Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-10 / 239. szám
1. NÉPÚJSÁG, 1986. október 10., péntek R«g0nnrilofto«,.apey|<javj|c haSZtlOS lépÓS lehet Reykjavik. Emelvényt építenek a fotósok számára a csúcs- találkozó leendő színhelyével szemben (Népújság-teletotó: ÁP — MTI — KS» Reagan amerikai elnök csütörtökön, helyi idő szerint, a kora délelőtti órákban elindult Izland szigetére, ahol szombaton és vasárnap találkozik Reykjavik- ban Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával. Reagan indulása előtt rövid nyilatkozatot tett. Kijelentette: fontos külpolitikai küldetésnek tekinti útját. „A találkozó lényegét illetően magánjellegű lesz kettőnk között, azon nem vesznek részt nagylétszámú küldöttségek, nem tervezzük jelentősebb megállapodások aláírását. Ehelyett inkább az a cél, hogy áttekintsük azokat a témákat, amelyekkel kétszeres erőfeszítéssel akarunk foglalkozni a lehetséges formális csúcstalálkozóig. Őszintén és nyíltan fogunk beszélni az országaink közötti nézeteltérésekről a legfőbb kérdésekben, amelyek a kelet—nyugati kapcsolatok, a leszerelés, az emberi jogok, a regionális konfliktusok és a kétoldalú kapcsolatok terén mutatkoznak. Arról beszélünk majd, hogy e konfliktus ismeretében hogyan tehetünk további lépéseket ezeknek a kérdéseknek rendezése terén, hogy a világot biztonságosabbá tegyük és fenntartsuk a békét” — mondotta. „Tavaly Genfben Gorbacsov úrral együtt új kezdetet adtunk az országaink közötti kapcsolatok megjavításához” — mondotta Reagan, aki ezt az alkalmat is kihasználta arra, hogy kétpár- ti támogatást követeljen politikájának a csúcstalálkozó előtt, s hogy ismételten megkísérelje előtérbe állítani az úgynevezett regionális 'kérdéseket és emberi jogok érvényesítésének kérdését. Az elnök egyúttal igyekezett csökkenteni az izlandi találkozó iránt megnyilvánuló jelentős- várakozást is. „Békéért és szabadságért megyünk Reykjavikba" — mondotta. „A nehéz kérdésekkel nyíltan és őszintén kell szembenéznünk. Nem állíthatjuk, hogy nincsenek nézeteltéréseink, nem próbálhatjuk meg, hogy néhány gyors megállapodásra jussunk, s azután Reykjavik szelleméről beszéljünk. Komoly problémáink vannak számos kérdésben a Szovjetunió álláspontjával, s o sikerre nincs biztosíték. De ha Gorbacsov úr a valódi együttműködés szellemétől vezettetve érkezik Izlandra, úgy hiszem, valamelyes előrehaladást érhetünk el. Ez a célom az izlandi úttal. Reykjavik hasznos lépés lehet, s ha kitartunk, akkor idővel megvalósulhat a jobb és biztonságosabb világ” — mondotta egyebek között az amerikai elnök. Reagan ezúttal is támadta a képviselőházat amiatt, hogy — a leszerelési kérdésekben tanúsított magatartásával — „megnehezíti” a tárgyalásokat. A találkozó előtt magas állású amerikai kormány- tisztviselők azt hangoztatták, hogy az Egyesült Államok az izlandi fővárosban a leszerelési kérdésekben nem változtat korábbi álláspontján és Reagan módosítás nélkül ugyanazokat az elképzeléseket terjeszti majd elő, amelyeket Mihail Gorbacsovhoz intézett korábbi levele, illetve a genfi leszerelési tárgyalásokon előterjesztett amerikai memorandum tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy Washington nem kíván tárgyalni sem az űrfegyverkezés korlátozásáról, sem a nukleáris fegyver- kísérletek eltiltásáról, s elsősorban a támadó jellegű nukleáris fegyverek csökkentésének kérdését akarja a leszerelésről folytatott tárgyalás középpontjába állítani. A jelek szerint Reagan nem akar tartós kötelezettséget vállalni a hadászati támadó fegyverek számát korlátozó SALT—II. szerződés, illetve a rakétaelhárító rendszerekről megkötött SALT—I. szerződés érvényének fenntartására sem. Megtisztították a teljes területet A csernobili erőmű legmagasabb pontjára, a harmadik és negyedik blokk szellőzőkéményére vezető utat is megtisztították csütörtökre a harkovi és Ívovi tűzoltóképző iskola hallgatói. Ezzel az erőműben, amelynek első blokkja már üzemel. nem maradt számottevő szennyezett terület. A fiatal tűzoltók ennek jeléül vörös zászlót tűztek ki a kémény csúcsára. A 150 méteres utat először fel kellett deríteni. Az egyik önkéntes vastag ólomruhába öltözve, megfelelő műszerekkel felszerelkezve megmászta a kéményt. A műszerek igazolták a leve gőből végzett sugái felderítés adatait: a legfelső, a hatodik szinten tiszta a fémlemezből készült alapzat, tehát az ötödiktől kezdve, felülről lefelé kell a tisztítást. a lemezek cseréjét elvégezni. Föntről lefelé haladva. a helyszínen nem mentesíthető sugárfertö- zött fémlemezeket mindig eggyel alsóbb szintre dobálva haladt a tizenkét ifjú tűzoltó, akiknek alig valamivel több mint három órára volt szükségük a feladat végi ehajtásához. A szabadság önkéntesei KITÖRT A VIHAR (50 éve, 1936 októberében, a Madridot védő harcok idején alakultak meg az első Nemzetközi Brigádok.) (II/l.) 1936. július 18-án Spanyolország riadalomra ébredt — írja visszaemlékezésében Dolores Ibarurri. A tábornokok — a monarcho- fasiszta erők támogatásával, Francisco Franco vezetésével — katonai puccsot kíséreltek meg a polgári kormány ellen. A hír a világsajtó első oldalára került, felháborodást és aggodalmat keltve a haladás, a demokrácia minden hívében, és nem titkolt megelégedést a szélsőségesen reakciós, fasiszta körökben. A közvetlen előzmények jól ismertek. Az 1936. február 16-án megtartott parlamenti választás új helyzetet eredményezett Spanyolországban. A lármás, már előre diadalittas jobboldallal szemben győzött a népfront, a kommunisták, a szakszervezetek és a polgári baloldali köztársaságiak részvételével. A kommunista párt — amely a baloldali tömörülés legszervezettebb ereje volt — a népfrontpolitika kidolgozásakor figyelembe vette a nemzetközi munkás- mozgalom, különösképpen pedig a Francia Kommunista Párt népfrontpolitikájának tapasztalatait. Felmérte a veszélyt, amely a fasizmus megjelenésével és megerősödésével fenyegette Európát. A népfront kormánya folytatta a korábban félbeszakított polgári demokratikus célok megvalósítását: a földosztást, a különféle szociális. nemzeti, nemzetiségi, oktatási és más reformok végrehajtását. Ennek köszönhetően a választások után is tovább nőtt a népfront tömegbázisa, a baloldali pártok — különösen a kommunista párt — befolyása, a munkás-paraszt tömegek szervezettsége és egysége, elkötelezettsége a köztársaság. a polgári demokratikus forradalom mellett. Elsősorban ez volt az, ami felbőszítette az ellenforradalmi erőket, a kiváltságaikat féltő papokat és katonatiszteket. Szervezni kezdték a lázadást, a köztársaság megdöntését, vérbefojtását. Döntő mozzanata volt ennek a tábornokok lázadása, akik 1936. július 18-án katonai puccsot hajtottak végre. Kitört tehát a régóta fenyegető vihar, a lázadók Spanyol-Marokkóban leadott ágyúlövéseitöl egész Spanyol- ország visszhangzott. A falvakban és városokban, írja erről az időszakról Dolores Ibarurri, tízezrek rohantak az utcára: aggódtak a hazáért, az igazságot akarták megtudni, s kifejezni készségüket, hogy a köztársaság védelmében támogatják a kormányt. A munkásszervezetek és a baloldali pártok halasztást nem tűrve megállapodtak abban, hogy mit tegyenek a rendkívül súlyos helyzetben. Csak a kormány és a köztársaság elnöke próbálta még mindig jelentéktelennek, a spanyol nép történelmében megszokott eseménynek tekinteni a lázadást. s elmulasztották megtenni a szükséges intézkedéseket a puccs kiszélesítésének megakadályozására. A kormány tehetetlensége és árulással felérő közönye ellenére a fasiszták az ország területének csak kisebbik részét tudták megszerezni; a legtöbb helyen a lakosság lefegyverezte a köztársaságra tört fegyveres erőket, meghátrálásra kényszerítette a lázadók csapatait. S ami példátlan a spanyol történelemben : a közkatonák Madridban, Valenciában, Barcelonában és másutt tisztjeik parancsa ellenére a tömeghez, a köztársaság védelmezőihez csatlakoztak. A tengeri egységek négyötödében a matrózok, altisztek kivégezték a zendülő főtiszteket, és a helyükre álltak. A nép nem alaktalan tömeg volt többé, a munkáspártok, a szakszervezetek, az ifjúsági szövetségek adták a köztársaság védelméért folyó harc legjobb kádereit. Mos már csak arra volt szükség, hogy a köztársasági hatalom is támaszkodjon rájuk. A lázadók is tudták, hogy az uralmuk alatt lévő területek nem biztosíthatják a győzelemhez szükséges feltételeket, ezért a már korábban megkötött szerződéseik alapján az olasz és a német fasisztákhoz fordultak segítségéért. Ettől kezdve azok a háború végéig a vezérkartól a lövészárokig mindenütt ott voltak, és meghatározó szerepet játszottak a harcokban. Hivatalos adatok szerint mintegy százötven- ezer olasz katona vett részt Mussolini hadseregéből e há. borúban. A hitleristák ugyan nem közöltek statisztikát a létszámról, mégis van egy árulkodó szám, amely nem hagy kétséget részvételük nagyságáról: huszonötezer német katona részesült különleges kitüntetésben a spanyol nép elleni harcban szerzett érdemeiért. Már július végén megkezdődött a német—olasz intervenció: özönlött a hadianyag és a repülőgép, megérkezett a német fasiszták úgynevezett Condor-légiója. nem is titkolva, hogy a spanyolországi harcokat egy esetleges világháború „főpróbájának” tekintik. Az ellenforradalmi lázadással szembeni népfelkelés szabadságharccá, nemzeti függetlenségi háborúvá szélesedett. A köztársaságiak kezdetben a -nyugat-európai polgári demokratikus országokra. elsősorban Franciaországra és Angliára számítót, tak; Franciaország élén a Spanyol Köztársasággal rokonszenvező Léon Blum állt, ezenkívül Franciaországot érvényes szerződések is kötelezték. hogy fegyvert szállítson a Spanyol Köztársaságnak. A remélt segítség helyett Léon Blum már 1936. július 25-én meghirdette a be nem avatkozást politikát, s ugyanezt javasolta más hatalmaknak is. Franciaország tehát azonnal beszüntette a fegyverek és repülőgépek szállítását Spanyol- országnak, s ugyancsak Blum indítványára Londonban 1936 szeptemberében megkezdte munkáját a nemzetközi be nem avatkozási bizottság. A bizottságnak Franciaország, Nagy-Britannia, a fasiszta Németország és Olaszország mellett egy rövid ideig a Szovjetunió is tagja volt. ezen a fórumon is követelve a német—olasz fegyver- szállítások és a közvetlen katonai intervenció azonnali beszüntetését, valamint az e célra felhasznált kikötők ellenőrzését. De miután látta, hogy tiltakozásai ellenére a nyugati hatalmak „be nem avatkozási politikája” mindinkább a Spanyol Köztársaság belső és külső ellenségeinek és a fasiszta államok intervenciójának kedvez, elhagyta a bizottságot. Földesi József (Következik: Magyarok a Nemzetközi Brigádokban) —( Külpolitikai kommentárunk y~~ Dél-Afrika és a szankciók SOK MINDENRE SZÁMÍTOTT PRETORIA, de erre nem. S ez nem is csoda, hiszen sok év óta követelte a világ nagyobbik fele a tőkés nagyhatalmaktól a szankciókat, azaz a gazdasági-kereskedelmi korlátozó intézkedéseket, de a múlt hétig hiába. Voltak ilyen-olyan kisebb hatású lépések, jobbára a po- Jitikai „ejnye-ejnye” szintjén, de igazi szankcióra, a világot sértő politika miatti kézzelfogható büntetésre 1986. október elejéig nem szánta rá magát egyetlen nagytőkés ország kormánya sem. Főleg azért, mert a két legérdekeltebb, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem volt hajlandó büntetni a dél-afrikai fajüldöző kormányzatot. S most sem a Washingtonban székelő kormány változtatott, hanem az őt ellenőrző kongresszus. Reagan — eddigi vonalához híven — vétót emelt egy kongresszusi bizottság határozatával szemben, mert abban konkrét kereskedelmi és más gazdasági tilalmakat fogalmaztak meg, mondván: Pretoria oly makacsul tartja magát faji elkülönítő politikájához, hogy más mód már nem maradt, mint változtatásra kényszeríteni. Az amerikai elnök viszont mindig is azt hirdette, hogy erőszakkal nem lehet hatni a dél-afrikai fehér kisebbségi hatalomra, hagyni kell. hogy lassacskán, reformokkal változtasson az apartheid rendszeren. Ezért aztán rögtön vétózott. S röviddel ezután elszenvedte elnöki pályafutásának egyik legsúlyosabb és leglátványosabb vereségét. Nemcsak a képviselőház vetette el ezt a nemet, hanem a múlt hét közepén a szenátus is, pedig ott saját pártjának honatyái vannak többségben. A szankciók ezzel érvénybe léptek. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TEHAT eztán nem vesz Dél-Afrikától vasat és acélt, sem mezőgazda- sági termékeket. A szenet, az oly fontos urániumot és a nagy forgalmat adó textilféleségeket három hónap múlva tilos lesz Dél-Afri'kában venniük az amerikai importőröknek, míg a pénzügyi tranzakciókat negyvenöt napon belül abba kell hagyniuk az amerikai cégeknek. Ez utóbbi pedig nem jelent mást. mint hogy vége az amerikai beruházásoknak: a tengerentúli cégek kénytelenek lesznek kivonni tőkéiket a Dél-afrikai Köztársaságból. MINDEZ PERSZE nem kiheverhetetlen csapás a dél-afrikai gazdaságra, annál az sokkal erősebb és kiterjedtebb. Lényegesebb azonban a politikai hatás. Ezután a közös piaci országok is nyilván keményebb tilalmakra határozzák el magukat, s ezt az eddig ellenkező London és Bonn immár aligha fogja tudni megakadályozni. Megindulhat tehát — most még lassan, de alighanem gyorsulva — a szankciók lavinája. amely aztán már valódi gazdasági nehézségeket, s eleddig példátlan politikai elszigetelődést teremthet a dél-afrikai fajüldözők rendszere számára. Avar Károly Felveszünk férfi és női munkaerőket, gyártó munkakörbe, valamint egy fő exkavátorkezelöt — vizsgával. (E—652 típusú gépre.) Jelentkezni személyesen EGER 1. TÉGLAGYÁR Eger, Homok u. r1 Az Ora- és Ékszer kereskedelmi Vállalat eladásra meghirdeti az alábbi üzlethelyiséget: Eger, Széchenyi u. 10. 52 m ’ alapterülettel, ft? ífc Jfc Érdeklődni lehet az üzemeltetésen, a következő budapesti telefonszámon: 174-418.