Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-16 / 218. szám
Mumm 1986. szeptember 16., kedd Hatvan éve született a dunántúli Bazsi községben Simon István (1926—1975) Kossuth-díjas költő és műfordító, a felszabadulás utáni első lírikus nemzedék kiemelkedő alakja. Szegényparaszt családból származott. Első verseskötete, az Egyre magasabban szülőfalujában jelent meg, 1944-ben. Középiskolai tanulmányainak befejezése után népi kollégistaként, később pedig mint Eötvös-kollégista tanult a Budapesti Tudomány- egyetem bölcsészeti karán, ahol 1952-ben magyar—német szakos tanári oklevelet szerzett. Korai verseit a tárgyiasult természeti líra jellemezte, amely csak rejtetten engedett következtetni a világképre és az életérzésre. Az ötvenes évek közepétől jelentkezett politikai töltésű, a magyar és az európai múltból táplálkozó gondolati lírájával, mely életművének mindvégig meghatározója maradt. A Kortárs című folyóirat egyik megalapítója, 1957-től rovatvezetője, majd főszerkesztője volt, s közéleti tevékenységet is folytatott, az írószövetség tisztségviselőjeként, valamint Veszprém megye országgyűlési képviselőjeként. Költői életművének legfőbb jellegzetessége a társadalmi valóságra és a változó világra való figyelés. Huszonegy kötet vers, műfordítás és tanulmány jelzi gazdag irodalmi pályafutását. Sok költeményét idegen nyelvekre is lefordították. A Nap kél: 6.22 órakor, nyugszik: 18.57 órakor. A Hold kél: 18.34 órakor, nyugszik: 3.44 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon EDIT nevű kedves olvasóinkat! A név alapja az angolszász „Edithe”, melynek „birtokért küzdő” a jelentése. [időjárás] Várható időjárás az ország területén ma estig: marad a nyárias meleg idő. Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, helyenként gyenge eső várható. Másutt marad a túlnyomóan napos idő. Hajnalban néhol ködfoltok képződnek. A délnyugati szél főként • a Dunántúlon élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 25 és 30 fok között alakul. Jó és rossz Milyen a rossz főnök? Egy angol gazdasági lap szociológus szerzője erre keres választ. A sokféle típusból csupán kettő: Az Örökös Távollevő, aki abban bízik, hogy majd mindenben helyettesíted. A Parazita, aki kisajátítja minden ötletedet. — S hogy milyen a rossz beosztott? Aki ilyen főnök mellett még viszi valamire. — KÜLPOLITIKAI FÖRUM a Gyöngyszövnél. A szolidaritási hónap keretében a Gyöngyszöv Áfész tanácskozótermében tegnap délután 3 órakor dr. Pálfy József, á Múosz elnöke, a Magyar- ország főszerkesztője tartott tájékoztatót aktuális külpolitikai kérdésekről. Az előadás után válaszolt a dolgozók kérdéseire. — IDŐSKORÚAK egészség- neveléséről. Csütörtökön délelőtt 10 órakor az időskorúak egészségnevelésével foglalkozó orvosok, szociális gondozók, pszichológusok számára tartanak területi konferenciát Egerben az Ifjúsági Házban. A rendezvényen, melyet az Egészségnevelési Szövetség északkeletmagyarországi csoportja és a Heves Megyei Köjál szervez a gerontológia számos kérdéséről hallhatnak előadást a Hajdú, Nógrád, Bor. sód, Szabolcs és Heves megyei résztvevők. — SZOLIDARITÁSI NAGYGYŰLÉS. A három szöveke- zeti ágazat megyei szövetségei hétfőn délután közös szolidaritási nagygyűlést tartottak Egerben, a Kiszöv székházában. A száznál több résztvevő előtt Mészáros Albert, a HNF Heves Megyei Bizottságának titkára mondott beszédet. EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet* Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben — KIÁLLÍTÁS Petőfibá- nyán. Sz. Horváth Tamás grafikus, és Kesztyűs Ferenc festőművész kiállítását nyitották meg tegnap a pe- tőfibányai művelődési házban. A tárlat szeptember 30-ig tekinthető meg. — ÜTTÖRÖ VEZETŐI ÉRTEKEZLET. Ma délután fél ötkor Egerben, a Hámán Kató Üttörőházban úttörővezetői értekezletet tartanak. A fórumra meghívták a korábbi társadalmi vezetőségek tagjait, s a közművelődési és oktatási intézmények képviselőit is. A programban beszámoló hangzik el az elmúlt időszak munkájáról, a VIII. úttörővezetői konferencia határozatainak tükrében, majd a résztvevők megvitatják az új mozgalmi év teendőit. — NYUGDÍJASTALÁLKO- ZÖ Füzesabonyban. Ma délelőtt 11 órától a füzesabonyi művelődési házban nyugdíjastalálkozóra kerül sor. A meghívottak ezúttal a Mát- ravidéki Fémművek nyugalmazott dolgozói. — TRAGÉDIA az egri strandon. A múlt hét vége szomorú baleseti statisztikáját szaporította az alábbi eset. Az egri strandon fürdés közben a vízbe fulladt .Kékvölgyi Mihály 58 éves előadó, szécsényfalui lakos. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: ia-040. HEVESEN: éjszakai sürgőssé”* ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon : 125. KÖJAL-KESZENLET EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Felavatták Gyurkő Géza síremlékét Tegnap délután Egerben, a Kisasszony temetőben megemlékező eseményre került sor. Ezúttal avatták fel ugyanis a Népújság volt főszerkesztőjének, a Múosz egykori alelnökének, ismert pártmunkásnak és közéleti embernek, Gyurkő Gézának a síremlékét. Az oszlopon elhelyezett portrét Király Róbert egri szobrászművész készítette. aki részt vett az a vatóünn épségén. A család, a Népújság kollektívája és a lapkiadó vállalat, illetve a Rózsa Ferenc- díjas újságíró emlékének tisztelgő barátai jelenlétében Szalay Zoltán KISZ-titkár idézte fel volt kollégánk életútját. Ezután a síremléknél koszorút helyezett el Kaposi Levente főszerkesztő és Kőhidi Imre, a Múosz helyi titkára. Az újságíró szövetség nevében Nagy József titkár koszorúzott. Virágcsokrokkal emlékeztek a jelenlévő barátok, ismerősök. Az eseményen részt vett Kiss Sándor, a megyei párt- bizottság titkára is. DIÁK KISZ-VEZETÖK KÉPZÉSE Élni az önállósággal A héten megkezdődtek az egri középiskolai KISZ-bi- zottságok felkészítő táborai, ahol az alapszervezetek a kongresszus határozatait ismerik meg. A középiskolai mozgalmi munka továbbfejlesztésének irányairól és a városi fő feladatokról is tanácskoznak, emellett az intézmények párt- és állami vezetésével fórumok kere- 'tében találkoznak a fiatalok. A vélemények egyeztetése a nagyobb önállóságra törekvés jegyében zajlik, így ennek középpontjában az öntevékeny diákkörök megalakítása áll. Az alapszervezetek dokumentumainak elkészítéséhez. a helyi követelmény- rendszerek kialakításához és a tagfelvételek új formáinak bevezetéséhez kapnak tanácsokat a résztvevők. Az új oktatási törvény is elősegíti az elkövetkezendő időszak munkáját, ezért megvitatják az iskolatanács és a sajátos fórumrendszerek lehetőségét. A KISZ Eger Városi Bizottsága területén működő tíz középiskola közül hétben nem az iskola falai között, hanem F elsőtárkányban, illetve Bükkszéken zajlik az évindító felkészítés. Gá zvezeték-fel újítás a megyeszékhelyen Változik az autóbuszok útvonala A Tigáz Egri Üzemegysége szeptember 22-től gázvezeték-felújítást végez a megyeszékhelyen, a Csiky Sándor utcában. A rekonstrukció ideje alatt változik a helyi járatú autóbuszok útvonala az alábbiak szerint: 2-es járat (Domus—Gyermekváros): Beloiannisz utca—Dr. Nagy János utca— Vörösmarty utca—Malom utca — továbbiakban változatlan. 5-ös járat (Agria Bútorgyár —Csebokszári-lakótelep): Beloiannisz utca—Dr. Nagy János utca—Vörösmarty utca —Rákóczi út—Cifrakapu utca. M5-ÖS járat (Tihamér—Fi- nomszerelvénygyár): Beloiannisz utca—Dr. Nagy János utca—Vörösmarty utca —Rákóczi út — továbbiakban változatlan. 7-es járat (Vasútállomás— V écsey-völgy): Beloiannisz utca—Dr. Nagy János utca —Vörösmarty utca—Malom utca — továbbiakban változatlan. Ml0-es járat (Mezőgép— Finomszerelvénygyár): Beloiannisz utca—Dr. Nagy János u.—Vörösmarty u.—-Rákóczi út — továbbiakban változatlan. 11- es járat (Mezőgép—Felnémet): Beloiannisz u.—Dr Nagy J. u.—Vörösmarty u.— Rákóczi út — továbbiakban változatlan. 12- es járat (Mezőgép—Csebokszári-lakótelep): Beloiannisz u.—Dr. Nagy János u.—Vörösmarty u.— Rákóczi út—Cifrakapu u. A 2-es, M5-ÖS. 7-es. M10- es és 11-es számú járatok útvonala visszaútban változatlan. Az 5-ös és 12-es számú járatok visszaútban az alábbiak szerint közlekednek: Cifrakapu u.—Olasz u.—Rákóczi út—Vörösmarty u.—Beloiannisz u. — továbbiakban változatlan. A munkálatok előreláthatóan október végéig tartanak. — SZÍNHÁZI ELŐADÁS Szeptember 18-án, este 7 órakor az Egri Ifjúsági Házban bemutatják F. X, Kro- etz Felső-Ausztria című színművét a Kecskeméti Pót- szék Színház előadásában. A 07 JELENTI: Baleset a 3-as főúton Tegnap Egerben Esküt tettek a pályakezdő pedagógusok Bensőséges ünnepséget rendeztek tegnap délután Egerben, a városi tanács nagytermében. A Himnusz akkordjai után diákok es óvodások köszöntötték a 40 friss diplomást, majd Horváth Sándorné tanulmányi felügyelő megnyitotta az ünnepélyt. Beszédében dr. Kovács János, a megyei tanács művelődési osztályának vezetőhelyettese ecsetelte a pálya szépségeit, s szólt a hivatás- tudat elmélyítéséről is. Ezután a fiatal tanárok letették az esküt dr. Göcző Gézáné, az egri városi tanács művelődési osztályának vezetője előtt. Az ifjú pedagógusok nevében Zsebe Tamás, a 12-es Számú Általános Iskola nevelője válaszolt az elhangzottakra. NAPIRENDEN: II veszélyes hulladékok Az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatal területi — miskolci — szervezete 1983 óta ellenőrzi Heves megyében is a keletkező veszélyes hulladékokat, illetve ezek ártalmatlanítását több-kevesebb eredménnyel. Amíg például a Fi- nomszerelvénygyárnál kezdettől kedvező a tapasztalat, a borkombinátnál csak lassan javult a helyzet. S miközben a jó példát egyre többen követik, a Gyöngyösi Mikroelektronikai Vállalatnál, a Gagarin Hőerőműnél, a Parádi Üveggyárnál, a Vilatinál vagy a Hatvani Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben is határozott a törekvés az egészségre káros anyagok összegyűjtésére, illetve átmeneti tárolására — máshol még az értékesíthető fáradtolajjal, s a szintén pénzt hozó rossz akkumulátorokkal sem törődnek. Ugyanekkor gondot okoz az is, hogy az állattartásból, valamint a vágóhidakról kikerülő szeny- nyező, fertőző maradványok szakszerű kezeléséről szintén sokan megfeledkeznek. A szabálysértési feljelentések nagy részének nincs kellő foganatja, az ügyekben eljáró tanácsi szervek gyakran elnézőek, s türelmesek a mulasztókkal, vétkesekkel szemben. Bár a jogerősen kiszabott, együttesen közel 9 millió forintos bírságból tavaly csaknem 1,4 millió a Mátravidéki Fémmű- veket sújtotta — még Sírokban is legfeljebb jövőre számíthatunk kedvezőbb változásra. Viszont biztató, hogy az igyekezetnek rövidesen újabb jeleit láthatjuk. Az országban is elsőként, a Heves Megyei Településtisztasági Vállalatnál várhatóan még az idén megoldják a területi átmeneti tárolást, s hasonlóról van szó Gyöngyös térségében is. Ha pedig a Bélapátfalvi Cement- és Mészműben megteremtik a klinkerkemencébe történő közvetlen adagolás műszaki feltételeit, mintegy ezer tonna nem kívánatos hulla- dékj elégetésére — megsemmisítésére — is mód lesz. Ilyenekről és hasonlókról vpR szó a napokban a Heves Megyei Tanács Környezetés Természetvédelmi Bizottságának a Vízművek egri központjában tartott soros Ülésén, ahol egyidejűleg — több más mellett — a házigazdák is számot adtak a testületnek környezetvédelmi tevékenységükről. Hét végén 139 sérüléses közúti baleset történt az országban. Közülük hét halálos, 65 súlyos és 67 könnyű sérüléses vblt. Szombaton, 13-án, délelőtt, Füzesabony belterületén Horváth Pál helyi lakos személygépkocsijával szabálytalanul fordult, s összeütközött a vele azonos irányba közlekedő segéd-motorkerékpárral, amelyet Gyöngyösi Ödön füzesabonyi lakos vezetett. A baleset következtében a segéd-motorkerékpáros 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Vasárnap, 14-én, délután, Nagyréde határában Gáspár Csaba budapesti lakos autóját nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette. A poros úttesten járművével megcsúszott, s a bal oldalon lévő árokba hajtott, ahol felborult. A gépkocsi vezetője és utasa D. A. tanuló 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett Ugyanezen a napon, a délutáni órákban Kápolna és Gyöngyös között —, a 3. számú főúton — Gyuris Lászlóné, gyöngyösi lakos gépkocsijával nem a forgalmi viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, áttért a menetirány szerinti bal, majd a jobb oldalra, s az építés alatt álló kapaszkodósávon felborult. A személygépkocsi vezetője súlyos, míg utasa, Gyuris László 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Felborult Wartburg n épülő kapaszkodósávon (Fotó: Szántó György) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.