Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-26 / 175. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. július 26., szombat AZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Parkolómánia Nagyvárosainkban szinte kivétel nélkül égető gond az autók parkolása. Ez Egerben hatványozottan igaz. Amikor néhány éve elterelték a belvárosból a forgalmat, és a hangulatos utcákat birtokukba vehették a gyalogosok, a sétálók, határtalan volt az öröm, az elégedettség. Az autósok arcára azonban hamarosan kiült az aggodalom, később pedig egyre feszültebbé vált a helyzet. Ma ott tartunk, hogy aki a belváros parkolóiba be akarja zsúfolni gépkocsiját, hamar elveszti türelmét, és változatos szitkokkal átkozza el a városrendezőket, és az egész hajdani „elterelő hadműveletet”. A dologra — ahogy mondani szokták — ismét „rátett egy lapáttal” az az újabb tény, hogy a Centrum Áruház mögötti parkoló az építkezések miatt egy időre használhatatlanná vált, a piaccsarnok mögött pedig a dinnyeárusok foglaltak el egy jókora részt a megállni szándékozó gépkocsik elöl. Az egriek közül sokan okultak már az elkeserítő tapasztalatokból, s többnyire ők azok, akik ismerve a lehetetlen körülményeket, inkább autóbuszra szállnak vagy gyalog vágnak neki a városnak, mivel így gyorsabban célt érnek. De mit tegyen a kevésbé tájékozott turista vagy az a vidékről érkező, aki tanácstalanul köröz az utakon, míg végre üres helyre bukkan? Mint már annyiszor, most is a városi tanács műszaki osztályán kértünk magyarázatot, s tanácsot. Fekete Mihály, mélyépítési csoportvezető elmondta, hogy nagy változásra, látványos megoldásra nem számíthatunk. Hogy a téma nem új keletű, bizonyítja az a számtalan tanácskozás, amelyen a szakemberek a kivezető utat keresték, s keresik ma is. A Centrum Áruházra újabb emeletet építenek, ezért kellett a parkolórészt elkeríteni. A munka befejezéséhez legkevesebb egy évre van szükség. A Belvárosi ABC körül is építkeznek, ezért mostanában itt sem nagyon érdemes próbálkozni. Természetesen terveznek ezen a részen is újabb helyeket, de erre határozott elképzelés még nem született, s a kialakításig ugyancsak legalább egy évnek kell eltelnie. Hogy mégis mi a megoldás? Erre mi is csak tippeket tudunk adni, amit ha figyelembe vesznek, talán kevesebb bosszúsággal kerülnek ki, illetve be a központba. Az Árvaköz mellett nemrég adtak át egy körülbelül húsz autó számára elegendő új parkírozóhelyet. A Csiky Sándor, illetve a Rózsa Károly utcában az a tapasztalat, hogy viszonylag gyorsan be tudnak állni a vezetők, innen pedig hamar eljutnak a belvárosba. Aki volán mögött ül, bizonyára nem szívesen áll meg a Csebokszári- lakótelepen, hogy onnan autóbusszal vagy gyalogosan tegye meg az utat, mégis egyelőre úgy tűnik, ez sok esetben célravezetőbb és gyorsabb, mint az időt és idegeket emésztő belvárosi parkolókeresgélés. Végül, nem riasztásképpen, inkább a helyzet tarthatatlanságát példázandó mesélem el a megtörtént esetet: a türelmét vesztett sofőr egyórai parkolószimatolás után dühében és tehetetlenségében a taxiállomás egyik éppen üres helyén állapodott meg. Tetézte a könnyelműséget, hogy mindezt utánfutós autójával tette. Azt hiszem, a folytatást könnyen kitalálják. Másfél óra elteltével minden gumi leengedett, valószínűleg nem magától. Nos, ez is egyik tünete a parkolómániának, de lehetne még sorolni. A tilosban „landoló” négykerekűek szélvédőin ott lebegnek a bírságolócédulák, a koccanások nyomait pedig egyre több autón fedezhetjük fel. Az „újkori betegség” tünetei napról napra szaporodnak. Egyelőre mégsem tehetünk mást, csupán reménykedhetünk, hogy egyszer ez a kór is orvosolható lesz valamiképpen. Barta Katalin Új számítógép a tudomány szolgálatában A Magyar Tudományos Akadémián belül az utóbbi évek egyik legnagyobb beruházása fejeződött be a Központi Fizikai Kutató Intézetben, tizembe helyezték a szovjet gyártmányú R 45-ös számítógépre épülő rendszert július 17-én. A mintegy 100 millió forintos beruházást a kutatási-fejlesztési feladatok magasabb szintű ellátására kívánják üzembe állítani (MTI-fotó: Balaton József) A FÖLGYORSULT IDŐVEL LÉPÉST TARTVA Heves - új öt év kapujában Beszélgetés Kontra Gyula tanácselnökkel Fölgyorsult az idő... A mindenki által tapasztalt, s oly gyakran, közhelyszerűen ismételt tétel többszörösen igaz egy-egy nagyobb kollektíva, közösség életében. Ott, ahol nemcsak egy-egy esemény készteti a „dolgok” újra átgondolására az embert, de események sora is, melyek következményeihez alkalmazkodni kell méghozzá csoportosan ... Amióta Heves város lett, lakóinak minden eddiginél gyorsabb változásokra kell, még gyorsabban reagálni. A korábbi álmos nyugalmú nagyközség dinamikusan fejlődik minőségileg mássá. Hogy olyanná e, amilyet a benne és a környékén élők szeretnének, ahhoz át kell látni, s kézben kell tartani a folyamatot. Sikerül-e? Erről kérdeztük Kontra Gyula tanácselnököt annak kapcsán, hogy elkészült Heves hetedik ötéves terve, s elfogadásra talált. — Mielőtt sorra vennénk a közeljövőt fölvázoló elképzeléseket, talán nem fölösleges, ha előbb arról faggatom, milyennek érzi az alapot, amelyre támaszkodhatnak. Melyek azok az eredmények, amelyekre a legbüszkébb, s van-e olyasmi, amit mai megítélés szerint másképp csinálhattak volna? — Számokkal hadd válaszoljak bevezetőképpen, olyanokkal, amelyek bárki számára magukért beszélnek. Nos, a hatodik ötéves terv indításánál 126 millió forint szerepelt a papírokon, a területfejlesztésre. Ezt az ősz- szeget 183 millióra sikerült fölemelni, s hogy ez mit jelent, annak megviláigítására említeném, hogy az 5,7 kilométernyi szennyvízcsatornát 21 kilométerre hosszabbítottuk. A tisztítóművet 400 köbmé- ter/napról 1200 köbméteresre bővítettük, s az eltervezett 432 lakás helyett 575 épült, de sorolhatnám még a példákat... — Hogy hogyan? Egyrészt rendkívüli megértést és támogatást kaptunk céljaink eléréséhez a megyétől, másrészt sikerült „megfogni” a lakosság tenniakarását. Még egy gondolat: míg 1982-ben 230 forint volt az egy személyre eső társadalmi munka értéke, ma 1200 forintnyi. A lakosság szinte együtt lélegzik. Én legalábbis ennek tulajdonítom, hogy elértük azt is, legyen a fejlődést még inkább „meglövő” távhívó rendszer Hevesen, pedig a gazdasági egységeknek ezért 15 milliót kell fizetni. .. — A nagy cél, a várossá válás érdekében tehát kialakult egy nagyfokú együtt- gondolkodási készség, összefogásra való képesség, pedig nyilván voltak balfogások is. A továbblépés érdekében ezeket sem fölösleges számba venni. — Így van; nincs mit titkolni rajta, hogy ezt-azt másképp kellett volna. Hogy az egyik legkellemetlenebbet említsem, a város magjának fölépítéséhez, átfogó koncepció nélkül fogtunk hozzá. Így történhetett meg például az, hogy a központban öt kazánkémény mere- dezik az égnek, ahelyett, hogy egy közös fűtőművet hoztunk volna létre, amelyre a lakótelepet is föl lehetett volna fűzni. — Aztán: az új házak meglehetősen kevés zöld területet kaptak. Na és bizony, most már a korábbiakkal ellentétben úgy véljük, egy város nem attól az, hogy négyemeletes, lapostetős épületek sorakoznak benne. — A nagy igyekezet miatt ezek szerint — a látszólag apró részletek elsikkadtak, s csak utóbb derült ki, hogy az apróságok nem is olyan jelentéktelenek... — Szerencsére az elfogadott hosszú távú rendezési terv birtokában efféle bakikra többet nem kerülhet sor. A legszembetűnőbbeket visszamenőleg is igyekszünk kijavítani. A Budapesti Műszaki Egyetem munkatársai maximális alapossággal vették figyelembe adottságainkat, lehetőségeinket és igényeinket. — Önnek gyakran hangoztatott véleménye, hogy a legmegfelelőbb perspektíva e település számára az, ha megmarad annak, ami. Kisvárosnak. Sokan ellenkeznek ezzel. A felsőoktatást követelők érve például az, hogyha a hajdani honatyák annak idején — a kétkedők ellenére — nem kötik az ebet a karóhoz, hogy ide mégis gimnázium kell, akkor ma még középfokú iskola se lenne... Tényleg, érdemes úgy a fejlesztésekhez hozzákezdeni, hogy azonnal, szigorúan határt is szabnak nekik? — Én azt mondom sokakkal együtt, hogy nem szabad erőszakosan fejleszteni! Emlékezzék csak a korábbi „központosítások” következményeire, az iskola, a tanács, az orvos nélkül maradt falvak elnéptelenedésének megkezdődésére! Nem szabad hasonló hibába esnünk. Nekünk elsőrendű feladatunk az, hogy a város népességmegtartó szerepét növeljük. Biztosítsuk a helybéliek számára az egészség- ügyi, kereskedelmi ellátást, az iskolát, a szolgáltatásokat, a közművelődésre való lehetőségeket, s e területeken nyújtsunk többet a környező falvak lakóinak is. — Teremtsünk annyi munkaalkalmat, hogy az ingázók itthon maradhassanak! Arra azonban nézetem szerint nincs szükség, hogy mesterségesen ide telepítsük a községekből bejárókat. E táj klasszikusan mezőgazdasági arculatú. A városiak is jórészt kertes házban laknak, fóliáznak, állatokat tartanak. Tizenötezernél több lakosnál ezt már képtelenség lenne biztosítani. — Nincs is rá szükség, hogy földuzzadjék a beköltözők száma. A volt járás határait harminc-harmincöt perc alatt el lehet érni. Ennyit, többet, fél Budapest ingázik naponta. — Mi a véleménye a távolsági tömegközlekedésről? — Nem érzek jelentős problémát e téren. A Volán készséges partnerünk — épp most is növelték járataik számát —, de ha netán nem győznék kéréseink teljesítését, akkor még mindig mód van a gazdaságok autóbuszainak bevonására. — A vasúti lehetőségeken reménytelen módosítani. Az, hogy a közeli megyeszékhelyet csak kétszeri átszállással lehet elérni, földrajzi adottságainkból következik. — És a helyi közlekedés? Az utak hosszúak, a hatvanegy százaléknyi porta- lanított kilométer kevésnek tűnik... — Tudom, nem mentség, de nem szabad elfelejteni, hogy nálunk meglehetősen későn kezdődött a közművesítés, az útépítés! — Pillanatnyilag a kétszáz. kilencvenhét milliós fejlesztésre szánt összegből ötmilliót adhatunk az utóbbira. Ha bárki azt mondja rá, hogy ez kevés, egyetértek vele, de hát valamiféleképpen el kellett osztanunk a pénzt, s így döntött a közösség. .. — A helyi járatok számát azonban valóban bővíteni fogjuk, ennek egyetlen föltétele, hogy „leállóöblöket” alakítsunk ki. Gyarapítani tudjuk a kerékpárutakat is, és ez nem kis jelehtőségű egy bicikliző, alföldies városban. — A járdaépítéseket pedig a lakosság segítségével szeretnénk megoldani. Mi adjuk az anyagot, a kétkezi munka rájuk vár! — Töretlen tehát a bizalom? — Azt hiszem, okkal, hiszen soha ilyen széles körű társadalmi vita nem előzte még meg a feladatok rangsorolását. A szakemberek, a szakszervezet, a KISZ, a népfront révén szinte mindenkihez bekopogtunk megtudni, mi a véleménye közös dolgainról. így volt ez a „részletkérdésekben” is, például amikor a jövőre átadandó középfokú oktatási intézmény funkcióit kellett meghatároznunk. A legérin- tettebb szakemberek; pedagógusok, munkahelyi vezetők óhajtására döntöttünk úgy, hogy gimnázium, szakközép- iskola, mezőgazdasági és ipari szakmunkásképző, valamint továbbképző lesz egyszerre. — Meg gocartpálya... — .. .Értem a célzást... De szerintem az is csak a tanács megújuló, korszerű működésének a bizonyítéka, hogy bejön az állampolgár hozzánk „szentségeim”, hogy milyen oktalanságra költjük a pénzét. Nyitottságunk bizonyítéka, hogy épp ezért itt magyarázhatom el; e pálya elsősorban tanpálya lesz a traktoristák, gépvezetők, szerelők számára, s csak másodsorban szolgál sportcélokat. Mert miért is ne, ha duplán lehet hasznosítani. — Ügy tűnik, felhőtlen derűvel néz az elkövetkező öt év elé. — Tény, hogy a tanácsi munka hátterét feltétlenül biztosítva látom. Különösen úgy, hogy továbbra is érezzük a maximális megyei támogatást. De néhány felhő azért van! — Mert lássuk csak például a kereskedelmet. Az alapellátás szerencsére biztosított. A vonzáskörzetnek, a tizenhat községnek ez azon. ban kevés. És az is, hogy nincs szakbolthálózat. Kényszeríteni pedig nem tudjuk a vállalatokat, hogy számukra gazdaságtalan módon nyissanak üzleteket. Kérdés viszont, hogy az ösztönzésükre szánt nyolcmillió forint mire lesz elég? — Nincs különösebb gond az egészségügyi hálózattal sem — az utóbbi időben elsősorban az újtelepiek ellátására figyeltünk —, de azért többünk álma lenne a továbbiakban egy „minikórház”. — Állandóan felszínen tartjuk azt a kérdést, miként lehetne újabb munkahelyeket létesíteni? A puhatolózásnál itt nem járunk elébb. Ezek a felhők... — Lát valamilyen reményt az eloszlatásukra? — Nos, mivel nem valószínű, hogy nagy összegű „ajándék” pénzeket tudnánk valahonnan keríteni, azt hiszem, csak egyet tehetünk. Állandóan újra és újra meg kell vizsgálnunk, biztos-e, hogy a leghatékonyabban használjuk föl meglévő eszközeinket, s ha nem, rugalmasan váltanunk kell! — Szerintem, elengedhetetlen tartozéka a jó munkának, hogy figyeljük a jogszabályokat, szabályzókat, s a végrehajtást ezekhez igazítsuk. Munkatársaim nagy többsége alkalmas a magas színvonalú tevékenységre. Tudnak feladatokban gondolkodni, vagyis — a régi típusú bürokratákkal szemben — a közért, a lakosságért dolgozni. Nem hiszem, hogy komolyabb akadálya lenne az együtt elhatározott hetedik ötéves terv megvalósításának, talán túlteljesítésének. .. — Nagyon sok sikert kívánva ehhez: köszönöm a beszélgetést. Németi Zsuzsa