Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-18 / 142. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. június 18., csütörtök EGRI ZENEI ESTÉK Nyári muzsika a Dobó téren I AZ MMK ÉS A HEVESI SZEMLE GALÉRIÁJÁBAN flgdrdy Gabor ikonjai (Köhidi Imre reprodukciói) A Megyei Művelődési Köz­pont és az Egri Szimfonikus Zenekar a hirtelen ránk zú­dult kánikulában, szombat esti hangversenyt rendezett a Dobó téren. A kezdést ki­lenc órára tették, a hangu­lat, a látvány, az esemény által összehozott közönség egyértelműen bizonyította, hogy az elgondolás, a zene­karnak a Minorita templom elé telepítése, a templom egyik tornyának és a hom­lokzati résznek a megvilá­gítása lebilincselte a hallga­tóságot: a látvány és a zene együttese, a kölcsönös egy­másra hatása a hangzásnak és az épületből áradó har­móniának, egy hosszú órára kiemelte a mából a város összesereglett lakóit és azo­kat az idegeneket, akik kö­zül az egyik, a műsor el­hangzása után, utcai kezet nyújtással gratulált nekünk, milyen szép városunk van, és hogy mennyi minden van ebben a meghitt környezet­ben. A pár szóval felvázolt él­ményt azonban az Egri Szim­fonikus Zenekarnak köszön­hetjük. Az együttes dirigen­se. Farkas István már évti­zedekkel ezelőtt szorgalmaz­ta a barokk muzsika meg­szerettetését ebben az érté­keiben elsősorban barokk vá­rosban és nemcsak ajánlot­ta. de gyakorolta, megvaló­sította azt az elgondolást, hogy a nyári estéken — in­kább a lakótelepeken vagy a várban — a könnyedebb műfaj szerzőit közelebb vigye a közönséghez. Most ez a Dobó téri helyfoglalás teli­találatnak tűnik. Suppé Költő és paraszt­nyitányával vezette be a mű­sort. A szerző és a téma meglepetésként hatott azok­nak, akik az egri zenekar repertoárját és mozgási kö­rét ismerik. A dalmátba ol­tott osztrák Franz von Sup­pé ugyanis az opera felől kö­zelítve jutott el a bécsi ope­Franciaországban is meg­jelent Köpeczi Béla „Ma­gyarország és Franciaország a XVIII. század elején” cí­mű történelrfii tanulmánya. Az Akadémia Kiadó—gondo­zásában kiadott francia nyel­vű könyvet a Tudományos Kutatások Országos Köz­pontja terjeszti Franciaor­szágban. A kötet megjelené­se alkalmából a L’Humanité fényképes interjút közölt a szerzővel az összehasonlító történettudományról, a mar­xista kutatás módszereiről, egyéb műveiről. Szó esik az interjúban a mai Magyaror­szágról is azzal kapcsolat­ban, hogy a Calmann—Lévy kiadónál nemrég jelent meg Komái János magyar és Xavier Richet francia törté­nész-közgazdász közös mun­kája „A magyar út” címmel. Művelődési miniszterünk el­rettvjlág létrehozásáig, Do­nizettivel, meg a mindent összehozni akaró Pokorny- val a háta megett. A bécsi hangulat, az a bizonyos „Ge­mütlichkeit”, a jókedély Sup- pénél jól összefér azzal az operai szinttel, ahol zenéje megszólal, ahol figuráit éne­kelteti. Ebben a nyitányban annyi minden összegződik, plebejusi gondolatok, egy bi­rodalom, mármint az Oszt­rák—Magyar Monarchiának a gondoktól elszakadni kész lelkiállapota és a dalmát— olasz temperamentum min­denen mosolyogva elrévedni tudó képtelen életvitele is; a dolce far .niente zenésze ez a Suppé, aki ezen az estén a legnagyobb hatást tette ránk. Pedig volt mit hallanunk még az egyórás időtartam alatt. Arutjunjan Trombita­versenyében a fegyelmezett szólista, Várkoly Imre mű­ködött közre, ízelítőt adva az örmény zeneszerző dallam- és harmóniavilágából Brahms 6. magyar tánca ked­ves házi feladata a zenekar­nak, ez a szám a szabad térségben is megdobogtatja a szíveket. És ha már ope­rett van és nyár, mi sem jöhet jobban, mint a kerin­gés Strausstól a Tavaszi han­gok és befejezésül a Ra- detzky-induló. Egy színháznyi hallgatóság jött össze az eseményre. A lócák kényelme keveseknek jutott, a kemény betonszegé­lyeken foglaltak helyet a jól öltözött idősebb hölgyek és urak is. Akik ugyanezt az ülést máskor igencsak ké­nyelmetlennek, mi több, helytelennek ítélték volna — a maguk részéről. S hogy a zenei múltat látvány­nyal is idézzék: az MMK két fiatalt reneszánsz vagy inkább kora barokk ruhába öltöztetett, idézve a százado­kat. amik itt építészeti és zenei nyomokat is hagytak. (f. a.) mondja az interjúban, hogy a gazdasági reform jelentős eredményeket hozott a me­zőgazdaságban és a szolgál­tatásokban, az ipar korsze­rűsítése azonban még meg­oldandó feladat. „Mai ne­hézségeink részben ebből a késedelemből származnak, részben a világpiac helyzeté­ből, amely még valós mező- gazdasági eredményeinket sem értékeli." Köpeczi Béla utal a gazdaságpolitikában elkövetett hibákra, a túlzott központosításból származó merevségekre. A lap könyvismertetése el­mondja, hogy a magyar ku­tató Budapesten, Bécs ben, Londonban, Párizsban, Drez­dában, Moszkvában. Krak­kóban összegyűjtött olyan forrásmunkákat ismertet, amelyek eddig feldolgozatla­nok voltak. A közönség felsőfokú jelzőkkel ír a kiállítás emlékkönyvébe azokról az ikonokról, amelyeket Agárdy Gábor, a Kos- suth-díjas, kiváló mű­vész hozott Egerbe, az MMK és a Hevesi Szem­le Galériájába, a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságára. Debre­cen és Szeged után most a harmadik város hódol a színész-festőművész előtt. A kiállítás megnyitása után csak folytattuk azt a beszélgetést, amit két napig a tárlat anyagának elrende­zése közti szünetekben el­kezdtünk. Azért kell mé­lyebbre nyúlnunk a forma és a tartalom kifejtésénél e szokatlan képzőművészeti szemle kapcsán, mert mind­az érdekes, amit ezen az ikonsoron felfedezni vagy legalábbis megközelíteni il­lik: hogyan jut el egy mai művész, aki színházi ember ízig-vérig, aki mindennap „meghal hősként a deszká­kon”. mert a jellem, az át­élés eljuttatja a lelki halálig, vagy legalábbis a hőst emész­tő kór bemutatásáig; szóval egy közép-európai tájoltságu ember hogyan érkezik meg ahhoz a feladathoz, hogy a rezzenetlenséget. az állandó­ságot, az elpusztíthat atlant, az időfelettiséget rögzítse ké­pein? S ráadásul olyan for­mát választva, amely a szak­tudósok szerint Pheidiásztól gyökereztetve. fejlődve az orosz középkor hét évszáza­dán át máig is megmaradva, több. mint kétezer esztendőn át dacolva irányzatokkal, el­lenségekkel. pusztítókkal, magát mindig is megújítva kifejezett és kifejez valamit, amitől a mai ember is gon­dolkodóba esik? Agárdy Gábor, aki örmény őseinek belső ritmusára is emlékezhetik még, eljut egy kolostorba. Most ne keres­sük ki az országot, ott, dé­len. de van egy szirtfok. jó ezer méterre magasodik a hullámok fölé. Ott él egy közösség, a szerzetesek szi­gorú világa. Ott mindig fúj a szél. a fából való alkalma­tosságok mindig recsegnek, azt hiszi az ottlakó, hogy rögtön minden a mélybe for­dul. Ez a széljárás irtózatos félelemmel tölti el a látoga­tót. aki ott élhet órákig-na- pokig és bélemárthatja ma­gát abba az elmélkedési fo­lyamatba. aminek nincs vé­ge. Pár ember, a szerzetesi élet minden kötelmét vállal­va kilép a küzdő világból, hogy a naponta elmormolt imákban, önmagukról telje­sen megfeledkezve éljenek az időben úgy, hogy a perc. az óra. az évek ne számítsa­nak semmit. Látott remeté­ket, akik kis cellájukból csak az arcukkal és csakis az étel elfogadásakor villan­tak elő. megrémítve azt az európait, aki idáig elmerész­kedett. És ezeket az embere­ket vagy még élő emberként felfogható, töprengő szerze­teseket körülveszi a végte' lenség tudata. amelynek egyik nagyon fontos kifeje­zője az a világ, ami az iko­nokban kap itteni kifejezést. A pravoszláv egyházban, az ikonosztázia mintegy annak a hitből fakadó emberi el­képzelésnek a bemutatása, ahogyan az üdvözöltek sere­gétől körülvéve, a Biblia ál­tal előírt rendben a hatalom és dicsőség teljességében él a Pankrator. a Mindenható. Ennek a lélekben felépülő benső függésnek, viszonynak, tartalomnak a képe az ikon. amely elmélkedésre, elgon­dolkodásra késztet; így ki-ki képességei, indulatai szerint éli át az időfelettiséget, ami a tárgyi világon kívül való. Vagy inkább felette álló. Így mondaná Rubljov az orosz középkor legnagyobb festője, a csak a lelkiekkel törődő szerzetes is. Akit ma Lihacsov akadémikus Pus­kinnal egy szinten — úgy tart számon, hogy „az ő mű­vészetükben fogalmazódtak meg a leginkább az orosz nép ábrándjai a legjobb em­berről, az eszményi emberi szépségről.” És nem csak ezek az áb­rándok vitték Agárdyt abba a műhelybe, ahol RubLjov alkotott. Tudni akarta a mesterség titkát, ennek a titokzatos szépségnek és lel­kiségnek az alapjait. Talált ott nagy tölgyfaasztalt, a mérnöki pontossággal meg­szerkesztett ikonfestő sablo­nokkal együtt. És légkört, amiből ezek az ikonok kinő­hettek. Ennek a nagy-nagy lelki kalandnak már több. mint huszonöt éve rabja Agárdy Gábor. Azt csak gon­doljuk. hogy előbb a látvány hirtelen hatása, a rendkívüli pillanat, a felismerésnek az a semmi mással össze nem hasonlítható meglepetése nyűgözte le, amely ritkán esik meg. kivételes emberek­nél meg sorsdöntő változáso­kat is hozhat. És hogy ezt a pravoszláv templomokkal, az ikonokkal meg a szerzetesek­kel történt találkozását hu­szonöt éve ikonokban költi új életre, teszi festészetté, szépséggé. megtestesítve megannyi látomást. álmot, útkeresést és megnyugtató megnyugvást. azt inkább leplezi azokkal a külsősé­gekkel, amelyeket — mint színész is — szükségesnek tart. A tárlat megnyitására papi civilben jelent meg. nyakában azzal a nyaklánc­cal, amelyet Pymen atyától, a moszkvai pátriárkától ka­pott köszönetül, mert tavaly nyáron ikonfestő kurzust ve­zetet az ikonfestés Rómájá­ban S ha már művészetről, festészetről van szó. leg­alábbis áttételesen. essék említés arról is. hogy ezt a műfajt, ezt a technikát ho­gyan lehet ma gyakorolni, hogyan lehet ma itt. Magyar- országon ikont festeni, hogy az ne tűnjék különcködés­nek. egy nagyszerű színész magánszórakozásának? A harmincnyolc mű egyenként és összességében bizonyítja: a művész nem a felszint kutatta. Neki a lényeg kel­lett, az. amiből ez a forma táplálkozik. S miközben a ráismerésből, az első és leg­fontosabb megrendülésből szabadult vagy legalábbis engedett a megrendülés ha­tása. az elhivatottak szorgal­mával. vizsgálta az anyagot, hogyan is válik ikonná, képpé. ábrázolássá? Úgy. ahogyan azt ő elképzel te- megálmodta! A fa, a vászon, a fém. a sablon hogyan en­gedelmeskedik a szabálynak és a sablonnak? Kell-e, le- het-é sablont áttörni? Hány gesztust, hány színt, hány gondolatot. netán hittételt, esetleg rejtett üzenetet, s hogyan fejez ki? Miért a színek ilyetén harmóniája? S míg ezeken töprenke- dünk. eszünkbe jutnak az orosz történelem századai; az a szerep, amit az ikonok sors- és hitbéli ügyekben be­töltötték. S ha mégis való­ban a lényeget akarnánk megragadni Agárdy ikonjai­ban. forduljunk Kierkegaard remek hasonlatához: „Egy táncos számára az lehet a legnehezebb feladat, hogy egy meghatározott pózba ugorjon, olyanformán, hogy egyetlen másodpercet se vesztegessen a póz felvételé­vel ... A végtelenség lovag­jai táncosok, akik képesek lebegni. Fölemelkednek, majd ismét aláhullanak... De amikor aláhullanak, . . egy pillanatra meginognak, és ez az ingadozás mutatja, hogy mégiscsak idegenek ebben a világban.” (Rácz Péter for­dítása). Ha ..csak” színész lenne Agárdy Gábor, ikonjaival, nagyszerű vallomásaival nem ingerelné ilyen kitartóan azt a szférát, amely az elmúlás fölött lebeg Farkas András HANS-JOACHIM RIEGENRING A hétfői kenyér titka A hétfői kenyér a kör­nyékünkön lévő ABC-áruház egyik .specialitása. Hozzá kell tennünk: a hétfői ke­nyér természetesen csak hétfőn kapható. Mi különbözteti meg a többi kenyérfajtától? Néz­zünk néhány szakvéleményt: Schumann asszony, a szomszédunk mesélte: — A férjem megpróbálta egy éles késsel feldarabolni a hétfői kenyeret, nem sok sikerrel. A kenyér megma­radt, a kés három darabba tört. Hasonló a véleménye a házban lakó grafikusnőnek. Waltraud asszonynak is: — Elektromos szeletelő­vel próbáltuk szétvágni a kenyeret, de tíz perc után leégett a berendezés mo­torja. Az ötgyermekes Elvira asszony mesélte: — Képzeljék el, milyen csapás ért. Most mindent égyedül kell csinálnom ott­hon, mert a múlt héten szegény nagymama lábára esett a hétfői kenyér. Or­vosi vélemény szerint há­rom hét múlva ki is jöhet a kórházból. Pozitívan nyilatkozott vi­szont Kübbner, üvegvágó ■mester: — Valamelyik nap otthon felejtettem az üvegvágómat, ezért az ablaküveget a hét­fői kenyér héjával karcoí- tam meg. Nem fogják el­hinni, kiválóan működött. Azóta mindig van nálam egy kis darab hétfői kenyér­héj. Mindezek a példák a hétfői kenyér speciális jel­lemzőjét mutatják, még­pedig azt, hogy elképzelhe­tetlenül kemény. Azonban nem minden vásárló értékeli kellően a sütőipar e remekét. Ezen a hétfőn az ABC-ben az el­adó így szólt a vásárlóhoz: — Vegyen mai friss kenye­ret, hölgyem, ö azonban rögtön egy kérdéssel vála­szolt: — Nem kaphatnék esetleg szombati kenyeret? Ai valószínűleg puhább le- hét. Megpróbáltunk utánajár­ni, annak, hogyan készít­hetik a hétfői kenyeret. Ha egy kis kitekintést teszünk, akjkcr mgállapíthatjuk, hógy az élelmiszerek előál­lításában és feldolgozásában egyre újabb technológiákat alkalmaznak. Eme újszerű eljlárások sikerei gyakran megdöbbentenek minket, így például a retek, a kel­káposzta, a zöldség fonnya- dási idejét sikerült olyan alacsonyra csökkenteni, hogy ezek az áruk a boltokba már eleve fonnyadtan ér­keznek. Eddig legalább a vásárló otthonában rothad­tak meg. De térjünk vissza a hét­fői kenyérhez, a környék specialitásához. Miben is állhat ennek a rejtélye? Le­het, hogy különleges sütési eljárást alkalmaznak, amely­ben különböző speciális ada­lékok révén megakadályoz­zák, hogy friss, puha, ro­pogós és illatos legyen a ke­nyér? Vagy-.esetleg a rak­tározás során érik el a hétfői kenyér keménységét? Mi mindenesetre próbát hajtottunk végre: egy ki­lós kenyeret x normálhő­mérsékleten és nedvesség! viszonyok között tároltunk. A kenyér penészes lett, de nem érte el a hétfői kenyér keménységét. Ekkor a tűző júliusi napra tettük ki a pékárut. Tele lett lyukak­kal és hasadékokkal. A hétfői kenyér ezzel szem­ben mindenhol áthatolha­tatlan és kemény. Hosszas gondolkodás után végre megvilágosodott fe­jünkben a megoldás. Az egyik: építsünk otthon ke­mencét, s minden hétfői betevőnket süssük meg ma­gunk. A másik: ne együnk kenyeret a hét első napján, valamikor diétázzunk is. Fordította: Szabó Béla Köpeczi Béla könyve franciául

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom