Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-25 / 121. szám
/ NÉPÚJSÁG, 1987. május 25., hétfő 3. Vitatkozik a párttitkár Mondják, hogy kettőn áll a vásár. Meg azt is. hogy néha minél rosszabb, annál jobb. Mondhatnánk szebben is, de minek kerülgessük a forró kását: a gazdasági vezető és a párttitkár kapcsolatára ezeket az „alapigazságokat” szokták leggyakrabban alkalmazni. Talán még a sorrend sem mindegy: van, ahol mindketten ragaszkodnának hozzá, hogy a párt- szervezet választott vezetőjét említsék első helyen — s van. ahol az igazgató, a szövetkezet elnöke vagy más gazdasági vezetőnek kell — a párttitkár szerint is! — előre kerülnie, bármilyen felsorolásban. Menjünk hát, sorjában. Igaz-e, hogy .^kettőn áll a vásár”? Mennyiben múlik az igazgatón — az egyszerűség kedvéért vegyük őket példának — a két vezető személy közti jó vagy rossz kapcsolat? Az igazgató rendszerint ott van a taggyűlésen, ahol megválasztják a pártvezetőséget és a párttitkárt. Akkor is megkérdezik a véleményét előzetesen, ha történetesen ő maga nem párttag. így aztán — ismét csak többnyire — már a taggyűlés utáni napon (feltéve, hogy új embert választanak titkárrá) olyan személy kéz. di el a pártügyek intézését, akivel szívesen dolgozik együtt az igazgató. Előfordul — sajnos nem túl gyakran —, Ihogy az új titkárt felkeresi a gazdasági vezető, üdvözli új munkahelyén, s kifejezi reményét, hogy jól együtt tudnak majd dolgozni. Ám az új párttitkárnak sem esik le az ujjáról az aranygyűrű, ha ő kopog be az első reggelen az igazgatói irodába — ugyanilyen célból. S már el is érkeztünk az érem másik oldalához: menynyiben múlik a jó vagy rossz viszony a párttitkáron? Biztos, hogy neki is „megsúgták” jó előre: a tagság véleménye és a felsőbb szervek ajánlása alapján, minden valószínűség szerint, meg fogják választani. Ilyenkor az élet dolgaiban jártas, leendő párttitkár „betájolja magát”: kik a helyi vezetők, milyen emberek, mennyire lehet együttműködni az igazgatóval, a műszaki és más vezetőkkel. De vajon igaz-e az a másik, bevezetőben idézett mondás, amely szerint „minél rosszabb, annál jobb”? Nyilvánvalóan arról van itt szó, hogy a párttitkártól a dolgozók — és nem csak a párttagság! — érdekeinek képviseletét és védelmét várják el a dolgozók, sokan ezt úgy gondolják, hogy naponta össze kell vesznie az igazgatóval, vernie kell az asztalt, mert csak így érhet el valamit”. Pedig ez általában nem így van — s ha igen, akkor egyébként is bajok vannak annál a vállalatnál. Hiszen az igazgató nem a vállalat tulajdonosa, hanem a szocialista állam megbízottja. Ezt állandóan szem előtt kell tartania. Akkor is, ha tisztségére a dolgozók által választott vállalati tanács bizalmából került, de akkor is, ha kinevezés útján. Mindenki tudja, hogy mostanában kemény időket élünk, a gazdasági vezetőket — önállóság ide vagy oda — seregnyi szabályozó köti, ezért kénytelenek sokszor olyan intézkedéseket hozni, amelyeket a vezetésükre bízott dolgozók — enyhén szólva — nem nagy örömmel fogadnak. Talán még az igazgatónál is nehezebb helyzetben van ilyenkor a párttitkár. Neki az is a feladata, hogy a dolgozók érdekeit védje — nem tévesztve természetesen össze a pártszervezet politikai szere. pét a szakszervezet közvetlen érdekvédelmi szerepével —, de az is, hogy a párt politikáját közvetítse, értesse meg a dolgozók minél szélesebb tömegeivel, elsősorban a párttagokkal. Mi tagadás, könnyű ilyenkor a demagógia (kétélű) fegyverét használni. Hibáztatni a vállalat gazdasági vezetőit a nehézségekért, azért, hogy elmarad a béremelés, hogy stagnál az annyira szükséges és nagyon várt műszaki fejlesztés. Lehet bizony ilyesmivel is népszerűséget szerezni — ha a párt- titkár a könnyebb ellenállást választja. Megesik, hogy merevnek, netán a dolgozók problémái iránt érzéketlennek minősíti a párttitkár az igazgatót —, az meg a párt- titkárról mondja, hogy rövidlátó. sőt demagóg és reformellenes. Amiből viszont a vállalatnál dolgozók számára semmi jó nem származik. Vagyis, mégsem igaz, hogy „minél rosszabb, annál jobb”. Előfordul viszont az ellen, kező véglet is. Nevezetesen, hogy a vállalati tanács ülésén a párttitkár a lehető legmagasabb fizetést és prémiumot javasolja az új vezető számára, amit ő azzal viszonoz, hogy hivatalba lépése után sürgősen felemelteti a pártbitkár javadalmazását. No meg: az első adandó alkalommal prémiumot is ad neki. Sőt: ha küldöttség utazik valamelyik „divatos” országba, az igazgató „ad egy utat" a párttitkárnak is, noha jól tudja, hogy az sem nyelveket nem beszél, sem a szóba kerülő gazdasági-kereskedelmi kérdésekben nem tárgyalóképes. Nem kell külön részletezni, hogy az így „meggyőzött” párttitkár a továbbiakban aligha lesz megfelelő vitapartnere az igazgatónak. Durvábban úgy is fogalmazhatjuk: az igazgató zsebre vágta, s onnan — mi tagadás — kevésbé látszanak a vállalatnál levő valódi problémák. S a párt politikáját sem lehet igazán képviselni úgy, hogy a vállalat dolgozói, a pártszervezet tagjai előtt hi. telt veszítik a szavai. Az is igaz, hogy olykor nagyon nehéz ellenállni az efféle „baráti szívességeknek”, hiszen egy kellemes külföldi út. egy jutalomüdülés vagy akár soron kívüli fizetésemelés, alkalmas arra, hogy gyengébb egyéniségek meginogjanak. Meg. hogy azzal nyugtatgassák önmagukat: nem kaptak mást, többet, mint sokan mások, akik jól állták meg a maguk helyét, s miért lenne kivétel ez alól éppen a párttitkár? Bármilyen csábító a két szélsőség, sok jel mutat arra. hogy mind több gazdasági és pártszervezeti vezető találja meg az „arany középutat”, azaz az egymás munkáját segítő együttműködés útját. Ami természetesen — nem lehet mentes az alkotó vitáktól sem. Nem ritka napjainkban az olyan eset. hogy az igazgató és a párttitkár — sőt többnyire velük együtt az üzemi négyszög másik két tagja, a KISZ- és a szakszervezeti titkár is — éjszakába nyúlóan dolgoznak-vitatkoznak a gondjaikra bízott vállalat jövőjéről. a nehézségek mielőbbi megszüntetéséről, az egyik napról másikra élés helyett a hosszú távra megalapozott gazdaságos termelés feltételeinek megteremtéséről. Nemcsak lehet, de mostanában sajnos gyakori is, hogy ehhez a vállalat minden dolgozójának áldozatokat kell hoznia. Az a párttitkár, aki hivatása magaslatán áll, ezt is könnyebben — ha nem is könnyen — meg tudja értetni. el tudja magyarázni a tagságnak és a pártonkívüli dolgozóknak is. Voltak — és bízzunk benne. hogy még íleszmék is — nyugalmasabb idők, amikor részletkérdésekben is foly- tak-folynak heves és termékeny viták az igazgató és a párttitkár között. Természetesen a viták ma is nélkülözhetetlenek, de csak annyiban. amennyiben előreviszik a közös ügyet. * Személyes ellentéteket, netán ellenszenveket most félre kell tenni, fel kell számolni. Az igazgató — az első számú vezető. A párttitkár pedig — elvi alapon, kommunista szilárdsággal — a politizálás minden eszközével, első számú segítője kell. hogy legyen a vállalat gazdálkodásának megújításában. a szocialista kibontakozás megvalósításában. V. E. A GÉPEKET MÁR AZ ARATÁSRA KÉSZÍTIK Egyik nap nyáriasan meleg az idő. a másikon tavaszias szelek fújdogálnak. a harmadikon novemberi hideg borul az országra. Morognak a kirándulni, nyaralni indulók, s ez nem is csoda, hisz régen nem volt ennyire változékony a május hazánkban. De vajon, mit mondanak a mezőgazdasági szakemberek? A növények számára mit jelent a hol hűvös, a hol meleg? Erről érdeklődtünk Pélyen, Átányban, Hevesen és a domoszlói termelőszövetkezetben. Még több esőt várnak a földek... Sok munkájuk van a növényvédő gépeknek Tömöri Elek pilóta fejtrágyázza a Tarnamérai Lenin Tsz földjeit (Fotó: Perl Márton) Dr. Lóczi László, a pélyi szövetkezet elnökhelyettese azzal kezdte, hogy bár a náluk termelt növények számára rendkívül kedvező ez a fajta időjárás, még sincs túl sok okuk az optimizmusra. A tavaszi munkálatokat ugyanis csak e napokban tudták befejezni, vagyis némi késéssel került a földbe a 450 hektárnyi napraforgó, az 550 hektárnyi "fénymag, a 100 hektár olajlen, s az 50 hektár lencse. Ez bizony azt jelenti, hogy a terméshozam már biztosan elmarad a várható optimálistól annál inkább, mert ez idő tájt már megkezdődött a gyomnövények burjánzása. és az állati kártevők is jócskán elszaporodtak. Az ősszel vetett búza egy része elfagyott. más részét belvízkár érte. Ahol lehetett. megpróbálkoztak pótolni a kiesést. 240 hektár vörösherével. illetve 150 héktár babbal. Pélyen igyekeznek a korábbinál több takarmányt termelni tekintettel arra. hogy a közeljövőben felfejlesztik a hízómarha- és jtih- tenyészetüket. Nemrégiben kezdődött a szarvasmarha- telep rekonstrukciója. melyet novemberre szeretnének befejezni. Az 54 milliós beruházás révén 600. modern férőhelyet tudnak kialakítani. így megduplázódhat az. állományuk. Póka József, az átányi elnökhelyettes hasonló fejlesztésről számolhat be. ök egv- barmadával növelik a hizó- rna ríhalétszámot. 25 millió forinttal szinten kötetlen tartásra rendezkednek be. Egyébként szintén túlvannak a vetésen, a fölülvetésen. befejeződött a paradicsompalántázás. folyik a lucernakaszálás. Ha rendelni lehetne. itt esőt kérnének a földekre. Hevesen Kiss József elnökhelyettes úgy vélekedik, csak részben lenne jó további csapadék. Befejezték ugyanis a 400 hektárnyi paradicsom palántázását, melynek pótlását most végzik. Ezzel párhuzamosan ültetik az 50 hektár paprikát. A lucernára viszont meleg kellene. hogy kiszáradjon a le- kaszált mennyiség. A Rákócziban. mint másutt is. most különben csendes időszak van. a műhely hangos csak. ahol már készítik a gépeket az aratásra. A domoszlói termelőszövetkezet elnöke. Kádár Imre ugyancsak elégedetlenkedik. A kevés eső szinte semmire sem elég. csak akadályozza a munkákíat. A vetést náluk is befejezték, földben a 450 hektár napraforgó. a 650 hektár silókukorica. A 80 hektár cirok azonban még hátravan. Ami újdonság földjeiken, hogy a megye többi területeivel ellentétben. 240 hektár káposztarepcéjük igen szép. Kevesebb jót lehet elmondani a megritkult búzáról, árpáról, s most nagy a gyomfertőzés veszélye is. A gyepek fejlettsége elmarad a várttól, a málnásban a szélvihar tett kárt. Lassan megkezdik a 350 hektár szőlő első permetezését. s ezzel párhuzamosan készítik föl a kombájnokat a nyárra, remélve. hogy azért lesz mit aratni. Németi Zsuzsa Számítógép tervezi a függönymintákat A Paszományárugyárban személyi számítógépei helyeztek üzembe a függönyminták tervezéséhez. A Jacquard-gépek vezérléséhez szükséges lyukkártyákat eddig kézzel állították elő, és az esetleges hibák csak a gyártás folyamatában derültek ki. A számítógép segítségével a tervezéskor azon. nal ellenőrizhető a minta helyessége, s egy illesztőegység segítségével automatikusan vezérelhető a ly.ukkártyakészí- tő berendezés is (.MTI-fotó: Varga László — KS) Kockázatvállalás Valamiképpen a legtöbb ember fél az újtól, a nagy feladatoktól. Helyette beéri a biztos középszerűséggel, az egy helyben topogással. Aztán még meg is magyarázza, hogy az miért jó. Nem szívesen vállalkozik a megméretésre még akkor sem, ha adottságai, tehetsége, rátermettsége szerint sokkal többre hivatott, mint jelenlegi helyzete. Tanár ismerősöm példája is ezt igazolja, akit fiatalon egy középiskola élére szemeltek ki. Először azon meditált: elvállalja-e az igazgatói tisztet, mindamellett, hogy tisztában volt azzal, képes megfelelni a követelményeknek. Riasztotta, hogy az intézményben közismerten nagy az ellentét, az idősebb és a fiatalabb pedagógusok között, s ezeken a csoportosulásokon belül is megfigyelhetők újabb szembenállások. Attól is tartott, hogy mivel egy új településre kell költöznie, nem lesz majd ‘képes beilleszkedni az új környezetbe. És mi lesz, ha nem fogadja be a kisváros, ha nem tudja letörni az ellenségeskedő erőket? És mi lesz, ha kivetik maguk közül, mert a helyi hatalmasságok já.» tékszabályait nem hajlandó elfogadni? Többször is megfogalmazta magának ezeket a kérdéseket. A válasz egyszerű: szedheti a sátorfáját. Távozhat megszégyenültem Másszor az járt a fejében, hogy mégis csak vállalni kellene a feladatot. Ami vitathatatlanul erőt próbáló, de számtalan örömmel kecsegtethet. Mert ha sikerül ebből a kevésbé jegyzett iskolából egy jót kialakítani, az mással nem pótolható örömet jelent számára. Aztán az sem utolsó, hogy ott jóval magasabb keresetet ígértek, s lakással is biztatták. Egyszóval akadt jócskán érv a váltás, a változtatás mellett is. Talán ennek is tulajdonítható, hogy végül is elhatározta: vállalja, elfogadja a kihívást. Vajon hányszor, de hányszor kell mindannyiunknak is hasonló helyzetben döntenünk? Általában nem merünk belevágni az újba. Még akkor sem, ha tudván tudjuk, hogy például a régi munkakörünkben nem bontakozhatunk ki annyira, mint az új környezetben. E konzervatív felfogás ily széles körű megjelenésében nyilván történelmi, társadalmi motívumok is közrejátszanak. Viszont manapság egyre inkább szükséges egy másféle mentalitás. Egy olyan új típusú hozzáállás, amely nem fél a kockázatvállalástól, s nem becsüli le a kockázatvállalókat. Ez az újfajta gondolkodásmód persze, nemcsak az egyénektől, hanem a társadalom egészétől is megkívántatik, az élet minden területén. Homa János
