Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-21 / 44. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. február 21., szombat 7 „Itt alkotni, teremteni kell!” Németh László Széchenyi-képéről „A jelen az embernek drága kincse. Drága, mint a szabad akarat. Legnagyobb erőnkről: az erőfeszítés érdemességéről mondunk le, ha a jelent odaajándékozzuk a történelem távlatának. Praesens perfectumban nem lehet nagy dolgokat csinálni” — állapította meg Németh László. Szavai összecsengenek az itt és most cselekvés Széchenyi koncepciójával, az „Itt alkotni. teremteni kell" elvvel. Az igazságkimondás hőseit Németh a történelem szinte mitikusnak érzett alakjaiban és alaphelyzeteiben ismerte fel. őket jelenítette meg a történelmi dráma mítoszteremtő erejével. Tudta, a múlt terepe a mítosznak is, de benne van a múltként .manifesztált jövő, a jövődimenzióval bővült, múlttá alakított jelen is. Ebben az értelemben írja Széchenyiről: „a nemzetnek ma a történelem a mitológiája”. Ember és szerep, erkölcs és politika, társadalmi cselekvés és önmegvalósítás, személyesség és közösség dialektikus ellentétpárját mint antinómiát élte meg, az ellentmondást magában hordozva lett választott történelmi hőse: Széchenyi István. (Drámát írt róla Eörsi István és Kocsis István is.), Az esszé- és drámaíró Németh megküzdött Széchenyiért, míg sikerült hősének „teljes arcát” felmutatnia. Kezdetben „a legtalányosabb magyar”-nak látja, aki éppolyan maga volt „reformjában”, mint Berzsenyi Nik- lán. Az utókor Széchenyi- képeit elemezve a „legnagyobb magyar” alakjának, szerepének megfejtetlensé- gét hangsúlyozza. Szekfü Gyula Széchenyi-portréjából a szükséges kelet-európai áttételeket hiányolja. Csak később ismeri fel Széchenyiben Simon Bolivár nemzetteremtő álmának kelet-európai megvalósítóját, az ország „egy névben ösz- szegezhető alapítóját". 1941-ben. a Széchenyi- könyv írásának kezdetén munkahipotézisként megfogalmazott kiindulópontját így rögzíti: „Széchenyi olyasformán vállalta föl a magyarság megmentését, mint Byron Görögországét. (. . .) . . . valódi ügye: nem Magyarország, hanem az üdvösség volt.” A forrástanulmányok során újraértékeli, korrigálja ezt a felfogását. Célja: „Széchenyi lelkének egy képbe” forrósítása, ellentmondásos egyéniségének egyetlen ösz- szegező portréban „nagy Nemzeti Példaként” való felmutatása. Megállapítja: a múlt század egy „szobor- Széchenyit” hagyott ránk örökül, mely mögött ércpiramisként állnak művei: Hitel, az Al-Duna- és Tisza- szabályozás, Lánchíd . . . Némethet megragadta Széchenyi István etikai sorsvállalása; az, ahogyan a család elnémetesedő folyamatából visszaforr a magyarságba. Mindig a dolgok mélyére akart hatolni. Felismerte: „a néphez a családon, az emberiséghez a nemzeten át vezet az út”. A Kelet Népe jeligét Virág Benedektől veszi: „Jó hazafinak lenni nehéz, de nem le-, hétetlen”. Legfőbb távlatos célja: „Magyarország forogjon a saját tengelye körül”. A reformkor törekvései századunk 30-as éveiben a népi írók táborában is a társadalmi haladás és a nemzeti függetlenség vágyaiban élt tovább. A két korszak között mutatkozó hasonlóságot — ismerve az ezernyi eltérést, különbséget — Németh így regisztrálja: „A hitel, a Józan Ész. a Számítás, a Nyereség olyan félig irodalmi, félig gazda- * sági szavak voltak az ő szájában, mint a mienkben, mikor Európa új lelkét a magyar gazdasági életbe akartuk beoltani: minőség, kultúra. kert.” Széchenyi arisztokrata társaiból szeretett volna egy népért felelős „új nemességet” szervezni, Németh pedig a Nyugat második nemzedékéből. Eszményük a művelt ..ideálnemzet” volt Ki ne rokonítaná a „kiművelt emberfők” gondolatát Németh „minőség-eszméjével”? Széchenyi figyelmeztetése máig érvényes: „Csak akkor várhatni sikert, ha az anyagi erőhöz, mellyel rendelkezünk, a szellemi erők szövetségét is megszerezzük, s a tudományokat is számunkra gyümölcsözővé tesszük.” Németh A minőség forradalmában a forradalom szóval demokratizálja a minőséggondolatot, elkülönítve ezzel az ortegai értelmű elitfogalomtól. Az oktatásügyön túlmutató jelentőségű, Széchenyihez méltó Németh László-i gondolatot idézünk az 1945-ben fogalmazott A tanügy rendezéséből: „Emberekre, akiknek nincs közös műveltségi alapjuk, hiába jelentjük ki. hogy egy osztály gyermekei : ez az egyenlőség nem lehet más, mint színlelés vagy erőszak, a műveltebb megalázása vagy a műveletlenebb elámitása. Az embereket nemcsak munkájukban kell egy dolgozó családdá tennünk, hanem a műveltségükben is.” Az előzmények közül csupán utalunk Az értelmiség hivatása című könyvre, amelyet Németh 1944-ben Széchenyi Nagy Szatírájához hasonlóan, „egy ország számára : rejtelmeken átszűrt Püthja-szózat”-nak szánt. Németh 1946-ban megjelent Széchenyi-drámája az „Igazságszerető Emberről szól.” Döblingben Széchenyi végig küzdi szerep és ember egymást emelő, végül elve- szejtő ellentmondását. A sors és nem a megrettent képzelet fogja hurokba, mint „Nessust az ing vagy Lao- koónt a kígyó”. A jellemével összeforrt szerep teljesedik itt ki. Az igazságeszme kinyilvánításával felidézi saját tragédiáját is. Döblingben a történelmi sors tragikus kelepcéjében vállalja sorsát. Mint Oidi- pusz Kolonoszban, Széchenyi is lerakja az áldást hozó csontokat. A tisztánlátás bátorságával néz szembe a szerepek önámításával, a bezáruló sorskörök tragikumával. „Dantei tehetséggel" élete utolsó tettét is szimbólummá fokozza. Tettével ..jelt tud adni egy nép számára"; Döblinget egy nemzet jövőjére épített Delphoi- já változtatja Széchenyiben a döblingi gyógyintézetben a magyarság iránt új belátás, megértés érlelődött életet is feláldozó szeretetté. Németh Széche- nyi-képének ez az új vonása a drámaíróra is jellemző. Az író ekkor alakítja ki Hódmezővásárhelyen az alkotói pálya fordulatát és tűzi ki célul a valóság ala- kítóan cselekvő vállalását, mint értelmiségi életideált. Az esszé- és drámaíró Németh László azt a Széchenyit állítja elénk összegző „nagy Nemzeti Példaként”, akit metaforikusán így értékelt: „Minden fej Isten kápolnája. De a Széchenyié székesegyház”. A „legnagyobb magyar” eszmei örökségéből azokat a tanulságokat mutatja föl, amelyekre korunknak is szüksége van Eszményképe „Az itt alkotni, teremteni kell” elv Széchenyije, akinek .,. . . nöttön nő tiszta fénye, Amint időben. térben távozik.” Cs. Varga István A LEGNAGYOBB MAGYAR ELŐTT Bánffy György szülővárosába készül Ülök az öltözőjében, figyelem: miként alakult át Bánffy György, a József Attila Színház művésze a Testőr című darab kritikusává. Míg átöltözik, beszélgetünk, és felvetem, hogy bennem még a Pécsről közvetített III. Richard hőseként él. most meg egy 1910-cs Molnár Ferenc-műben lép fel. — Az ember ezt is örömmel játssza, mert azok közül a feladatok közül, melyek a színésznek osztályrészül juthatnak, rangot jelent egy Molnár-alkotásbarí színre lépni — válaszolja sminkelés közben. Eredetileg A legnagyobb magyar című monodráma miatt kerestem fel, amely az egri Gárdonyi Géza Színházban február 23-án kerül színre, de jó érzéssel nyugtázza, mikor megjegyzem: milyen emlékezetes előadás is volt a hajdani III. Richárd. — Nem véletlenül — emlékezik vissza. — Az első olyan televíziós közvetítés volt a Pécsi Nemzeti Színházból, amelyet nem felvételről vetítettek le, hanem egy időben láthatta az egész ország. így az az érdekes dolog is előfordult, hogy egy Nyíregyházán a tévé előtt ülő néző hamarabb hallhatta a hangom, mint a helyi színház kakasülőjén lévő diák. Ez volt az első szerepem, amely az ország nyilvánossága elé kerülhetett. Nem azt jelenti, hogy az első olyan alakításom, amit pályafutásom során lényegesnek tartok. — De voltak más kiemelkedő sikerei Pécsett. amelyekre szívesen emlékezik az otthoni közönség ... — Igen, ilyen volt a Cyrano — minden kollégám nagy álma — ami megnyitotta a nézőtéren ülők lelkét. De a My fair Lady Higginse is emlékezetes volt. Többek szerint nagyon szerencsés adottságú a hangom, melyet a fővárosi Operett Színházban tovább is fejleszthettem. Mindig hálásan emlékszem a pécsi időszakomra. — Ezután következtek a pesti esztendők? — Igen, örömmel jöttem, amikor hívtak A távolság miatt is, meg egyre nehezebben tudtam megbirkózni a pécsi óriási feladatokkal. Emellett egyre többször szerepeltem a tévében, rádióban : nem csekély energiámba került az utazás. A gyermekeim is kamaszodtak, mind nagyobb szükségük volt rám. — Mit jelent a család egy ilyen elfoglalt művésznek? — Szerencsés vagyok ezen a téren is. Kitűnő házasságot kötöttem, vagy, hogy pontosabban fogalmazzak: A művész a beszélgetés után — már jelmezben remek feleség vetette ki rám . . ., no nem a hálóját! Én hiszek abban, hogy a nők választják a férfit. Nagy műveltségű, széles látókörű asszony került mellém, hivatására nézve gyógypedagógus-logopédus. Egy fiam és egy lányom született. Az egyik régész, a má- sik állatorvos: mindketten megállják helyüket az élet- , ben. Csak derűvel tudok a családomra gondolni, ez óriási tartalék az élet küzdelmeiben. Megszólal az ügyelő: figyelmezteti a társulatot. Nemsokára felgördül a függöny. Ez azt jelenti, hogy hamarosan el kell válnunk. A pécsi emlékek és a pesti jelen után Egerre fordítjuk a szót. — Egri vagyok, ott töltöttem életem első 14 esztendejét — beszél kötődéséről. — Nagyszerű családban nőttem fel: okos, értelmes és haladó gondolkodású emberekkel voltam körülvéve. Sokat tanultam tőlük. Mai közéleti munkám gyökerei abból a világból erednek. Apám és baráti köre jelentette az első szellemi késztetést. Ma már nagyon kevesen élnek azok közül, akik gyermekkoromat jelentették. Éppen most gyászoltuk és temettük egyik kedves osztálytársamat, akivel nyolc esztendőn át egymás mellett ültünk a padban: Kádár László egri érseket. Ennek ellenére a szülőváros hangulata mindig megfogja az ember lelkét. Amikor gépkocsival megyek, s a kerecsendi dombok közül meglátom a bazilika tornyát, elfogódottság vesz erőt rajtam. Nemcsak azért, mert édesapám és édesanyám is ott pihen már a kriptájában, hanem azért is, mert ezt a várost hasonló érzésekkel látja minden a hazáját és a múltját szerető és tisztelő ' magyar ember. Ha ehhez hozzáteszem, hogy ez a település egyéni érzésvilágú és kritikus közönséggel rendelkezik, érthető, hogy minden alkalommal a szokottnál is jobban készülök, hogy az egriek elismerését kivívjam. Nos, ha mindezt összeadjuk, bizony nem lesz csekélység számomra a Széchenyi február 23-i előadása. Paksi-Pap András Magyar katonai egyenruhák — kiállítás Salgótarjánban A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban Magyar katonai egyenruhák címmel kiállítás nyílt. A budapesti Hadtörténeti Múzeum anyagából kiválasztott ötvenöt öltözet az állandó hadsereg kialakulásától demonstrálja a kato nai viseletét a* mai magaslégköri pilóta teljesen zárt, oxigénmaszkos overalljáig. A kiállítást régi zászlók és katonákat ábrázoló festmények, grafikák, kisplasztikák egészítik ki (MTI-fotó: Szabó Sándor — KS) :::v|^^I^M^^ÉMÉitMÉHMÉaMMÉdÉÉÉtÉÉÉMMMÉÉÉÉÉll>taMkH>iÉÉÉÉ*ÉilÉÉÉliaÉH>MM^^:v: jT Mindennapi nyelvünk J A jóízű beszélgetés Akik mai nyelvhasználatunk sajátos jelenségeit és gyakorlatát figyelemmel kísérik. nem véletlenül panaszkodnak arról, hogy a jóízű, a közvetlen hangú beszélgetés, a szívélyes, a meghitt, a barátságos élőszóbeli kapcsolatteremtés egyre ritkábban kap szerepet mindennapjaink nyelvhasználatában. Nemcsak beszélőkedvünk csappant meg, hanem beszédkészségünk és beszéd - műveltségünk is egyre erőt- lenedik és színtelenedig De a másik véglet is aggaszt bennünket: az általános fecsegés csapdáiba esett beszélgetőtársak elszemélytelenedett, közhelyszerű nyelven. szegényes tárgyismerettel. fegyelmezetlenül és értelmetlenül „szövegelnek”. A beszélgetőtárs Iránti kötelező udvariasságot azzal is megsértjük, hogy eluralkodik beszédünkben a durva hangnem, a trágárködó és sumá- koló szó- és szóláskészlet, Szinte elveszítettük a beszéd örömét is. legfeljebb a nyelvi műveletlenségről is árulkodó üres hetyegést, a felszínes, a tartalmatlan traccsolást vállaljuk, s így múlatjuk az időt. Az érdektelenségbe vesző, bőbeszédű tévés „beszélgetések” hallatán is inkább megrémülünk: idáig jutottunk! Nem becsüljük meg azt a lehetőséget. hogy szót kaptunk és beszélhetünk. s eltűrjük, hogy a szóbeliség, a beszéd, a beszélgetés háttérbe szoruljon életünknek szinte minden megnyilvánulási formájában. Kezdődik az alapoknál Egyre ritkábban üljük körül a családi asztalt: a könnyed, a kötetlen beszélgetés oly ritka manapság a családban is. mint a fehér holló. A Nők Lapja hasábjain sem véletlenül szaporodnak el azok az írások, amelyek arról keseregnek, hogy „megszűntek a családi asztal melletti nagy beszélgetések” (Nők Lapja. 1987. 4. sz.). Arról is inkább céltalan sirámokat hallunk, hogy éppen nem dicsekedhetünk ifjúságunk beszédműveltségével sem. így önmagában véve igaztalan ítélkezés, az okokat is fel kell tárnunk. Kap-e pl. a gyerek lehetőséget a családban arra, hogy állandó beszélő- társa legyen szüleinek, testvéreinek. A néhány odavetett szó és hevenyészett mon- datfoszláhv az, ami „beszéd - élményként” osztályrészül jut a gyereknek. Az otthoni szótlanságra kárhoztatott gyereket nehéz szóra bírni az óvodában, az iskolában. Tisztelet a kivételnek, a szülők egy része becsületesen ellátja gyerekeit, gondoskodik róluk, de beszélgetni velük, s kérdéseikre felelni már nem ér rá. Megszaporodik a családban a hallgatásra szoktatott gyerekek száma. Beszédfélelem, sőt beszédgörcs is jelentkezik. Kevés az időnk, sok a munkánk, szoktuk mondani. De arra nemigen gondolunk, hogy ennek megvan a szomorú követ* kezménye: egyre kevesebb a kérdező gyerek, a beszéd- partneri szerepet örömmel vállaló ifjúember, az értelmes társalgásban, a jóízű beszélgetésben szívesen részt vevő fiatalság. Annak sem örülhetünk, hogy háttérbe szorult az élőszó, a beszéd, a beszélgetés az iskolai életben is. Ezzel is magyarázható, de nem menthető ifjúságunk beszédszintjének nem megfelelő volta. Az egymásra torlódó, alig elkülöníthető mondatsorok, kiüresedett, közhelyszerű kifejezésformák arra figyelmeztetik a szakembereket, hogy adjuk vissza az élőszó és a beszédnevelés kiemelt szerepét. Hogy ma már van erre is igény, bizonyíték rá annak a tanárjelöltnek a megnyilatkozása, aki nem örül annak, hogy egyre ritkábban teremtődik lehetőség a tanár ég a diák élőszóbeli kapcsolatára is. Ezért többet kell törődnie a szakképzésnek is azzal, hogy a pedagógusok is tanulják meg az élöszóbeli közlés, a tartalmas beszélgetés mesterfogásait Megszívlelendő az az óhaja is. hogy a kollokviumi jegyekben is jelzést kapjon a vizsgázó beszédkészségéről, beszédműveltségéről is. Pr. Bakos Józseí
