Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-09 / 134. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. június 9., kedd MÁTRAHÁZA, TATA, LAUSANNE Vb-re készülnek a vívók Amikor Kovács Tamás szövetségi kapitány kijelölte a júliusi vívó világbajnokságra (a svájci Lausanne- ban rendezik) a magyar válogatott kereteket, közölte: június 8-án Mátraházán kezdődik meg a közvetlen felkészülés. Ennek megfelelően hétfőn Mátraházára utaztak három fegyvernem legjobbjai, míg a párbajtőrözek a jövő héten csatlakoznak hozzájuk. — Nincs változás a keretekben, sem sérülés, sem betegség nem akadályozza, hogy a kijelölt együttes kezdje meg a gyakorlást — mondta a szövetségi kapitány. — Sokoldalú edzés szerepel műsoron. A párbajtőrözők azért kapcsolódnak be csak jövő hétfőn, mert a világbajnokságon is egy héttel később kezdődik a versenyük. Kovács Tamás még elmondta, hogy hazaérkeztek a szocialista országok kubai versenyén szerepelt magyar sportolók. Eredményeiket így értékelte: — Kardvívóink minden várakozást felülmúlva szerepeltek. Győzött a csapat, egyéniben pedig Abay lett az első. A férfi tőrben igen figyelemreméltó Gátay második helye. A párbajtőröző Banczik harmadik volt, mellette Dénes és Hegedűs is döntőbe jutott, míg a női tőrben Pusztai hetedikként végzett. Indult a párbajtőr együttesünk is, ötödik helyük nem valami fényes eredmény. Még Kuba ,,Élcsapatától is kikapott. Ebben a fegyvernemben kell a legtöbbet javulnunk, s ha a világbajnokságon nem sikerül az első hat közé jutni, akkor nem indulunk a jövő évi olimpián. Mátraháza csak ezen a héten lesz otthona a vívóknak, jövő hétfőn Tatára utaznak a válogatottak, s ott is napi három edzéssel készülnek a vb július 17-i rajtjára. NB-s eredmények Miskolci Spartacus—Siroki Vasas 23—21 (12—11) NB Il-es női kézilabdamérkőzés. Sirck, 100 néző. V.: Filep, Varga. Sírok: Boricsné — Hevér 5, Popovics 2, Somogyi E. 1, Bóta M. 3, VAS 9, Jónás. Cs.: Gazsó 1, Kékesiné, So- mogyiná. Edző: Somogyi Tibor. Megérdemelten nyertek a miskolciak a tartalékos hazai gárda ellen. 21—20-as Spartacus vezetésnél két 7 méterest hibáztak a piroskékek. A Gyöngyösi SE OB lies férfi teniszcsapata kétszer is győzött idegenben, először Mezőtúron, majd Szolnokon diadalmaskodtak. GYSE—H. Szabó L. SE 9—0 és ugyancsak 9—0-ra nyertek a Tiszaliget SE ellen is. A csapat tagjai: Szekrényes, Pál, Urbán, Baranyi, Reviczki, Jakab. SERDÜLŐ-KUPAGYŐZTES * A hatvani 4. számú iskola Befejeződött a Honvéd Gáspár György serdülő labdarúgó kupáért kiírt mérkőzéssorozat. Az utolsó találkozót a Magyar Diáksport Szövetség megalakulásának napján játszották le. A Hatvani 4. Számú Általános Iskola együttese 1—0-ás félidő után 3—1-re nyert a Hatvani 5. Számú Általános Iskola csapata ellen. A szép számú közönség előtt megrendezett összecsapáson a gólokon Prokai 2. Szűcs P.. illetve Baranyi Gy. osztozott. Jó teljesítményt nyújtott Szűcs P; Prokai, Balia, illetve Baranyi, André. Smer. A körmérkőzéses torna végeredménye: 1. H. 4. Számú Isk. 5. 2. H. 5. Sz. Isk. 4. 3. H. 2. Sz. Isk. 2. 4. Heréd Ált. Isk. 1 ponttal. Odaítélték a torna egyéni díjait is. Szűcs Péter és Prokai Zsolt (mindkettő 4. számú isk.) 5—5 találattal bizonyult a legeredményesebb csatárnak. A legjobb kapus címet a herédi Lengyel Ferenc éftiemelte ki. Labáth Zoltán (H. 2. sz. isk.) lett a legjobb védő. Emer Krisztián (5. sz. isk.) bizonyult a legtechnikásabb játékosnak. Gohér Gábor (H. 5. sz. isk.) volt a torna legfiatalabb játékosa a maga hét esztendejével. A díjakat a tanévzárókon adják át. Birkózás A parádi általános iskola adott otthont a már hagyományos építők napi. meghívásos úttörőversenynek. A PAKÜSE által rendezett viadalon hetvenegyen küzdöttek a helyezésekért. A Heves megyeiek eredménye a következő: 29 kg: 1. Horváth Gábor. 2. Sándor István, 3. Dér István (mindhárom GYSE). 33 kg: 4. Müller Gábor (GYSE). 37 kg: 2. Sütő Imre. 3. Prokay Adorján. 4. Liptai Tibor (mindhárom ESE). 45 kg: 3. Bárány István (Füzesabony), 4. Pintér József (Párád). 50 kg': 2.Szekeres Péter (Füzesabony), 4. Oszlánczi József (ESE). 55 kg: 2. Előházi János (GYSE). 60 kg: 3. Tóth János (Füzesabony). 66 kg: 2. Maróti Péter (ESE). 3. Püs- ki Krisztián (Párád). + 66 kg: 1. Hack Péter (Füzesabony.) A hét végén országos úttörő csb-n vettek részt az ESE utánpótláskorú birkózói. Tizennyolc, zömében jól felkészült csapat versengett a mind jobb eredmény eléréséért. Sajnos megyeszékhelyünk fiataljai egy győzelem és két vereség után hamar búcsút mondtak a küzdelmeknek. A SPORTNAPKÖZIBE II jelentkezés prolongálva Mivel az Eger Sporteigyesület nyári sportnapközijének egyes turnusaiban még vannak szabad helyek, így meghosz- szabbították a jelentkezés határidejét. Eltek szerint még a hét végéig várják az érdeklődőket. MEGYEI BAJNOKSÁG A siker kapujában a Heves A megyei labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk tudósítóinktól: Heves—Füzesabony 2—0 (1—0) Heves. 1200 néző. V.: Puhl. Heves: Kasza — Patkó. Kolozsvári, Tóth, Sasvári, Nász. Csintalan, Dománszki, Vona. Dudás (Kalmár), Szabó (Zsidó). Edző: Várallyay Miklós. Füzesabony: Veres I. — Polgár, Mudriczki, Miskolczi (Do- moszlai, Vinczepap, Jánosi, Papp, Pelyhe, Bari, Veres J. (Szabó), Balázs. Edző: Pázmán- di Gáspár. A gólok története: 7. perc: Dománszki jobb oldali beadását a késlekedő védők mellett Nász a hálóba továbbította. 1—o. 48. perc: Dománszkit a 16-oson belül szabálytalanul szerelték, a megítélt büntetőt a sértett fél értékesítette, 2—0. A két gólon kívül még számos helyzet maradt kihasználatlanul. A hazaiak részéről Szabó és Nász, míg az abonyiak- tól Mudriczki és Domoszlai ügyetlenkedett el gólszerzési lehetőséget. Izgalmas mérkőzésen, a minden csapatrészében jobb hazaiak helyzeteik alapján nagyobb arányban is nyerhettek volna az idei leggyengébb játékát nyújtó abonyiak ellen. A hevesi közönség nagy ünneplésben részesítette a tabella élére került csapatát. Jók: Nász, Dománszki, Csintalan, Sasvári, illetve Vinczepap, Balázs. Fegyveres István Sírok—Selyp 3—1 (0—1) Sirok. 300 néző. V.: Benkő. Sírok: Kovács M. — Tamás, Szalai, Kovács L.. Gyurácz, Bu- jáki, Szabó. Pócsik, Kerékgyártó, Doktorcsik, Erdélyi F. Edző: Gere Tihamér. Selyp: Bangó — Molnár, Varga, Juhász Cs. (Juhász L.). György, Tordai, Kráhk (Pethes), Lánczos, Szabó, Szabad, Kurucz. Edző: Nagy László. Nagyvonalú játékvezetés mellett, változatos mérkőzést láthatott a közönség. A hazaiak a második félidőben mutatott játék alapján rászolgáltak a győzelemre. Kiállítva: György a 89. percben. G.: Doktorcsik. Erdélyi F., Pócsik, illetve Szabó. Jók: Szalai, Kovács L.. Szabó, Erdélyi F., illetve Varga, Tordai, Szabad. Ifik: 4—3. Varga Tibor Petőfibánya—Tarnaörs 0—0 Petőfibánya, 400 néző. V.: Hajdú (Szolnok m.). Petőfibánya: Berta — Bekecs, Budai, Oldal, Lénárt, Lehotai. Tóth Gy., Darók (Szabó J.), Skoda. Tóth J. (Jancsó), Huszár Gy. Edző: Zilai János. Tarnaörs: Szántó — Peredi, Sütő, Farkasinszki. Mága I., Raffael, Király, Lőcsei, Esvégh (Kerek), Fodor (Mága II.). Agócs. Edző: Meleghegyi Béla. A hazai szurkolók joggal várták. hogy a bányászgárda győztesként hagyja el a játékteret. A látottak alapján tovább gyengélkednek a bányászok. Jók: Lehotai, Tóth Gy., illetve Szántó, Sütő, Mága I. (a mezőny legjobbja). Az ifjúsági találkozó 3—0-ás hazai vezetésnél a 37. percben félbeszakadt, mert az egyik tarnaörsi játékos tettlegesen bántalmazta a játékvezetőt. Novák József H. Gáspár SE— Gyöngyöshalász 0—0 Hatvan, 200 néző. V.: Ágoston (Nógrád m.). Gáspár SE: Rozmaring — Nagy, Szántai, Hegedűs. Olexa, Németh. Búd, Szakolczai (Bol- ló), Feczer, Fekete, Mezei (Kovács). Edző: Oláh Ferenc. Gyöngyöshalász: Jakab — Sándor. Tóth Gy., Tóth J., Szabó B.. Szabó Gy., Bélteki, Varga, Mészáros (dr. ördög), Antal, Szabó L. Edző: Ács János. Kitűnő játékvezetés mellett mindkét csapat részéről több gólhelyzetet elügyetlenkedtek. Jók: Rozmaring, Hegedűs, Olexa, Feczer. illetve Mészáros, Tóth Gy., Szabó Gy.. Szabó L. Marosvári János Párád—Poroszló 3—0 (0—0) Párád, 350 néző. V.: Safranka. Párád: Török — Udvari (Va- nó), Szécsi, Tarjányi, Jónás, Csonka, Hajdú, Asztalos, Fejes, Bánik. Puporka. Edző: Besenyei Elemér. Poroszló: Vida — Nagy S., Fazekas, Rajna. Nagy L., Görbe, Nagy J., Habóczki, Gombos. Kállai, Bodnár. Edző: Czövek Károly. A nagy melegben lejátszott mérkőzésen a második félidőben nyújtott teljesítménye alapján ilyen arányban is megérdemelten nyert a Paküse. Kitűnő játékvezetés. G.: Fejes 2. Asztalos. Jók: Török, Szécsi, Asztalos, Fejes, illetve Nagy L.. Görbe. Gombos. Ifik: 3—0. Gembiczki Béla N agyréde— Boldog 1—0 (0—0) Boldog, 200 néző. V.: Bakos (Pest m.). Nagyréde: Simon — Ivádi, Nádudvari, Oravecz, Vályi-Nagy, Budai (Csáki). Kiss, Forgács, Bárdos (Klenovics), Lukács, Maksa. Edző: Kovács Ferenc. Boldog: őszi — Csomós, Nagy, Gugyela, Kiss J., Kiss I. (Lukács), Futó, Schrei, Csányi, Be- rényi, Csuhaj (Bangó). Edző: Mészáros György. A ,,kieső” formában játszó hazaiak csak megnehezíteni tudták a több gólhelyzetet is kihagyó vendégcsapat győzelmét. G. : Maksa. Jók: Simon. Nádudvari, Lukács, Maksa, illetve őszi, Kiss J., Futó. Ifik: Boldog— Nagyréde 2—0. Hegedűs Ernő Pétervására—Kompolt • 1—0 (1—0) Pétervására, 400 néző. V.: Tóth B. Pétervására: Kovács M- — Árvái. Zay, Ivády, Földi G.. Reményi, Nagy M.. Zagyva A., Utasi, Kifusz (Marittyák) Bíró (Zagyva T.). Edző: Bocsi Attila. Kompolt: Somogyi — Klein Z.. Parádi Z., Vingendorf, Pu- soma D.. Angyal, Rajnai, Klein F. (Antal), Báder (Káló), Pu- soma L., Lázók. Edző: Káló Mihály. Az első játékrészben fölényben játszó péterkeieknek nagy küzdelemben sikerült megszerezni a nagyon értékes két pontot. G.: Utasi. Jók: Kovács M., Árvái, Zay, Nagy M., illetve Somogyi, Parádi Z., Pusoma L. Ifik: 4—1. Szántó György Domoszló—Adács 3—0 (2—0) Adács, 150 néző. V.: Vinczepap. Domoszló: Schrüffel — Csáki. Veres. Nagy, Szőllősi, Tóth, Bordás (Kiss), Farkas, Varga, Gal- góczi dr. (Bánszki), Szabó I. Edző: Fehér István. Adács: Varga L. — Gyenes, Baracskai (Rácz), Kiss, Szécsé- nyi, Kerek, Palestyák, Varga Z. (Kovács), Varga J., Győri, Acs. Edző: Nagyváradi János. Eddig sem volt átütő erő a hazaiak játékában, de mostani teljesítményük a szokásosnál gyengébbre sikeredett ... G.: Varga 2, Szabó. Jók: Veres, Nagy. Tóth, illetve Szécsényi, Palestyák, Kiss. Ifik: Domoszló—Adács 2—0. Nagyváradi János A bajnokság állása: 1. Heves 29 18 7 4 73- 18 43 2. F.-abony 29 16 10 3 50- 22 42 3. Selyp 29 17 7 5 60- 29 41 4. H. Gáspár SE 28 13 10 5 60- 28 36 5. Petőfibánya 29 13 10 6 50- 36 36 6. Sirok 29 14 7 8 53- 25 35 7. Gy .-halász 29 11 9 9 41- 25 31 8. Poroszló 29 10 10 9 41- 44 30 9. Párád 29 10 7 12 42- 46 27 10. Nagyréde 29 9 12 37- 47 26 11. Tarnaörs 29 10 6 13 31- 50 26 12. Kompolt 29 10 15 38- 49 24 13. Pétervására 29 6 11 12 22- 43 23 14. Domoszló 28 8 5 15 27- 45 21 15. Boldog 29 5 5 19 28- 59 15 16. Adács 29 1 4 24 16-103 6 Megjegyzés: a május 23-án elmaradt H. Gáspár SE—Domoszló mérkőzés újrajátszását rendelte el — a sport tisztasága érdekében — a Heves Megyei LSZ Intéző Bizottsága. A találkozóra június 10-én (szerdán) 17 órakor kerül sor a Honvéd nagygombosi sporttelepén. Az ifjúsági bajnokság rangadóján: Füzesabony—Heves 5—2 (2—1) Heves, 700 néző. V.: Nagy S. Füzesabony: Csatlós — Godó, Szabó, Tuza, Bocsi T., Fehér, Gál I., Csizmadia, Román, Bocsi Z. (Hídvégi), Lininger (Kállai). Edző: Perge András. Heves: Hornyák — Balázs, Fegyveres, Vona P., Varga, Ga- csal. Bállá, Búzás, Nagy Gy., Bárány (Tóth), Sági (Lajer). Edző: Stolcz Árpád. A mezőnyből kiemelkedő két azonos pontszámú csapat bajnoki címet eldöntő rangadóján fölényes biztonsággal nyert a kirobbanó formában játszó abo- nyi gárda. Kiállítva: Csizmadia a 32. percben „szövegelésért”. G.: Fehér 2, Román 2, Lininger, illetve Nagy Gy., Bállá. Jók: az egész füzesabonyi csapat, Fehér (a mezőny legjobbja), illetve Bállá, Gacsal, Vona P. Szigetváry József A gyöngyösi akció résztvevőinek egy csoportja A Mátra Művelődési Központ és az Egészségnevelési Intézet közös sportprogramot rendezett Gyöngyösön. A „Szívbusz” elnevezésű akción több mint kétszázan teljesítették a követelményeket. Felmérték a kondíciót, a ruganyosságot és gyorsaságot, volt (Fotó: Sankovics András) video- és diavetítés is a dohányzás ártalmairól. Az előtérben a korszerű táplálkozás kialakítására kaptak tanácsot az érdeklődők. Bravó, Joli néni! Harsogta a tribünt benépesítő gyerekhad, áradt, sugárzott a szeretet a Rendszeresen az egészségünkért sportnapok ötletgazdája felé. A főszervező sem volt rest ugyanis, ott szedte a Iá- bát a 20X400 méteres városi váltóban, vagyis kijárt neki a buzdítás, amit a többiek is megkavtak. még ha néhány decibellel gyengébb formában is. A ..Bravó. Joli néni” azonban nemcsak a példamutató futásért dukált a dobós testnevelőnek. Amilyen buzgalommal. kitartással szaladt a vörös salakon, ugyanolyan kifogyhatatlannak tűnő energiával „hozta életre” és js- tápolta „újszülöttjét”. A rá jellemző vehemenciával, kissé talán sajátos, de mindenképpen célravezető módon irányította az akciót a sikeres „befutó” felé. Ha kellett biztatott, öntötte a lelket a csüggedőkbe. ha azonban úgy hozta a szükség, korholt, olykor szidott is. Mivel nem minden ajtó tárult szélesre előttük, a cél érdekében bizony ..kilincselni” is kellett. Joli néni mindenre hajlandó volt, önzetlenül lankadatlan „trap- polta végig” — ahogy ö fogalmazott — a heteket, hónapokat. ha másképp nem ment, többször is bekopogtatva egyazon „hivatal” ajtaján. Az eredmény őt igazolta. A hétvégeken lelkes kocogok hada lepte el az egri Népkert sétányait, s közülük sokan nem fújtak visz- szavonulót. a húsba hasító „pengeéles” hidegben sem. Kétségtelenül átáramlott beléjük a „vezér” szent megszállottsága. előrevivő fanatizmusa. A zárógála méltó betetőzése volt az eddig látottaknak, a testmozgás nagyszerű. emlékezetesen szép napjának bizonyult. Egy lendület vitte előre a futókat, egy akarat feszült a bensőkben: hogy hátat fordítsanak a tunya. tespedt életmódnak, s ezt a szándékot nyilvánosság elé vigyék, látványosan demonstrálják. Mit is kívánhat még ezek után a tollforgató — aki a maga szerény eszköveivel eddig is igyekezett az „ügyet” szolgálni — minthogy az Egerben tapasztalt „megmozdulás" áttörje városunk határait és hogy a megyében máshol is örülhessünk nekt Akkor talán megtörténik a fordulat és egészséges, „mozgó" nemzet lesz, az eddig jobbára önpusztító- an élő vagy magát esztelen robottal a halálba hajszoló magyarból. Ehhez azonban másütt is kellenek „Joli nénik" olyanok, akik tetterejüket. hitüket másokba is képesek átvinni. Hangulatunk nem a búcsúzáskor szokásos szomorkás, borongás. Bízunk ugyanis a folytatásban. abban, hogy mások is ..veszik a lapot”. Addig is „Bravó. Joli néni! Köszönjük, Joli néni!” (butting er) TotAnyeremények 13 plusz 1 találatos szelvény 17 darab, nyereményük egyenként 292 765 forint, 13 találatos szelvény 24 darab, nyereményük egyenként 162 294 forint, 12 találatos szelvény 808 darab, nyereményük egyenként 5490 forint, 11 találatos szelvény 8500 darab, nyereményük egyenként 522 forint, 10 ta- lálatos szelvény 51 694 darab, nyereményük egyenként 129 forint. „Szívbusz”