Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-18 / 168. szám

NÉP0JSÁG, 1987. július 18., szombat ' 3*­Kovács László: Amit itt most tapasztalni lehet, az a kezdet iz­galma Puskás Sándor: Egy katonának a szabadságnál nem lehet nagyobb ösztönző Kovács Béla: Nagyon várjuk ott­honról a híreket Kis Imre főagronómus: Ilyen a mi búzánk Végre aratunk...! ... azax versenyfutás az idővel — Ilyen még nem volt! — ezt ismételgették a szakemberek a felkészülés során, s tulajdonképpen jnost is az aratás kezdetén. S valóban, ilyen még nem volt! Ennyit még mi sem foglalkoztunk a búzával, annak állapotával, végigkísérve fejlődését, majdhogynem a vetés pillanatától. Egy ország ag­gódott az idei termésért Különösen tavasszal, amikor elfagytak a kelések. Aztán jött a kedvező május, mintha a természet jóvá akarná tenni „bűnét”, s újra bizakodtunk. Mígnem az elmúlt hetek kánikulai időjárása újra veszé­lyeztetni kezdte a termést. De legalább már végre laratunk! Ezúttal Kará- csondon lestük meg 'az indulás izgalmait, az idővel történő versenyfutás kez­detét. Kis Imre főagronómus az­zal fogadott bennünket, hogy a legjobbkor érkeztünk. Teg­nap jött meg ugyanis az a három kombájn, ami a cseh­szlovák segítséget jelenti. Sőt ezúttal szükség volt ar­ra a három szállítójárműre is, amely szintén a szomszé­dos országból érkezett. — Ügy tervezzük — mond­ta —, hogy 10—12 nap alatt learatjuk az őszi búzát. Utá­na pedig az E 512-es kom­bájnjaink mennek Cseh­szlovákiába visszasegíteni. Az idén alakítottuk ki ezt a kapcsolatot, de a jövőben szeretnénk ha ebből gya­korlat válna. Ennyi idő maradt a be­szélgetésre, amíg a tsz-köz- pontból az Elek-tanyára ér­tünk, ahol már nagy volt a kombájnforgalom. Meglepőd­tünk, amikor a növényter­mesztési ágazatvezetőt be­mutatták. Kovács László ugyanis mindössze 32 éves. Mégis már 1970-től a ter­melőszövetkezet dolgozója. Mint mesélte, az idén kezdi a főiskolát, majd hozzátet­te, hogy most nem is az ő személye az érdekes, hanem ami itt zajlik. — A télen nagyon siral­mas volt a helyzet — mond­ta. — Ez a tábla, ahol most vagyunk, háromszor fagyott el. Egy kisebbfajta biológiai csodának is beillik, hogy most aratunk. A május olyan hatással volt, hogy húsz szá­zalékkal több lesz a termés, mint tavaly volt. Ebből is látszik, hogy a természet ké­pes a képtelenségekre. Per­sze ehhez nekünk is sokat kellett tenni. Aztán gyorsleltár követ­kezik. Sorolja, hogy itt az Elek-tanyán 75 hektáron ter­mesztenek búzát. Hét kom­bájn dolgozik, ebből négy E 516-os. három E 512-es. Ez utóbbi a segítő csehszlo­vák gazdaságé. Tizenkét kombájnos, kilenc sofőr. Rá­juk vár a nem kis feladat: minél előbb magtárakba jut­tatni a búzát. — Jól sikerült a felkészü­lés, az aratási késedelmet sikerült a gépek karbantar­tására fordítani. Ugyanak­kor minden kezdettől tar­tunk egy kicsit. már be­indult a munka, akkor megy minden magától. Amit most itt tapasztalni lehet, az a kez­det izgalma. Dragovics János, kombáj­nos brigádvezető is ezt tá­masztja alá. Még alig indul­tak el a búzatáblában, ami­kor máris ki kellett állniuk javítani. — Még rozsdásak a vágó­asztalok, tulajdonképpen a kombájnoknak is szokni kell, hogy újra munkára fogtuk őket. — Közben megtörli olajos kezét, s arról elmél­kedik, hogy máskor már a felét levágták a búzának eb­ben az időpontban. Körbe­mutat az Elek-tanyán. s el­mondja, hogy ő vetette ezt a táblát. S bizony tavasz- szal nagyon el volt kesered­ve. — Olyanra még nem em­lékszem — tárja szét a kar­ját —, hogy jeget kelljen törni a búzatáblában. Most ez is megtörtént. Aztán mi másról is be­szélgethetnénk tovább, mint az időjárásról. Mint a bri­gádvezető elmondta, aratás- re ez a meleg a legjobb. Könnyebben dolgoznak a gé­pek, meg szárítani sem kell. Ha így marad, akkor végez­hetnek az elképzelt időpon­tokra. — Utána szívesen men­nék Csehszlovákiába is. Ilyenkor pezseg az élet, csak a gabonára tud gondolni az arató. Míg a következő kom­bájn kiér a sor végére, a fő-ágazatvezető ismerteti a munkafolyamatot. Reggeltől sötétedésig tart az aratás, egy nap sokszor 14 órát is dolgoznak a gépek, az em­berek. — így is késésben va­gyunk — mondja. — Mi már arra gondolunk, hogy októberben a következő évi gabonánkat is el kell vetni. Addig pedig még nagyon sok munka hátravan. Ér­zik ezt az emberek is, a fel­fogással nincs baj. Ügy vár­ták az aratást, mintha most álltak volna először búza­táblában. Ilyenkor nincs csa­lád. nincs betegség, otthoni elfoglaltság, egyetlen dolog létezik, az aratás. Migel István, a szomszé­dos Csehszlovákiából érke­A hatalmas tányérba szedett adagok pilla natok alatt eltűnnek az ebédnél zett. Szomorúan meséli, hogy otthon is jó két-három hét késés van. Ugyanakkor az ittenihez képest nagyon gyenge képet mutat a ga­bona. A karácsondi határ­ban szerinte tisztább, jobb, szebb a termés. Náluk he­gyes a határ, ami külön ne­hezíti a munkát. — Ez a huszonharmadik aratásom. Most másodszor dolgozom Magyarországon. Jól érzem magam, hiszen valójában kollektív mun­ka folyik. Mindenki egyért, egy mindenkiért hangulat uralkodik. Ügy hallottam, itt az a szokás, hogy ami­kor végeznek, akkor május­fával díszítik a kombájno­kat, s úgy vonulnak be a faluba. Nagyon jó érzés le­het, s habár még csak az első napnál tartunk, na­gyon várom ezt a pillanatot. Puskás Sándor, honvéd Zalaegerszegen tölti katona­idejét. Most mégis itt arat, Karácsondon az Elek-tanyán. — Az alakulatunktól ket­ten jöttünk Tóth Csabával. Mindketten civilben is me­zőgazdaságban dolgoztunk. Én, mint növénytermesztés­védő technikus. „Élesben” most először aratok. Otthon eddig csak beugró voltam. Érdekel ez a munka, s ezen­túl is jó, hogy -itt tölthet­jük ezt az egy hónapot. Ugyanúgy fizetnek, mint egy civil embernek, ami egy honvéd esetében ugye nem elhanyagolható.. Meg aztán nincs az a laktanyai kötöttség sem, jobban telik az idő. Közelebb kerültem otthonomhoz is — nevet, s az is kiderül, hogy mire ez a jókedv. — Komádiban la­kom, ami a román határ mellett található. Eddig 550 kilométerre voltam falum­tól, most már csak 250-re vagyok. Az aratás végét azért is várom nagyon, mert utána egy kis szabadságra hazaugorhatok. Ennél na­gyobb ösztönző pedig nem kell egy sorkatonának. Közben megérkezett a „hadtápfelelős” is, akit na­gyon vártak az aratók. Föl­di László rántottlevest, cső­tésztát pörkölttel, s káposz­tasalátával hozott a Zsuk hátuljában. Az étvággyal nem volt probléma. A ha­talmas, tányérba szedett adagok pillanatok alatt el­tűntek. Kovács Béla, aki szintén a csehszlovák segí­tők egyike, azt magyarázza, hogy a jó és tartalmas ka­ja ellenére bizony „lesza­lad” néhány kilogramm az aratáskor. Ha 30—32 fok van. akkor a kombájn ve­zetőfülkéjében 40 fölé sza­lad a hőmérő higanyszála. Rutinos arató lévén azt is hozzáteszi, hogy óránként egy fél liter folyadéknál nem szabad többet inni, mert úgy még nehezebb elviselni a rekkenő hőséget. — Egy napja vagyunk itt, s mégis már nagyon várjuk otthonról a híreket. Főnö­keink megígérték, hogy minden héten meglátogat­nak bennünket. Nagyon hi­ányzunk a családnak is, de az otthonmaradottak megér­tik távollétünket, s ilyenkor ők jobban helytállnak. Elbúcsúzva az aratóktól, még egy kísérletet tettünk arra, hogy találkozhassunk Sebők János tsz-elnökkel, aki mint köztudott, a kör­zet országgyűlési képviselő­je is. Van intéznivalója bő­ven, s ez bizony nem egy­szer több kilométer megté­telével is jár. Amikor reg­gel felőle érdeklődtünk, az aratóknál járt. Később a borsó minőségét ellenőrizte, s ki tudja még, mi minden­re futotta idejéből. S ami­kor végre sikerült találkoz­nunk, kérdés nélkül is so­rolta a leglényegesebbeket: — A borsó, a búza, az ár­pa érése egy időre esett. Ez persze az elmúlt két-há­rom hét „trópusi” időjárá­sának köszönhető. Így ezek a betakarítások egyszerre jelentettek feladatot. Fon­tos, hogy 10—12 nap alatt learassunk, mert azt köve­tően már a túlérésből faka­dó veszteséggel is számol­nunk kell. Még soha ekko­ra területről nem kellett be­takarítani búzát, mint most. Ezerkétszáz hektár a kenyér- nekvaló területe. Jó termés­re számítok, nem panasz­kodhatok a borsóra sem, s az árpa is beváltotta re­ményeinket. Ha visszagon­dolok a télre, akkor elége­dettek lehetünk .... Kis Szabó Ervin Az első ürítés egyike Dragovics János: Jeget még nem törtem búzatáblában, az idén ez is megtörtént Az Elek-tanyán nagy a kombájnforgalom (Fotó: Perl Márton) Migel István Csehszlovákiából ér­kezett A hadtápfőnök: Földi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom