Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-16 / 193. szám
8 NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 16., szombat Avarok Európa keleti peremén a VI. század derekán tűntek fel azok a belső- és középázsiai eredetű harcias lovasnomád népcsoportok, melyek magukat a források szerint avaroknak nevezték. 567-ben betörtek a a longobárdokkal sző a gepidákat, 568-ban medencét megszállták. Az Ázsiából Európj vények csaknem szá harcmodorukat, visel szokásaikat. A Nemz állított anyagból adn; György felvételei. ■BT TAKÄTS GYULA: Világát nem bontják szét A látomás terében néha eg.v út ragyogni kezd és ismeretlen ismerősök elérik messziről kezed. Vezetnek már s ott mész velük, ahol szerettél volna járni. A rejtett erkély is ragyog, melyről még messzebb lehet látni. S az ott a Nem-Tudom! Világát nem bontják szét formák; tökélye így a szép Egész . . . Járd körbe! Biztos visszaérsz.. . DÚSA LAJOS: Parázson járatsz Bentről megvadít gyávaságom, kintről emlőd böki szemem, s győzzek, vagy ne győzzek a vágyon '— má- mindneképpen vétkezem. Parázson járatsz, friss parázson, s a kínban sosem vagy velem! Te még mindig csak szamárháton jársz? Te ostoba szerelem! Ó. hogy gyűlölöm lassúságod, míg melled alatt összezárod karod, s ringatod nélkülem nagy, falánk kölyköd — árvaságom .., S nézd: párzásunk ring minden ágon. mint összevissza szélütem. CSEH KÁROLY: Tovább Bordáid mint havas barázdák a ködön átderengettek finoman vibrálóan ahogy nyújtóztál hosszan Túl a gyönyörön Káprázatodat most levedli magáról sorsom akár bőrét a gyík: fölös terhe ne legyen S mentesüljön vágytól és vádtól Csak egy száradó zsugorodó pillanat zörög majd tovább az időben — míg belőle történetünk végére rakott pont marad Vereség A szem körüli mocsár a borosta sásával benőtt arc pusztuló önmagában gyönyörködik a tükörben Széthullásod kimerevített képét bámulod kábán mint ellenfelét a sarokba küldött megroggyant bokszoló Számol rád is az idő A talpon maradásért összeszorított fogak csikorgása a szitkok sziszegése hallik csak — nem bezúzott üveg csörgése sem ünneplő tapsvihar Csillagok aprópénzén — feleségemnek — Lányálmok gonddá asszonyulnak feladják fényes magasságuk Aprópénzre váltott csillagok csörgése marad utánuk Gyufaszálról lobban a tavasz gáz ibolya-lángja fázik — Nappal pereg mozaikkövek képsorain éjszakáig Vesződöl konok edényekkel és ujjad: a gyűrű-holdas elmerül a vízben S terített asztalt álmodik a holnap Hegytetőn Lábamnál szederindák idáig felfutó gyalogutak Kiégett fűcsomón pihen levetett fehér ingem elaltatta a szélcsend s a monoton szöcskeneszek Leesett szúette galambdúc szürkéit a völgyben régi kaszárnya romja s lapunyi lombok alól túlérett szamócák háztetők piroslanak akkora nyár van errefelé Ide én nem megfeszülni jöttem Ledobom az emlékek keresztjét megtörlöm gyöngyöző homlokomat hajpántodnak ezüstlő árvalányhajat hajlítok félkörbe és várlak Foglaltam egy lakható napot mára az időben Üj házsor A tetők sora: palatenger galambraj vijjog fölötte Milyen hullámokat vert a szegénység elsüllyedt Atlantisza Hajdani lakói most boldog sellők vízi szörnyek lebegnek lubickolnak függönyök hínárjai mögött ROLAND ERB: Sugárzó fehérség Lépteid előtt az út végül is megvilágosodik mint mikor a szürkeséget sugárzó fehérség áttöri Nyílik a távlat — de a láb még furcsa álom-táncban botladozik Tanulja újra a járást Lidérc Mellemre térdelt a szorongás acél-marok szorította össze a szívet t— kötelékké váltak az álomi táj aranyindái szólt a kuvik: peregtek dobhártyámon a halálfélelem szapora verői míg méhzsongássá nem csitította zajukat a napot ígérő derengés (Cseh Károly fordításai)
