Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. november 7., péntek 7 A tanulás nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is Vasutasok az iskolapadban gépesítve a munkájuk, s pil­lanatokon belül kell az elő­regyártott jegyeket kiadni az utazóknak. Sok fiatal Felújították a Vaszary-villát A viccek olykor sokat mondanak el a világról. Ezért beszélgetésünk elején, amikor Piroska Józsefet, a Hatvani Körzeti üzemfőnökség szb-títkárát és Durai Lászlónét. a vállalati közművelődési bizottság titkárát a helyi művelődésről kérdezem, egy tréfás történetet mesélek el. Az egyszeri utas. az, aki Alsó-Gödön él Tokióba szeretne utazni. A pénztárban csak Pestig szolgálnak ki neki jegyet. Aztán így tovább, leg­alább nyolc helyen vált bilétát, míg Japánba ér. Amikor kibámészkodta magát, egy kifc pályaudvaron a visszautat forszírozza. Előbb Európáig kér jegyet. A kis ferde szemű ránéz: — De mégis hova? — Hát Magyarországra... — mondja az emberünk bizonytalanul. A japán már türelmetlen: — De ott meddig? — Hát Gödig! — Jó. jó, de most már az a kérdés, hogy Alsó-Gödig vagy Felsö-Gödig ... ? Beszélgetőtársaim elmoso­lyodnak, majd elmondják, bogy a dolog azért már más­ként fest. A világ bármely tájára eljuthat innen az uta­zó, helyjegyet is foglalhat akármelyik nemzetközi ex- presszre. Persze, azt nem le­het elvitatni, hogy a MÁV nagy változások, minőségi előrelépések előtt áll, s ez­után kell felkészültebbek­nek, a legmodernebb tech­nikában is jártasoknak len­niük a szakembereinek Túlóra és művelődés?! — Az üzemfőnökségünk­höz 2200 aktív dolgozó tar­tozik — fordítja komolyra a szót Piroska József. — S majdnem kétszerannyi nyug­díjas. Számukra szervezzük a továbbtanulást, a művelő­dést, a szórakozást. Nagyon sokféle munkatárs tevékeny­kedik itt a vasútnál. Sok a képzett műszaki, s mellet­tük aránylag kevés a segéd­munkás. Külön kell említe­ni azokat, akik a forgalom­ban végzik feladataikat: ilyen téren rájuk lehet a leg­kevésbé számítani. Az előírt száznyolcvankét óra helyett gyakran 240—270 órát is vál­lalniuk kell, s ilyenkor örül­nek, ha a családdal lehet­nek egy keveset. — Mégis, ebben a sokfé­leségben mi az azonosság, milyen emberekre van szük­sége a vasútnak? — Nagy a létszámhiány, de mégsem lehet mindenkit alkalmazni. Szinte minden poszton írni, olvasni, szá­molni kitűnően kell, s mel­lette ismerni a szabályokat, rendelkezéseket. Ha valaki rászánja magát, s beáll kö­zénk. tegyük fel, nyolc ál­talánossal, akkor tanulással sokra viheti. Előbb minden­képpen tanulóbérrel vesszük fel. Aztán tanfolyamra megy, s lehet esetleg váltókezelő, de ha szorgalmas, leérettsé­gizhet, vasúti tiszt válhat be­lőle, s esetleg még forgal­mi szolgálattevő is. — Ez tipikus pályának te­kinthető maguknál? — Nagyon sok ilyen eset van. belülről neveljük az utánpótlásunkat. Régebben Piroska József: — Jelenleg egy korszakváltás kellős kö­zepén vagyunk jóformán csak erre építhet­tünk, ma már hozzá kell tenni, hogy Hatvanban vas­úti szakközépiskola is mű­ködik, amely középkádereket ad az üzemfönökségnek. — Végül is akkor túlóra ide vagy oda, a vasutasnak állandóan képezni kell ma­gát, ha valamire jutni akar... — Annál is inkább így van — erősítik meg beszél­getőtársaim —, mert min­den esztendőben szakvizs­gázni kell a forgalomban résztvevők számára. Az ál­landó tanulás nélkülözhetet­len az új menetrendek, sza­bályok miatt, de azért is, mert jelentősen korszerűsö­dik a közlekedés. Kevesebben, de képzettebben — Sokan nem ismerik a vasutasok mai életét. Mi jel­lemző a munkára? — Nem népszerű ma ez a foglalkozás. Nem úgy van itt. hogy reggel bemegyek dolgozni, s nyolc óra eltel­tével lerakhatom a szerszá­mot. Itt gyakran éjjel-nappal menni kell, sokszor nem is a munka nehézsége a fárasz­tó. hanem a figyelem, a je­lenlét. — Most az átépítés is je­lentős feladatokat ró ránk. Már régen elterveztük, vár­tuk ezt. annak ellenére ne­Durai Lászlóné: — Sokrétű munkát végez művelődési bizottságunk (Fotó: Perl Márton) héz. Berendezéseink igen el­hanyagoltak voltak, kézi vál­tással — különösen télidő­ben — balesetveszélyes és megterhelő volt a forgalom, irányítás. Jelenleg egy mi­nőségi váltás előtt állunk. — Mit ígér a jövő, hogyan változnak körülményeik? —• Az úgynevezett integ­rál-dominó rendszert alkal­mazzuk, amely a váltókat automatikusan állítja át. Egy vezérlőpult segítségével „uralhatjuk" a síneket. Ter­mészetesen számítógépet is használunk majd. Ez azt is jelenti, hogy kevesebb, de képzettebb, tájékozottabb emberre lesz szükségünk. Ez további tanulást, művelődést igényel. — Pedig már most sem kevés az elsajátított ismere­tek mennyisége. Egy idősebb mozdonyvezető például már három szakvizsgával ren­delkezik, mert meg kellett ismerkednie a gőzmasinával, majd a dízellel, végül a vil­lannyal. De holnap már még korszerűbb, modernebb berendezések állnak rendel­kezésünkre. — Gondolom, hogy ez szinte minden területen érez­teti hatását ... — Nyilvánvalóan emelke­dik munkánk színvonala. Például személypénztárosa­inknak is mindjobban kell ismerni a vasútföldrajzot, a díjszabást. Ez ma is igen bonyolult, mikor még nincs — Mindez nem kevés energiát igényel. Nem öre­gedett-e el a vasút gárdája'.’ — Szerencsére erről nincs szó. Az említett 2200 sze­mélyből 800 harminc éven aluli. Nagyrészük érettségi­vel is rendelkezik. A szak- középiskolában is túljelent­kezés van. Ennek alapján remélhetjük. hogy majd könnyebb lesz a dolgunk. A technikai forradalom hatá­sára a túlórák száma is csök­ken. Nagy figyelmet fordí­tunk az utánpótlásra, példá­ul a Hatvani 2-es Számú Általános Iskolában vasútgé­pész szakkört működtetünk Szeretnénk minél több gyer­mekkel megismertetni szak­mánk szépségeit. — összességében nagy je­lentősége van a tanulásnak, a művelődésnek a vasútnál. De hogy állnak a hagyomá­nyosan értelmezett szabad­idővel s a tartalmas szóra­kozással? — Mint máshol, nálunk sem egyszerű dolog ez. A túlórákon kívül lefoglalja dolgozóinkat a hobbikért s más efféle. Ez megmutatko­zik például abban is, hogy tavaszi munkák és az őszi betakarítás idején kérnek a legtöbben szabadságot. De a brigádmozgalomban részt ve­vők, s más érdeklődők azon­ban pezsgést visznek a köz- művelődésbe. Széles lehető­ség van itt az utazásra, így színházlátogatásra s hason­lóra. Ezzel élnek is. Vetél­kedők, műsoros estek, s más rendezvények megtöltik a művelődési házunkat. Igaz. ez most átépítés alatt áll. De rendelkezésünkre áll a jászberényi és salgótarjáni vasutasklub is. El kell még azt monda­nunk, hogy nálunk is elto­lódott az érdeklődés a kife­jezetten szórakoztató, köny- nyed műsorok s a közhasz­nú szakkörök irányába. Fi­gyelembe kell venni az igé­nyeket, s mellette azért le­hetőség szerint sok értéket is adni. Művelődési terveinkben, s az ilyen jellegű brigádválla- lásokban már nem a nagy szavak konganak, hanem a mindennapokban segíti a ta­nulás, a kulturálódás a vas­út előremenetelét s egy­úttal az itt dolgozók érde­keit is. ★ A viccek természetesen tú­loznak. Beszégetésünk ele­jén elhangzott éle már csak félig igaz, s holnapra ha­zugsággá válik. Hiszen las­san a magyar pénztáraknál sem okoz gondot, ha valaki a világ távoli csücskébe akar utazni. Gábor László Szőttesek megálmodója A „Mester” népművész Egy keskenyebb nyers szí­nű csík, aztán egy barna, most egy sor azsúr. végül egy pöttyféle minta . .. Fülöp Pálné, amikor leül szövőszéke mellé, még soha nem tudja, milyen lesz az a száda, amelyik kikerül majd a keze alól. Szövi csakúgy gondolomra. E „gon- dolomban” azonban benne sűrűsödik évszázadok ízlé­se, világa, forma- és tar­talomkincse, tapasztalata: Idén nyerte el a Nép­művészet mestere megtiszte­lő címet, melynek egyre kevesebben birtokosai. — Honnan a tudás? Hon­nan hozta magával szövő­tehetségét? — Nem tudok erre köny- nyen válaszolni — töpreng a Hevesi Háziipari és Nép- művészeti Szövetkezet meó- sa. akivel a szemet gyönyör­ködtető textíliákkal beren­dezett kiállító helyiségben ültünk le beszélgetni, jórészt munkái közé. — Azt kellene mondanom, hogy már az anyáim, a nagyanyám is ... De bizony az én közelebbi ismeret­ségem a szakmával ott kez­dődött, hogy 1953-ban gyer­meklányként beléptem az akkor már két éve fönnálló szövetkezetbe. Egyéb mun­kaalkalom bizony nem is kínálkozott akkoriban a magunkfajtának. Na. korábban ugyan lát­tam a tarnaszentmiklósi nagynénémet törülközőket, vásznakat, rongyszőnyege­ket készíteni, de a mes­terfogásokat azután sajátí­tottam el, hogy beültem a székbe. Méghozzá igen gyorsan. Ez tűnik ki visszaemléke­zéseiből, hiszen beállása után egy évre már népmű­vészként ismerik el az ak­kori Nász Verát. — A környék hagyomá­nyos munkáit jórészt akko­ri .elnökasszonyunk, Tompa Béláné gyűjtötte össze. Fel­tétlenül tessék leírná, hogy az ő buzdítása nyomán kezdtünk el azzal próbál­kozni, hogy megőrizve a ré­git. újítsunk is. Hogy mekkora sikerrel, azt a leány és asszony ol­vasóinknak nem kell bizo­nyítani. Ám volt akii in­kább csak hűen másolt, mások viszont igyekeztek átgondoltan — vagy csak ösztönösen — a kor stílusát megtalálni, divatot terem­teni. — Minden esztendőben részt veszek a különböző pályázatokon A díjaimat már nem is tudom fejben tartani, noteszbe kellett ír­ni. Országos második, har­madik helyezések után ta­valy első lettem egy garni­túrámmal. Függöny, abrosz, szalvéták. . Nagyon meg­dicsért a zsűri. Fülöp Pálnét kísérti a művészsors, hiszen örökbe­csű darabokat készít, ame­lyeket legnagyobb jutalom ■lenne mind a kirakatokban látni. Ám oly igénnyel al­kot, hogy túl drágák lesz­nek munkái. így, a többi­eknél egy kicsit talán rit­kábban feszítheti az öröm munkahelyén a nagyraktár­ban: hogy most a saját ter­vei alapján készült termé­keket kell exportra „le- meózni”. — Nekem elég az a meg­nyugvás, amikor leülhetek a székbe, és „babrálhatok" a fonalakkal. Sajnos csak nagyon kevésszer ahhoz képest, amennyiszer ked­vem lenne. Sok a benti munka, kitelik vele a nyolc óra, a raktárból nem tu­dok a szövődébe szaladgál­ni tervezni. Hiába. hogy jelenlegi elnökünk is na­gyon ösztönzi, támogatja a pályázókat. Otthon meg az építkező lányomon kell se­gíteni, aki már a harmadik unokámat várja. És ott van még édesanyám is. Hat-nyolc garnitúra egy- egy esztendőben, de az aztán szinte kivétel nélkül siker. És persze azért a szövetke- zefbéli megbecsülés sem le­becsülendő. A legjobbak számára mindig megvan a lehetőség arra, hogy elkísér­jék kollekcióikat egy-egy távolabbi kiállításra. — 1973-ban még SvédorT szágba is eljutottam. A Hungexpo rendezvényén kellett népviseletben bemu­tatnom a szövés miként­jét. Fülöp Pálné, Veronika, néhány nap múlva Beszter­cebányára készül, ott mu­tatkozik be a szövetkezet legszebb darabjaival. Mit le­hetne mást kívánni: jó utat, és újabb elismerő sza­vakat! Németi Zsuzsa Megnyitották Tatán, a kívül-bclül felújított Vaszary-villát. amelyben hosszú ideig élt és alkotott a nagy hírű festő­művész, A művész végakarata szerint a villa ezentúl művé­szi célokat szolgál (MTI-fotó: Kiss G, Péter felv.) Elnézést a kifejezésért...!” A címül idézett nyelvi formát ebből a szövegösz- szefüggésből emeltük ki: . „Talán még soha nem kez­dődött olyan — már elné­zést a kifejezésért, de — dafke hangulatban vízilabda­bajnokság, mint ma" (Nép­szava, 1986. szept. 13.). A sajtóbeli nyelvhasználatnak egy különös jelenségére fi­gyelmeztet bennünket az idé­zett megfogalmazás. Általában akkor szoktunk elnézést kérni, ha úgy érez­zük, hogy tévedtünk, hibáz­tunk, helytelen dolgot cse­lekedtünk. A sajtóbeli köz­lemény dafke szavával kapcsolatban az elnézés! kéréssel enyhe kritikáját is megfogalmazta a szöveg- részlet írója. Most csak az a kérdés, miért. A jiddis nyelvből átvett dafke szót érezte szokatlannak, neta­lán közönségesnek, durvá­nak. alantasnak? Szótáraink a bizalmas, a vulgáris jel­zőkkel minősítik ezt a szó­alakot. Tehát olyan nyelvi formának, amelyet a vá­lasztékos vagy hivatalos nyelvhasználatban. stílus­ban kerülni szoktuk. De belső indokoltság nélküli használatuk szokat­lan a sajtó nyelvhasznála­tában is. Ezért kért elsősor­ban elnézést az idézett mon­dat megfogalmazója. Bár napjainkban egyre gyakrab­ban jut a szó nyelvi sze­rephez. Erről bizonykodik ez a szövegrészlet is: „Ki­rajzolódik öccse dafke nem alkalmazkodása” (Élet éS Irodalom, 1986. júl. 18.). Ezt az idegen eredetű nyelvi formát ma már egye­sek úgy értékelik, hogy ér­zelmi, hangulati többletként a dacnak, a nyomósított el­lenkezésnek a kifejezésére alkalmassá» vált, a bizalmas társalgási beszédhelyzete­ken túli szerepkör vállalá­sára. De - szerintünk, jó magyar megfelelői még in­kább alkalmasak a mon­danivaló egyértelmű és ha­tásos kifejezésére: csak azért is. csak azért sem. minden áron, szántszándékkal stb. Az elnézés kérése indo­kolt lenne ennek a szöveg- részletnek megfogalmazó­ja részéről is: „Számomra az elnevezés („elhelyezke­dési támogatás") öle zanc. jobban izgat, hogy vajon csak a felesleges közremű­ködőket tanácsolják-e más­hová általa, vagy az al­kalmatlan főszereplőket is' (Élet és irodalom. 1986 okt. 3.), Valóban meghökkenti a/ olvasót a városi argóból nyelvünkbe került kifejezés jelentkezése éppen akkor, amikor az írók és olvasók annyira érzékenyek arra. hogy a legkifejezőbb ma­gyar szavakkal fejezzük ki a sajtó hasábjain is mondanivalónk leglényegét. A szerző szándékát, annak ironikus, elítélő jellegét kí­vánta erre a valóban szokat­lannak tűnő nyelvi formá­ra bízni. A szó használati ér­tékében felerősödő felhan­gok kifejező értékét azon­ban csak az az olvasó érti és érzékeli, aki a rokon ér­telmű magyar megfelelőket is ismeri: mindegy, egyre megy. egykutya, egyik ti­zenkilenc. a másik egy híján húsz, ide vehetjük ezt az argóból átvett kifejezést is: pekem nyolc stb. Különben hallhattuk és olvashattuk a rostára tett nyelvi formának ezt az alak- változatát is: alezánc. Ez közelebb áll a német ere­detijének hangalakjához: alleseins. Bizonyos beszéd- helyzetekben az élőszóbeli közlésekben is hallhatjuk de mindig tréfás, humoros használati értékben. Dr. Bakos József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom