Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-26 / 122. szám
2 NÉPÚJSÁG, 1987. május 26., kedd Kádár János köszöntése Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának tiszteletére, 15. születésnapja alkalmából május 25-én, az Országházban fogadást adott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A párt főtitkárát Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte (MTI-fotó, Wéber Lajos felv. Népújság-telefotó — KS) Az SZKP KB üdvözlete Kádár Jánoshoz Az SZKP Központi Bizottsága üdvözletét intézett kádár Jánoshoz, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárához. Az üdvözlet szövegé a következő: Drága Kádár János Elvtárs! Jeles jubileuma napján a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, valamennyi szovjet kommunista szívélyes üdvözletét és legjobb kívánságait küldi önnek. Az ön életútja, a forradalmár és kommunista életútja — méltó példája a marxizmus—leninizmus eszméi iránti hűségnek, a munkásosztály ügye szolgálatának, a népe sorsa iránt érzett magas fokú felelősségnek. A szocializmus létrejötte és megszilárdulása Magyarországon, az országnak a gazdasági és kulturális fejlődésben, a szocialista demokrácia tökéletesítésében elért eredményei, a nemzetközi közösségben élvezett tekintélye megbonthatatlan kapcsolatban áll az ön alkotó gondolkodásával és önfeláldozó, sokoldalú tevékenységével. Hosszú évek óta a Magyar Szocialista Munkáspárt élén felbecsülhetetlen mértékben hozzájárult a szocialista közösség, annak intézményei és mai együttműködési formái fejlesztéséhez. Méltán örvend nagy tekintélynek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban, a forradalmi erők akcióegységéért és összeforrottságáért folytatott fáradhatatlan harcával kivívta a világ kommunistáinak mély tiszteletét. A kommunisták, az egész szovjet nép országunk hű barátját, a következetes internacionalistát, a pártjaink és népeink közötti mindenoldalú együttműködés fejlesztésének aktív harcosát tiszteli az ön személyében, ön többször járt a Szovjetunióban. Találkozásai mindig a szovjet és magyar kommunisták közötti barátság, őszinteség, bizalom és elvtársi viszony megszilárdítását szolgálják. A szovjet emberek érzéseit kifejezve kívánunk önnek, drága Kádár Elvtárs, jó egészséget, frisseséget, újabb sikereket a béke és a szocializmus javára, a testvéri magyar nép érdekében kifejtett tevékenységében. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) Történelmi utunk fontos tapasztalata, hogy a társadalmi haladás új kihívásai elől nem szabad kitérni. Vállalni kell a munkát és a küzdelmet, hogy amit elértünk. megőrizhessük, s amit célul tűztünk ki, elérhessük. Megtanultuk, hogy ennek érdekében őszinte szóra, nyílt beszédre van szükség, s az igazságot ki kell mondani akkor is, ha az nem népszerű. Építhetünk népünk bizalmára, tettrekész- ségére. újító, kezdeményező erejére és helytállására. De megtanultuk azt is, hogy munkánkat úgy kell végeznünk, hogy a múltban már sok szenvedést átélt népünknek felesleges áldozatokat ne kelljen vállalnia. Tisztelt Kádár Elvtárs! Mindebben felbecsülhetetlen segítséget jelent a párt számára az ön közreműködése és személyes példája. Pártunk és népünk történetével elválaszthatatlanul összefonódik az ön tevékenysége, kommunista elvhűsége és állhatatossága, politikái tapasztalata és valóságérzéke, mély embersége, igaz haza- fisága, s elkötelezettsége a haladás nemzetközi ügye iránt. Születésnapján pártunk tagsága és népünk nevében szívből kívánjuk, hogy jó erőben és egészségben munkálkodjék közöttünk a párt élén céljainkért, szocialista hazánkért, s az emberiség közös ügyéért, a békéért. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága" Ezután Kádár János válaszolt az üdvözlő szavakra. Kedves .Elvtársak, Elv- társnők! Tisztelt Barátaim! Helyénvalónak és illendőnek tartom, hogy magam is szóljak néhány szót, bár ez — a személyes vonatkozások miatt — számomra nem könnyű feladat. Losonczi elvtárs kimondta a bűvös számot: 75 éves lettem. Hosszú, s nehéz volt a megtett út min<j személyi körülményeimet, mind társadalmi tevékenységemet tekintve. Tizenkilenc éves korom óta veszek részt szervezetten, aktívan a munkásmozgalomban. Visszatekintve elmondhatom, hogy utam nem volt kanyargós, nem tért ki jobbra vagy balra. Egyenes út volt. Hasonlattal élve: talán olyan, mint a hullámvasút, hepehupás, hol magasan emelkedik, hol mélyen süly- lyed. így jártam én is az utamat, s talán elfogadható eredménnyel. Mi segített ebben? Mindenekelőtt az, hogy még fiatal emberként híve lettem a tudományos szocializmusnak, a marxizmusnak, a szocialista eszméknek. Ezzel kapott életem vezércsillagot, amely segített eligazodni dolgaimban, tennivalóimban. Nagy erőforrásom volt az is, hogy amikor fiatal munkásember létemre a kommunista mozgalomba kerültem, tagja lettem egy nagy közösségnek: a párt, a szocializmus hívei nagy közösségének. Ettől .kezdve az élet viharaiban nem voltam többé szélfútta, hulló falevél, vagy amolyan magányos farkas. Ez a nagy közösség nekem mindig segített, s mind a mai napig erőt ad. Még akkor is erőt adott, amikor fizikai értelemben el voltam szakítva attól a közösségtől, mert lélekben akkor .is oda tartoztam. Még egy dolgot szeretnék említeni az embert segítő tényezők közül: nem magam miatt, hanem azért, mert a mai viszonyok között talán nem mindenki — s főként nem minden fiatal — érti, érzi a család jelentőségét. Pedig minden embernek szüksége van személyes háttérre, s ha van, az nagy erőforrás. Egy szülő, testvér, feleség, valódi társ, egyszóval olyan család, amelyben köznapokon még viták is lehetnek, ám a nagy dolgokban, jó és rossz időben, tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett — ez .nélkülözhetetlen támasz. Sajnálom, hogy ma ez az érték háttérbe szorult, lazulnak a családi kapcsolatok. Remélem, hogy a család, a családi közösség visszanyeri helyét igazi értékeink sorában. Különböző alkalmakkor szóba kerülnek a személyi tulajdonságok is. Én úgy vélem, hogy zsenik, korszakos jelentőségű emberek századok mércéjével mérve is ritkán születnek. Többen vannak, akik bizonyos tulajdonságokat, képességeket tekintve kiemelkedőek, de azok sem túl sokan. Viszont több az átlagos képességű ember. S ezzel korántsem akarok bárkit is lebecsülni, de ez tény. Mi segíthet egy átlagos képességű embert? Az, amit hétköznap így szoktunk mondani : szükség van rá. Ez óriási hajtóerő. Eszembe jut egy pálfai kisbirtokos, aki annak idején keményen ragaszkodott földjéhez és nem nagyon akart belépni a szövetkezetbe. Ez nála majdnem emberi tragédiához vezetett. Másfél év múlva megint ott jártam, és legnagyobb meglepetésemre hallottam, hogy az illető a szövetkezet megbecsült tagja, sőt brigádvezető. Találkoztam vele és megkérdeztem: mi indította magát arra, hogy 63 éves korára vállalja a brigádvezetést, Gondolkodott, majd így válaszolt: azt mondták, hogy szükség van rám. Csak ennyi! S ez képessé tesz egy embert, hogy erejét megfeszítve mée többet hozzon ki önmagából. Sokat segít a kötelességtudat is. Már munkásemberként megtanultam, a munkásmozgalomban még inkább: ha egy feladattal megbíztak, s azt elvállaltad, akkor minden erőddel azon legyél, hogy teljesítsd a megbízatást. Én eszerint éltem és élek. Manapság sok emberben felvetődik, hogy van-e értelme a harcnak, a munkának? Az én életutam és élettapasztalatom alapján állítom és bizonyítani is tudom, hogy igen, van értelme. Losonczi elvtárs említette, hogy én a régi időkben illegalitásban is dolgoztam. S amikor 1929-ben, 1930-ban már reálisan meg tudtam ítélni az ország helyzetét', akkor ilattalm, hogy az embereket ,a horthysta ellenforradalmi rendszer, a kapitalizmus minden átka sújtja: a kizsákmányolás, a munkanélkülisé“, az éhbér, a falusi szegénység, a létbizonytalanság, és sok minden más, amely megkeserítette a munkásak, a parasztok, az alkalmazottak, az értelmiségiek életét. Ha ezt a képet felidézem magamban, és a mára gondotok, akkor azt kell mondanom: van értelme a harcnak és a munkának, mert az óriási eredményeket hozott. A magyar nép a .niásodik világháborút követő időszakban történelmi sikereket ért el. Megvetette egy új élet alapjait. Vége szakadt a kapitalista kizsákmányolásnak, a földesúri önkénynek. Kiegyenesedhetett a dolgozó ember, a munkás, a paraszt, az értelmiségi öntudatra ébredt, s az egyes embernek, meg társadalmi osztályának egyaránt méltósága lett. Népünk a szó igazi értelmében felszabadult, nemcsak a hitleri fasiszta megszállás, hanem a kapitalista rendszer alól is. Ez harcunk legnagyobb történelmi vívmánya. Ezt a képet az idősebbek maguk előtt látják, a fiatalabbak azonban nem. De nekik is tudniuk kell: Magyarországot egykoron Európa legelmaradottabb jor- szágai között tartották számon. Elmaradottsága olyan nagy volt, hogy a felszabadulást követő munka és harc jelentős része ennek leküzdését célozta. Óriási eredmény, hogy ez sikerült. S közben az életkörülmények is megváltoztak. 1956-ban ismét mélypontra kerültünk. De abból is kikapaszkcd- tunk. Anélkül, hogy a számok bűvöletébe esnénk, arra azért hivatkozhatunk, hogy 1960-hoz viszonyítva Magyarországon az ipar termelése háromszorosára, a mezőgazdaságé kétszeresére növekedett, s az életkörülmények is ennek megfelelően változtak. Gyarapodtak az emberek, bővült a személyi tulajdon, arányosan egybevetve imég nagyobb mértékben, mint a nyugat-európai fejlett tőkés országokban. Megfelelő színvonalú- lett az ellátás, s 'bár egy időben még féltünk is — úgymond — a fridzsider- szocializmus „veszélyétől” ma tény, hogy a családok csaknem 90 százalékának van hűtőszekrénye, mosógépe, nem is beszélve a televízió- készülékről ég sok minden másról. Minden harmadik család személygépkocsival is rendelkezik. Mindez a történelmi eredmények közé tartozik, amelyekért érdemes volt harcolni és dolgozni. Kedves Elvtársak! Mai helyzetünket az jellemzi, hogy jelentősek a vívmányaink, de érződnek a fejlődés gondjai is. Szemünkre vetik, hogy sokat foglalkozunk a gazdasággal. De mi műveltebb, egészségesebb, színvonalasan ellátott, szociális biztonságban élő lakosságot akarunk, s ennek alapja az eredményes gazdasági munka. Most az a feladtunk, hogy megtaláljuk a további kibontakozás útját. Ha kellő felelőséggel fogunk hozzá, s hatékonyan dolgozunk, akkor végre is hajtjuk ezt a feladatot. Pártunk, munkás- osztályunk, parasztságunk, értelmiségünk, népünk sokkal nagyobb nehézségeken is úrrá lett, s ha ésszel dolgozunk, tisztességgel végezzük munkánkat, akkor meg is találjuk a kibontakozás lehetőségét és tovább haladhatunk a szocializmus felépítésének útján. Most már nem érhetjük be csupán a talpon maradás programjával. Többről van szó! Meg kell szilárdítanunk az alapokat, hogy a gyorsabb fejlődés útjára léphessünk. Ehhez a szükséges feltételek adottak: szilárd a rendszerünk, erősek a gazdasági alapok és nagyok a szellemi erőforrások. S mindez együttjár az akarattal, azzal, hogy az emberek így nyilatkoznak: rendezzük ügyeinket, teremtsünk rendet, haladjunk előre. Mi erre akarunk és fogunk építeni. Mi a pártban és az országban is tovább akarunk haladni az eddigi irányba; még demokratikusábbá akarjuk tenni a pártéletet és az ország közéletét is, hogy az emberek minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a kérdések eldöntésébe. Javítanunk kell a pártmunkát, a munkastílust is. Most nekem úgy tűnik, hogy a pártéletben kicsit sok a szöveg, sok a formalitás. Egy-egy kérdésen el tudunk merengeni esztendőkig. Ezen változtatni kell; ésszerűen, bürokráciamentesen kell dolgozni. A reformok útján akarunk haladni. A pártnak, az ország vezetésének szembe kell néznie a reális valósággal, a szocialista építés napi kérdéseivel, s az új kérdésekre meg kell tanulni új módon válaszolni. Ez a reformok sorozatából áll. A forradalmon belül a szó tudományos értelmében még egy forradalmat csinálni nem lehet, csak ellenforradalmat. De a forradalom nyitotta úton az előrehaladáshoz reformokra van szükség. Üj és új megoldásokat kell kutatni és a párt szüntelenül ezt tette és teszi a jövőben is. Ehhez kérünk támogatást a dolgozó tömegektől, az ország lakosságától. A feladat ismert: előbb kell megtermelni azt, amit azután elosztunk. A szocialista elvek érvényesítését kapcsoljuk össze az érdekeltséggel. A fejlődésnek olyan szakaszában vagyunk, amikor önmagában sem az öntudat, sem az érdekeltség nem elegendő. Mindezekre gondolva szólok arról — s nem akarok általános érdemekből magamnak tőkét kovácsolni, de talán nem értenek félre —, hogy amit a munkáspárt a felszabadulás idején ígért, azt minden hibánk ellenére alapjában teljesítette. S amit 1956 végén a megújított vezetés ígért, azt is betartotta. Így kellett lennie, s így kell lennie a jövőben is. A párt erejét az egységből meríti, ami kiállásban, cselekvésben nyilvánul meg, s e cselekvés feltételeit kell megteremteni. Nem változott szövetségi politikánk sem. ugyanazt tesszük, amit eddig, de még jobban. Ne feledjük, hogy ez a szövetség hogyan és mire született. Pártonkívüli barátainkkal, a munkásokkal. a parasztokkal, az értelmiségiekkel a népi hatalom, a szocialista társadalmi rend alapjainak megvédésére és továbbfejlesztésére. a nemzet becsületének visszaszerzésére és gyarapítására, a nép és a nemzet boldogulására szövetkeztünk. S ezen az alapon fogjuk tovább erősíteni szövetségi politikánkat. Emellett kell kiállniuk a kommunistáknak, s arra kérjük szövetségeseinket, barátainkat: csatlakozzanak ehhez a valóban népi programhoz, hiszen jól tudjuk, hogy a szocializmus híve nemcsak az, akinek párttagsági könyv van a zsebében. Javíthatatlan optimista vagyok — mondják rólam. Igen. ilyen vagyok, ilyen a világnézetem, ezt diktálják élettapasztalataim. Mindig, minden helyzetben bizakodtam, hogy lesz ez még másképp, jobban is. S ezen nem változtatok a jövőben sem. Köszönöm a figyelmüket, köszönöm, hogy jelenlétükkel megtiszteltek. Mihail Gorbacsov Romániában (Folytatás az 1. oldalról) Medvegyev, az SZKP KB titkára. A bukaresti repülőtéren a szovjet vezető ünnepélyes fogadtatására megjelent Ni- colae Ceausescu felesége Elena Ceausescu, valamint számos más magas rangú román párt- és állami vezető. A szovjet vendégek szálláshelyére érve Mihail Gorbacsov és Nicolae Ceausescu — feleségeik társaságában — rövid baráti megbeszélést tartott. A kora délutáni órákban az SZKP KB főtitkára kíséretének tagjaival együtt koszorút helyezett el a szovjet, valamint a román hősök emlékművén és Lenin szobránál. Ezután a Román Államtanács székházában megkezdődtek 'Mihail Gorbacsov és Nicolae Ceausescu hivatalos tárgyalásai. Az első megbeszélés végeztével Nicolae Ceausescu díszvacsorát adott a szovjet vezető tiszteletére. Ezen mindketten pohárköszöntót mondtak. Raisza Gorbacsova a nap második felében külön programot bonyolított le. Látogatást tett egy kötöttárugyárban, felkereste a román főváros egyik óvodáját, továbbá megbeszélést tartott a román országos nőtanács vezetőivel. Magyar—svájci külügyminiszteri tárgyalások Dr. Várkonyi Péter külügyminiszter, akj hivatalos látogatást tett Svájcban, hétfőn megbeszélést folytatott vendéglátójával, Pierre Au- ibert-rel, a svájci államszövetség elnökével, külügyminiszterrel. A szívélyes légkörű találkozón áttekintették a két ország kapcsolatait, s megelégedéssel állapították meg. bogy azok az élet minden területén kielégítően fejlődnek. Várkonyi Péter és svájci kollégája egyetértett abban, hogy a kapcsolatok további fejlesztésére mindkét fél részéről megvan a szándék. A gazdasági kapcsolatokban célszerű növelni a külkereskedelmi forgalmat stabilabbá tevő. korszerű együttműködési formák részarányát. A nemzetközi helyzetet áttekintve a külügyminiszterek megállapították, hogy országaink álláspontja a biztonságpolitika legfontosabb kérdéseiben megegyezik, vagy igen közel áll egymáshoz. A tárgyaló felek hitet tettek az európai béke és biztonsági folyamat fenntartása és elmélyítése, a fiécsben folyó utóértekezlet sikeres befejezése mellett. Várkonyi Péter tárgyalásait követően Bernben találkozott a svájci és a nemzetközi sajtó képviselőivel. A külügyminiszter hétfőn a késő esti órákban hazaérkezett Budapestre. Vizsgálat Bagdadban Az amerikai hadügy- és külügyminisztérium közös vizsgálóbizottsága hétfő délután Bagdadba érkezett. A távközlési, légügyi és fegyverszakértőkből álló nyolctagú csoport feladata, hogy fényt derítsen a Stark Fregatt ellen a Perzsa-öbölben május 17-én végrehajtott iraki légitámadás körülményeire. Az akció következtében 37 amerikai tengerész meghalt.