Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-30 / 204. szám
\ NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 30., szombat H Sikerek a nagyvilágban „Ha egy filmművészetnek van hitele a világ előtt, akkor van hitele az ország politikájának is” — jelentette ki egy francia filmkritikus a legutóbbi magyar játékfilmszemléről szólva (Francois Maurin, Filmkultúra, 1985 4. 56. p.), s ezzel a magyar film külföldi jelenlétének, presztízsének az egyik lényeges elemére utalt. A kijelentés — természetesen — megfordítható. Való igaz, hogy a magyar film iránt a filmértők körében világszerte 20—25 éve folyamatosan megnyilvánuló érdeklődés összefügg a szocialista Magyarország iránti érdeklődéssel. S igen lényeges az összefüggés másik oldala is: a Magyar- ország iránti igényes érdeklődés igényes kielégítéséhez a világ vetítőtermeiben, folyamatosan olyan magyar filmek szükségesek, amelyek történelmi-társadalmi szempontból hitelesek, de hitelesek, eredetiek, meggyőzőek filmművészeti-esztétikai szempontból is. im. Értik-érzik minden gondolatomat, rezdülésemet. Az én színészeim. — Filmjeiben azokról a nehézségekről szól, r,melyek megakadályozzák az embert abban, ihogy szabadon lélegezzen. Mind a magánélet, mind a társadalmi élet szférájában. Reálisnak tartja ezt? — Én úgy mondanám, emelt realizmus, amit csinálok. Egy határhelyzetet keresek. Nem tagadom, embercentrikus vagyok, nem ihatalomcentrikus. vagyis az ember érdekel, aki megteremti a hatalmat. Ez sokak számára a női gondolkodás- módot jelenti, de hisz a nők érzelemgazdagabbak is, mint a férfiak. Szeptember 5-én kezdem forgatni a Napló második részét. Nem titok, hogy ez a filmem trilógiának készül. A második részben ugyanazok a szereplők játszanak, mint az elsőben. csak itt már Juli, a főhős érettebbé válik. Ugyancsak szerepel benne Jan Noviczki, Bánsági Ildikó, Czinkóczi Zsuzsa. A harmadik rész terveim szerint, ha elkészül, az én generációm történetének kifejlete lesz. És ha vágyaimról kérdeznek? Nos, szeretném megfilmesíteni Anna Karenina utolsó napját, meg a Piroska és a farkas történetét. Kérdezték már tőlem, miért nem csinálok vígjátékot. Iszonyúan nehéz. De ha egyszer hozzájutok, csakis gyerekekről csinálok. Mondjuk az unokáimról. Mikes Márta gyakran elsétál a bárig, ma is. A hóna alatt egy üveg pezsgő. Andrásnák születésnapja van, neki viszi. Végigbaktat a lassan elcsendesülő körúton. Egyszer megáll a késesbolt előtt. Odaát a moziban ilyenkor van vége az utolsó előadásnak. Gyufák lobbannak, öngyújtók lángjai. Pedig ma meleg van, de a nők mindig meg- borzonganak, mikor kijönnek a' moziból. Bevárja, míg az első két pár — azok a fürgék; az élelmesek elviszik a drosztról a taxikat. Szalad a harmadik pár ... (Egyszer, mikor még együtt voltak Klárival, a feleségével^ — azóta külön élnek — ők is így szaladtak. De aznap este nagyon hideg volt. Vagy esett?) •A sarki lámpánál átmegy a Halló bisztróba, megkapja az utolsó hod-dogot. — Sok paradicsommal.. Tudja, a hot-dogos asszony biccent. S tock Ede szereti a? hot-dogot, pedig rossz és 11,80. Nem' Amerikára, na nem, Prágára emlékezteti, (örült, amikor Pesten is megjelent az első hot-dog, akármilyen rossz. Negyvenes, ahhoz a nemzedékhez tartozik, akik az első Colát itták. Coca- Cola Pesten, Andrással a József körút és az Üllői út sarkán, egy presszóban ... Az volt a nagy szám! Meg az ifjúság). Negyedszázad óta a volumenében nem nagy — évente körülbelül 20 játékfilmet produkáló — magyar filmgyártás minden esztendőben adott két-három olyan filmet, amely széles körű nemzetközi kritikai-filmszakmai elismerést és rangos díjakat vívott ki, továbbá készült évente öt-hat olyan film, amely filmheteken, fesztiválokon jól megállta a helyét, méltóan képviselte hazánkat és filmkultúránkat. Ez az arány — a világ filmtermésének nemzetközi összehasonlításában — igen jónak mondható, némely külföldi kritikus hízelgő, nekünk persze jóleső, de egzakt módon nem bizonyítható véleménye szerint éppenséggel a legjobb. Sajnos nincsen olyan objektív mérőeszköz, amely kimutathatná, hogy mennyiben és milyen körben alakították, motiválták Magyarországról és a magyarságról a külföldi közvélemény képét a magyar filmek, s a róluk szóló külföldi könyvek, tanulmányok, cikkek. Az mégis eléggé biztonságosan megállapítható, hogy a magyar művészet és kultúra produktumai közül a film az, amely folyamatosan és a legtöbb helyen jelenik meg a világban, hírt adva népünkről, mentalitásunkról, mai életünkről és történelmünkről. Természetesen nem azért, mert a magyar film eleve „fejlettebb” vagy „maga- sabbrendű” művészet lenne a magyar művészet más ágainál, különösen nem a magyar költészetnél vagy zenénél. Hanem azért, mert a film — sajátos természeténél fogva —* a legközvetle- nébbül tud információkat közvetíteni, s nemzetközileg kiépített terjesztési és technikai lehetőségei révén a legkönnyebben juthat el bármily távoli országbay s minthogy elsődleges kifejezőeszköze nem (vagy nemcsak) a szó, nyelvünk izoláltsága sem jelent itt leküzdhetetlen akadályt. A magyar film presztízsének, folyamatos nemzetközi jelenlétének, természetesen folyamatosan új értékeket teremtő nemzeti filmművészet a nélkülözhetetlen alapja. Ez az alap a magyar filmalkotók újabb és újabb nemzedékeinek munkásságában. kontinuitás és változás dialektikus egységében épült és épül. Mintegy 30 évvel ezelőtt tapasztalt mestereink — Fábri Zoltán, Makk Károly, Máriássy Félix és mások — adtak először hírt a szélesebb nemzetközi közvéleményben egy új, szocialista tartalmú és a világfilmművészet korabeli progresszív áramlataival rokon magyar filmművészet születéséről. A 60-as évek ele- jén-közepén a magyar film nemzetközi „áttörésében” Jancsó Miklós játszott vezető szerepet, s mellette Kovács András, Bacsó Péter, Mészáros Márta vált hamarosan ismertté. S ez a gazdag évtized — a hatvanas — indította és röpítette fel a létszámban és eredeti tehetségekben legerősebb, új — ma már derékhadnak számító — művésznemzedéket, élén Szabó Istvánnal, s mellette olyan kiváló rendezőkkel, mint Huszárik Zoltán, Gaál István, Gyöngyössy Imre. Gábor Pál, Kása Ferenc, Sára Sándor, Kardos Ferenc, Sándor Pál, Rózsa János. Simó Sándor, Gyar- mathy Lívia, Böszörményi Géza, Kézdi-Kovács Zsolt, Elek Judit... A fiatal filmalkotók kísérleti — de nem felelőtlen — filmjeire alakított (a világban is meglehetősen példa nélküli, több mint 25 éve működő) műhelyben, a Balázs Béla Stúdióban készített, társadalmi szemléletben és esztétikumban egyaránt újszerű dokumentumfilmek után a hetvenes évekre játékfilmekkel is debütáltak a még fiatalabbak: Gazdag Gyula. Ember Judit, Grunwalsky Ferenc, Szomjas György, András Ferenc, Bódy Gábor. Sőt kialakult a dokumentáris játékfilmnek egy olyan sajátos műfaja és alkotógárdája, amelyet a külföldi szaksajtó gyakran ,,budapesti iskolának” nevez, amikor Dárday István, Szalay Györgyi, Vi- tézy László, Tarr Béla, Er- dőss Pál filmjeiről ír. Ugyanakkor a „fikciós” filmek vonalán is folytatódott az új tehetségek fellépése. Gothár Péter, Jeles András, Xantus János és mások — nemzetközileg is figyelmet keltő — első munkáiban ... S mindeközben az operatőrképzésről méltán tekintélyes budapesti filmfőiskoláról folyamatosan léptek a pályára a képalkotás mindenütt elismert mesterei — Illés György tanítványai —, csak néhányukat említve: Hildebrand István, Somló Tamás, Ragályi Elemér, Kende János, Andor Tamás, Zsombolyai János, Koltai Lajos — olykor nem is csak a magyar filmművészet számára, mint Badal János, Zsigmond Vilmos vagy Kovács László esetében. Legtöbbször lépést tartottak a magyar játékfilm nemzetközi előretörésével a irövidfilmek, a tudományos- és dokumentumfilmek is. Különösen sikeresekké váltak a magyar animációs filmek: mind a szakemberek, mind a nagyközönség körében világszerte jól ismert a Pannónia Filmstúdió animációs művészei közül például Jankovics Marcell, Reisen- büchler Sándor, Dargay Attila. Nepp József, Gémes József, Vajda Béla, Rófusz Ferenc neve. A művészi alap és az ország iránti érdeklődés a két legfontosabb elem, de tudjuk, hogy ez a kettő együtt sem elegendő a magyar film külföldi elterjedéséhez. Nélkülözhetetlen ahhoz egy folyamatosan, lehetőleg jó szakmai színvonalon dolgozó. megbízható, a világ filmszakembereivel lehetőleg személyes-kollegiális kapcsolatban álló terjesztő szervezet is. Ennek kiépítése és működtetése realitás: egyegy film a világon milliókhoz jut el — az új hordozó- eszközök, a video, a kábeltévé. a műholdas műsorközvetítés rohamos elterjedésével pedig csakhamar százmilliókhoz fog eljutni — de akik ezt szervezik, intézik, közvetítik: filmkritikusok, fesztiváligazgatók, filmhét- szervezők, forgalmazók, producerek — alig néhány százan vannak. Ez egy szakmai társaság, amely kollegiálisán megismerhető. S a Hun- garofilm évtizedek óta igen sokat tesz azért, hogy megkeresse, megtalálja, majd ápolja és fenntartsa ezeket a kollegiális kapcsolatokat. Az egyik, húsz év óta jól bevált formája ennek a kapcsolattartásnak minden év februárjában a magyar játékfilmszemle, ahol rendszerint 80—100 külföldi kollégát is vendégül látunk. Meghívunk filmkritikusokat és fesztiválrendezőket gyakorlatilag Európa minden országából, valamint az USA-ból, Kanadából, Ausztráliából, Indiából, Japánból, s mindinkább — bár még nem olyan rendszerességgel, mint kívánatos lenne — Dél-Amerikából, Afrikából a fejlődő országokból is. A játékfilmszemléken bemutatjuk az előző év teljes magyar filmtermését — mind a hazai, mind a külföldi résztvevőknek. Az együttes mérlegelés a gyakorlatban bizonyítja, hogy nincs kettős — hazai és „export” — filmpolitikánk és értékrendünk. Természetesen az előfordulhat — de ritkán fordul elő —. hogy valamely film speciálisan magyar jellege miatt jelentősebbnek bizonyult itthon, mint külföldön, — ám gyakoribb örömünk az, amikor a hazai — társadalmi, politikai, kritikai — értékelés és a nemzetközi szakmai vélemény egybevág, mint például idén Szabó István Redl ezredes vagy tavaly Mészáros Márta Napló, gyermekeimnek című filmje esetében. Az év magyar filmjeiről a játékfilmszemle után a világ sok országában több tucat cikk, kritika, tudósítás jelenik meg. Így már nem a zéróról, hanem megfelelő alapról kezdhetjük a magyar filmek szerepeltetésének szervezését a soron következő fesztiválokon — a naptár szerint haladva Nyugat-Ber- linben, Cannes-ban, Tokióban, Moszkvában, Karlovy Varyban, Montrealban, Velencében, San Sebastianban. Mannheimben, Rióban. Delhiben — s még számos más helyen. Nagy segítség a nemzetközi filmkritika fb gyelme ahhoz — amit külföldön néha bűvészmutatványnak neveznek —, hogy évi alig húsz játékfilm és néhány tucat rövidfilm birtokában minden évben részt veszünk 80—90 nemzetközi fesztiválon, és nyernek is filmjeink évente 15—20 értékes díjat. Ezenkívül — gyakran a külföldön működő kulturális intézetek közreműködésével — évente 45—50 országban mintegy 110—120 magyar filmhetet, retrospektívet, ünnepi bemutatót szervezünk. Ezeket a kulturális jellegű, ahogy nevezni szokták, „nem kereskedelmi” film- kapcsolatokat nálunk semmiféle fal vagy szakadék nem választja el a kereskedelmi filmkapcsolatoktól; amit mi szintén a kulturális tevékenység részének tekintünk. A magyar filmnek — szerencsére — sok jó barátja és propagandistája van külföldön, de a legjobb propagandista — nézetünk szerint — az, aki anyagi közösséget és kockázatot is vállalva megvásárolja, bemutatja s megkísérli sikerre vinni filmjeinket. A nemzetközi filmkapcsolatok igen értékes részének tartjuk, s lehetőségeink szerint szorgalmazzuk, támogatjuk a rendezők és más filmalkotók közvetlen kapcsolatait. Ezek eredménye — többek között — mind több koprodukcióban nyilvánul meg Magyarországon is. A koprodukciók számának növekedésével arányosan élesedik, erősödik ezekről a vita minálunk: veszélyezte- tik-e a koprodukciók a magyar film sajátos arculatát, nemzeti karakterét, érték, rendjét, identitását? — kérdezték az idei játékfilmszem- lénken is, magyarok és külföldi kollégák sokan. Ez a kérdés — nézetem szerint — helytelenül van feltéve, ezért nem is válaszolható meg helyesen. A koprodukció önmaga: technikai körülmény, amely nem érinti a mű — ha igazán autonóm műalkotás — eszmei és esztétikai lényegét. Épp annyira nem az dönti el a műalkotás minőségét, hogy koprodukció vagy sem, mint az (mert néha ilyen viták is folynak), hogy eredeti hang vagy utószinkron, műterem vagy külső helyszín, civil szereplő vagy hivatásos színész, hazai színész vagy külföldi színész stb. Koprodukcióban készült film lehet kiváló és sikeres, mint a Mephisto, a Redl ezredes, a Jób lázadása, a Vámmentes házasság, az Együttélés, és más filmjeink mutatják. S természetesen lehet a koprodukció sikertelen, élettelen. .,se hús — se hal” — általában olyankor, ha önmagában a koprodukció összehozása tolakszik előre fő céllá, s nem egy szuverén téma és művészi tartalom keresi a megvalósítás legjobb esélyeit — ha kell: koprodukcióban, ha nem kell: anélkül. A koprodukciók mellett egyre jelentősebb nemzetközi filmkapcsolati terület a külföldi partnereinknek nyújtott forgatási és produkciós szolgáltatásoké. A mindkét fél számára előnyös üzleti megfontolások mellett a praktikus, gyártási tapasztalatcserének. a produkciós szakemberek kollegiális kapcsolatainak is nyilvánvaló ebben az értéke. Az eddig elmondottakból esetleg az a látszat keletkezhet, mintha a magyar film és a külvilág kapcsolatai táján minden rendben lenne, s e tekintetben elégedettek lennénk. Valójában erről szó sincs. A magyar film külföldi kapcsolataiban igen nagy egyenetlenségek és aránytalanságok tapasztalhatók. A szocialista országokkal arányos, kiegyensúlyozott, egyezményekben is szabályozott filmkapcsollataink vannak, mind a filmirányítás vezetői, mind az alkotók, kritikusok, kutatók folyama, tos, szoros munkakapcsolataiban, mind a filmek kölcsönös átvételében és bemutatásában, mind a koprodukciókban, mind a gyártási szolgáltatások térén. A fejlődő országokkal filmkapcsolataink kibontakozóban vannak; a kívánatos mértékű előrehaladást azonban gyakran fékezi a jelentős különbség a filmek karakterében, a közönség ízlésében, az országok filmszervezetének struktúrájában. Szabó B. István Szabad lélegzet Olyan, mint otthon
