, ha nem csak egyszer hosszabbítják meg az ott-tartózko- dási engedélyemet. Nem volt szerencsém, a második után már nem kaptam meg. Ezért tavaly júliusban hazatelepülési engedélyt kértem a magyar követségtől. Szüleimmel is tartottam a kapcsolatot. édesanyám kint járt nálam, a táborban. — Ügy tudom, azért nem volt annyira sima a haza vezető út... — Hát.... belekeveredtem egy verekedésbe, akkor vizsgálati fogságban voltam néhány hétig. Végül felfüggesztett szabadságvesztést kaptam. Tavaly decemberben megint elkaptak: nem volt ott-tartózkodási engedélyem. Egy hónapra csuktak le. Végül idén, január 7-én jöttem haza ... — Ügy kezdtük a beszélgetést, nem a szándéka szerint való volt ez a kaland. Mit tenne hozzá a most elmondott történetéhez, ha egy hasonló szándéktól vezérelt tinédzser kérdezné? — Azt hiszem, a magam példáját nem javasolnám. Pénz és nyelvtudás nélkül különösen nem. — Meg aztán, az sem árt, ha csalódva a kintlétben, az ember igyekszik minél közelebb kerülni hazájához, nem? A megjegyzésre K. A. nem válaszol. Legfeljebb egy újabb rágyújitás jelzi, valahol egyetért. Életbe lépett ez év július 1-től a módosított családjogi törvény. Új feltételek szerint köthetünk házasságot, másként választ el a bíróság, a gyermekek örök- befogadása egyszerűbb lett. Dr. Gayer Gyulánét, a Hazafias Népfront országos családvédelmi tanácsának titkárát arról kérdeztük, hogy a mai gazdasági helyzetben, az adott szociális körülményeink között, hogyan lehet érvényt szerezni az új családjogi törvénynek. — Szerencsésnek mondhatom magam, mert az első pillanattól kezdve részt vettem az új családjogi törvény előkészítésében és megfogalmazásában — annak ellenére, hogy nem vagyok jogász. Nagyon kemény vitáink voltak, s ebben egyszer részt vett az igazságügy-miniszter, kétszer a helyettes. Nem rejtettük véka alá fenntartásainkat. — Én sem teszem ezt. A törvény kimondja például, hogy a volt házastársak visz- szamenőlegesen is kérhetik lakásuk elcserélését. Így akik — elméletileg 1952 óta közös fedél alatt élnek bírósági segítséget, döntést kapnak bármelyik fél kérésére —: kötelesek kettécserélni lakásukat. Ez óhatatlanul azt jelenti, hogy a „Szétköltö- zők figyelem’’ apróhirdetési rovatban mind silányabb lakásokat ajánlanak majd, illetőleg mind több ráfizetést kérnek. — Szögezzük le mindjárt az elején, hogy az új családjogi törvény egy többletlakást sem ad a társadalomnak. Általánosabban megfogalmazva: már az előkészítő munkában is kiderült, hogy vannak olyan családi- szociális kérdések. melyeket nem lehet a jog eszközeivel megoldani. Mégis ki kellett cövekelni a törvény körvonalait, például kulturáltabbá tenni a válási folyamatot. — A nehezebbé tett eljárás kulturáltabbá teszi-e a válásokat, vagy tovább mérgesíti az amúgy is megromlott kapcsolatokat? — Ezt rna még nem lehet pontosan látni. Azt azonban igen, hogy a törvény mellett szükség van egy egészen új intézményrendszerre. Létre kell hozni a családsegítő szolgálat országos hálózatát. Emellett azonban egész sereg tennivalónk lenne. Két példával világítanám ezt meg. — A törvényben felemeltük a házasulandók életkorának alsó határát és megnöveltük a várakozási időt. Ez így rendjén van. Most nem beszélek arról, hogy a cigány lányok ezután is a korhatár előtt fognak férjhez menni, mert az alap- probléma az, hogy itt is hiányzik az intézményrendszer. Pontosabban: az iskolák nem készítenek fel a házasságra, a családi életre, s annak konfliktusaira. Legfeljebb a fogamzásgátlásról világosítják fel a fiatalokat. Vagy gondoljunk a házasságkötés előtti orvosi tanácsadás formális gépiességére. A társadalomnak szüksége lenne a házasulandók iskolájára. Ez ma azonban nincs. A legjobb minta lenne az egészséges család. — A másik. Minden család krízishelyzetbe kerülhet. Ma nem tudnak hová menni. pedig szükséges lenne a krízisintervenció, a beavatkozás. a segítő szándék. Ezt a feladatot ellátta a nagy család. Ezeket azonban szétvertük, sokszor a hamis iparpolitika ürügyével. A krízisintervenció szerintem azzal kezdődik, hogy a szülők legyenek kevésbé elfoglaltak. Ezen túl, kellenének olyan személyek, akik időnként vigyáznak a gyerekekre. Azért, hogy a házaspár — ne csak színházba vagy moziba menjen—, hanem valahol jól kiveszekedje magát. Vagy elmenjenek andalog- ni, feloldódni. Évekkel ezelőtt mindenkit meglepett, aki hallott róla, hogy a Dunaújvárosi Családi Ünnepeket Szervező Iroda gyermek- felügyelő szolgálatot indított. Ma már követendő példaként szoktuk emlegetni Dunaújvárost. — Ahhoz, hogy a család jól működjék, egy sereg humánszolgáltatásra lenne szükség. Például olyan családi étkezdékre, ahol nyolc-tíz ember megebédelhet, ahol a szakácsnő elmondja a szülőknek, hogy a gyerek mikor evett és mikor nem, ahol a kisnyugdíjas nem a borravalóra sandító pincér kiszolgáltatottja. Természetesen az ilyen és hasonló szolgáltatások állami támogatásban részesülnek, hisz szociális feladatokat látnak el. Nem kell részleteznem, hogy sem a nagycsaládosok, sem az idős korúak nyaraltatása nincs kielégítően megoldva. — Mindent egybevetve, egész szociális kultúránkat kell emelni. — A családjogi törvény július elsejétől már él. — Igen, és én törvénytisztelő ember vagyok. Mégis elmondom, hogy van néhány pontja, amivel nem értek egyet. így például a szülőtartási kötelezettséggel. Olyan öregségi nyugdíjat kellene adnunk, hogy ilyesmi ne kerülhessen törvénybe. Általánosságban azt mondhatom, hogy a családokat nem lehet adminisztratív eszközökkel kezelni. Másként: kategóriákban gondolkodunk, pedig alternatívákat kellene kidolgozni. Engem felháborít például az, hogy egyszerűsített eljárással örökbe adhatják a gyér mekeket. A vitában azt mondtam, hogy még a börtön is ad esélyt az elítéltnek, hogy megváltozzék. Mi miért nem tételezzük fel. hogy egy házaspár élete sínre kerül, s visszakaphatják gyermeküket? Aggoda- dalommal tölt el az is, hogy a tanácsi gyámhatóságok — gyengén képzett munkatársakkal — hogyan tudják majd ellátni feladatukat. — Azt hiszem, erősíteni kell a társadalmi ellenőrzést. Mit tesz ezen a területen a Hazafias Népfront? — Igen. A társadalmi kontrollt nagyon komolyan kell venni. Igyekszünk ezt tenni. A családvédelmi tanács egészen új szempontok szerint gondolta végig a kérdéseket. Nemrég jelentés született, melyet letettünk az elnökség asztalára. Hiszem azt. hogy ezek a betűk az életről szólnak. R. L. Szalay Zoltán Vándorméhészek a Mátrában A Mátrában is megjelentek a vándorméhészek. A virágzó fák jó minőségű „alapanyagot” biztosítanak a méz termeléséhez, a méheknek. Jenei Kálmán debreceni méhész például családjával Párád határában ütött tanyát egy kis időre. A vándorméhész — aki májustól szeptemberig az Alföldtől az országhatárig is eljut a vándoroltatás-folyamán — 60 mázsa mézre számít az idén. A kaptárnál (jobbra, lent). A kipergetett méz összegyűjtése (Fotó: Szabó Sándor) Estebédnél
