Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-25 / 97. szám

NÉPÚJSÁG, 1987, április 25., szombat

5.

Nagy Dezső:

Nem félünk a bizonytalanságtól

(Fotó: Tóth Gizella)

Sarudi faluriportra készülünk. Kollegám, fejét csóválva jegyzi meg: már megint Sarud. Minden évben írunk róla. Mi újat lehet még erről a településről elmondani? Megcáfolni indultunk el kétkedését, ugyanis bízunk benne, hogy egy év alatt is sok minden történhet, változhat, no nemcsak ebben a faluban, hanem a megye bármelyik községében. A Tisza-parti településen töltött nap után igazolódik fel.

tevésünk.

Juhász József: A szenvedélyem a botanika

Bár kerülni próbáljuk a „protokollszemélyek” sokszor sablonos nyilatkozatát, itt ezt. nem tesszük meg, mert a falu élete hosszú évek óta elválaszthatatlan a helyi Tiszamenti Termelőszövetkezet tevékenységétől. A szövetkezet pedig nem kevesebbel dicsekedhet,

minthogy esztendők óta biztosan áll a lábán, évről évre tisztességes nyereséget könyvelhet el. Nem mindig volt ez így. A pozitív eredmények a nyolcvanas évek elejétől érezhetők, s ez kétségkívül a sarudiak közérzetére. a falu fejlődésére is hatással volt, van. Az elnököt, Nagy Dezsőt, a jó gazdálkodás titkairól kérdeztük :

— 1961 óta dolgozom a téeszben. Főagronómusként kerültem ide annak idején. 1973-ban jelentős veszteséggel zártuk az évet. Akkorra bizonyossá vált, hogy szerkezeti változtatás, új ötletek nélkül végleg tönkremegyünk. Ekkor próbálkoztunk először a földművelés területén a napraforgóval, a pillangós növények termesztésével. ami a takarmányozáshoz feltétlenül szükséges volt. Szikes, gyenge talajjal rendelkezünk, a Tisza közelsége miatt pedig a belvíz- elvezetést is meg kellett oldanunk. Az állattenyésztésben is akadt jócskán változtatni való. Három évvel ezelőtt áttértünk a kötetlen tartásra, s végrehajtottunk egy jelentős rekonstrukciót is. Főként szarvasmarhával foglalkozunk, de nem számoltuk fel a juhtelepet sem, pedig ezt a területet sokan gazdaságtalannak ítélték. Az első eredményeket látva, nagyobb hitelünk lett a megyei tanács előtt is, s így a támogatás sem maradt el. amit többek között a géppark felújítására szántunk. Hatévesnél nincs öregebb kombájnunk. Természetesen képzett szakembergárda nélkül a fejlődés elképzelhetetlen lett volna. Ezért alakítottunk ki 12 minden igényt kielégítő szolgálati lakást, hogy ide csábítsuk a fiatalokat. Sikerült. így értük el, hogy 1980 óta minden évben nyereséggel zártunk, s ez idő alatt egyszer sem nyúltunk a tartalékkerethez. A gépipari tevékenységet folytató melléküzemágunk 1981 - ben alakult, ami elsősorban a foglalkoztatás szempontjából fontos. Húsüzemünket eladtuk az áfésznek, mivel évekig ráfizettünk.

— Sokan panaszkodnak mostanában a kedvezőtlen gazdasági viszonyokra, a nagymértékű elvonásokra.

— Sok mindenre rá lehet fogni az ereíhténytelensé- get. Én egyet mondhatok, amikor idekerültem nagyon mostoha körülmények uralkodtak a szövetkezet háza táján. Nem sokan vállalták volna a vezetését, de én bíztam benne, hogy jó elképzelésekkel el lehet mozdulni a holtpontról. S ha nem is számolhatunk be világot rengető teljesítményekről, mára mégis stabilizálódott a helyzetünk, s nem kell félnünk a ibizonytalanságtól. Az itt élő 1700 ember közül több mint 300 a téeszben keresi meg a kenyerét.

— Sarudot üdülőterületté nyilvánították. A téesz milyen mértékben kapcsolódik

be a turizmus fejlesztésébe?

— 1985-ben elkészült a kemping, gomba módra szaporodnak a nyaralók, s a tanács kiépített egy szabad- strandot is. A jelek biztatóak, s a falusi turizmus népszerűségének terjedése kétségkívül új bevételi forrást jelent a falunak. Lehetőségeinkhez képest mi is vállalunk egészséges kockázatot ebben a dologban. Például részt vállalunk a lovaglás feltételeinek megalapozásában.

Juhász Józseffel, az általános iskola igazgatóhelyettesével a téeszirodán találkoztunk. Már Sarudra érkezésünkkor többen javasolták, hogy feltétlenül keressük meg, ha másért nem, a kertjében található miniarborétumért. amit szinte mindenki ismer és csodál a faluban. Míg portája felé haladunk, az iskoláról is váltunk néhány szót.

— Több mint 170 tanulónk van, s hála az általános művelődési központ nyújtotta lehetőségeknek, sikerült megoldani az egy műszakos tanítási *rendet. Kiépült a videolánc. s tavaly számítógépet is kapott az intézmény

.A kertbe érve egy időre megfeledkezünk jövetelünk eredeti céljáról, s csodálkozva hallgatjuk a szakszerű kiselőadást a cserjékről, virágokról, fákról. Az ország szinte valamennyi részéről találunk itt növényfajtákat.

— A dunántúli dégi nevelő- otthonban kezdtem dolgozni jó harminc évvel ezelőtt. Az ottani csodálatos parkot együtt gondoztuk. ápoltuk tanítványaimmal. Innen a botanika iránti szenvedély. Amikor 1969-ben Sarudra kerültünk a feleségemmel, számtalan csemetét, palántát hoztunk magunkkal, és idetelepítettük őket. Azóta vándortáborozások alkalmával közösen gyűjtjük az új példányokat a gyerekekkel. Az iskolaparkot is közösen alakítottuk ki. Az egyik fiam biológia-kémia ■ szakos egyetemista. Megszállott természetrajongó. De ami még ennél is fontosabb, sikerült az itteni diákokba is beoltani a fák, virágok szeretetét.

Búcsúzunk a házi arborétumtól, kiadós ebédet remélve a nemrég felújított Varsa étteremtől. Kívülről csalogató s bizalomkeltő a vendéglő, betérve azonban némi csüggedés vesz rajtunk erőt. A választék egy menüből áll. Bár az olcsó, s megteszi szerény ebéd gyanánt. Barátságtalan, rideg hodályhoz hasonlatos az éttermi rész, s még ki- ábrándítóbbá teszik a képet az egv-két italra hetérő, álldogáló, sörös üveget szorongató honpolgárok.^ Persze, nyáron itt is más a helyzet. Többen mondják, hogy jó időben a nyaralók igényeihez igazodik a konyha választéka, s a forgalom is ugrásszerűen megnő. Éppúgy, mint az ABC-ben, ahol magunk is elképedtünk az árubőségen. Gyönyörű,

friss a tőkehús, és a velő, a vese nem pult alóli csemege a jó ismerősöknek.

— Ez vajon mindig igy van? — nézünk egymásra kolléganőmmel kétkedve.

— Mindig — válaszol mosolyogva a mögöttünk álló vevő. Megkérdezhetnek

bárkit a faluban, mindenki ezt mondaná.

Kádár János, az üzletvezető is megerősíti az állítást. Hetente kétszer, háromszor szállít a helyi húsüzem kifogástalan, jó minőségű árut. De kapcsolatban állunk legalább 14—15 partnerral, akik rendszeresen szállítanak. A zárszámadásra sikerült néhány színes tévét is beszerezni, télen pedig folyamatosan volt banán, narancs. Az átlagos havi forgalmunk másfél millió forint körül mozog, de ha beköszönt az idegenforgalmi szezon, meghaladja a kétmilliót is.

Az ellátás, beleértve kereskedelmet. egészségügyi feltételeket, közlekedést, jó színvonalú. Kézenfekvő a kérdés: mi az oka, hogy az

idén 650 éves településen az 1945-iben számlált 3500 lakos helyett ma mindössze 1700 él. Demeter András, a községi párttitkár tősgyökeres sarudi lévén jól ismeri az indítékokat.

— A hatvanas években megjelent Sarudról egy riport „A fogyó Hold faluja' címmel. Akkor úgy tűnt, az elvándorlás megállíthatatlan folyamat. Ennek több oka is volt. A földosztáskor körülbelül 800 család jutott földhöz, de nem sokkal később jöttek azok a bizonyos ötvenes évek, a kulák- lista, a bizopytalanság, a félelem. Sokan máshol próbáltak boldogulni. Később a fiatalok kerekedtek fel tanulni, s jó néhányan az iparban akartak elhelyezkedni. Körülbelül 8—10 éve állt meg ez a riasztó folyamat, s azóta nagyjából változatlan a lakosok száma. Sokat remélünk az idegen- forgalom felfutásától. A kemping elkészült, a napokban újabb negyven telket adunk el, egy elkerített területen pedig úttörőtábor épül majd. Természetesen ehhez a kommunális feltételeknek is igazodniuk kell. A vízellátás javítása érdekében a napokban kötnek egy új kutat a hálózatra. Megoldatlan probléma egyelőre az utak egy részének portalanítása. korszerűsíteni kell a művelődési otthont, s végre saját épületet szeretnénk biztosítani a fiataloknak, s egy esetleges tájháznak is. Bővítenünk kell a helyi munkalehetőségek skáláját is. hogy csökkenjen qZ ingázók száma.

Utoljára egy búcsúkört teszünk a faluban. Megnézzük az új üdülősort, álldogálunk néhány percig a most még csendes Tisza- parton, bekukkantunk néhány régi parasztház torná- cos udvarába. Idős asszony hajladozik az egyik kertben. Kérjük, pihenjen egy kicsit a kedvünkért, beszéljen magáról, Sarudról, az itteni életről.

— Hosszú lenne mindent elbeszélni — mondja fáradt, keserű kis legyintéssel Malik Mihályné. Máshoz kellett volna menni. Nekem kevés öröm jutott 77 év alatt.

A férjem meghalt, a két fiam beteg, egyedül élek, 2300 forint nyugdíjból. Ezt a kis földet azért minden tavasz- szal bevetem. Ennyire maradt erőm.

Előkerül a fényképezőgép is. Amikor észreveszi, elneveti magát.

— Á, maguk is lefényképeznek! Tavaly a német turisták is csináltak képet rólam. Még a kemence elé is odaültettek. Hiába, előbb- utóbb több lesz itt az idegen, mint a sarudi.

Barta Katalin

Most még csendes a Tisza-part

Malik Mihályné : Elöbb-utóbb több lesz itt az idegen, mint a sarudi