Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-05 / 104. szám

DlBflufraq 1987. május 5., kedd TEGNAPRÓL A MŰVÉSZTŐL A KOLLÉGIUMNAK Szoborajándék Új színfolt Eger közművelődésében a Lenkey János Honvéd Kollégium diákgalériája, amelyet március végén indítottak útjára a Lenkey ifjúsági napok nyitányaként. Az elsőként kiállító Vasas Károly Munkácsy-díjas szob­rászművész az intézménynek ajándékozta A népek ba­rátsága című krómacél plasztikáját. A művet a tanács­teremben helyezik el. Kilencven éve született Kenneth Burke amerikai kritikus, filozó­fus és író. Egyetemi tanulmá­nyai végeztével különböző ma­gazinoknak lett a munkatársa. Az 1930-as évek első felében a Nation című lap zenekritikusa volt, a chicagói egyetemen pe­dig az irodalmi kritikáról adott slő. A többi között angolra for­dította Thomas Mann műveit. A marxizmus és az úgynevezett .,új kritika’' áramlata, annak szemantikus törekvései egyaránt hatottak rá. Érdeklődése a ze­ne- és irodalomkritika területé­ről egyre inkább a művészetel­mélet és a filozófia felé fordult. Korai tanulmánykötete (ez 1931- ben jelent meg Ellentétel cím­mel) többek között Flaubert-ről szóló esszékkel kezdődik, s for­maelméleti, valamint terminoló­giai tanulmányokkal folytatódik. Néhány évvel későbbi tanul­mánykötetében (Állandóság és változás) a közlés és az inter­pretáció problémáit, a szójelen­tés közösségi oldalát kiemelve, haladó világnézetű szemlélettel tárgyalja. Legjelentősebb mü­ve (Motívumok rendszere, 1945) az emberi cselekvés alapmotívu­mait a tettben, a színtérben, a cselekvésben, a módszerben és a célban találja meg, s a filo­zófiai iskolák jellegét e motí­vumok logikai hangsúlyviszo­nyainak mozgásában keresi. — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Ma fogadónapot tart Zsidei Istvánná, országgyű­lési képviselő, aki 9-től 11 óráig Egerbocson, 11-től 13 óráig Bátorban, 13—15 órá­ig Hevesaranyosan, a helyi tanácsok épületében várja ügyes-bajos dolgaikkal vá­lasztóit. — A BÉKÉRŐL. A béke az emberiség vágya címmel szerdán délután 4 órakor dr. Pethes Imre, az Eszperantis- ta Békebizottság elnöke tart előadást Egerben. Az ese­mény helye a Megyei Műve­lődési Központ 104-es terme. — HATVANI DIÁKSIKER Veszprémben rendezték meg a vasútjorgalmi szakközépis­kolák országos tanulmányi versenyét, amelyen Klenk József, a Hatvani Széchenyi Vasútjorgalmi és Közgazda- sági Szakközépiskola diák­ja második helyezést ért el. Ez lehetővé teszi, hogy a következő esztendőben fel­vételi nélkül folytassa tanul­mányait a győri vasútforgal- mi főiskolán. Kátai Csaba, aki ugyancsak hatvani — a versenyen kilencedik lett. — FOTÓKIÁLLÍTÁS. La­punk fotóriporterének, Kő- hidi Imrének a Gárdonyi Gé­za országos diáknapokon ké. szített felvételeiből nyílt teg­nap délután 3 órakor fotó. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 18.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon': 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti' rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­A Nap kél: 5.22 órakor, nyugszik: 20.00 órakor. A Hold kél: 10.42 órakor, nyugszik: 2.15 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GYÖRGYI nevű kedves olvasóinkat! A mai Györgyi a György női formája és a Georgia görög névből származik. Jelentése: ..földművelő”. ^Időjárás Várható időjárás ma estig: Hosszabb időszakokra is kisüt a nap. A változó irányú szél időnként megélénkül. A leg­magasabb nappalt hőmérséklet nyugaton 15 fok, keleten 20 fok körül várható. kiállítás Egerben, az Ifjúsági Házban, a megyei KISZ-bi- zottság rendezésében. — AZ IJÚSÁG A REFORM- FOLYAMATBAN. Ezzel a címmel tart előadást csü­törtökön 17 órától Boross László politológus, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének munkatársa. A programot Gyöngyösön, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Főiskolai Karának tanácstermében rendezik, ahol többek között szó lesz a társadalmi beilleszkedés kérdéseiről, s arról, hogy az innovációs folyamatokat mi­lyen gátak nehezítik. — az oktatási tör­vényről. A hazafias nép­frontbizottságok községi nő­bizottságainak elnökeit és titkárait hívták meg azokra a területi tanácskozásokra, amelyeken tájékoztató hang­zik el az oktatási törvény­ről. A szerdai, füzesabonyi eseményen Farkas László, tanulmányi felügyelő, a pén. teki gyöngyösi programon Záprel Tamás a városi ta­nács művelődési osztályve­zetője összegzi a törvény ha­tályba lépése óta eltelt ta­pasztalatokat. Hasonló ese­ményt rendeznek május 13- án, Hatvanban, ahol az elő­adó Micsinai Béla a váro­si tanács művelődési osztály- vezetője lesz. let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szgmere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Fotópályázat Idén októberben ünnepel­jük Eger vár visszavételé­nek 300. évfordulóját. Eger történelmének e kiemelke­dő állomása alkalmat kínál arra, hogy a fotó eszközei­vel is méltó emléket állít­sunk e jeles eseménynek. Ezért olyan fotókat várnak, amelyek bemutatják a tö­rök kor még fellelhető épí-. tészeti alkotásait és egyéb emlékeit. A pályázat kötet­len, ezért minden új ötletet örömmel fogadnak, amely Egerrel és a várral össze­függésbe hozható. A pályzatra fekete-fehér és színes képeket várnak, amelyek hosszabbik oldala 24 és 40 centiméter közötti lehet. A beküldendő fotók száma korlátlan. A fényké­peket 1987. szeptember 10- ig kell eljuttatni a Hazafias Népfront Eger Városi Bi­zottságára (Eger. dr. Sándor Imre u. 6.). A képek hát­oldalán fel kell tüntetni a kép címét, a szerző nevét és lakcímét. A beküldött pályázatokat szakmai, társadalmi zsűri bírálja el. Az I. díjért 3000. a 11-ért 2500, a lll-ért 2000, a IV-ért 1200, az V-ért 800, a Vl-ért 500 forint jár. A díjat nyert képek a rendezők tulajdonába kerül­nek. A díjazásra nem ke­rülő, de értékesnek ítélt felvételeket a rendezők — a Hazafias Népfront Városi Bizottsága, a KISZ városi bizottsága, Eger Város Ta­nácsa, az Egri Városszépítő Egyesület és a Vármúzeum — megvásárolhatják. Az Egri Centrum Áruhá­zát 13 évvel ezelőtt adták át rendeltetésének. Építése már akkor ás sok vitát vál­tott ki a helybeliek között. Voltak, akik elégedetten nyi­latkoztak az új létesítmény­ről. de olyan hangokat is lehetett hallani, ami sze­rint egyáltalán nem illik környezetébe. Ez elmúlt, a Centrum a Dobó téren olyan, amilyen. Egy biztos: Kovács Lászlóné áruházigazgató sze­rint is megérett a felújítás­ra. Ezzel egy időben ugyan­akkor beruházást is végre­hajtanak itt. Hogy milyen lesz az „új” Egri Centrum Áruház, erről kérdeztük az igazgatónőt. Május 1-jén a reggeli órák­ban Verpeléten égett egy MTZ-tráktor vezetőfülkéje. Az egységek kiérkezéséig az éber portás megfékezte a lángokat, a kár 9 ezer fo­rint. Ezen a napon kora dél­után egy telefonáló azt je­lentette, hogy ég Fallóskút határában az erdő. Itt há­rom hektár 15 éves fenyves- és közel 15 hektár 20 éves tölgyeserdő aljnövényzete égett. Sajnálatos módon sze­mélyi sérülés is történt. A helyszínre riasztott önkénte­sek közül egy személy sú­lyosan, három pedig köny- nyebben sérült meg. A tü­zet este 7 órára sikerült csak megfékezni, a becsült anyagi kár 150 ezer forint. — LOVAGI JÁTÉKOK. Az NSZK-beli Ginsburg város fiataljai középkori lovagi já­tékokat mutatnak be csütör­tökön délután 3 órakor az egri vár udvarán. A prog­ramhoz a zenét a Gajdos — Ami azt a bizonyos be­ruházást illeti — mondotta —. az a tetőtér beépítése lesz. így 700 négyzetméter­rel bővül az áruház alap- területe. Ebből 440 négyzet- méter az eladótér. A kivite­lezési munkálatokat a Tanép végzi, előreláthatólag 25 mil­lió forintért, s minden re­mény megvan arra is, hogy az eredeti átadási határidő­re befejezik a munkát, az­az szeptember 30-ától már a harmadik szinten is vá­sárolhatunk. — Mi kerül oda? — Lehetőség nyílik arra, .hogy a delikátrészt bővít­sük. de ott kap helyet a Szintén elsején még két esetben kellett kivonulnia a tűzoltóságnak: délután Nagy­pályára, majd este Andor- naktályára — avartűzhöz. Május 2-án kora délután a gyöngyösi egységeknek kellett beavatkozni Mátra- almás közelében, ahol ki­sebb avartűz keletkezett. Sajnos, Nagytályára — május 2-án délután — már nem kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. A Rákóczi u. 8. számú házban csak a szakértőknek volt dolguk, akik megállapították, hogy Szuromi András nyugdíjas ágyban dohányzott, elaludt és meghalt. Május 3-án ismét - erdő­tűz volt: délben Mátraháza együttes szolgáltatja. Ezt kö­vetően az Ifjúsági Házban diavetítéssel egybekötött elő­adást tartanak a vendégek, amelyben képet kaphatnak az érdeklődők e nyugati or­szágban élő fiatalok életéről. ruházati és a vegyesiparcikk is. Üzletpolitikánkhoz tar­tozik, és így nyílik rá iga­zán lehetőség, hogy készle­tünket a kereslethez igazít­suk. — A munkálatok során megújulnak-e a már jól is­mert osztályok is? — Ez egyben felújítást is jelent, s minden szintre a legkorszerűbb áruházi be­rendezések kerülnek. — Sokan aggódnak az áruház előtt lévő parkoló­ért . . . — A beruházás, a felújí­tás befejezését követően az autósok visszakapják a par­kolót, ezt kívánja a mi ér­dekünk is. (kis szabó) határában égett 5 hektár töl­gyes aljnövényzete, a kár közel 15 ezer forint. E napon délután az egri borkombinátból érkezett se­gélykérés, ahol is az irattár­ban csaptak föl a lángok. Jelentős kár azonban nem keletkezett. Szintén 3-án késő délután Mikófalva és Bekölce között mintegy 10 hektáron égett az avar. A balatoni önkén­tesek még az állami tűzol­tók kiérkezéséig megfékezték a tüzet. A tűzoltóság ismételten kéri a lakosságot az előírá­sok fokozott betartására és a tűzesetek megelőzésére. Megnyitó: május 7-én, délután 4 órakor flgárdy Gábor kiállítása Egerben A Megyei Művelődési Köz­pont és a Hevesi Szemle Ga­lériájában — a megyei párt- bizottság oktatási igazgató­ságán — május 7-én, csü­törtökön délután 4 órakor nyílik Agárdy Gábor Kos- suth-díjas, kiváló művész kiállítása. A Dúdoló együttes műso­ra után Gáli László, az eg­ri Gárdonyi Géza Színház igazgatója mond köszöntőt, majd tárlatot vezet á festő­színművész, akivel ezt köve­tően Pécsi István _ felelős szerkesztő készít nyilvános riportot. A KNEB Heves megyében is Az import vizsgálata „Egyes importgépek és berendezések beszerzésének, kihasználtságának és a be­hozatalhoz kapcsolódó kül­földi kiküldetések ellenőrzé­se”. Ez a címe annak a vizs­gálatnak. amelynek kereté­ben az 1980—1986. közötti időszakot veszik nagyító alá a Központi Népi Ellenőrzé­si Bizottság kereskedelmi és ipari főosztályai. A félide­jénél tartó program kiter­jed a 1984—85—86-ban üzem­be helyezett, illetve 1986- ban megvalósult beruházá­sokhoz kapcsolódó nem ru­belelszámolású importgép­berendezés egyes tételeire és azok beszerzését lebo­nyolító külkereskedelmi, ügynöki és képviseleti vál­lalatokra. Heves megyében ez kilenc gazdálkodó egységet érint. Tájékozódnak a vállalatok ágazati irányítását. illetve a felügyeletet ellátó tárcák­nál is, valamint az engedé­lyeztetésben részt vevő mi­nisztériumnál, a főhatósá­goknál és országos hatáskö­rű szervezeteknél. A cél, hogy megállapítsák, a be­szerzést, a szerződések meg­kötését, az abban résztve­vők kellő gondossággal vé­gezték-e, beleértve a kap­csolódó ideiglenes külföldi kiküldetéseket is. Megvizs­gálják, hogy az import ré­vén létrehozott kapacitások műszaki-gazdasági eredmé­nyei mennyiben vannak összhangban az eredeti cél­kitűzésekkel. A 07 JELENTI Szívbeteg a volán mögött Sajnos, ez a háromnapos ün­nep sem múlt el baleset nélkül. Elsején Egerben, a Kertész úton lelte halálát Orosz Dezső nyug­díjas, aki egy útszéli fának üt­között. A vizsgálat eddigi meg­állapítása szerint a gépkocsi vezetője szívbeteg volt, és ha­lálát feltehetően az az infark­tus okozta, ami a volán mö­gött érte. Mikula Zsolt segédmotor-ke­rékpárjával letévedt Márkáz és Domoszló között az árokba, majd egy vizáteresztőnek ütkö­zött. A szerencsétlenül járt fér­fit súlyos, életveszélyes sérülé­sekkel szállították kórházba. 3-án, Gyöngyös és Hort kö­zött Báder József, kápolnai la­kos, szabálytalanul váltott au­tójával sávot, és összeütközött Papp Sándor, budapesti illető­ségű férfi személygépkocsijával. A nem kívánt találkozás követ­keztében Báder József és P A. 12 éves budapesti lakos köny- nyebb sérüléseket szenvedtek. Akceleráció Napfényes délután. Négy óra. A buszmegállónál ha­zatérni vágyó tömeg. A megállónál lévő pádon tizetu hatéves-forma hajadon áll. A pádon áll. Filmvászonra illő bájakkal. Domborzatát merészen hangsúlyozza szerelése. Előtte a fiú. Magasabb, ám ő a földön áll Így hát fejét a két igéző halmocska (mit halmocska! — süvegcukor!) közé fúrja, s önfeledten öleli a lányt. Tavasz van, süt a nap, pezsdül a tinilány vére: sze­mén bávatag fátyol. („A tehénszemű Héra” — mond­hatnánk az agg dalnok, Homérosz szavaival.) És közben üdvözült, jöldöntúti mosollyal kétforintos kakasos nyalókát szopogat... (zahemszky) $I Id if! 1 I d m tfe iftlÉiIt Milyen lesz a felújított Centrum Aruház? TÜZESETEK AZ ÜNNEPEK ALATT Ágyban dohányzott — meghalt NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR.—- Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetósi és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom