Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-11 / 86. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1987. április 11., szombat „Reszkető kezű alkoholisták, késsel, baltával - ezek a mi krimijeink” Anyagyilkosság — az élet okán... Az idei esztendő harmadik napján — szombat este volt akkor — családi tragédia történt Vámosgyörkön. A Zrínyi utca 20-ban Bencsik Ferenc István agyonverte az édesanyját. A 39 éves férfi később szinte semmire sem emlékezett. Azt a napot is kocsmában töltötte. Otthon is mutatkozott néhányszor, ám a haverok újra és újra elcsalták. Szülőanyja veszekedett is ezért, de — hiába. (Részlet Bencsik Ferenc ügyész előtt tett vallomásából: .......Elég gyakran fog yasztottam szeszes italt, hiszen mindig ráértem. Ha volt, alkalmi munkából kerestem pénzt. Egyébként anyám öregségi járadékából éltünk. Január 3-án? Napközben három liter bort ittam meg, és még egy deci pálinkát. . . Mikor hazaértem, anyám veszekedni kezdett és szidott, hogy már megint kocsmában voltam, ö az ágyban feküdt. Utána már csak arra emlékszem, hogy felébredtem, felkapcsoltam a kislámpát, és megpillantottam őt. Véresen feküdt az ajtó előtt a földön. Tudtam, hogy én csináltam vele valamit, csak azt nem, hogy mit. Odamentem, megnéztem, de már merev volt. ..”) (Részlet a halottszemle során kialakított szakvéleményből: „A boncolás adataiból megállapítható, hogy a sértett halálát a fejet ért többszöri erőbehatás miatt létrejött lágyburki és agykamrai vérzés okozta — az. agyi légző, és keringési központ bénulása következtében . . .”) § Bencsik Ferenc István magas homlokú, égszíntiszta tekintetű férfi. Főképp, ha alkohol nem teszi zavarossá. Jellegtelen, szinte minden szempontból átlagos ember. Nyugalmat erőltet magára, miközben a fegyőr jelenlétében társalgunk. — Meghallgatáskor azt mondta, semmire sem emlékszik. — így igaz, sajnos any- nyira sokat ittam. — De hát éppen az ügyészségi vallomásában végül mégiscsak említést tesz arról, hogy haját ráncigálta az édesanyjának, több pofont is adott neki, majd a fejét a földhöz verte többször ... — Persze, hogy mondtam, valamit mondanom kellett, azt senki sem hiszi el nekem, hogy tényleg semmire sem emlékszem. § A községben márciusra már csillapodtak az indulatok. A vasútállomás pénztárában Nagy Józsefné Bella Katalin még a névre sem emlékszik: Kotró Mihályné. Ez volt ugyanis — második férje után — az áldozat neve. — Ha azt mondom, Ben- csik-ügy, bizonyára már mond valamit? — Ö, hogyne — válik érdeklődővé a pénztárosnő. — A Feri hajdanán osztálytársam is volt. Nem együtt kezdtük a sulit, ők később jöttek valahonnan délről. —' Milyen gyereknek ismerte? — Teljesen átlagosnak. Semmiben sem volt kirívó. Arra emlékszem, nyaranként ő őrizte a falu csordáját ... — Gondolom, később is találkozott vele? — Leginkább akkor, amikor jegyet váltott. Én azonnal felismertem, ő azonban engem nem. Eleinte próbáltam beszélgetni vele, aztán feleslegesnek tartottam. — A gyilkosság? — Mit mondhatnék .. ., lehet erről bármit is beszélni? § A vámosgyörki községi tanácsházán Szedmákné Lóczi Katalin igazgatási előadó páncélszekrényekből, fiókokból keresi össze az adatlapokat, az aktához valókat. Hamar kiderül, Bencsik és az édesanyja 28 esztendővel ezelőtt érkezett a faluba' Szentesről. Kotró . Mihály, Zrínyi utca 20. szám alatti lakos újságba tett házassági hirdetésére. — Bencsik Ferencről mit árulnak el a kartotékok? — 1980-ban jött ide a községbe (ez nyilván tévedés, inkább arról van szó, hogy második, sikertelen házassága után tért haza a fiú). Utólag derült ki, ,nem volt munkaviszonya hosszú ideig. Tavaly szeptemberben közveszélyes munkakerülés miatt ötvennapi elzárásból szabadult... Annyit tudtunk. nem jól bánik az édesanyjával. Különösen 83 óta, amikor a Kotró bácsi meghalt, váltak gyakoriakká a civakodások. — Inkább azok a hírek terjedtek, hogy veri az édesanyját. Nem?. — Hát igen, többször előfordult. hogy a Kotró néni (volt Bencsikné) feljelentette a fiát. Az orvosunk látleletet is vett rendszerint ilyenkor, de a néni másnap mindig visszavonta a feljelentést. — Talán épp azért, mert a fia megfenyegette . . . — Lehetséges. — Tudomásom szerint múlt év november 10-én levelet is kaptak az idős asszonytól, amelyben kérte, hogy segítsenek rajta, mert még egyszer agyonveri a fia. — Nem egy, hanem két levél érkezett. El is készítettem a környezettanulmányt. November 12-én két iratot küldtem el: egyet a Gyöngyösi Városi Tanács egészségügyi osztályára az alkoholista Bencsik gondozásba vétele érdekében, egyet pedig — csatolva hozzá a Kotró néni két levelét — a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra. Utóbbi tulajdonképpen garázdaság miatti feljelentés volt. Azután, hogy a fiú otthonról alsóruhában zavarta el az anyját. Szegény a vasútállomáson volt kénytelen eltölteni az éjszakát. — Számomra mégis úgy tűnik, itt a községben sem tettek meg mindent a bűn- cselekmény elkerüléséért. — Nem értem, hogy gondolja — mondja határozatlanul Szedmákné —, hiszen mi mindig próbáltunk segíteni a néninek. Kétezer-öt forintot kapott öregségi járadékként, évente készer- háromszor ezerötszáz forint szociális segélyt. Tudja, szellemileg nagyon alul állt a néni. Csak egy példa: egyszer azért fellebbezett a szociális segély ügyében, mert olvasta, hogy a határozatba bele van írva, fellebbezhet . . . Különben is, szerintem csak a rendőrség tudott volna igazán tenni valamit! S még egy dolog: az ilyen garázda elemeket ösz- sze kellene valahová gyűjteni ! § Gyöngyösön dr. ThuróCzy János városi főorvos kissé bizalmatlanul fogad. A Ben- csik-ügyről, pontosabban annak hátteréről azonban máris kész a véleményével: — Tudjá, az a baj, hogy egy-egy ilyen alkoholista esetében a környezet már csak akkor kéri az alkohol- elvonó-eljárást, amikor már tűrhetetlen az illető magatartása. Sajnos a munkahelyek is nagyon ritkán kezdeményeznek ilyen kúrát. Főleg álhumánumból. Azt tartják, ha jól dolgozik, szemet kell hunyni efölött. Holott jobban segítenének, ha kellő időben önkéntes kúrára beszélnék rá ezeket az embereket. — Kérem, nézzük bégig ezt a konkrét esetet, Bencsik Ferencét! — November 18-án érkezett hozzánk a Vámosgyörki Községi Tanács bejelentése — veszi elő az aktát az egészségügyi osztály vezetője. — Láthatja, még aznap beidéztük Bencsiket november 25-ére, hogy meghallgassuk. Nem jött el, ezért ismét értesítettük. Végül december 10-én került sor a vele való beszélgetésre. Elmondta, 1976-tól háromszor volt önkéntes elvonókúrán, beszélt arról, hogy milyenek a családi körülményei, mit csinál. December 15-re rendeltük be írásban előzetes szakorvosi vizsgálatra. Azon nem jelent meg, ekkor a hónap végére idéztük újra, majd január 5-re. Sajnos egyik napon sem jött el. — Nem lehetett volna elővezettetni? — Tudja, a jogszabály igen bonyolult. Precízen megköveteli tőlünk, hogy tartsuk be a határidőket, s azt is, hogy az első felszólítást egy másodiknak kell követnie, s csak azután lehetséges az elővezettetés. De ez sem mindig hoz sikert. Különben megtörténik, hogy egy-egy ilyen eljárást négy-öt hónap alatt sem lehet lezárni. .. § A szomszédok még mindig félnek. Kérik, nevüket — akik mind a Zrínyi utcabeliek — semmiképpen sem tüntessem fel! Azt mondják, Bencsik megfenyegette őket, hogy nekik is lesz nemulass, ha kijön a börtönből. Sorban elmesélik, hogy az utóbbi években mór rendszeres volt Kotróék házában a verekedés.. Előfordult, hogy fényes nappal, mindenki szeme láttára az udvaron rugdosta meg az anyját Bencsik. Ám, amikor segíteni akartak neki, azonnal durva fia védelmére kelt. § Bencsik Ferenc tagoltan, határozottan és értelmesen felel az újabb kérdésekre. — Ugye, a rendszeres ivás összefüggésben van sikertelen családi életével? — Elsőnek egy hatvani lányi vettem feleségül, ám hamarosan szétmentünk. Akkor mozdonyfűtőként dolgoztam, s Pesten ismerkedtem meg második nejemmel. Nagyútra költöztünk, házat is építettünk, de — bár született két szép gyermekünk — az asszony nem bírta a vidéket. Na meg, magam is egyre többször nyúltam a pohár után. Tudja, a haverok . .. — Amikor tőle is elvált ... — ... nem, nem váltam el, papíron még együtt vagyunk. — Szóval, amikor különváltak, akkor ön, hazaköltözött. Holott nemigen jött ki korábban sem mostohaapjával. — Sokszor volt köztünk veszekedés, de főleg a Kotró családdal, mármint a mostohaapám első házasságából származókkal a hagyaték miatt. De ennek nem volt jelentősége. — Szemtanúk mondják, maga rendszeresen verte az édesanyját. — Hát.. . Igen, ha beittam, mindig nagyon ideges lettem rá. Meg aztán ő is gyakran veszekedett velem. — Mi volt a nézeteltérések oka? — Az élet. _ ?? — Tudja, mindketten nagyon elrontottuk az életünket. Egymást okoltuk ezer' Anyám engemet, mert hogy sokat iszom, kocsmázom. Én meg őt, hogy minek kellett elköltözni Szentesről, minek jöttünk mi ide. így aztán sokszor veszekedtünk. — Az előzetes letartóztatásban volt ideje gondolkodni.. . — Sajnálom és szégyenlem . . . így most már senkim sincs az életben. § Az erőszakos bűncselekmények túlnyomó része ösz- szefüggésben van az alkohollal. Ezt erősíti meg dr. Magyar Elemér, a megyei főügyészség csoportvezető ügyésze, aki emberölés bűntettével vádolta meg Bencsik Ferencet. — Alkoholizmus alatt nemcsak az utolsó fázist kell érteni, amikor már mutatkoznak az elvonási tünetek, hanem azt is, hogy valaki rendszeresen fogyaszt szeszes italt. Olyan mennyiségben, hogy megváltozik, énidegenné válik a személyisége. Nemcsak orvosi meghatározás, betegség, hanem szokás, életmód is, ami rövid úton társadalmi problémává fejlődik. Az okok? Az anyagiak hajszolása, az örökös feszültség, ami elferdíti az érzelem- és gondolkodásvilágot. A neveltetés, a viselkedéskultúra kérdése is. Évek óta: emberi roncsok, reszkető kezű gyilkosok vannak, akiknek eszköze a puszta kéz. a kés vagy ritkábban a balta. Ezek a mi krimijeink. Ideje végre változtatni ezen, hogy ne ismétlődhessenek meg a Bencsik-ügyek! Szalay Zoltán Fészek Áruház nyílik Miskolcon Miskolcon, az Észak-magyarországi Tüzép rövidesen megnyitja az ország tizenharmadik Fészek Áruházát. Az 1100 négyzetméter alapterületű létesítményben már megkezdték a tárolók áruval való feltöltését. A május eleji nyitáskor 30 milliós árukészlettel fogadhatják a vásárlókat. Az áruházban számítógép segítségével számláznak majd és. az árukészlet alakulását is számítógéppel kísérik fi- . gyelemmel (MTI-fotó: Kozma István) A Magyarságkutató Csoport mulasztásokat pótol Interjú Juhász Gyula történésszel Még az alapkérdésre is nehéz a válasz: hányán vagyunk jelenleg szerte a földgolyón, akik magyarnak valljuk, tudjuk magunkat? Sok évtizedes mulasztásra utal, hogy jó néhány magyar turista meglepődik, amikor egy-kétszáz kilométerre a határtól anyanyelvén szólnak hozzá, s hogy a hazai középiskolák végzős diákjainak a határokon kívül élő magyarokról siralmasan kevés az ismeretük. Másfél éve alakult meg — mindezeket a mulasztásokat pótolandó — a Magyarságkutató Csoport. Igazgatója Juhász Gyula profesz- szor, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója, az országosan és külföldön is ismert és elismert történész. — Milyen feladatokat kapott megalakulásakor a Magyarságkutató Csoport? — kérdeztük a professzortól. — Minisztériumi intézetként alakította meg a művelődési miniszter csoportunkat, az Országos Széchenyi Könyvtár keretében. Az alapítórendélkezés kilenc pontban szabta meg tennivalóinkat, ezek között az első helyen szerepel a határainkon kívül élő magyarság társadalmi és kulturális viszonyainak komplex kutatása. Másik fő feladatunk a nemzet, nemzettudat fogalomkörével összefüggő program kidolgozása, illetve ennek kutatása. Ugyancsak fontos teendőnk a külföldön élő magyarság helyzetét bemutató forrásanyagra támaszkodó adatbank kifejlesztése. Ezt olyan színvonalra akarjuk fejleszteni, hogy forrása lehessen a nemzetiségi . kérdésekkel foglalkozó minden további munkának. — Kik vesznek részt ebben a sokrétű tevékenységben? — Részben saját, főállású munkatársaink, részben külső erők. Miután a magyarságkutatás valóban komplex tudomány, vannak művelői között történészek, néprajzosok, nyelvészek, szociológusok is. Természetesen kapcsolódik munkánk más tudományos intézetekben, egyetemeken végzett, hasonló témájú , kutatásokhoz. A hetedik ötéves tervben anyagi lehetőséget is kaptunk arra, hogy összefogjuk a magyarságkutatással foglalkozó erőket. Ugyancsak szerves kapcsolatot tartunk fenn a Magyar Tudományos Akadémia intézeteivel, hogy minél szélesebb körre terjedhessen ki a magyarságkutatás. — Hol tartanak jelenleg? — Mint az eddigiekből -is kitűnik, egészen fiatal intézet a miénk. A program alig egy éve indult, és ki- teljesedéséhez legalább három évre van szükség. Elkezdődött az adatbank felállítása is, minden az előzetes tervek szerint megy, megvan a teljes gárdánk, működik a csoport. Nagy segítség számunkra az. hogy az Országos Széchenyi Könyvtár keretében dolgozunk, így a munkánkhoz szükséges összes forrásanyaghoz könnyen hozzá tudunk jutni. Ez anyagi szempontból is lényeges, hiszen önálló költségvetésünk mellett igénybe tudjuk venni az OSZK szolgáltatásait. — Mikor látja a csoport tevékenységének eredményét a nagyközönség? — Most fejeztem be a Magyarságkutató Csoport Évkönyvének szerkesztését, s remélhető, hogy az Évkönyv még az idén napvilágot lát. — Bizonyára az igazgató is publikál ebben. Megtudhatjuk, hogy milyen műve jelenik meg az Évkönyvben? — Közzétett külföldi — elsősorban német — források alapján írtam az 1940 augusztusi, úgynevezett második bécsi döntésről. Mint köztudott, a náci Németország és a fasiszta Olaszország külügyminisztere döntött akkor a Magyarország és Románia közti területi vitában, és Magyarországhoz csatolta Észak-Erdélyt. A döntést megelőző tárgyalásokról készült jegyzőkönyvek sok mindent elmondanak az akkori helyzetről és az akkori „tengelyhatalmakkal” szövetséges két ország, valamint a döntőbírók politikájáról,’ álláspontjáról. — Visszatérve a Magyarságkutató Csoport munkájára: kik tartoznak a „határainkon kívül élők" kategóriájába? — Természetesen elsősorban azok akik tíz-, sőt százezres tömegekben, egy- egy ország határai között akár milliónál is többen élnek, vagyis a szomszédos országok magyar lakosai. Itt ugyanis olyanokról van szó, akik nem egyénileg, saját akaratukból kerültek a határokon túlra, a körülmények változtak meg, de ők továbbra is magyarok maradtak. Foglalkozunk azonban a szórványmagyarsággal is, tehát azokkal, akik más országokban, Nyugat- Európában vagy Amerikában és más földrészeken élnek. Bár sokukkal hazai rokonaik, barátaik fenntartják a kapcsolatot, a magyar- országi lakosság összességében keveset tud róluk. Nem mond ellent ennek az, hogy egyre nagyobb az érdeklődés hazánkban a határokon túl élő magyarok élete. sorsa iránt. Ezzel párhuzamosan és ettől egyáltalán nem függetlenül a tudomány is mind többet foglalkozik velük. Ezt a tudományos munkát van hívatva összefogni, irányítani és szervezni a Magyarságkutató Csoport. — A külföldön élő magyarokkal egyes vonatkozásokban az ottani hungarológiai intézetek is foglalkoznak. Van-e kapcsolata ezekkel a budapesti Magyarságkutató Csoportnak? — Jugoszláviában a zágrábi és ljubljanai intézet foglalkozik nemzetiségi kérdésekkel, Csehszlovákiában pedig Pozsonyban folynak hasonló kutatások. Ismerjük egyes nyugati intézmények hasonló jellegű munkáját is. Igyekszünk mindezekkel jó és gyümölcsöző kapcsolatokat kialakítani, egymás kutatási eredményeit megismerni. kicserélni, és felhasználni. Természetes, hogy a külföldön élő magyarságra vonatkozó legátfogóbb, minden területre kiterjedő adatbanknak a miénknek kell lennie. — Napjainkban a nemzetiségi kérdésnek számos országban nagy irodalma van, a gyakorlat mellett elmélete is, tehát önálló tudományágnak tekinthető. Az említett kapcsolatokon kívül milyen lehetőségek vannak a tapasztalatok kicserélésére. illetve kutatásaik eredményeinek nemzetközi ismertetésére? — Igen fontosnak tartjuk, hogy tudományos szimpozion foglalkozzék a nemzetiségi kérdés elméleti vonatkozásaival. Ogy gondolom — s munkatársaim egyetértenek velem —, hogy idővel Magyarországra hívhatnánk össze ilyen tanácskozást, s ha külföldön rendeznek ilyet, a Magyarságkutató Csoport ott is képviseltetni kívánja magát. V. E.
