Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-16 / 140. szám
NÉPÚJSÁG, 1986, június 16., hétfő mn Vendéglátás — szíveslátás(I) Már jó ideje figyeltem a pincérfiút. Mint később kiderült, tanuló. Most sajátítja el a szakma fortélyait. Pontosabban : most kellene, hogy elsajátítsa. Ehelyett azonban csak egy asztalnak dőlve álldogált, s meglehetősen bambán, üveges szemekkel meredt a semmibe. Nem úgy idősebb kollégája! ö egy pillanatra sem pihent meg — s bár az étteremben alig lézengett egy-két ember —, mindig talált elfoglaltságot magának. Hirtelen hangos csörömpölésre kaptam föl a fejem. Egy jókedvű vendég — a beszéd hevében — lesodort egy tányért a földre, s az ezer darabra tört. Az ifjú felszolgáló rezzenéstelen arccal, mozdulatlanul nézte a gravitáció eme „csodáját”. Ősz társa azonban ismét kisegítette, s rögvest eltakarította a romokat. Amikor viszont elsietett a „jövő reménysége” előtt, mégsem állta meg, hogy oda ne súgja: — Hát, édes fiam, ez nem neked való szakma. Erre születni kell... Az eset voltaképpen szót sem érdemelne, ha egyedi lenne. Csakhogy nem az. Manapság, ha betérünk valahová egy-egy sörre vagy ebédre, gyakran keserű szájízzel távozunk. No, nem elsősorban az adagok nagysága miatt háborgunk, hiszen azt már — úgy, ahogy — megszoktuk. Sokkal inkább a kiszolgálás szenvtelensége, személytelensége dühít bennünket. Joggal várnánk a kedvességet, az udvariasságot, a mosolyt, hogy a köszönésről, a figyelmességről vagy a tapintatról már ne is beszéljünk. Persze, ezekben mintha mostanság szűkölködnének a vendéglátás alkalmazottai. Jóllehet, itt is akad üdítő kivétel, ám ezt javarészt az idősebb generációhoz tartozó felszolgálók jelentik. Igen, mert számukra ez a szakma: hivatás. Nem akarok a „bezzeg, a mai fiatalok” kezdetű érvekkel előhozakodni, ugyanis köztük is akadnak tisztességesen, ügyesen, rátermetten dolgozók. De az összkép mégsem ez. Érthető hát, hogy lépten- nyomon elhangzik a múltat idéző sóhajtás: Hja, kérem! A valamikori főpincérek ... Azok aztán igen! Egyik — vendéglátóipari és kereskedelmi tanulókat képző — iskolánk igazgatója ezzel szemben úgy vélte, hogy értelmetlen a nosztalgiázás, mert ez a munka is jócskán átalakult, módosult az utóbbi időben. Itt is felgyorsult a tempó, s így lehetetlen minden igényt kielégíteni. Eltűntek a régi kisvendéglők, kávéházak, s velük együtt a törzsvendégek. Miért pont a régi főurak maradtak volna meg? — tette fel végül a kérdést. Nos, tényleg nem őket kell visszasírni. Csupán egynémely elengedhetetlen tulajdonságukat. Ezeket illene átplántálni az utódokba. S hol máshol, ha nem az iskolában? Félreértés ne essék, nem az elméleti képzés hiányosságairól van szó, hiszen az oktatók — több-kevesebb sikerrel — igyekeznek felkészíteni a majdani vendéglátósokat. De csak a könyvre építeni, képtelenség. A gyakorlati rész viszont erősen hibádzik. Egyrészt azért, mert az a cég, amelyiknél a tanuló a gyakorlatát végzi, nem mindenkor a megfelelő feladatokkal bízza meg a gyereket. így fordul elő, hogy a leendő pincér többet találkozik a seprűvel és a felmosóronggyal, mint egy kóbor vendéggel. A vállalatok szerint viszont az iskola is „ludas”, mert a havi tíz gyakorlati napból itt-ott „lefarag” egy keveset. Holott éppen ezekre lenne a legnagyobb szükség. Nyilvánvaló, hogy sehol sem lehet oly tökéletesen ellesni a fogásokat, a mesterség megannyi csínját-bínját, mint a pult mögött állva, avagy az éttér, mi asztalok közt cikázva. De hiába tölti valaki fél életét egy vendéglőben, hiába topog, liheg rutinosabb kollégája nyomában, ha egyszerűen alkalmatlan az ilyesféle munkára. S ez az érem másik oldala. Már a kiválasztásnál, a felvételnél ügyelni kellene arra, hogy csak a rátermettek juthassanak e pályára. Valamikor az illetékesek azzal mentegetőztek, hogy kevesen választják ezt a foglalkozást, így hát lehetetlen a szelektálás. Ma viszont — jórészt a szerződéses üzletek felvirágzásának hatására — túljelentkezésekről hallhatunk. Mód nyílt tehát arra, hogy kiszűrjük a nem ide valókat. S ezt meg is kell tennünk. Igaz ehhez édeskevés egy öt-tízperces rutinelbeszélgetés. Alapos, átgondolt „rostálás” szükségeltetik. Csakis ez vezethet a helyzet javulásához. Hazánk mindig is híres volt a magyaros vendéglátásról. Ám, ha nem vigyázunk. néhány esztendő múltán már csak Vörösmartyt idézgethetjük. Valahogy így: „Régi dicsőségünk ...” Sárhegyi István Az olvasó portás Fülöp János portás, kedvesen invitál be az állami építők egri munkásszállójának kis irodájába. Ennek el lenére nehezen indul a beszélgetés, mert hét végén különösen sok a tennivalója: turisták jönnek-menmek, érdeklődnek a város idegen- forgalmi nevezetességeiről. A szállóban nyaranta több száz vendég éjszakázik, elhelyezésükről és felügyeletükről a portás gondoskodik. Elfoglaltsága mellett persze van ideje olvasásra is. A hatvanöt esztendős nyugdíjas meg van győződve arról, hogy őt csak a rendszeres olvasás boldogítja, késlelteti az öregedést. Munkaszeretetéről ismerik az itteniek, de azt kevesen tudják, hogy olvasmányai közben híres emberek mondásait kutatja, aforizmákat és közmondásokat gyűjt. Nem kevesebb mint háromszáz ilyen idézettel rendelkezik. Kérdésemen — hogyan találkozott a könyvvel, milyenek voltak az ezzel kapcsolatos gyermekkori élményei? — eltűnődik. — Szerény körülmények között élő családban nevelkedtem. Olvasmányaimat diákkoromban az iskolai könyvtár határozta meg. Könyvgyűjtésre nem volt pénzünk. Csak negyvennégy éves koromban szereztem technikusi oklevelet, de mindig szerettem a kalandregényeket és a társadalmi krimit. Ezekből mostanában is elolvasok ötöt, vagy hatot havonta. Itt a szakszervezeti könyvtárban bőséges a választék. Engem az olvasás felfrissít. Bújja a napilapokat, a képeslapokat is. Főleg ezekből szedegeti azokat, amelyek érzékletesen, bölcsen fejeznek ki egyszerű igazságokat. Ezek segítik az emberi jellemek megismerésében. Tömören tükrözik valónk értelmét, teszik nevetségessé gyarlóságainkat, gyengéin- 'ket. — Említene néhányat a gyűjteményéből ? — Olyan nincs közöttük, amit ne ismerne valaki. Életemet Kosztolányi intelme irányítja: „Ha nem tudsz embertársaidon segíteni, legalább légy udvarias.” Legkedvesebb közmondásaim: „Hiába nevezed liliomnak a csalánt, attól az még csípni fog”, „Bátraké a szerencse”, „Dobbal nem lehet verebet fogni”, „A gyakorlat teszi az embert mesterré”, „A harag rassz tanácsadó”, „A munka nemesít”, „Nemcsak kenyérrel él az ember”, „Rossz szomszédság török átok”. Mika István EGY NSZK CÉG MAGYAR KAPCSOLATAI „A gyöngyöstarjáni borpalackozót mintaüzemnek ajánljuk...” Beszélgetés Hermann Cronsederrel, a Krones AG igazgató-elnökével Mint lapunkban beszámoltunk róla, a közelmúltban átadták rendeltetésének Gyöngyöstarjánban. a Gyöngyöspatai Mátrai Egyesült Termelőszövetkezet új borpalackozóját. Ezt ma, az ország egyik legkorszerűbb ilyen létesítményeként tartják számon. Egy műszakban négyezer hétdecis üvegbe töltenek a modern gépek segítségével kiváló minőségű patai, tarjáni és szűcsi borokat. Az átadást követően találkoztunk Hermann Cronsederrel a palackozó gépsort gyártó Krones AG igazgatóelnökével, akivel magyarországi kapcsolatairól beszélgettünk. Az ősz hajú, rendkívül határozott műszaki szakembernek ötven szabadalmát tartják nyilván ma a Német Szövetségi Köztársaságban. Irányításával működik az NSZK egyik legnagyobb élelmiszeripari gépgyára. — Bajorországban, Re- gensburgtól alig tíz kilométerre van a gyárunk — mondja az igazgató. — Háromezer embert foglalkoztatunk, az üzemet 1951-ben én alapítottam, és az elmúlt három és fél évtizedben különböző konzervipari, címkéző- és palackozógépek gyártását alakítottuk ki. Gyártmányaink közül ma is a címkézőgépek állnak a középpontban, miután ezekből ellátjuk a világ különböző részeiből ilyen iránt érdeklődők 70—80 százalékát. Földünk országaiban, az Egyesült Államoktól Japánig tizenhat leányvállalatunk működik. Most például, hogy a legújabbról beszéljek, Kínában szeretnénk ilyet létrehozni, erre vonatkozóan folytatunk tárgyalásokat. — Milyen kapcsolatuk van Magyarországgal 7 — Már jó néhány évre tekint vissza az együttműködésünk különböző vállalatokkal. Például a Kecskemét— Szikrai Állami Gazdasággal, a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombináttal, a Borsodi Sörgyárral vagy a Kecskeméti Konzervgyárral. Ezekben különböző gépeink működnek, amelyeket tőlünk szereztek be. Balatonvilágo(Fotó: Kőhidi Imre) son pedig olyan raktárát hoztunk létre, ahonnan az összes pótalkatrészt biztosítjuk magyar partnereinknek a gépek meghibásodása esetéin. — A Gyöngyöstarjánban felszerelt palackozójuk új vállalkozás volt. — Valóban, a szövetkezettel és a közvetítő Komplex Külkereskedelmi Vállalattal folytatott tárgyalások alapján először készítettünk ilyen teljesítményű borpalackozó gépsort. Ezt egyébként mintaüzemnek is ajánljuk a magyar partnerek figyelmébe, ugyanis szeretnénk további magyar vállalatoknak is gyártani, illetve szállítani ilyeneket. — Van már érdeklődő? — Bízunk abban, hogy Gyöngyöstarjánban kedvező tapasztalatokat szereznek gépeinkről, így ennek tudatában kezdünk tárgyalást szállításról például a Kiskun- halasi Állami Gazdasággal, valamint a HuOgarovin Borgazdasági Kombináttal. Egyébként a Kőbányai Sörgyárban is vannak gépeink, korszerű palackozó automaták. Ezek közül a legnagyobbat, 110 ezer palack sör töltésére alkalmas gépsort Olaszországban helyezték üzembe. Tervezzük azt is, hogy Magyarországról szerelőket hívunk gyárunkba tanulni, az ismeretek gyors elsajátítására. Ez is hozzájárulhat kapcsolataink elmélyítéséhez. Ott voltunk a nemrég zárult Budapesti Nemzetközi Vásáron is, ahol elsősorban boros- és sörösüvegeket címkéző automatáinkat mutattuk be, sikerrel. Visszatérők vagyunk már a magyar fővárosban évről évre megrendezésre kerülő nemzetközi seregszemlén. Most viszont Stuttgartban, a négyévenként sorra kerülő nemzetközi borkiállításon veszünk részt és folytatunk üzleti tárgyalásokat. Szeretnénk az élvonalban maradni és ezért mindent meg is teszünk. Mentusz Károly Az elismerés kötelez Katonafiatalok fesztiváljára készül Hatvan Nemrég igen szép elismerésben részesült az a Hatvan környéki honvédalakulat, amelyet éppen 35 esztendeje hívtak életre. Immár a csapatmúzeumban látható Kárpáti Ferenc vezérezredes dicsérő oklevele és a vele kapott díszes serleg, amellyel az MSZMP XIII. kongresszusa és a hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára meghirdetett verseny során elért kiemelkedő teljesítményt, a tisztek, tisztesek és sorkatonák példás helytállását méltányolta a honvédelmi miniszter. Nekünk pedig most arra nyílt alkalmunk, hogy Karácsony István parancsnok és Tóth József politikai helyettes társaságában fölelevenítsük egy kicsit a múltat, de beszéljünk az alakulat előtt álló legújabb feladatokról is. Hősök emlékezete — A kezdet Pestre vezet vissza, ahol 1951-ben a második világháborúból visszamaradt aknák, bombák felkutatása, megsemmisítése végett jött létre tűzszerész alakulatunk, s az egység alapító parancsnoka Bartal Imre alezredes volt, aki pár éve a Polgári Védelem című lapban emléket állított minden tettünknek, s mindazon hősök áldozatának, akik a legkedvesebbet, az életüket adták a közért, 'mindannyiunk biztonságáért — mondja Karácsony István. aki mellől egyik legjobb katonatársát, a honvéd sportkör névadóját. Gáspár György alhadnagyot lőtték le 1956 októberében a rádió ostrománál. — Ma merőben más az alakulat rendeltetése, és a miniszteri elismerés épp úgy szól a kiképzési felada-, tok jó szintű végreha jtásának vagy a személyi állomány erkölcsi, politikai szilárdságának, mint annak a honvédelmi nevelő munkának, amelyet Hatvan város és környéke fiataljai, diákjai körében végeznek katonáink. Amikor a Thorezt segítették Az alakulat parancsnoka később szólt a népgazdaság megsegítése terén kifejtett munkájukról, a kiskatonák helytállásáról például a tavalyi kemény tél idején, amikor a KlSZ-alapszerve- zetek a Thorez Külfejtéses Bányaüzem gépeinek a működtetéséhez nyújtottak segítséget, vállalva az önkéntes munkát még a hétvégi szabadnapokon is- Ráadásul lemondtak munkabérükről, s a bányától kapott százezer forintot az új Nemzeti Színház felépítésére fizették be. Hasonló munkák hasznából jutott anyagi támogatás a VIT-alapra, az SOS-gyer- mekfalura, vagy éppen a földrengés sújtotta Berhida házainak a helyreállítására is. Ezekhez kapcsolódva fogalmazott így Karácsony István: — A fiatalokkal együtt lehet dolgozni, , lehet rájuk mindig és mindenben számítani, csak legyen előttük olyan személyes példamutatás. amilyenre mi figyelmet fordítunk...! Gáz és karate — Persze saját környezetünkön is meglátszik az a magatartás, amely állományunk fiataljait, illetve elöljáróik példáját jellemzi — veszi át a szót Tóth József. — Mást ne mondjak: KISZ-védnökséggel jutott gázhoz Nagygombos, de saját laktanyánk, tehát a kiskatonák körlete is! Kongresszusi vállalásukban szerepelt továbbá a környező települések iskoláinak, óvodáinak a patronálása, legutóbb pedig a csányj szociális otthonban dolgoztak, hogy az idős. magukra maradottak életkörülményeit szebbé, egészségesebbé varázsolják. Vagy megemlíthetem tiszttársunkat, Bogi Lászlót, aki a városi gyerekék körében a karate sportot tette népszerűvé! Tehát én úgy vélem, hogy sok minden latba esett, amikor alakulatunk megkapta a magas elismerést, továbbá bizonyos vagyok benne: amit eddig végeztünk, annak lesz folytatása is. Vendégekre várva Az alakulat évfordulós ünnepségei egyébként egybeesnek Hatvan várossá nyilvánításának júniusi évfordulójával. amikor is itt bonyolítják le azt a .háromnapos, seregtesti szintű ifjúsági kulturális és sportrendezvény-sorozatot. amelyre különböző helyekről ezerötszáz kiskatona érkezését várják. Az előkészületek természetesen már nagy lendülettel folynak, s az alakulat e vállalkozáshoz — mint minden egyéb területén az életnek — sok segítséget kap a hatvani irányító szervektől éppen úgy. akár a különböző intézményektől. A galériában amatőr katonamű- vészek állítják ki festményeiket, szobraikat, a művelődési központ szabadtéri színpadán tucatnyi művész- együttes lép zsűri és közönség elé, a Népkertben és a Kossuth téren estéről estére utcabál várja a táncos kedvű ifjakat, hogy pedig az esetleges rossz idő se vethessen gátat az események zajlá- sának: a sportcsarnokban hatalmas színpadot ácsolnak Moldvay Győző
