Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-17 / 219. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, 219. szám ARA: 1986. szeptember 17., szerda 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Egészség­ügyünk Heves megyében az egészségügyi ellátás folya­matos javulásának lehe­tünk tanúi. Mind kedve­zőbbek a betegellátás sze­mélyi és tárgyi feltételei, jó irányban változik a já­ró- és fekvőbeteg-ellátás, javul a szakmai munka színvonala. Az elmúlt időszakban több mint félezerrel nőtt a kórházi ágyak száma, a járóbeteg-szakellátás is fejlődött — a napi óra­szám 95-tel emelkedett — az alapellátás tekintetében sem itthon, sem a világ előtt nincs szégyenkezni valónk. Megyénk minden lakosa évente átlagosan „hatszor jelenik meg a já­róbeteg-szakellátáson, csak­nem ennyien a körzeti or­vosi rendelőkben, öt év alatt négyszázezernyivel szaporodott a rendelőinté­zeti betegforgalom, túl is léptük már az évi két­milliót. Mindezek a változások, közismerten százmilliókba kerülnek és alaposan meg­terhelik mind az államház­tartás, mind a megye, a városok, a községek költ­ségvetéseit. A legdrágább az emberi élet és az egészség! Éppen ezen elv alapján vállalko­zik az ország, a társada­lom ezekre az áldozatokra, amelyektől méltán azt várhatnánk, hogy csökken majd a halálozás, keve­sebb lesz a beteg, alacso­nyabb a táppénzen élők száma, egészségesebbé vá­lik a lakoság. Sajnos, nem így van. Sőt! Éppen ellenkező: rossz, hátrányos irányú mozgás­nak lehetünk tanúi. Ma­gas a mortalitás, mind több a beteg, rokkant, magá­val tehetetlen, boldogta­lan ember, „hiánycikk” az egészség. Orvosolnak, gyó­gyítanak, gondoznak, szűr­nek minket, miközben — nem az egészségügyiek te­hetnek róla — körünkben pusztítanak az új népbe­tegségek. Az önmagunk bajaira való rádöbbenés ma már világméretű! Végre köz­üggyé válik az egészség­ügy! öngyilkosságnak is beillő életvitelek megvál­toztatásán kell áttörnünk magunkat ahhoz, hogy az orvos, az orvosság gyógyít­hasson. A világ egyik fe­lében a kábítószerek roha­mos terjedésének gátját keresik, a másikban az alkoholizmus ellen "küzde­nek ; végeredményben egy közös célért: az em­berért. Túl vagyunk már a nagy szavak, a szent fogadal­mak időszakán, hiszen túl mély és veszélyes vizeken úszik a világ. A szenvedé­lyek rabjainak százmilliói kerülnek közvetlen életve­szélybe. ök, akik háború nélkül tizedelik önmagukat, miközben a társadalom — erején felül — javítja a gyógyítómunka személyi és tárgyi feltételeit. — Hiába . . .? Szalay István DAMASZKUSZBAN Folytatódtak a magyar—szíriai tárgyalások A damaszkuszi elnöki hi­vatalban a tárgyalóküldött­ségek teljes létszámban foly­tattak egymással megbeszé­lést; a magyar állami és pártküldöttséget Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke, a Szíriáit Háfez Asszad elnök vezette. Bányász Rezső államtit­kár. a Tájékoztatási Hivatal elnöke nyilatkozott a magyar sajtó képviselőinek Damasz- kuszban a megbeszélésekről, amelyeket — mint mondot­ta — szívélyes, baráti lég­kör, az együttműködés to­vábbfejlesztésére irányuló kölcsönös óhaj, az egymás helyzete iránti megértés jel­lemzett. Különösen nagy hangsúlyt kaptak a kétoldalú együtt­működés kérdései. Asszad elnök kifejezte örömét, hogy a magyar küldöttség látoga­tása lehetőséget ad egymás véleményének jobb megis­merésére, s új lendületet ad kapcsolatainknak az élet minden területén. Mint mon­dotta, barátok vagyunk, erős, szoros szálak fűznek össze bennünket, nehézségeink is sok tekintetben hasonlóak, így nemcsak egymás sike­reiből. hanem a nehézségek leküzdésére tett lépéseiből is tanulhatunk. Losonczi Pál méltatta Asz- szad elnök nyolc évvel ez­előtti magyarországi látoga­tásának jelentőségét, és az azóta pártjaink, kormánya­ink, gazdálkodó szervezete­ink között kifejlődött széles körű kapcsolatrendszert. Át­adta az MSZMP KB és Ká­dár János szívélyes üdvöz­Losonczi Pál Szíriában. A képen: az Elnöki Tanács elnöke és Hafez Asszad szír államfő megbeszélése (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) letét és jó kívánságait. Ki­fejezte meggyőződését, hogy a közöttünk lévő hagyomá­nyos barátság szellemében megtaláljuk országaink új, még hatékonyabb együttmű­ködésének lehetőségeit. Nem­zetközi kérdésekről szólva a két fél azt hangsúlyozta, hogy megítélésünk az alapvető vi­lágeseményekről hasonló vagy megegyező, esetenként egy-egy konkrét nemzetközi kérdésről körülményeink kü­lönbözősége miatt eltérő le­het a véleményünk, de ez nem akadályozza baráti vi­szonyunk erősödését. Ezt követően a két elnök újabb négyszemközti megbe­szélést folytatott egymással. A magyar szóvivő tájékoz­tatást adott a tárgyalókül­döttség tagjainak előző nap folytatott megbeszéléseiről. Horváth István, az MSZMP KB titkára találkozott Ab­dallah Ahmarral, a Baath Párt főtitkárhelyettesével. Megállapították, hogy az MSZMP és a Baath Párt együttműködése jótékonyan befolyásolja az államközi kapcsolatokat. Kifejezték készségüket a két párt kö­zötti együttműködés kiszéle­sítésére és erősítésére. E cél­ból megújítják az MSZMP és a Baath Párt együttmű­ködési munkatervét. Abdallah Ahmar köszöne­tét fejezte kj az MSZMP- nek a Baath Párt harca iránt tanúsított szolidaritásáért. Váncsa Jenő mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi minisz­ter, a magyar—szíriai gaz­dasági együttműködési ve­(Folytatás a 2. oldalon) Metkezdőditt a SZVSZ XI. tanácskozása Bettinkén Kedden délelőtt Berlin­ben megkezdte tanácskozását a XI. szakszervezeti világ- kongresszus. Az elnökség megválasztá­sa és a napirend elfogadása után Ibrahim Zakaria, a Szakszervezeti Világszövet­ség főtitkára lépett a szó­noki emelvényre és meg­kezdte a beszámoló ismerte­tését. Az egy hétig tartó szak- szervezeti világfórumon min­den eddiginél népesebb a rész­vétel: 154 országból, több mint négyszáz szervezet kül­döttsége van jelen. A kong­resszust rendező Szakszerve­zeti Világszövetség, amely szocialista, tőkés és fejlődő országok szakszervezeteit egyaránt tömöríti, a legna­gyobb, haladó szakszervezeti központ. A berlini tanácskozáson Gáspár Sándornak, a SZOT elnökének vezetésével 12 ta­gú magyar küldöttség vesz részt. Gáspár Sándor, aki egy­ben a Szakszervezeti Világ- szövetségnek is elnöke hét­fői sajtóértekezletén el­mondta : a kongresszusnak mindenekelőtt konkrét elem­zést kell készítenie arról, hogy jelenleg milyen körül­mények között tevékenyked­nek a szakszervezetek. Fog­lalkozni kell a szakszerveze. tek jogai és léte ellen irá­nyuló különböző támadások, kai, a kor követelményeihez igazodva a szakszervezetek­nek meg kell újítaniuk esz­közeiket, harci módszereiket — mondta az SZVSZ elnöke. Országos a tájkutatásról Mátrafüreden az Avar Szállóban kedden megkezdő­dött a negyedik országos természettudományos mú­zeumi tanácskozás. A két­napos megbeszélésen a mú­zeumok természettudomány­nyal foglalkozó munkatársai vesznek részt. Dr. Bodó Sán­dor, a megyei múzeumi szer­vezet igazgatója köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, közöttük Patócs Lászlót, a gyöngyösi városi pártbizott­ság titkárát és Murcsányi Lászlót, a városi tanács el­nökhelyettesét. Dr. Matskási István, a Ter­mészettudományi Múzeum főigazgatója bevezető előadá­sában a tájkutatás szerepé­ről beszélt és megjelölte an­nak helyét a múzeumi gyűj­tőmunkában. Elmondotta, hogy a múzeumok intézmé- , nyes eszközeikkel igyekez­nek elősegíteni a gazdasági feladatok megvalósítását és részt vesznek a kulturális ne­velőmunkában. Éppen ezért az utóbbi években a múzeu­mokban is előtérbe került a természettudományos te­vékenység. Valamennyi ilyen intézményben működik már kisebb-nagyobb létszámmal természettudományos rész­leg, sőt Gyöngyösön a Mát­ra Múzeum létrehozásával önálló intézménnyé szerve­ződött a természettudomá­nyos tevékenység. A tapasz­talatok összegzésére és az új ötletek, javaslatok hasz­nosítására négy év óta éven­ként szakmai tanácskozásra gyűlnek össze a vidéki mú­zeumok munkatársad a Bu­dapesti Természettudomá­nyi Múzeum szervezésében. Az idén sorrendben a negye­dik országos tanácskozás té­mája a hetedik ötéves terv ilyen irányú célkitűzéseinek megbeszélése, ezen belül részletesen foglalkoznak a tájkutatás kifejlesztésének programjával, amely kiterjed a földtörténetre és az élő­világra egyaránt. Az elkö­vetkező években úgyneve­zett regionális kutatásokat végeznek, amely a táj jelle­gének megfelelően összetett és sokoldalú. További előadásokon is­mertették a Mátra, a Ba­kony, a Mecsek továbbá Bé­kés megye területén végzett regionális kutatások eddigi eredményeit. A természettudományos muzeológusok szerdán Gyön­gyösön a Mátra Múzeum gyűjteményével, valamint a Mátra természeti értékeivel ismerkednek, majd a ta­nácskozás a tapasztalatok összegezésével zárul Mátra­füreden. A FŐTITKÁR EGERBEN Látogatás az ittörökongresszas jegyében Hagyomány immár, hogy háromévenként értékeli munkáját, ad számot tevé­kenységéről a magyar úttö­rőmozgalom. Az elmúlt évek­ben a kedvezőtlenebbé váló feltételek mellett is, illetve azok ellenére is igyekeztek a legifjabb korosztály szá­mára az ismeretüket, világ­nézetüket bővítő programo­kat, kellemes, esetleg felejt­hetetlen élményeket adó tá­borozásokat biztosítani az úttörőszövetség országos és helyi irányítói. Vargha László, a Magyar Úttörők Országos Szövetségé­nek főtitkára tegnap Eger­ben tett látogatásakor — a közelgő számvetés kapcsán is — a továbblépés, az élet­hez közelebb álló élmény- szerzés fontosságát emelte ki, amikor Barta Alajossal, a megyei pártbizottság első titkárával, Virágh Károly­ival, a megyei pártbizott­ság titkárával és Sós Tamás­sal, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkárával találko­zott. A főtitkár a megyei poli­tikai vezetés segítségét kér­te ahhoz, hogy az úttörő- mozgalom szélesebb támoga­tást kapjon a társadalmi szervezetektől. Amint a há­rom évvel ezelőtti tanácsko­záson is megfogalmazták, az úttörőmozgalom nem csupán az iskolai keretek között tartható életben, sőt a meg­újuláshoz szükség van a honvédelmi-, szakszervezeti-, párt- és KISZ-mozgalom se­gítségnyújtására: mindez tehermentesíthetné az eddig is oroszlánrészt vállaló taná­rokat, pedagógusokat. A pártbizottságon tett lá­togatás után Vargha László felkereste a Hámán Kgtó Megyei Üttörőházat is, ahol Molnár Lajos igazgató adott képet az elmúlt évek mun­kájáról, eredményeiről, si­kereiről. Az igazgató hang­súlyozta : mennyire fontos kultúrmissziót tölt be a Harlekin Bábszínház, amely­nek a bábszínház elkészül­téig ők adnak otthont. Ám szólt a kellemetlenebb je­lenségről is: ők komolyan veszik a megyei szervezésű programokat, de kénytele­nek tudomásul venni, hogjr a közlekedési díjak drágulásá­val egyre kevesebb pajtás jut el műsoraikra. Vargha László a látogatás­kor kiemelte, hogy az orszá­gos szinten is figyelemre méltó eredményekkel büsz­kélkedhető úttörőház meg­őrizte meghatározó szerepét a megye úttörőmozgalmá­ban Vargha László és vendéglátói megtekintik a Harlekinék próbáját: a pódiumon az új darab, a Sárkány ölő Vízi Sándor, Bánd Anna író ren­dezésében (Fotó: Kőhidi Imre) A Szovjetunió az őszi BNV-n Oleg Androszov, az őszi Budapesti Nemzetközi Vá­sár szovjet pavilonjának igazgatója kedden elmondta, hogy a szovjet vállalatok a tavalyihoz hasonlóan több mint 1300 négyzetméternyi területen állítanak ki, mint­egy 3500-féle közszükségleti cikket mutatnak be, s ezek jó része újdonság. Az Avto- export Külkereskedelmi Egyesülés például kiállítja a Lada 2108-as típusú, első- kerék-meghajtású. Szamara elnevezésű személyautót. A Technointorg Egyesülés hagyományos exporttermé­keit állítja ki: televíziós ké­szülékeket, hűtőszekrénye­ket, különféle órákat, rá­diókat, sztereó magnókat, A Novoexport Egyesülés bemutatóján fából, fémből és csontból készült ajándék- tárgyak, az orosz népmű­vészet festett miniatúráival díszített kiállítási tárgyak láthatók. Az Exportljon Egyesülés olyan pamut-, mű­selyem-, gyapjú- és lenszö­veteket állít ki, amelyek kö­zül többet itt láthat majd először a nagyközönség. A Szojuzplodoimport Egyesü­lés cukrászati termékekkel, gyümölcs- és zöldségkonzer­vekkel, valamint pezsgőkkel mutatkozik be. A Szovjetunió köztársasá­gai közül az idén a Grúz SZSZK társadalmi-gazdasági eredményeivel, a köztársa­ság élelmiszer- és könnyű­ipari produktumaival ismer­kedhetnek meg a vásárláto­gatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom