Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-09 / 134. szám

r APRÓHIRDETÉS AMÍG A KÉSZLET TART: GÁZKAZÁN ENGEDMÉNYES ÁRON Nagy választék a Vasvill Depóban Az egri Vasvill Depóba látogatván, ezúttal nézzünk szét a háziasszony szemével. Mert, hogy érdemes ide, a Nagyváradi utcába eljönni, nem kétséges. Nagy területen sorakozik a tö­mérdek áruféleség a polcokon, a szemnek is tetszetős látványt nyújt. Utassy Antal, a bolt vezetője rögtön egy újsággal kezdi a ka­lauzolást. A GLT 30-as gázkazánt, amíg a készlet tart, enged­ményes áron kínálják. Húszezer-hétszáz forint helyett most ti- zenhatezer-nyolcszáz forintért vásárolható meg. Aki tehát ottho­nát szeretné korszerűsíteni vagy építkezik, tanácsos felkeresnie a Vasvill Depót. De maradjunk a háziasszonyoknál. Mi mindent találhatnak jelenleg itt? A modern, szép kivitelű, és a korszerű táplálkozást elősegítő teflonedények nagy választékát. Nemcsak szeletsütőt, hanem különböző méretű tepsiket is kínálnak. A táplálkozás­tudománnyal foglalkozó szakemberek már bebizonyították, hogy a teflon azért előnyös, mert lényegesen csökkenti a szükséges zsírmennyiséget. Ajánlható hát fogyókúrázóknak is. Csakúgy, mint a különféle háztartási gépek, így például a grillsütő. Kap­ható belőle egy- és kétcsirkére való is. Ez utóbbit nagycsalá­dosok, vagy vendégvárók hasznosíthatják leginkább. A modern háztartásban egyre inkább nélkülözhetetlen a robotgép, amely nem kevesebb, mint hatféle műveletet végez el a kézi munka helyett. Gyors és biztonságos a Karancs gáztűzhely. Ezek 10 ezer 600 forinttól 15 ezer 700 forintig kaphatók a boltban. Jó szolgálatot tesz a háztartásban az Energomat mosógép, kínálnak hideg vizes automatát és komfortosított változatot is. A hűtőgépek széles választéka várja a vevőket. Akinek telke, kiskertje van, megőrizheti a nyár ízeit télre is a kétszázlite­res tőkés importból származó hűtőláda segítségével. Ara 19 ezer 900 forint. A konyhában viszont a több méretben kapható hűtő­gépek tesznek jó szolgálatot, amelyet ugyancsak megtalálhat­nak a betérők a Depóban. Hamarosan itt a szünidő. Minden gyerek vágya a kerékpár, hogy kedvére túrázhasson, biciklizhessen a nyári hónapokban. Nos, a szülők most nemhiába keresik a kerékpárokat: olya­nok is kaphatók, amelyekhez csak ritkábban lehet hozzájutni. Megtalálják a versenykerékpárokat, van öt-, tíz- és három- sebességes is. Végül a lakásépítőknek kedvére mondjuk: különböző méretű és fajtájú betonkeverőket választhatnak a boltban. A 160 literes. 220 voltos betonkeverő 16 ezer 200 forintba kerül, a 380 voltra kapcsolható 250 literes ára pedig negyvennyolcezer-háromszáz- nyolcvan forint. A TSZKER EGRI TERÜLETI KÖZPONTJA A BAKTAI ÚTI TELEPÉN, 1987. JÚNIUS 24-ÉN (szerdán), DU. 2 ÓRAKOR * r árverésre bocsát 1 db POLSKI 125 típusú személygépkocsit. (A gépkocsi 1 éves és 80 000 km-t futott.) VALAMINT 1 db 5 tonnás üzemképes PÓTKOCSIT. Gyöngyösi Tejüzem felvesz FŰTŐT (gázkazánhoz) KOMPRESSZORKEZELŐT (ammóniákos kompresz- szorhoz) üzemi SEGÉDMUNKÁSOKAT. Budapesten, nagyvárosban. illetve megyeszékhelyen lakó telefonnal rendelkező hirdetésszervezőket, magas jutalékkal és költségtérítéssel kisszövetkezet felvesz fő, vagy mellékfoglalkozásban. Jelentkezés levélben. Budapest 1519 Pf. 248. PRODUKT Kisszövetkezet címre. A Tiszai Vegyi Kombinát felvételre keres szakirányú felsőfokú végzettséggel és számítástechnikai illetve rendszerszervezői ismeretekkel rendelkező gyakorlott — programozókat — rendszerszervezőket — ügyvitelszervezőket — közgazdászokat — üzemgazdászokat egy korszerű számítógépes vállalati információs rendszer teljes kialakításának fejlesztési munkálataihoz. Felvételre keresünk továbbá gyakorlattal rendelkező — vegyipari gépészmérnököt — vegyészmérnököt — építőmérnököt — villamosmérnököt. Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen a vállalat személyzeti és oktatási főosztályán. Cím: Lcninváros. pf. 20. 3581 Telefon: 49 21-205. EXPRESSZ állás Szakmai gyakorlattal rendelkező kőmű­vessegédet felveszek. Firkó Tibor ön­álló kisiparos. Jelentkezés: Eger, Ber­rsényi u. 41., 19—20 óra között. __________ N agy gyakorlattal rendelkező gyors-gép­írónő azonnali belépéssel állást változ­tatna. Minden adminisztratív jellegű munka érdekel. ..Gyors, pontos” jeligé­re az egri hirdetőbe. _________INGATLAN________ K ülön bejáratú ázoba, konyha üresen kiadó. Eger, Balázs I. u.. 20. Érdeklődni: Kger, Keglevich u. 1. _________ R égi, kis családi ház építési lehetőség­gel eladó. Eger, Szalapart u 3. szám alatt. Érdeklődni lehet: Eger, Hősök u. 16. szám alatt, naponta 17—19-ig. Egerben, a Remenyik Zs. utcai lakóte­lepen, 2 és fél szobás, erkélyes, tele­fonos öröklakás, 6 nm. pincerésszel el­adó. Érdeklődni: 17-704 telefonon az esti órákban.____________ E ger belvárosában eladó 2 szintes, nagy alapterületű telefonos, családi ház pin­cerendszerrel, garázzsal, terasszal, szikla­kerttel, 2 családnak esetleg megosztva is. Telefon: 10-456 Eger, Csiky S. u. 26,, 17—20 óráig._____________________________ G ázfűtéses, összkomfortos, kertes, nagy családi ház garázzsal eladó. Kapás u. 29. sz. alatt. Érdeklődni: csütörtöktől va­sárnap egész nap.__________________________ J ól jövedelmező feketeribizli és vegyes gyümölcsös, terméssel együtt eladó. Cím: Tokár József, Eger. Baktai u. í}. ép. III. 9. Érdeklődni: 17 órától. Egerben, régi kertes ház üresen eladó. Koszorú u. 20. szám alatt.________________ E gerben strandközeiben, befejezés előtt álló, 2 család részére 6+2 szobás ház eladó. Érdeklődni: Eger, 14-895 telefo­non. délután. JÁRMG ZJ-s Skoda S 100 eladó. Eger, Zombori U. 12._________________________________________ V izsgázott 3,5 tonnás pótkocsi eladó. Zaránk, Lenin u. 122. sz. alatt. T4K 10-es csehszlovák kistraktor félt- újított, eladó. Érdeklődni: 17 óra után Eger, Váci M. u. 46. Telefon: 14-599. 500 kg-os, 3 éves, most műszakizott rá- futófékes utánfutó eladó. Eger, Menház u. 18 A. Megtekinthető: 17 óra után, szombat, vasárnap, egész nap. VEGYES Zsákos oltott mész kapható 180 Ft q. 15 q fölött díjtalan házhoz szállítás. Nyit­va: hétfőtől péntekig 7.30—16. Megren­delhető: Farkas László, 3351 Verpelét, Kossuth u. 31. Telefon: 128, vagy este Eger, 12-913. Szobabútor, csehszlovák hűtőszekrény, lemezjátszó* és fikuszok, különböző nagyságban eladók. Eger, telefon: 17-834. Egerben bevezetett üzlethelyiség eladó. Gépkocsit beszámítok. 5 évesig. Érdek­lődni: Eger, Vincellériskola u. 18 a. emelet. 18 óra után.________________________ K ülföldi új mély gyermekkocsi eladó. Eger. Olasz u. 23., III. 7. Telefon: 16-713. ÁLLÁS Víz- központifűtés- szerelőt azonnali belépéssel felve­szek. Érdeklődni: Eger, Ságvári u. 10., telefon: 10-047. Személygépkocsival hivatásos jogosít­vánnyal hétvégi el­foglaltságot kere­sek, minden megol­dás érdekel. Csa- nády Eger, Sólyom u. 4. INGATLAN Garázs olcsón eladó. Érdeklődni: Eger, Zalka M. u. 17. II. 8. ______________________ C sebokszári lakóte­lepen két és félszo­bás lakás azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: 25-622 egri telefonon 17 óra után.____________ E gerben kétszoba, étkezős lakás eladó a Kiskanda utcá­ban. Érdeklődni 16 óra után a 14-400-as telefonon.____________ S arki kis családi ház eladó építési telekkel. Érdeklőd­ni esti órákban Eger, Szalapart u. 82. Hatvan, Hegyalja út 42. sz. alatt kis családi ház eladó. Érdeklődni: Hegyi Hatvan, Bercsényi út 16. Eger, Koszorú u. 33. sz. pince eladó vagy bérbe adó. Érdek­lődni: Kiss András, Nyitrai u, 4. alatt. Recsken komfortos családi ház eladó. Érdeklődni a hely­színen vagy Üj- Hatvan, Mohács út 52._____________________ Kis családi ház el­adó. Ostoros, Li­get út 6. szám. Ér- deklödni ugyanott. Egri 3 szobás csa­ládi ház 200 n.-öl telken eladó, eset­leg 2 szobás belvá­rosi (II. emeletig) öröklakásra cserél­hető, értékegyezte­téssel. „Csákó köz­pontjában” jeligé­re az egri hirdető­be. ____________________ E lcserélném szövet­kezeti 2+12 szobás 68 m2-es lakásom 2 szobás lakásra. Le­veleket „csere” jel­igére az egri hirde­tőbe,__________________ Tiszanánán, Zrínyi út 13. sz. kertes csa­ládi ház melléképü­lettel eladó. Érdek­lődni: Tiszanána, Lenin út 44. Bogácson az üdülő­telepen hétvégi ház eladó. Érdeklődni lehet 18 óra után Leninvárosban (49) 11-827 telefonszámon. 3 szobás gázfűtéses, összkomfortos csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni: délután Eger. Farkasvölgy u. 12. Eladó Egerben a Lenin úton 2 szo­bás 53 m-’-es IV. emeleti gázfűtéses erkélyes, OTP-la- kás. „14 500 m2” jel­igére az egri hirde­tőbe; __________________ E ladó Almár-völgy- ben vízparti telek­rész. Eger, Szeder­kényi u. 21. _______ V eszek egri két szobás I. emeleti vagy liftes bármi­lyen Hadnagy, Csá­kány utcai bérházi la­kást. Érdeklődni: iViskolc 18-977 te­lefonon. _______■ E rk községben, fő út mellett két szo­bás családi ház, mel­léképületekkel el­adó. Nagy Sándor. Erk, Jókai út 1. Családi ház Egerhez közel eladó. Eger- szólát, Kossuth út 6. sz. Érdeklődni: Eger- szólát. Mester út JL. Füzesabony, Sza­badság út 3. sz. alatt lévő összkomfortos, szuterénos lakáso­mat eladom vagy egri kertes házra cserélem. Érdeklőd­ni: Átány, Lenin út 9. ___ ___ K ülön álló lakrész albérletbe kiadó. Eger, Kertész út 107. sz._______________ E ger, Kertész út 152. szám alatt kertes családi ház zöld övezetben eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen minden dél­után 3-tol. Egerben 2X2 szoba komfortos családi ház strandhoz kö­zel beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni : de. 9—12 órá­ig a 16-592, szombat és vasárnap 14-962 telefonon. ____________ P árád főútvonalon családi ház eladó. 3 szoba, konyha, für­dőszoba. Szép kör­nyezetben. Érdek­lődni : R. Molnár Sándor, Párád, Kos­suth út 318, 3240. Egerben 400 000 FI készpénz + OTP-át- vállalással lakás- megoldást keresünk, lehetőleg garázzsal. Érd.: Füzesabony, Egyetértés 4. D'4. 3 szobás családi ház beköltözhetően el­adó. Központifűtés, gáz van. Érd.: es­ti órákban. Eger, Kertalja u. 66. Családi ház 405 n.-öl telekkel gyümölcs­fákkal és mellékhe­lyiségekkel eladó vagy egrire cserél­hető. Tiszanána, Ságvári út 34. sz. Eger, Szépasszony- völgy u. 21. sz. 4 szobás kertes családi ház eladó. Érdek­lődni : mindennap 19 órától 21 óráig. 3 szobás cserelehe- tőség is érdekel. Nagyrédén 400 n.-öl málnával, szőlővel telepített beltelek eladó. Érdeklődni: Gyöngyös. Strom­feld A. ut 1. Molnár. Kerecsenden régi parasztház áron alul sürgősen eladó. Ér- deklődgj: Járdán­házy Katalin, Sajó- káza, Április 4. út 4. Balatonalmádiban 200 n.-öl területen szuterénos, emeletes ház eladó. Érdek­lődni : hétvégén a helyszínen. Kakukk köz 16. vagy vesz­prémi telefonon 11 946._______________ B eköltözhető csalá­di ház telekkel el­adó. Szomolya, Kos- suth út 72. Bükkszéken, Egri út 8. alatt ház, ré­gi típusú 2 szobás eladó. Egri bérlakásomat andornaktályaira cserélném. „Csere 88” jeligére az egri hirdetőbe; _______ 2 szobás lakás el­adó kp+OTP. Eger, telefon: 17-814._____ E ladó füzesabonyi 3 szobás összkom­fortos lakás+ga- rázs kp. + OTP. Ér­deklődni : File, Egyet­értés út 3 D III 8. 17 óra után hétvé- gén egész nap. Karácsondon ház­hely eladó 526 n.-öl Vasút út 64. Érdek­lődni: Karácsond, Vasút út 10., vagy Kossuth u. 31. sz. alatt._____________ G yöngyöshalász, Fő út 20. sz. alatti két szobás komfortos családi ház beköl- tözhetően eladó.___ G yöngyöshalászon Zöldfa út 1. sz. alatt 300 n.-öl be­építhető telek faház­zal, gyümölcsössel eladó víz, villany van. Érdeklődni: Gyöngyöshalász. Dó­zsa Gy. út 15. sz. alatt hétköznap 16 órától szombat, va- sárnap egész nap. JÁRMŰ Eladó jő állapot­ban lévő ZY rend­számú Wartburg de Luxe tolótetős sze­mélygépkocsi 1989- ig érvényes műsza­ki vizsgával. Tele­fon: Füzesabony 98. Lakás: Füzesabony, Széchenyi u. 4. fsz. 3. ___ __ 1 600-as Lada eladó. Érdeklődni: Eger, Ságvári u. 10., tele­fon: 10-047. i500-as piros Lada 73 ezer kilométerrel eladó. Érdeklődni: Eger 16-346 telefo­non. Lada 1300 S három­éves, eladó. Érdek­lődni a 25-253-as eg- ri telefonszámon. Frissen vizsgázott 9 éves 1500-as Lada éladó. Érdeklődni egész nap Parád- fürdő turistaház. Te­le fon: Párád 50. HALÁLOZÁS Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó baritoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, NAGY ANDRÁS temetésén részt vettek és részvétükkel, virágaikkal a családot ért mély gyászban osztoztak. A gyászoló család Ezúton mondunk köszönetét a volt osztálytársaknak, akik a 30 éves osztály- találkozójuk alkalmából a megemlékezés virágait helyezték gyermekünk sírjára. Id. Nádasdy László és felesége Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a legdrágább édesanya és testvér, ÖZV. CSEH FERENCNE szül. Császár Anna életének 56. évében, június 6-án, hosszú, türelemmel viselt betegség után örökre itthagyott bennünket. Temetést június 10-én, 1 2 12 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik a 25 éves érettségi találkozójuk alkal­mával, a megemlékezés virágait helyezték BÁRSONY LASZLÓNÉ sírjára. Édesanyja, férje és gyermekei L MAI 1 MŰSOROK j ( m»zi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-888) du. fél 4, fél 6 és 8 órakor ÉN A VÍZILOVAKKAL VAGYOK Színes, szinkronizált olasz vígjáték. VIDEOMOZI: du. 4, 6 és 8 órakor A CSENDŐR ÉS A FÖLDÖN KÍVÜLIEK Színes francia vígjáték. EGRI BRÖDY: (Telefon: 11-773) MIRE MEGYEK AZ APÁMMAL? EGRI KERT: este 9 órakor A TENGER ZAMATA GYÖNGYÖSI PUSKIN: KÉTSÉGBE ESVE KERESEM SUSANT Színes amerikai vígjáték. VIDEOMOZI: A CIGÁNY GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: A LATOR KERTMOZI: este 9 órakor A NINDZSA SZÍNRE LÉP HATVANI VÖRÖS CSILLAG: BECÉZŐ SZAVAK HATVANI KOSSUTH: VESZÉLYES ŐRJÁRAT FÜZESABONY: FOGLALKOZÁSA: MESTERLÖVÉSZ C rádió ) KOSSUTH 8,20 TÁRSALGÓ. Másfél óra irodalomkedvelőknek. 9.44 Hajósok. Muzsika gye­rekeknek. 10.05 Kapcsoljuk a miskolci körzeti stúdiót. Örökbefogadás számítógép­pel. 10.25 Éneklő Ifjúság. 10.38 Verbunkosok, nóták. 11.31 Szeplőtelen Kelemen. Csák Gyula olvassa fel kis­regényét. 12.00 DÉLI KRÓ­NIKA. 12.30 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz perc­ben. 12.45 Klasszikusok dél­időben. Kb. 13.45 Brahms- kórusok. 14.10 Magyarán szólva. 14.25 Orvosi taná­csok. 14.30 iDzsesszmelódi- ák. 15.00 Élő világirodalom (Belgium 6.). 15.20 Johann Strauss műveiből. 16.05 A Nyitniikék postája. 17.00 Gömbvillámok vagy UFÓ-.k? 17.30 Beszélni nehéz. 17.45 A Szabó család. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 ESTI MAGAZIN. 19.15 Be­tűtenger — a zenéről és a zeneművek irodalmi alapjai­ról. 20.14 Örökzöld dalla­mok. 20.52 Lemezmúzeum. 21.30 Építészet .... és ha­gyomány. 22.20 Tíz perc kül­politika. 22.30 Régi fúvós- zene. 22.50 Vonzáskör. 23.00 Operaest. 0.10 Himnusz. 0.15 Éjfél után. PETŐFI 8.05 Slágermúzeum. 9í05 NAPKÖZBEN. Zenés dél­előtt. 12.00 Hírék németül, oroszul és angolul. 12.40 Púvószene a Szovjetunióból. 12.28 Népdalkörök énekel­nek. 13.05 Popzene sztereó­ban. 14.00 Iránytű. 15.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Nagy Sándor brácsázik. 15.20 Könyvről könyvért. 15.30 Csúcsforgalom. 17.30 Ka­masz-panasz. 18.30 Talpalá- való. Táncházról, muzsikáról fiataloknak. 19.05 Csak fia­taloknak! 20.00 Nyolc rádió nyolc dala. 20.30 Teljesítmé­nyek nyomában. Politikai vitaműsor. 21.05 Nemes Barry Lyndon úr emlékira­tai. Thackeray regénye. 21.23 Népdalkórusok, cimbalom­kettősök. 22.00 „Megőrizni gyermekvoltomat”. Emléke­zés. 23.20 A mai dzsessz. 24.00 Toronyzene. 0.15 Éjfél után. MISKOLC 6.20—6.30 és 7.20—7.30 Reg­geli körkép. Hírek, tudósí­tások, információk, szolgál­tatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. 17.30 Mű­sorismertetés. Hírek, idő­járás. 17.35 Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő: Beély Katalin és Zakar János (Közben: 18.00—18.15 Észak - magyarországi krónika. 18.25 —18.30 Lap- és műsorelőze- tes>. ( televízió ) 1. MŰSOR 9.00 Tévétorna nyugdíjasok­nak. 9.05 Görbe utak és más történetek. NSZK téváfilm (ism.). 10.05 DELTA. Tudo­mányos híradó (ism.). 10.30 Mozgató. Tévétorna nyugdí­jasoknak. 10.35 Képújság. 16.45 Hírek. 16.55 TIZEN TÚLIAK TÁRSASÁGA. 17.35 KALENDÁRIUM, 1987. Egészség és életmód. 18.40 Ministúdió '87. 18.45 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. Spanyol rajzfilmso­rozat. XXVI 10. rész. Aján­dék a párszinak. 19.10 Esti mese. 19.30 HÍRADÓ. 20.05 Sógun. Amerikai tévéfilm­sorozat XI 8. rész. 20.55 Népzene zenekarra. Magyar- palatkai táncmuzsika. 21.00 STŰDIÖ ’87. A televízió kulturális hetilapja. 22.00 New York-i járat. Norvég bűnügyi filmsorozat. IV/1. rész. A légörvény. 22.40 HÍR­ADÓ 3. 2. MŰSOR 18.00 Képújság. 18.05 DÉL­ALFÖLDI MAGAZIN. A sze­gedi körzeti stúdió műsora. 19.05 AUTÓ-MOTORSPORT. A Telesport technikái ma­gazinja. 19.25 Tévétorna. 19.30 Angol nyelvlecke. Follow Me! 45. Where can I see a football match? 46. When will it be ready? 20.00 Liszt: Esz-dúr zongora- verseny. 20.25 Férfi kosár­labda Európa-bajnokság. Kb. 21,10 HÍRADÓ 2. 22.00 Kép­újság. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 9.20 Tévésorozat (ism.). 10.40 A Híradó sajtókonferenciája (ism.). 11.25—11.55 Tévébörze. 16.35 Fia­talok sportja. 17.05 Művelődési műsor. 17.35: Kelet-szlovákiai magazin. 17.55: Dokumentum­film. 18.20 Esti mese. 18.30—19.10 Távlatok (magazin). 19.30 Hír­adó. 20.00 , Tolvajok (amerikai film). 21.45 Autósok, motorosok magazinja. 22.25 Komoly zene. 2. MŰSOR 16.20 Orosz nyelvtanfolyam. 16.40 Zachari Zograf (dokumentum­film). 17.10 Mesefilm. 18.00 A láthatatlan front. 18.25 Fiatalok­ról. 19.00 Tévétorna. 19.10 Esti mese. 19.30 Híradó. 20.00 Fiata­lok tévéklubja. 21.30 Híradó. 22.00 Világhíradó. 22.15 Férfi kosár­labda EB. felvételről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom