Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-07 / 133. szám

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság,i»m. június 7., szombat

Hátont

O. Kivera:

\ kukorica (Freskó a Nemzett Palotában)

IJ. Kivéra: Cukorgyár (Freskó az Oktatásügyi Minisztériumban. a Munka Csarnokában)

D, linóra: A peon halala (Oktatásügyi Minisztérium, a Munka Csarnoka)

C

(Falfcstmé

Kölcsönhatásban

A mai Mexiko kultúrájában a vezető szerepet kétségkívül a monumentális festészet játssza. Ez halad a mexikói művészet élén, és — páratlan jelenségként a XX. század kultúrájának fejlődésében — ez határozza meg az irodalom és minden egyéb művészeti ág alapvető irányvonalát. Figueroa, a mexikói filmművészet ismert képviselője így ír erről: „Filmművészetünket alapjában véve festészetünk határozza meg ... Rivera, Orozco, Sikueiros — nemzedékük legjobb művészei — olyan stílust alkottak, mely ragyogóan visszaadja a haza levegőjét, a nép vágyait. Utunkat már eleve kijelölték a művészek, nekünk csak filmkockákkal kellett visszaadnunk, amit ők képeikben és freskóikon kifejeztek." Helyénvaló tehát, hogy a mexikói irodalomról szólván, először a mexikói monumentális festészetről beszéljünk.

1910-ben Mexikónak a függetlenségért vívott sok évszázados harca a polgári demokratikus forradalomba torkollott. E. Zapata és Pancho Villa parasztgenerálisok vezetése alatt a nép felkelt Diaz elnök diktatúrája ellen, amely a külföldi tőke jármába hajtotta az országot A nemzet szabadságáért folytatott küzdelemben jöttek létre azok az új művészeti tendenciák, amelyekből a mai monumentális festészet hatalmas mozgalma kibontakozott. 1920-ban véget ért a harc: Obregon elnöklete alatt polgári demokratikus kormány jutott hatalomra, amely a tömegek nyomására számos gazdasági és kulturális reformot hajtott végre. Az új kormány közoktatásügyi minisztere, Jósé Vasconcelos kidolgozta az országos kulturális reformtervet, amely azt tűzte ki legfőbb célul, hogy megszüntesse Mexikó évszázados elmaradottságát, hogy újjáteremtse a nemzeti kultúrát, és hozzájuttassa a népet a kultúra kincseihez. Vasconcelos tervében nagy szerep jutott a képzöművészetnék.

1921-ben Toledano, a Nemzeti Előkészítő Iskola igazgatója művészeket hívott meg. hogy falfestményekkel díszítsék az épületet. Itt alkotta meg első monumentális munkáit többek között Jósé Clemente Orozco (1883—1949) és Diego Rivera (1886—1957). 1921-ben David Alfaro Siqueiros (1896—1974), a harmadik világhírű mexikói muralista. kiáltványt tett közzé, amelyben felszólította a festőket. hogy „teremtsenek monumentális és heroikus művészetet, humanista és népi művészetet, amely a mi nagy mestereinkre és a prehispán Amerika rendkívüli kultúrájára támaszkodik”. A monumentális művészet mestereinek nézete szerint a középületek falait szemléltető eszközzé kellett változtatni az analfabéta mexikói nép szamara. „Hivatásunk az — jelentette ki Xavier Herrero —. bogy freskókat fessünk a gyűléstermek és a szövetkezetek falaira, és mindazokba a helyiségekbe, ahol a munkások összegyűlnek, s e műveink fő témája mindig az osztályharc kelt. hogy legyenA monumentalitás tehát már a mozgalom első pillanataitól fogva a mexikói művészet alapvető programjává lett, amelyben az a két fő tendencia egyesült, hogy tartalmában erőteljesen demokratikus művészetet teremtsenek, és hogy helyreállítsák a kapcsolatokat az ősi nemzeti hagyományokkal.

Amikor az első európaiák a XV. században partra szálltak Mexikó területén, fejlett kultúrát találtak az országban: sűrűn lakott termékeny földeket, művészetet és ipart, virágzó városokat és hatalmas templomokat, amelyeket monumentális falfestmények és szobrok díszítettek. (Hogy a gyarmatosítás előtti időiben a maja és aszték őslakók életében milyen nagy helyet foglalt el a falfestészet és a monumentális szobrászat, az jól érzékeltethető a maják szent könyvéből, a Popol Vuhból vett egyetlen mondattal is: „Egyvadász fiait megtanították az összes művészetre: furulyás, énekes, képírásfestő, kőfaragó, ék- szerkészítő és ezüstkovács lett Egymajom és Bőgőmajom.'') A spanyolok rövid idő alatt elpusztították Mexikó indián őslakosságának civilizációját, ám a hagyományt nem semmisíthették meg. (Az indián falvakban egészen a XX. századig fennmaradt az a szokás, hogy freskókkal díszítsék a falusi csapszékek és a házak falait.)

Az első időben a nemzeti örökséghez való visszanyú- lás sokszor abban nyilvánult meg, hogy külsődleges formai elemeket és tematikai motívumokat vettek kölcsön az indián őslakók falfestményeiből. Ám a valósághoz mind jobban közeledő művészet egyre inkább forradalmi tartalommal telt meg. A peon halála című freskón Rivera például már élő, mai figurákban és konkrét szituációban jelenítette meg az eseményeket. A jelenetet, amelyben az ellenség által megkínzott forradalmártól búcsúznak társai, tragikus pátosz hatja át. A test fölé hajló emberek elmosódó kontúrjai mintegy a mozdulatok óvatosságát hangsúlyozzák, mintha félnének, hogy megtörik a szomorú csendet. A klasszikus kompozíció visszafojtott drámai feszültséget teremt: a szerkezet alapja az a világosan kivehető háromszög, amelyet az első sík cso- portozata alkot. Ezt a szerkezetet lakonikus tömörséggel ismétli meg a komor mexikói táj — és ezáltal az

alakok és a környezet finom ritmikus harmóniája jön létre.

Orozco 1922 és 1927 között alkotja meg legfontosabb műveit, a Nemzeti Előkészítő Iskola falfestményeit A hat freskóból álló ciklus egyik darabján (Vissza a frontra) az alakok mozgásának nehézkes, lassú ritmusa a szituáció szigorú jelentőségének, a magasztos, fojtott bánatnak az érzetét kelti.

Rivera első nagy műve az Oktatásügyi Minisztérium belső palotájának, a Munka Csarnokának freskósorozata. A művész talán egyetlen későbbi alkotásában sem festett a maguk fenkölt monumentalitásában oly kifejező munkajeleneket, mint e freskókon. A ciklus egyik legkiemelkedőbb darabja a Cukorgyár. Mind a teret, mind az alakokat a körmozgás egységes ritmusa határozza meg. A ritmus a freskó centrumából indul el: a hosszú rudakkal cukormasszát keverő két munkás alakjából. Az egész kompozíciót átható ritmus a figurák együvé tartozásának érzetét kelti; a ritmus kibomlásának és tempójának kérlelhetetlen logikájában a munka szigorú és hatalmas lüktetését érezzük.

Az ugyancsak az Oktatási Minisztériumban levő Ünnepek Csarnokát díszítő freskóin Rivera az ősi mexikói falfestés és monumentális szobrászat hagyományai felé fordult. A ciklus egyik legjobb alkotása a Szegények éjszakája. A freskó alján a kurta álomba merült szegényeket ábrázolja a festő. Alakjuk monolit formái az azték szobrokat idézik. A szegények kimerültségét, rövid pihenőjüket a mozdulatlan testek és erőtlenül leeresztett karok nyugodt ritmusa, a sima kontúrok és plasztikus méretek tükrözik. A figurák térbeliségét még jobban hangsúlyozza a freskó többi részének síkszerűsége. Ebben az alkotásában Rivera szervesen összekapcsolta egymással az ősi falfestészetből vett dekoratív, síkszerű ábrázolást az indián szobrászat plasztikus, térbeli jegyeivel.

Az ősi mexikói művészet hagyományainak hatása alatt alkotta Rivera a Nemzeti Palota lépcsőházát díszítő freskókat is, amelyek témája Mexikó története a legrégibb időktől napjainkig. E ciklusban a mesés és folklorisztikus elképzelésekkel átszőtt ősi patriarchális világ elevenedik meg. Aranyásás a Balzas folyónál, művészi díszek készítése, fazekas- és szövőműhelyek, piramisok és szentélyek építése a titokzatos délvidéki természet hátterében, az emberek felett uralkodó ősi indián istenségek, az egykori azték főváros, a legendás Tenochitlan széles panorámája — mindez testet ölt a vonalak és színfoltok élénk mintáiban, az alakok könnyed ritmusában, a távoli falak mély perspektívájában.

Siqueiros intenzív működésének korszaka a harmincas évek közepén kezdődött. Az új művészi eszközök és techULALUMÉ GONZÁLEZ DE LEÓN

írott kert

A kertben amelyre emlékszem szél fújja a leveleket ebben a kertben ahol most ezt írom

A kertben amelyet képzelek

szel fújja a leveleket

abban a kertben amely re emlékszem

S ebben a kertben ahol most ezt írom szél fújja a kert nélküli leveleket:

fegyverszünet

a képzelet s az emlék lombja közi

de a zöld leveleket is a kertben ahol most írok

s ezeket a fehér lapokat is amikre most ezt írom

míg új kert születik

tSomlyo György tiirditasa)

( ruguaybau etilét«::, '.lomeviUentoiH Párizsim» vrerzte irodalmi tanulmányai'. Több kiemelkedő latin-amerikai lapnak dolgozott. 1070 itta az Oetavio Pás szerkesztéseken megjelenő Plural es Vuelta e. folyóiratok Itel-sö munkatársa. Verseken ktvtil ír esszOket es ellfeszeleseket is: a Nagyvilág 13X0 8. szamában közölte egyik novelláját.

E

gy verőfenyes napon két férfi érkezett Santa Inez faluba. Mesz- sziről jöhettek, mert piszkosak voltak, és rongyokban lógott rajtuk a ruha. Vállukon tarisznya, benne ételmaradékok, gyümölcs, hegyi fű. Csavargóknak vagy koldusoknak néztek ki. Egyikük magas és kövér volt. a másik alacsony, cingár. Riadt, gyanakvó tekintetükből arra lehetett következtetni, hogy megszöktek valahonnan. Megálltak dón Pancho fogadója előtt, és anélkül, hogy köszöntek volna, letelepedtek az egyik asztalhoz. A magas tapsolt: ételt rendelt; a kicsi hallgatott.

Don Pancho bizalmatlanul lépett hozzájuk, hogy megkérdezze. van-e pénzük fizetni, ám donna Lola. a felesége, amikor kitalálta férje szándékát, azt mondta neki: — Ne légy olyan fukar, te ember, adj nekik enni. A kenyeret senkitől sem szabad megtagadni. Nem mindegy. hogy van pénzük,vagy nincs? Elég gazdagok vagyunk, két tányér leves még nem vág a földhöz.

Don Pancho morgott valamit. kedvetlenül intett az idegeneknek, hogy menjenek

a kandallóhoz, jelezve, hogy ott fog teríteni nekik. A férfiak odaültek, megdörzsölték a kezüket, és hogy jobban felmelegedjenek, levették cipőjüket. és kinyújtóztatták tagjaikat. És milyen édesen ásítoztak! Végre kipihenhették magukat.

Don Pancho visszajött, kihozott két tányér levest meg egy tál kását. Az asz- szony egy üveg bort, két poharat is tett eléjük.

A két férfi addig evett, ivott, amíg jól nem lakott. Mialatt ettek, a kövérnek be nem állt a szája, a kicsi azonban némaságba burkolózott. Amint végeztek a vacsorával, felálltak, és a fogadó kapuja felé indultak. Ott leheveredtök és pipára gyújtottak.

Éjfél felé a fogadós kiment, ímeggyújtotta a lámpát és becsukta a fogadó belső ajtaját. Mikor észrevette, hogy a két idegen elaludt, rugdosni kezdte őket, hogy kikergesse a fogadóból. A felesége azonban így szólt:

— Hagyd őket békén, ember, mit ártottak neked?! Bizonyára halálosan kimerültek. Ördög tudja, honnan jöttek! Lehel, hogy nagyon messziről.

És a fogadós kedvetlenül hagyta, hogy a kapu mellett aludjanak. Donna Lola még egy takarót is dobott rájuk, nehogy megfázzanak.

Másnap hajnalban a fogadós csak az egyik jövevényt találta a kapunál — a kicsit. Éppen a port verte le a cipőjéről, és kenyér- morzsát szórt a madaraknak. Amikor meglátta a gazdát, így szólt:

— Hallgass ide, barátom, vigyázhatnék a jószágodra. Valaki azt mondta, hogy nagy nyájad van. Nem akarod, hogy őrizzem? Nem kell fizetned' érte. nekem az is elég, ha éjszaka a fedeled alatt alkatok. Az élelemről majd magam gondoskodom.

Don Pancho már éppen azt akarta neki mondani.

hogy tűnjön el, de megint jött a felesége:

— Mondd meg neki, hogy rendben van. Persze hogy elkel a segítség. Ne felejtsd el, hogy nem múlik el hét, hogy ne lopnák el vagy ölnék meg néhány birkádat. Ez az ember jól fog ügyelni a jószágra. Mi bajod származhat belőle?

Don Pancho, aki ugyan bizalmatlan volt, de nem keményfejű, azt mondta a csavargónak:

— Jól van. maradj. Az asszony majd eligazít, hogy mit csinálj.

A kis ember beszélt donna Lolával, s az asszony elmagyarázta neki, hogy mi lesz a- dolga. Aztán fogott egy furkósbotot, -és elindult a karámokhoz.

Az egész .napot a mezőn töltötte, egyik helyről a másikra vándorolva Ha valav