Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-22 / 94. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. április 22., szerda

3.

LUKÁCS GYÖRGY:

Lenin és az átmeneti korszak kérdései

(Részlet a szerző 1968-ban publikált tanulmányából)

GAZDASAGUNK A SZÁMOK TÜKRÉBEN

Mit mutatnak a mérlegadatok?

A mérlegadatok sok mindent elárulnak a szakértőknek. Nemcsak a veszteség vagy a nyereség összegét mutatják ki, hanem a mélyebb összefüggésekre. a gazdálkodást befolyásoló folyamatokra is rávilágítanak. Éppen ezért kap mindig nagy figyelmet a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságának a vállalati mérlegeket összegező vizsgálata. Ennek eredményei híven tükrözik azokat a jelenségeket. amelyekre az utóbbi hónapokban már az irányítás fölhívta a figyelmet.

A népgazdaság összteljesítménye elmarad a várttól, a hatékonyság sem növekedett a kívánt mértékben és az exportban sem következett be áttörés. Aktívum helyett külkereskedelmi mérleghiánnyal zártuk a tavalyi esztendőt.

A számok „nyelvére” fordítva mindez a következőképpen néz ki: a vállalatok összes eredménye 4,3 százalékkal haladta meg az előző esztendeit, ám jóval elmaradt a tervezettől. Kevesebb vállalat zárta veszteséggel az esztendőt, mint 1985-ben. viszont a hiány nagyobb mértékű. A kivitelben a rubel- elszámolású export ugyan •növekedett, de a számunkra létfontosságú konvertibilis elszámolású kivitel viszont csökkent.

Az elemzések szerint ebben fő szerepet az ipari export elmaradása játszott. De ugyanígy elmaradt az előző évitől az élelmiszeripar és az építőipar kivitele is, a mezőgazdaságé viszont növekedett. A teljesítmények a kivitelhez hasonlóan alakultak az egyes ágazatokban. Az ipar kevesebbet teljesített az 1985-ösnél, az építőipar stagnált, miközben a mezőgazdaság' termelés értéke emelkedett.

Ha mindehhez hozzávesz- szük, hogy a konvertibilis import a tervezettnél jobban növekedett, akkor egyértelműen látszik, hogy ezek a tendenciák hosszabb távon nem tarthatók fenn. Még akkor sem. ha a szakemberek rámutattak arra, hogy a korábbi évek szűkös lehetőségei után egyszerre jelentkezett az elhalasztott igény és azt is figyelembe kell venni, hogy itthon nagyon sok vállalat nem jut megfelelő alapanyaghoz.

A termelés hatékonyságában fontos szerepet játszanak a költségek is. A termeléshez közvetlenül kötődő kiadások közül az anyag- és energiaköltségek a tér-, melés növekedésénél kisebb mértékben emelkedtek, ám a keresetek növekedése meghaladta azt. Nem véletlen tehát, hogy decembertől április 1-ig a kormány arra kérte a vállalatokat, hogy ne emeljék az alapbéreket, és az azóta napvilágot látott nyilatkozatok szerint továbbra is mérsékelt bérpolitikára szólították föl a gazdálkodókat.

Már az elmúlt év végén látszott: a gazdaság elmaradó teljesítménye és a növekvő központi kiadások a költségvetés terven felüli hiányának kialakulásához vezetnek. Ám az még feltűnőbb, hogy miközben alig növekedtek a gazdálkodók költségvetési befizetései, csaknem 16 százalékkal emelkedtek a támogatások. S ebből adódik a következtetés — jó néhány vállalatnál a költségvetési pénzek mérsékelték vagy tüntették el a hiányt.

Az eredményeket szemlélve optimizmusra egyáltalán nincs okunk, s az is biztos, hogy e tendenciák nem válhatnak általánossá a magyar gazdaságban. Az utóbbi években végérvényesen bebizonyosodott, hogy nincs más választásunk, mint a veszteséges tevékenységek leépítése, az állami támogatások mérséklése, s emellett a hatékonyság növelése. Egyszóval a gazdaság dinamikus fejlődési pályára való állítása.

Az átmenet hosszabb ideig tart, mint arra számítani lehetett, s egyik évről a másikra nem várhatjuk, hogy a kedvezőtlen tendenciák egy csapásra eltűnjenek. De változtatáshoz nemcsak komoly munkára, hanem közös erőfeszítésekre is szükség van. Egyrészt a kemény költségvetési politikára,

amely szigorúan véghezviszi a támogatások csökkentését, takarékossági célkitűzéseit, másrészt olyan vállalati magatartásra, amely elsősorban saját erejéből kívánja problémáit megoldani és nyereségét növelni.

L. M.

Leninnek eleve az volt az egyik fő szándéka a megszokás elméletével, hogy segítsen megvalósítani a jelennek ezt az uralmát a múlt fölött. Ezért volt, hogy már a hadikommunizmus idején is szeretetteljes^ de egyben kritikai figyelemmel követett és támogatott minden társadalmi megmozdulást, amelyben felfedezte ennek a jövőnek a csíráit. És a bürokrácia ellen sem csak azért küzdött olyan szenvedélyesen, mert idejekorán felismerte, hogy végül is mennyire tehetetlen a bürokratikus manipuláció, hanem azért is — sőt, szub- jektíve talán elsősorban azért —, mert a bürokrácia a maga rutinszerű gyakorlatával o múlt uralmát erősíti a jelen fölött. Az úgynevezett kommunista szombatok által életre hívott mozgalmat is azért üdvözölte olyan örömmel, mert annak a társadalmi öntevékenységnek a kezdeteit látta benne, amely — ha szükségképpen hosszú, ellentmondásokkal és visszaesésekkel terhes lesz is ez a folyamat — oda vezet majd, hogy a jövő kerekedjék a múlt fölébe: elvezet majd a szocialista demokráciához, „a szabadság birodalmához". Kétségtelen ugyan, hogy az ilyen tendenciák mindig az adott gazdaságon alapulnak, mindig a gazdaság adott fejlődési fokából indulnak ki. és ez meghatározza tartalmukat is; ám ez korántsem jelenti azt, hogy egyszerűen a múltból kibontakozó gazdasági helyzet szükségszerű termékei volnának, valójában inkább annak a korszaknak az előfutárai, amelyben a jelen fog a múlton uralkodni. Lenin így határozta meg a kommunista szombatok lényegét: „... a mi gazdasági rendszerünkben egyelőre nincsen semmi, ami kommunistának nevezhető. “•Kommunizmus-» csak akkor kezdődik, amikor megjelennek a kommunista szombatok,

vagyis, amikor egyesek ingyen dolgoznak a köz javára, ez a munka nagy méreteket ölt, és semmilyen hatalom, semmilyen állam nem szab normát neki".

Nem véletlen, hogy Leninnek éppen ezek a megállapításai a szocialista átalakulás általános és lelkes igenlését váltották ki. Senki

előtt sem volt titok, hogy milyen kétségbeejtő gazdasági állapotok uralkodnak a fiatal Szovjetoroszország- ban. Lenin mégis úgy reagált erre a helyzetre, hogy miközben realista módon, minden megalkuvás nélkül rámutatott a hiányosságokra és a visszamaradottságra, mindig észrevette a szocia~ lista jövő megvalósításának legszerényebb kísérleteit, legkezdetibb tendenciáit is, mindig kitartott amellett, hogy a szocialista demokrácia elengedhetetlen és alapvető gyakorlati feltétele a szocializmus felépítésének. Ez volt az emberi alapja a lelkesedésnek, amelyet állás- foglalásai kiváltottak a tömegekből. Leninnek ez az állandó törekvése, hogy a legnehezebb körülmények között is az ember emberré válását tartsa szem előtt. Oroszországon kívül is mély hatást gyakorolt, ha a demokráciára vonatkozó gondolatait nem is mindig értették meg. Engedtessék meg, hogy a magam egyik régi cikkére hivatkozzam: A kommunista párt morális küldetése című írásomban Leninnek éppen a kommunista szombatokra vonatkozó nézeteit taglaltam, ha még egy sor idealista elfogultsággal megterhelt marxizmus álláspontjáról is.

Jóllehet, Lenin a szociáldemokrácia vulgarizált elméletei ellenében, sokszor hangsúlyozta, hogy az állam elhalásával a demokrácia is elhal, hogy a megvalósult kommunizmus olyan formáció lesz, amely már túl Van a demokratizálás feladatain, ma mégis sokszor feledésbe merülnek az álmeneti korszakkal kapcsolatos állásfoglalásai, amelyekben mély — szocialista — demokratizmus nyilvánul meg. Ebben természetesen nagy szerepe van annak is, hogy a polgári ideológiának érdekében áll Leninre vezetni vissza a szocialista demokrácia sztálini eltorzítását. A bürokratikus konzervativizmus, amely fenn akarja tartani a sztálini elveket, és a hidegháborús ideológia, amely a maga módján harcol ellenük, egyaránt arra törekszik* hogy lehetőleg Leninben találja meg Sztálin elméletének és gyakorlatának alapjait. Csak Sztálin tevékenységének marxista kritikája képes rávilágítani

az elméleti és gyakorlati diszkontinuitásra Lenin és Sztálin között. Ez a kritika mutatná meg azt a történelmi összefüggést is, hogy Sztálin politikája semmiképpen sem állt közelebb a lenini vonalhoz, mint későbbi ellenfeleié. Hazatérése után Lenin ugyanazért bírálta Kamenyevet és Sztálint: mindketten félreismerték a forradalom jellegét: és Sztálin később, a szakszervezeti vita idején sem Lenin vonalát követte, hanem Troc- kijét.

Ha már érintettük a kontinuitás problémáját, tanulságos lesz utánanézni annak is, hogy Lenin hol és milyen összefüggésben értékelte pozitívan a kontinuitást .. .

Az emberi együttélésnek és együttműködésnek a szocialista demokráciára jellemző szabályait Lenin egyáltalán nem tekinti gyökeresen újnak; nem gondolja azt, hogy az élettendenciák, amelyeket kifejeznek, csak a szocialista fejlődésben alakulnak ki; inkább arról van szó, hogy bizonyos elemi, már évezredek óta ható erők csak a szocializmusban képesek valóban társadalmi általánossággal érvényesülni. S ebben világosan megmutatkozik a módszer, amely szorosan Marxhoz kapcsolja Lénint, és radikálisan elválasztja őt Sztálintól és annak követőitől: Lenin elismeri

bizonyos történelmi fejlődéstendenciák kontinuitását, de ezt szervesen összekapcsolja azzal a szükségszerűséggel, hogy a forradalmi átalakulások idején gyökeresen megváltozik a funkciója ezeknek a tendenciáknak. Éppen a világtörténelmi kontinuitásnak ez a felfogása adja minden utópiz- mus igazi módszertani cáfolatát. Az utópisták szerint valami gyökeresen új, pusztán az „ész" törvényeiből levezetett ideált kell átültetni a valóságba: a marxizmus szerint viszont bizonyos fordulópontjain maga a társadalmi-történelmi fejlődés hozza létre az új dolgokat. Nem kell sosem volt újdonságokra várni, „pusztán” arról van szó, hogy az egész társadalomban általánossá válnak bizonyos emberi beállítottságok és viselkedésmódok, amelyek korábban hatástalanok voltak, csak „kivételként” valósultak meg. De ez is ugrás, ez is forradalmi változás, ha „pusztán” arra korlátozódik is, hogy — általánosításuk révén — olyan jelentőséget adjon a társadalmi lét meglevő és a maguk módján régóta ható mozzanatainak, amilyent korábban szinte el sem lehetett képzelni. Ezt a folyamatot ábrázolja Lenin a megszokásról szóló fejtegetéseiben. S ezek a fejtegetések az egész marxizmus általános módszerét is reprezentálják: „A marxizmus, mint a proletariátus forradalmi ideológiája — mondja Lenin — azáltal tett szert világtörténelmi jelentőségre, hogy korántsem vetette el a polgári korszak igen becses vívmányait, hanem ellenkezőleg, magáévá tette és feldolgozta mindazt, ami az emberi gondolkodás ás kultúra több mint kétezer éves fejlődésében értékes volt".

Lenin nem hagyott hátra valamiféle csalhatatlan receptet az átmeneti korszak kérdéseinek megoldására, mint ahogy ö sem kaphatott ilyent Marxtól vagy Engels- töl. Felesleges azon töprengeni, hogy milyen konkréi megoldásokat talált volna ő. ha tovább él és tovább tud dolgozni. Azt sem tudhatjuk, hogy mennyiben lett volna objektív lehetősége akár Leninnek is arra, hogy példamutató válaszokat adjon az orosz forradalom lényegileg „nem klasszikus” voltából fakadó kérdésekre.

Mégis azt hisszük, nem volt egészen haszontalan, ha megkíséreltünk fényt deríteni ekkori gyakorlatának elvi és módszertani alapjaira. Fel sem merült, hogy megírjuk az egész átmeneti korszak történelmét, bár nagyon kívánatos volna a feladat elvégzése. Csak egyetlen dologgal foglalkoztunk, de ez ma annál égetőbb. Hozzá akartunk járulni a felismeréshez: a Lenint követő korszak politikai vezetése gyökeresen szakított Lenin módszerével, s ez a szakítás szükségképpen oda vezetett, hogy gyakran szakítania kellett magával a marxizmussal is, noha a korszak politikai főszereplőinek döntő több' sége saját meggyőződése szerint csak a valódi marxizmus—'leninizmust alkalmazta. (1968)

II bizalomért - eredményeket

Mondjuk, mondjuk, hogy vállalati tanács, meg, hogy kinevezés helyett vá_ lasztás, de valahogy még mindig idegenkedünk ettől az új „móditól”. Tessék csak megkérdezni az idősebb pedagógusokat például, hogyan kellett nekik annak idején az iskolatanács tagjainál végigkilincselniük, és szíves jóindulatukba ajánlaniuk magukat.

Haász

Tamásné

(Fotó:

Szántó

György)

Ü ltessük át mindezt a mostani, napi gyakorlatba. Tulajdonképpen pontosan ez történik, ha nem is egészen „pontosan" úgy, hanem a mai időknek megfelelően — kulturáltabban, demokratikusabban De hányán ültek már szemben a tükörrel egy év elteltével, hogy megkérdezzék maguktól: Mi lett az ígéretekből ?

— Nemrég tekintette át a vállalati tanács az eltelt időszakot, és jólesett hallani. milyen elismeréssel szóltak a munkámról, a vállalat elért eredményeiről.

Tessék, ez már a tükör. Aki pedig szemben ült vele, az Haász Tamásné, a Heves Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója.

— Az összegzés nagyon elismerésre méltó. De manapság van néhány dolog, ami nehezíti a kereskedők munkáját. Mennyire tudnak például az igények szerint kínálni árucikkeket?

— Egyre inkább. A gyártó cégek már nemcsak arra szorítkoznak, hogy a kész termékeiket bemutassák, hanem kérik a megrendelők kívánságát is.

— Ez azt jelenti, hogy a ruházatban például a divat a meghatározó a gyártóknál?

— Ha csak a fiatalok ruhadarabjait, öltözékét vesz- szük figyelembe, azt mondhatom, igen. Még a korszerű alapanyagok sem hiányoznak ebben a körben. Igaz. az árak eléggé magasak, de a család költségvetéséből mindig kikerül a kívánt összeg. Ha már a felnőttek, de főként az idősebbek igényét vizsgálom, akkor ott sok jót nem tudok mondani.

Gazdasági politikánk mostanában arra törekszik, he jy minél jobban szűkítse az úgynevezett vásárlóképes Keresletet. Ugyanakkor a kiskereskedelmi vállalatoknak állandóan fokozniuk kell a bevételi tervüket. Hogyan tudnak ezzel az ellentmondással megbirkózni?

— Nem könnyű,, de nem is lehetetlen. A lényeg az, hogy korszerű árut, jó minőséget adjunk. De a vásárlási körülmények is meghatározó jelentőségűek. Ezért mi arra törekszünk, hogy üzleteinket felújítsuk, modernizáljuk és ízléses berendezések fogadják a vevőt.

— A törekvés megvalósítását a gyakorlatban is tapasztalhatjuk. De a tárgyak önmagukban holt eszközök. Hogyan használják mindezt a kereskedők?

— Jól, de még nem hiánytalanul. Ha az eladó udvariatlan, nem azért ilyen, mert ezt elnézzük neki. Ma már olyan kereseti lehetőségeket teremtünk a dolgozóink körében, hogy vonzóvá tehetjük a szakmát. De. ha arra gondolok, hogy boltvezetőink a jövedelem alakulásában érdekeltek. akkor ők lesznek az elsők, akik nem kívánnak a nem megfelelő eladóval együtt

dolgozni. A vevő megnyeréséért kell megtennünk mindent.

— Az igazgató meghatározó személy, de egyedül aligha képes a feladatokat végrehajtani. Hogyan tud a munkatársai tevékenységére támaszkodni?

— Megfelelő szakemberek vesznek körül. Nem is törekszem arra, hogy mindennel az igazgató foglalkozzék. Ma már a különböző tárgyalásokra a munkatársaim is elmennek önállóan. Azt hangsúlyozottabban mondanám, hogy még az üzletek vezetői is partnerek a nagykereskedelmi vállalatoknál. Szívesen tárgyalnak velük.

— Valamikor az a szokás járta, hogy megyénkből illet ötliteres okmánybélyeget vinni azokhoz, akiktől árut akartunk kapni. Most is így van ez?

— Határozottan nem így. A partnereink is a kereslet—kínálat alapján tevékenykednek. Az üzlet nekik is üzlet, tehát a vevő áll a középpontban. Ebből sok minden következik. Azt nem állítom, hogy esetenként apró figyelmességgel nem lepik meg a partnert, de ez nem előfeltétel, és nem is képvisel anyagi értéket.

— Amit idáig elmondott, mind csupa jó, csupa szép.

Olyan „egyszerű” tehát igazgatónak lenni és a vállalati tanács elé beterjesztett „alapprogramját” megvalósítani?

— Ha olyan könnyű volna. csakugyan nem sok értékük lenne az eredményeknek. De nem kérdezte, hány éjszakán át kellett tömöm a fejem, hányszor kellett a munkatársaimmal azon gondolkoznunk, hogy mit csináljunk. Az viszont nagyon jó érzés, hogy a vállalati szervek mindig támogatták az -elképzeléseimet, és a magunk által meghatározott feladatok végrehajtását. Itt csapatmunka folyt és folyik ezután is

— Tudom, nem szívesen beszél személyes dolgairól. Mégsem tudok egy kérdést elkerülni. Annak idején, amikor mint frissen végzett diplomás leszállt a vonatról Gyöngyösön, felvillant a lehetősége magában annak, hogy aránylag rövid idő alatt egy jelentős vállalat igazgatója lesz?

— Eszem ágába sem jutott. Még ennél szerényebb beosztásra sem gondoltam. De .. . [pint mondjak ? .. . A munkámban mindig örömet leltem. A környezetem pedig kimondottan szerencsés feltételeket teremt nekem a hivatalos teendőimhez is, és a személyes életemhez is.

Eddik tartott a szembesítés a tükörrel. A kép kellemes vonásokból állt össze.

G. Molnár Ferenc