Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
H a a forradalmat Marx a történelem ünnepnapjainak nevezte, mi nem kevesebb okkal nevezhetjük a szocialista forradalom munkanapjainak azokat a reformokat, amelyek — más-más helyi sajátosságoknak megfelelően, másmás módszerekkel, mélységben s elnevezéssel —, de csaknem valamennyi szocialista országban lezajlanak manapság. Igaz. a forradalom fogalmát e két. párhuzamos hasonlatban kettős értelemben használjuk. A szó első, s eredeti jelentése azokat a viszonylag gyors lefolyású. de nagy megrázkódtatással járó, gyökeres fordulatot hozó eseményeket jelöli, amelyek során a feltörekvő erők éles küzdelemben — fegyveres vagy vértelen politikai harcban — megragadják a hatalmat, hogy annak birtokában kiépítsék az új társadalmi rend viszonyait Van egy tágabb jelentése is azonban e kifejezésnek. Marxista történelemszemlélettel ugyanis okikai forradalomnak nevezhetjük azt a hosszú történelmi időszakot is. amely alatt a régi társadalmi-gazdasági formációt felváltja az új, s haladóbb; az európai történelem során az antik rabszolgatartó társadalmat a feudalizmus, majd azt a tőkés, polgári társadalom, végül azt — és ez már a mi korunk — a szocializmus. Az a „Tíz nap, amely megrengette a világot" (John Reed híres riportkönyvének címével élve) valóban „csak" kiindulópontja, csomópontja, „ünnepe" az emberiség holnapját jelentő, új, szocialista társadalomnak — ezért ünnepeljük évről évre. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy esetleg sokszor tízezer nap szükségeltetik az átmenethez. a szocializmus jellemzővé és uralkodóvá válásához világméretekben; sokszor tízezer munkanap szükséges a hatalom megragadása után is a fejlett szocialista társadalmi viszonyok megteremtéséhez. Hosszú forradalom, hosz- szan tartó történelmi átalakulás gyermekei vagyunk valamennyien, ma- élő nemzedékek. A dolgozók, a kezük s fejük munkájából élő —, tehát nem a tőkéjükből boldoguló — emberek tisztán látó százmilliói bolygónk minden részén tisztelettel emlékeznek meg a nagy októberről, az új kor nyitányát jelentő szocialista forradalomról. Az ünnep azonban nemcsak ünneplésre alkalom, a „tíz nap" nemcsak emlékeztetés- re késztet, hanem sokkal inkább arra, Í hogy — időben egyre távolodva tőle, immár a 69. évfordulón — erőt merítsünk belőle a „tízezer napokhoz”. Van miből, s van mihez erőt meríteni; e hosszú forradalom ugyanis semmivel sem kevesebb küzdelmes munkát, elszántságot, hitet, meggyőződést, fegyelmet, türelmet követel a mai élőktől, mint amennyit követelt a „történelem ünnepnapja" a forradalmár elődöktől. Nem kevesebbet, csak másfélét. Vessék el az illúziókat, amelyekért az élet megbüntette és még jobban meg fogja büntetni önöket! — figyelmeztette Lenin saját forradalmár társait már 1918. március 9-én, néhány héttel, hónappal a forradalom győzelme után, amikor az alig megszületett fiatal szovjet-orosz államnak az első szavával, dekrétumával békét hirdető proletárhatalomnak szembe kellett néznie a minden oldalról létére, életére törő ellenséges erőkkel (történetesen akkor éppen az első világháborúban még le nem győzött, a zsaroló bresztlitovszki békefel- tételeket diktáló német imperializmussal.) Az illúzióktól óvó intelem, sajnos. csaknem hét évtized alatt máig sem veszített aktualitásából. Visszatekintve a megtett útra, azt is mondhatnánk, hogy a szocializmus története — nálunk három és fél, négy évtizede — voltaképpen az illúzióktól, a régi és újonnan keletkező illúzióktól való folyamatos megtisztulás története. A forradalmi elméletben már jóval tizenhét októbere előtt meg kellett szabadulni attól a marxi féltételezéstől, hogy a szocializmus először a legfejlettebb tőkés országokban fog győzni. Lenin előre látta, éppen ellenkezőleg: gazdaságilag s társadalmilag elmaradott országban bizonyult leggyengébbnek, s így legkönnyebben átszakíthatónak az imperializmus lánca. S aztán a második világháborút .követően ugyanígy folytatódott: gazdaságilag, s társadalmilag nem kevésbé elmaradott keleteurópai s ázsiai országok léptek a szocialista forradalom útjára. Ennek a ténynek, az indulásaikor meglevő történelmi hátránynak minden negatív következményét érezzük ma. évtizedek múltán is. Le kellett számolni azzal az illúzióval, hogy e történelmi hátrányt viszonylag rövid idő alatt ledolgozhatja a szocialista világrendszer; be kellett látni, hogy hosz- szú ideig ellenséges imperialista környezetben kell léteznie, erősödnie, fejlődnie. Megszületésének első pillanatától kezdve szüntelen fenyegetettségben létezik és fejlődik az új társadalom; a tőkés rend, a katonai, a politikai és a gazdasági hadviselés változatos módszereit veti be ellene kezdettől, évtizedek óta. És kezdettől jósolják pusztulását, Szovjet-Oroszország rövidesen össaeroppan gazdaságilag, ennek következtében a politikai rendszer megbukik, széthullik — jósolták a nemzetközi imperializmus ideológusai a tízes, húszas évek fordulóján a polgárháborúban, intervencióban kivérzett szovjet népek a szó szoros értelemben vett éhínségét látva. És ma? A fegyverkezési hajszával .minél elviselhetetlenebb gazdasági megterhelést kell róni.. a Szovjetunióra és a többi szocialista országra, olyan megterhelést, amely a—m—EtaBM im m bhmbbmb———«h———^ alatt összeroppan gazdaságuk, ennek nyomán súlyos társadalmi feszültségek keletkeznek, s politikailag széthullik a rendszer — ez olvasható ki a mai héják stratégiájából. Tény azonban, hogy e jóslatok és stratégiák kezdettől mindmáig sorra kudarcot vallottak; a szocialista rendszer meg tudott birkózni az intervencióval, a hitleri fasizmussal, a második világháború után ki tudta vívni és meg tudja őrizni azt a katonai erőegyensúlyt, amely saját biztonságát — és a mai körülmények között egyszersmind a világ békéjét — szavatolni képes. Igaz. óriási áldozatok és erőfeszítések árán. Azon az áron. hogy az említett indulási hátrányból bár sokat sikerült ledolgozni a legfejlettebb tőkés gazdaságoktól való viszonylagos elmaradottságunk tagadhatatlan. Ma nyugaton és keleten sokak tisztánlátását elhomályosítja a két világrendszer gazdasági és életszínvonalbeli helyzetének mechanikus, történelmietlen és így irreális összevetése. Tisztánlátást csakis az erőviszonyok alakulásának, a történelmi folyamatoknak elfogulatlan elemzése és értékelése adhat. A nemzetközi imperializmusnak a szocializmussal szemben alkalmazott, kezdettől máig soha nem szűnő fenyegetése egy eredendően hamis vádra, rágalomra alapul. A kapitalizmus apo- logétái szüntelen a „vörös veszélyre". a „kommunista veszélyre" hivatkoznak, ezzel rémisztgetik saját népeiket; a szocializmus tagadhatatlan térhódítását azzal magyarázzák, hogy a szocialista világrend- szer a maga eszméit és társadalmi gyakorlatát erőszakkal, ha kell, a fegyverek erejével terjeszti. Ez merő koholmány; hét évtized minden történelmi lépése cáfolja ezt; a Szovjetunió, a szocialista világrend- szer mindig is önvédelmi harcot — tegyük hozzá: győztes önvédelmi harcot — folytatott; és a fegyverkezési hajsza minden fordulójában mindig a második lépés volt az ötté. A forradalmat nem lehet .,exportálni”, de nincs is szükség rá; az emberi társadalom fejlődésének megvannak a maga belső, objektív' törvényszerűségei. Századunk minden történése e törvények érvényesülését bizonyítja — a szocializmus megszületésétől a szocialista világrendszer kialakulásán át a volt gyarmati rendszer széthullásáig, és a népek antiimperia- lista küzdelmeinek állomásáig. S bizonyítja egyúttal a szocialista társadalmi rend alapvetően békés természetét, a szocialista békepolitikái őszinteségét — az első dekrétumtól a Szovjetunió mai erőfeszítéséig a béke megvédéséért, egy termonukleáris katasztrófa megakadályozásáért. A külső tényezők, a fenyegetettség. az ellenséges környezet azonban csak részben — bár nagyobb részben — magyarázza az említett hátrányt, azt. hogy a szocialista társadalmi rend előnyei mindmáig nem tudtak kibontakozni a maguk teljességében és gazdagságában. Ebben belső okok is közrejátszottak és közrejátszanak. Voltak átmeneti időszakok, amikor e társadalom tragikus tévutakon járt, mérhetetlen károkat okozva önmagának, mind- ■* két világrendszerben a dolgozók millióinak | a szocializmusba vetett hitét, bizalmát tépázva meg. A szocializmus öntörvényű fejlődése ettől eltekintve sem sima és egyenes vonalú. Nemcsak a már említett, de számtalan más illúziótól is meg kellett és kell szabadulnunk. Illúziónak bizonyult, hogy a szocialista gazdaságban figyelmen kívül lehet hagyni a minden árutermelő gazdaságra jellemző objektív itörvényszerűsége- ket, hogy e törvényeket mellőzve tervszerűséget lehet elérni; illúziónak bizonyult, hogy a puszta öntudatra alapozva lényegtelenné vagy másodlagossá lehet degradálni a gazdaság legfőbb belső hajtóerejét: az emberek anyagi érdekeltségét. Azok a reformmunkálatok vagy kísérletek, amelyek a sajátosságuknak megfelelő eltérő módszerekkel, de a szocialista országok legtöbbjét ma jellemzik, lényegében az illúziók elvetését, a lenini útmutatás megszívle- lését, a forradalom továbbvitelét, a forradalom munkanapjainak cselekedeteit jelentik. Az a jelszó — vagy inkább komplex gazdasági és társadalmi cél- és feladatrendszer —, amelyet tömör megfogalmazásban a gyorsítás programjaként ismerünk, s amelyet a szovjet kommunisták XXVII. kongresszusa fogadott el, méltó és forradalmi folytatása a hatvankilenc évvel ezelőtti kezdetnek. Nem mondhatnánk, hggy könnyű a folytatás. A gyorsítás programjának valóra- váltásáért küzdeniük kell a szovjet kommunistáknak, a szovjet népnek — a visz- szahúzó erők, a konzervativizmus, az értetlenség, a régi módon való gondolkodás ellen. Mint ahogy nekünk, magyar kommunistáknak, a magyar népnek is küzdenünk kell XIII. pártkongresszusunk határozatainak végrehajtásáért, a számítottnál sokkal kedvezőtlenebb körülmények között is a népgazdaság talponmaradásáért, a reform- folyamat továbbviteléért, a buktatók elkerüléséért. forradalom hosszú hétköznapjain akadhatnak, akik elvesztik hitüket, irányt tévesztenek, vagy éppen nem látják a távlatokat. Akadhatnak, akik nem értik, nem érzékelik, hogy egy hosz- szú történelmi átalakulás, forradalmi folyamat részesei: alkotói az életükkel, munkájukkal, küzdelmeikkel. Pedig pontosan erről van szó. Elvetni az illúziókat, de megőrizni a hitet egy születő társadalom életrevalóságában — ez október legaktuálisabb üzenete a mi számunkra. • Koncz István Ünnepen, munkanapokról
