Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. november 7., péntek ká 5. Hetet kivégeztek Az öreg bányász emlékezik Mar nyugdíjas, de még mindig dolgozik, serénykedik, hasznosítja magát. Csak a tartásán látszanak meg az elmúlt évek. de a szeme most is úg> fénylik, mintha felette nem múlt volna el az idő Pedig micsoda óvek voltak azok. Ö pedig mindig az események sűrűjében n y iizsgö t ( A neve Sávolyt Zoltán Betölt bányán lakik. Nyugdíjas vájár, illetve lőmester — Szinte mindenre pontosan emlékszem — jegyzi meg bevezetőül. — Este hozták a hírt. hogy a bánya leáll, reggel mindenkinek szerszámokkal és háromnapi élelemmel kell jelentkeznie. Megyünk a németeknek llövészárkot ÓSTti A felesége azt mondta: Ha menni kelj, menni kell. A háborúban nem lehet viccelni a paranccsal. Akkor 1944-et írtak, novembert. — Hajnalban megszólalt a hegyoldali vágányon a villanymozdony sípja. Ezzel adta tudtul, hogy lehet gyülekezni. El is indultam. Ahogy ballagok a hajnali sötétségben, négyen jönnek velem szemben. Az egyikük. Haraszti László megáll, rám néz. Hová mégy? Nem mégy sehová. Jössz velünk. ö egy szót sem szólt. Ha Haraszti azt mondja, hogy menjen velük, akkor velük megy. Bementek a bányába. Ott már négyen húzódtak meg. De alig telt bele egy kis idő. majdnem háromszázan lettek. Katonák is csatlakoztak hozzájuk, de jöttek parasztok és gyári munkásul; is. A Karancs-lejtősakna befogadta mindannyiukat — Emberek, innen eg,\ lépést sem teszünk — mondta Haraszti László. Ez volt november 24-én Bement hozzájuk Jámbor Miklós, az üzemvezető főmérnök Szepesi István bányamester kíséretében — Tőlem azt csinálnak, amit akarnak — mondta a főmérnök nyugodt hangon —, de legalább óránként küldjenek ki egy csillét, hadd lássák odakint, hogy maguk dolgoznak. — Egy lapát szenet sem adunk a németnek — jelentette ki a kis vezetőcsoport egyik tagja. — Mire volna szükségük? — kérdezte a főmérnök — Karóidra. Ügy látszott, minden rendben lesz. Az őrséget megszervezték, a golyószórónak lőáflást csináltak, pontosan szemben a bejárattal. a lejtős akna végén. De vasárnap már jöttem a németek és a csendőrök. Valaki értesítette őket, hogy a bányában sokan meghúzódtak. — Jöjjenek ki. nem lesz rác vagy lemegy a többiekhez. kérdezték meg tőle ezután — Nekem köztük a helyem — mondfa Adorján István Közben végigjárták a csendőrök a telep hajtásait. Hol vannak a férfiak, kérdezték. — Jobban tudják azt maguk, mint én — válaszolta Sávolyi Zoltán felesége. A két és fél éves kislányával. a kis Gizivel úgy kilökték az ajtón, hogy csak nyekkent. Ennél a résznél az öreg bányász hangja elakadt. Nagyokat nyelt. Időbe tellett. mire folytatni tudta az elbeszélést. Egyszer csak Tni történt V Azon a bedeszkázott bejáraton megindultak a németek és a csendőrök. Mindegyikük egy-egy bányászasszonyt tolt maga előtt. Kétoldalt sorakoztak fel. őket jól lehetett látni, de (Foto Perl Márton) semmi bántódásuk — kapták meg az üzenetet. Az akna száját kívülről bedeszkázták annyira, hogy csak egy ember férjen át a kihagyott résen. A szellőző- aknákhoz őrséget állítottak, nehogy azokon .keresztül bárki elmenekülhessen. A bentiek számítottak arra. hogy könnygázzal megpróbálják őket kifüstölni. Ezért a légaknánál vizes pokrócból védöállást építettek ki. Azt hitték, hogy így el tudják hárítani a gázt. Adorján István kiment, amikor bekiabáltak a németek. hogy tárgyalni akarnak. Nem lesz semmi bántódásuk azoknak, akik lementek a bányába, ha ... I — Ismerjük az ilyen ígérgetéseket. nem hiszünk a németnek. mert hazudik — jelentették a bentiek. Adorján István ment visz- sza a döntéssel. Kint maa benti sötétségben a csendülök és a németek nem láttak semmit. A golvószó- i inai lévő férfi megdöbben- vi ismerte fel a legelöl álló nőben a feleségét. — Menj innen, mert téged lólek keresztül legelőször — ordította el magát tehetetlen keserűségében. A hatás a vártnál is nagyobb volt. Fejvesztetten iszkoltak kifelé a ’németek és a csendőrök. Ügy látszik, nem számítottak arra. hogy kiépített lőállás vár rájuk odabent. Ezután következett a gáz. amire számítottak. A légaknánál lévő örök ijedten elmenekültek, nem borították le vizes pokróccal a gránátot. Kint bekapcsolták a ventilátorokat és a légáramlat szétvitte a bányában a gázt. Kitört a riadalom, senki sem látott semmit. csak ment kifelé. Csak 33 ember maradt bent. Másnap az újabb gáztámadás után még 28-an jöttek fel, közülük négyet, a négy utolsó embert ott, rögtön megfordította az egyik német és mindegyiküket tarkón lőtte. A huszonötöt pedig megbilincselték és vitték őket a rögtönítélő bíróság elé. Hármukat halálra ítéltek és kivégeztek. Az a bent maradt öt ember, pakszittal felrobbantotta az egyik légakna rácsos ajtaját. és bemenekült a környező erdőbe. Ők életben maradtak. Sávolyi Zoltánt is kihallgatták. Egyetlen kérdésre sem válaszolt. Ütötték, verték, ahol csak érték és ahogy csak tudták. Szerencsére a szovjet csapatok erősen közeledtek Salgótarján felé. és egyszercsak a bányászokat hazaengedték. Baglyasalja a két from között feküdt, itt aránylag biztonságban érezhette magát. A trontkatunaktol neu., kellett tartania. Azokat nem érdekelle. hogy ki o és hogyan maradt itthon civilben A felszabadulás után tud ta meg. hogy a szeryezke désnek kik voltak a vezetői, kik cselekedtek a párt utasítására. C is kérte a pártba való felvételét 1956. november 4-én pedig fegyvert fogott a népi hatalom védelméért. A mun kásőr-egyenruhát még most sem vetette le. Több min két évtizedig volt alapszer vezeti párttitkár. Ma sincs meg társadalmi munka né! kül A nagyobbik lánya. G121 Gödöllőn, az egyetemen gépíró, a kisebbik, Aranka a pipishegyi gyárban asszisztens. Három unokája van A felesége szintén nyugdíjas már. Ott élnek Petőfi- bányán, azóta, hogy a fel- szabadulás után megkezdték a bánya fejlesztését — Egyetlen hobbim van — mondja. — A zenélés Az én családomban mindenki zenélt. Nekem a cintányér jutott. A nagydobot vertem kezdetben. aztán cseréltünk a cimborámmal Nekem könnyebb azokat a másfél kilós réztányérokat kezelni. Hogy annak menynyi csínja-bínja van, aki nem ért hozzá, nem is sejti Büszkén, elragadtatva magyaráz. Csupa élénkség, jókedv. Jól van. elégedett ember. De — nem felejt. Lehet azokat az időket felejteni? Ugye. nem? Az évfordulón kegyelettel koszorúzzák meg a kivégzett bányászok emlékművét. Mélyen meghajtják a fejüket ők, az élők azok emléke előtt, akik imár csak voltak. Értünk voltak valamennyien. Nem felejthetjük. G. Molnár Ferenc A közösség teremtőerő Vallomások egy brigádról Tagadhatatlan, hogy a brigádmozgalom ma is szerves része, sőt igen jelentős feltétele a gyárakban, üzemekben folyó eredményes munkának. Különösképpen igaz ez akkor, ha a kis kollektívák nem csupán a közvetlen termelésben állják meg a helyüket. hanem az élet megannyi más területén. Azt hiszem, ezt a megállapítást támasztja alá a visontai Thorez Bányaüzem Zipernovvsky nevét viselő brigádjának története is. Az idáig megtett útról, a jövőről beszélgettünk a csapat három tagjával. Habók Tivadar brigádvezetővel, Horváth Lászlóval és Sidló Józseffel. Valamennyiük foglalkozása — akárcsak a csoport zöméé — villanyszerelő. H. T.: — Való igaz. nincs mint szégyenkeznünk. 1977 tői napjainkig aranykoszorúsak vagyunk, 1982-ben és 1984-ben elnyertük a vállalat kiváló brigádjait megillető elismerést, ezen túlmenően részesültünk már vezérigazgatói dicséretben. illetve megkaptuk a KISZ KB Dicsérő Oklevelét. Kétszer pedig megszereztük — legutóbb éppen tavaly — a Szakma Kiváló Brigádjának járó címet. Sőt, felterjesztettek minket a Magyar Népköz- társaság Kiváló Brigádja kitüntetésre is. de aztán valahol „elakadt" a dolog. — Kis híján másfél évtizedes múltat tudhatnak maguk mögött. . . H. T.: — Igen, mert az eredeti „együttes" 1972-ben alakult. Három évre rá megszűnt a gépszerelő üzem. s azóta van meg a mostani „felállás”. Tizenhármán vagyunk, szinte mindnyájan 30 és negyven év közöttiek, két személy kivételével valamennyien villanyszerelők. H. L.: — Kezdetben az M30-as és M50-es géplánc- karbantartása, szerelése tartozott hozzánk, jelenleg az utóbbit felváltotta az M80- as. Voltaképpen téemkás feladatokat végzünk, állandó délelőttös műszakban, A többség Gyöngyösről, illetve annak környékéről jár ide. — Mivel magyarázhatók az elért sikerek? S. J.: — Azt hiszem minőségileg kifogástalanul dolgozunk, ugyanakkor a társadalmi munkában is megálljuk a helyünket. A közösségi szellem dominál, egyszóval együtt vagyunk. Ilyenformán megérdemelt a jutalom is. H. T.; — Nehéz a cégnél még egy olyan kollektívát találni, mint a miénk. Nem kell könyörögni senkinek, akármilyen feladat megoldásáról legyen is szó. H. L.; — Az már csak ráadás, hogy a tagok családjai, gyermekei közt is nagyszerű viszony alakult ki, ismerik. szeretik egymást. Ez a jó nagy „család" összetart, már háromszor jártunk külföldön közösen. Hosszú ideig szinte összezárva, egy hangos szó nélkül Ez is valami... Az sem mellékes, hogy a szakmai ismereteink is jobbak az átlagosnál, hiszen mór több újítást adtunk be. s ezek sokmilliós megtakarítást eredményeztek. Bár mindegyikünk más-más ember. de az szerencse, hogy mindenkor olyanok kerültek közénk, akiknek alapállása, tartása megfelelő. H. T.: — 1975-től állok a brigád élén. s az a tapasztalatom. hogy mindenki sokat tesz azért, hogy a szakmai és általános műveltségét bővítse. Ezt bizonyítja, hogy sokunk rendelkezik középfokú végzettséggel. — A dicsőség is valami, de önök is a pénzből élnek . . S. J.: — Nem ártana, ha a fizetés több lenne. Ügy hiszem. hogy az átlag a brigádon belül — túlórával — fi ezer forintot visz haza Anélkül öt-öt és fél ezret H. T.: — Az elvégzettekhez képest kevés van a borítékban. Az erkölcsi elis Horváth László mérés mellett az sem jönne rosszul, ha az anyagiak is megfelelő módon alakulnának H. L.: — A gyakorlat az. hogy a brigád tevékenységéért kapott összeget nem osztjuk el. hanem a közös kasszába tesszük — plussz fejenként 20 forintot havonta — s ebből fedezzük a kirándulásokat. A prémiumoknál persze differenciálunk, de ebből vita még nem volt. — Ezek szerint nyílt ..kártyákká!' játszanak . S. ./.: — Mindig elmondjuk egymásnak azt. ami nem tetszik, akármilyen ügyről legyen szó Nincs sértődés, ha valaki jobb javaslattal áll elő. az viszi el a „pálmát". H. T.: — Vitatkozunk, s ez a jó. ez az egészséges Bárki véleményt nyilváníthat. a lényeg az. hogy ne maradjon senkiben „tüske". Sokszor parázs a hanguSidlo József (Fotó: Perl Marton) lat. de baj még nem származott az „összecsapásokból". H. L.: — A baráti viszonyunk elősegíti a teljesen demokratikus légkör fennmaradását. Egymást is támogatjuk, s amikor egyikünk vagy másikunk építkezett. akkor a többi magától értetődően ott volt. A szabadságot mindig egyszerre vesszük ki. Idén Harkány- fürdőn voltunk, jövőre Jugoszláviába megyünk. — A vállalat — úgy gondolom — odafigyel a kollektívára . . . S. J.: — Ez tény. Középpontban állunk, s ez kiderül az értékelésnél is H. T. — Általában a többiekhez viszonyítják a szor- goskodásunkat. s kiderül hogy igencsak „mozgolódunk" Szakmailag számítanak ránk. ha komoly feladat adódik, akkor rendszerint minket hívnak A villamos szakág több brigádja is elismeri — ha reá lisan vizsgálja a helyzetet —. hogy ez egy összeforrott társulat. Ügy tűnik, valamennyien jól érzik magukat ebben a közösségben . . . H. L.: — 1975 óta csak minimális volt az átrendeződés. a belső mozgás. Akik elmentek, azok helyébe újak léptek, remekül beilleszkedtek, s örültek, hogy így alakult a sorsuk. H. T.: — A kulturólódást sem formalitásnak vesszük Szívesen megyünk színházba. moziba, s a sportból sem maradunk ki. — Van olyan valami, amiben előre kellene lépni? H. L.: — Nem hisszük hogy itt a Kánaán, de erre nehéz válaszolni. Talán a szintentartást kell megfogalmazni saját magunknak Nehézség persze akad, hisz a családdal való törődés, a sok túlóra egy kicsit a brigádmunka rovására megy. A tagok persze még különféle más megbízatásoknak is eleget tesznek. Ketten munkásőrök. van három KISZ- és három párttagunk. A köte lezettségek ezeken a vonalakon sem szenvednek csorbát. — Ezek után már csak a- elkövetkező időszak céljaira lennék kiváncsi . .. S. J.: — A vágy az, hogy a kitüntetések terén lépjünk előre egy fokozattal, azaz elnyerjük a már említettel met. vagyis a Magyar Nép köztársaság Kiváló Brigádjának vallhassuk magunkat H. T.: — Igen. ez a leg több törekvése valamennyi ünknek Tudjuk, ehhez talári még az eddigieknél is töb bet kell tennünk, de úgy la tóm. ebben nem lesz hiba Sárhegyi István Habók Tivadar