Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-10 / 109. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. május 10.. szombat Szemnúd, A szépségek évszakának is hívhatnánk az esztendő ötödik hónapját, a csillagjegyek szerinti Bika havát. A mitológia szerint is ekkorra már zöld gúnyát öltött a természet istenasszonya, s homlokát buja illatú virág koszorúz- za. A langyos májysi szellő pedig ez az imposztor kohold, csábító pajzán titkokat súg a terjedelmes lombok alatt an- dalgók fülébe. Csoda-e ezek után, hogy ilyenkor járják be leginkább az emlékek is a nagy hírű iskolaváros gimnáziumainak középiskoláinak folyosóit. De még ha csak ott oldalognának! De megbújnak a táblák, térképek, krétatartók mögött, sőt a füzetek, könyvek lapjai alól is kislisszannak. Valami megmagyarázhatott átváltozást, józan ésszel fel sem fogható tótágast állítanak nemcsak a gondolati kalimpálásra amúgy is hajlamos diákurak és diákleányok, hanem a legkövetkezetesebb, legszikárább, legszőrösebb szívű tanárok lelkében is'. Nem bűvészmutatvány ez, hiszen a május az érzelmek ideje is. A bokréták, amelyekkel az édesanyákat köszöntöttük, átköltöznek a tantermekbe, padokba, folyosókra. Az érkező friss szirmok szépítik és elmélyítik az alma materekből búcsúzók érzéseit. S ha beköszönt a kora nyáresti szürkület, s kiürülnek az utcák, terek, mint megannyi békés összeesküvő csoportokba bújva hangolnak a holnap reményeivel teli ifjak, de még a ma diákjai. Sajátos, semmivel sem pótolható hangulata a diákvárosoknak, utánozhatatlan bája a szerenád. Még az idősebb professzorok és egriek az akkori éji zenészek — akik legtöbbje ma is tanár — legendás szerenádnak tartották a mai Gárdonyi Géza Gimnázium helyén működő tanítóképzősök búcsúdalolását. A könnyű malaclo- póba bújt képzősök dalárdája — mert akkor még ez a módi is járta legendás, tudós tanárok — Horvölgyi István, Somos Lajos, Abkarovits Endre — repkények között megbújó ablakai alá álltak. A „holdvilágos éjen át" — felbúgott a tárogató hangja. A szépívű dallamok visszaverődtek az egri vár ősi falain, átkúsztak a Ráctemplom tornyán, s talán a Szépasszony-völgy vagy a hóstyai Szálán is lebegtek. A megkésett borosgazdák így szóltak egymáshoz: Fújják már a búcsúnótát a diákurak ...! No, de hagyjuk a régebbi idők dalainak idézését. Szerencsére a hagyomány él még ma is. A késő esti órán, amikor az írólámpa fényénél hívatlan szárnyas látogatók gyülekeznek, halk, finom neszek, óvatos suttogások... Hatiga csak... Csitt. Megjöttek a szerenádozók... A szomszád ház balkonjánál gyertyák lobbannak, majd tangóharmonika hangja bátorít. Először halkan szépen, csendben egy társasház muskátlis erkélye alatt száll, száll a szerenád... Majd odabent elhúzzák a sötétítő függönyt, éjjeli lámpa jelzi: vettem az üzenetet, a dalba fogalmazott el- s megbocsátó vallomást. Aztán kicsit bátrabban zeng az ének, itt is, ott is kigyúlnak az éji fények. Többen kikönyökölnek az erkélyre, és együtt dúdolják a jól ismert, de megunhatatlan énekeket csodák csodája. Elhallgatnak még a legmakacsabbul síró babák is. Mintha sejtenék, nem is olyan soká ők is megértik a „hosszú útnak búját". A lágyan óvatosan muzsikáló fiúk közül egy-kettő, aki talán most az első szekundákra, felelésre, drukkjaira emlékezik, s maholnap „filiszter lesz maga is", átfogja társnője derekát, hisz ilyen titkokat is rejt az éji szerenád... Még egy koccintás, aprósütemény a „porból köpönyeget vevők batyujába..." Szent János áldása, „hisz úgyis csordulásig telve a pohár" — no meg a szivek. De nemcsak azoké. akik adták vagy kapták, azoké is. akik csak úgy hallgatták, „kibieelték". Ellobbannak az utolsó kicsiny lángok, $ óvatosan, ahogy jöttek, elballagnak a leányok, legények. S hogy ma éjjel hová mennek még, azt jelzik a zsémbes házőrző kutyák, de hogy itt jártak, azt csupán azok tudják, akik mindennapos gondjaikat pár percre elfeledve részt vettek e kellemes éji zenén, a szerenádozók májusi varázslatán ... Soós Tamás A Kékfényben látták A népszerű újságíró és ismert bűnügyi szakember sorozatát most indítjuk lapunkban. Ezután havonta egy alkalommal találkozhatnak írásával olvasóink. Valószínűleg mindenki számára emlékezetes marad annak a fiúnak a története, aki megölte alkoholista apját. Nem először találkozom hasonló esettel - mégis megrázott ez a mostani. Ha felidézem, hogyan indult az életbe ez a fiatalember, s végiggondolom, mi lehetett volna belőle, elszomorodom. A matematika iránti ígéretes hajlamok ... Fegyelmezett, tisztelettudó magatartás ... A család szeretete... És a végén gyilkosságba keveredett — megölte az apját. Az eset tipizálható, ha nem is a végeredményt illetően. Sok gyermek, fiatal szenved alkoholista apjától, olykor anyjától. Hazánkban már a 400 ezret is meghaladja az idült alkoholisták száma. Tíz és tízezer család nyögi az alkoholista apa rabiátus, kötekedő természetét. Emlékszem, tizenöt évvel ezelőtt, Szabolcs megyében már lejátszódott mindaz, ami most ezzel a 16 éves fiúval. Ugyanígy ... A gyerek már nem bírta, elszakadt benne a húr, s szinte önkívületi állapotban baltá* val agyoncsapta az apját. Az a fiú hét évi szabadságvesztés-büntetést kapott első fokon: ezt a Legfelsőbb Bíróság csökkentette három esztendőre. H. Barta Lajos drámát irt az esetbői. Az az érzésem azonban, hogy még ez a három év is nagyon sok volt. Nem, a bíróság nem tehetett egyebet... Ejszabadulna a pokol, ha mindenki önbíréskodhatna. akit sérelem ért. Pedig ezt a fiút nap mint nap sérelem érte, az alkoholtól felkorbácsolt apai indulatok naponta porig alázták. így volt ez a mostani esetben is... És hány ilyen eset van, amiről a nyilvánosság nem is szerez tudomást, mert nem fajul apagyifkosságig? Hogy is van ez? Ízlelgessék a szót: apagyilkosság ... Amióta ember áz ember, felismerte, hogy a nemző apára kezet emelni az egyik legnagyobb bűn. hogy a társadalmi önvédelem megköveteli a fiúi tiszteletet az apai tekintély őrzését. Ezt ötvözi magába a büntetőjog is, bár szavakban nem tesz különbséget ember és ember életének védelmében. Az csak minősíti az esetet, ha az áldozat a szülő. A büntető igazságszolgáltatás nem te* kinthet el az ilyen társadalmi felismerésektől. De le* het-e, szabad-e eltekinteni az ítélkezéskor azoktól a körülményektől, amelyek elvezetnek egy ilyen súlyos bűn- cselekményig. Természetesen nem. Gondolják végig, milyenek lehetnek egy gyermek estéi, aki eszmélése pillanatától, nap mint nap azt látja-ta- pasztaija. hogy az apja részegen tántorog haza, véresre veri a? édesanyját, rettegésben tartja őt és testvéreit, kizavarja valamennyiőjüket a hideg éjszakába ... Az elemek variálhatók, de az alkohol mindig jelen van. És eljut a gyerek addig a pontig amikor már úgy érzi. minden mindegy, nincs tovább! Mert egy fiatalnál az önkontroll ,.fumszakadása'' mindig hamarabb bekövetkezik, mint a felnőttnél. Adódik az újabb kérdés: szabad-e úgy megítélni egy ilyen súlyos bűncselekményt elkövető fiatalembert. mint azt a gyilkost, aki akár indulatból, akár megfontoltan, de mindenképp bűnös szándékkal öli meg a másik embert, netán az apját? Például azért, hogy kirabolja ... Hogyan is ítéljük meg hát ezt a fiatalembert? Érzésem szerint teljes felmentést aligha adhatunk illetve csak akkor, ha a bíróság beszá mi thatat lanságot állapít meg. Mert ilyesmi is előfordulhat. Különösen, ha kiderül, hogy az apa olyan támadólag lépett fel, hogy azzal teljes tudatzavart idézett elő a fiában, akiben ettől felbuggvant rövid ifi évének minden keserve... De ha már az ítéleteknél tartunk, szeretnénk fordulatot venni az eddigi gondolatmeneten A kóztudat nálunk — de azt hiszem, sokhelyütt a világban — mély előítélettel viseltetik mindenki iránt, aki embert ölt. Ez az előítélet általános tapasztalatokra épül. Nem nagyon válogat. Még akkor sem, ha konkrét esetekkel kerül szembe. Hányszor hallottam már: fel kell akasztani! De vajon fel kell-e. fel szabad-e mindenkit akasztani, aki kioltotta egy másik ember életét? Általában persze igaz, s ezt hangoztatni kell. hogy legnagyobb bűn az emberölés. De ahogy kél egyforma ember nincs a világon, úgy az emberölések sem egyformák. A körülmények — még a tipizált formájukban is — eltérnek egymástól. Elég csak az alkoholista apjának életét kioltó fiatalemberre — fiatalemberekre! _ gondolni! Egy-egy gyilkossági ítéletről szóló újsághír nyomán szinte mindin felerősödik az olvasói visszhang: micsoda ítéletek születnek, ahelyett, hogy felakasztanák őket. De vajon hol az enyheség és súlyosság határa az itélkezésbeen? A Szabolcs megyei fiatalember esetében kiszabott három esztendőt is súlyosnak tarthatjuk, ha ismerjük az előtörténetet. a legfontosabb körülményeket. De ha ugyanerről a fiatalemberről, vagy a legutóbbi Kék fényben látott fiúról az újságban csak annyit olvashatunk, hogy megölte az apját, s ezért három-négy évre ítélték — talán még fel is háborodunk! Nem az ítélet súlyossága, hanem „enyhesége" miatt. Mert csak any- nyit tudunk róla, hogy apagyilkosok. Holott... Kétségtelen, az újsághírek nem tudják visszaadni úgy a körülmények teljességét, az összefüggések láncolatát, az okozati sort, mint ahogy ezt a bíróság — a tárgyalás kozvetlensegének elvét érvényesítve — a tárgyalóteremben, szemtől szembe a vádlottal és a tanúkkal —- érzékelheti. Ha tehát egy rövidke újsághír csak a cselekményt és az ítélete* közli, ne vonjunk le belőle mélyebb következtetéseket. Más kérdés, hogy a szerkesztő is visszaadhatja a/ ilyen hírt munkatársának: idézzen a bíróság indoklásából, miért ezt az ítéletet, és nem súlyosabbat — vagy éppen enyhébbet — szabott ki. Nem szabad tehát elhamarkodottan kimondani egy bírósági ítéletről, hogy az enyhe vagy szigorú: sok minden szerepet játszik abban, hogyan alakítja ki a bíróság a maga verdiktjét. Nem vitatom lehet persze egy ítélet túlzottan enyhe is, sőt, akár hibás is De jogorvoslati rendszerünk olyan, amely alkalmas ezek helyrehozatalára. Természetesen olyan tökéletes állapotot soha nem fogunk elérni, amelyben minden elsőfokú ítélet tökéletes les/. De a társadalmi tudatnak mégis abba az irányba kell fejlődnie, hogy képes legyen elfogadni: az igazságszolgáltatás bonyolult, összetett munka, amelynek a végterméke, az ítélet csak differenciált lehet. S ha egy újsághír ezt nem képes kellően tükrözni, akkor abban az újsághír a vétkes, s nem az igazságszolgáltatás .. . Nem tudom, mi vár a 16 éves fiúra. Lehet, hogy bírái személy szerint sajnálni fogják, de a feltárt bizo nyitékok, vallomások egybevetése, a bűnelkövetés gondatlan változatának olyan fokát mutatja majd ki, amitől már nem lehet eltekinteni ... De bármi legyen is majd az ítélet, a: igazi bűnös mégsem ez a gyerek, hanem az alkohol, amely embert pusztít minden értelemben ... Közvetlenül és áttételesen. Világbajnok szakács főz labdarúgóinknak - Senkivel nincs kivétel — Csak azt, amit Mohácsi doktor mond — Otthon az asszony — Marhapörkölt tarhonyával — A végén mindenki a kedvencét kapja, ha ... . és aztán irány Mexikó! „Itt a húsvél, itt a nyúl, magyar—brazil ü—0!” Ezt harsogta a teltházas Népstadion azon a bizonyos, felejthetetlen délutánon. Akkor ez jutott eszembe: istenem, mi lenne itt, ha netalán megnyernénk a Mundiall. S mindezt annak kapcsán adom az olvasó tudtára, hogy nemrégiben alkalmam volt egy valódi világbajnokkal találkozni. Méghozzá hozzánk, magyarokhoz nagyon is közel ál|ó „sportágban”, a konyha művészeinek világversenyén győzedelmeskedő szakáccsal. Nem más ö, mint a miskolci iuno Szálló főszakácsa. Mátyás Rudolf. S nem kevés köze van azóta .a bennünket most annyira foglalkoztató labdarúgáshoz Is. Hiszen őt érte a megtiszteltetés: a mexikói VB előtti, linzi edzőtáborban, majdan a tengeren túl is, ő készítheti el labdarúgóink mindennapi betevőjét. Először a sorrend kedvéért a szakács-világbajnokságról kérdeztük. fFotó: Szántó György) — Még 1985-ben volt egy nemzetközi szakácsverseny, ahol az egész magyar csapat aranyérmet nyert. Ez alapján hívtak meg Luxemburgba, a világbajnokságra. — Egy ilyen csapatba nem túlzottan nehéz bekerülni? — Bekerülni nagyon nehéz. Aztán az egy mindenkiért, mindenki egyért elv érvényesül. A felkészülés ideje alatt nekem is rengeteget segítettek a többiek. Különösen Lukács István és Novák Ferenc, ök már többszörös Oscar-dijasok. A felkészülés utolsó időszakát az előbbi birodalmában, az Atrium Hyatt konyhájában töltöttem. — Milyen finomságokkal érte el ezt a nem kis eredményt? — Egy nyolcszemélyes töl. tött borjúgerincet készítettem ínyenc módra, aztán töltött malacot, egri módra. Ezt követte a négy, egyszemélyes tányérszerviz, ami pisztrángból, csirkemellből, hátszínből és sertésbordából állt. Mindezeket természetesen a megfelelő köretekkel. Két egyforma köret az előírás szerint nem szerepelhetett. — Hányán versenyeztek, s hogyan történt az értékelés? — Tizennyolc ország csapata, s ötszáz egyéni versenyző dolgozott kilenc napon keresztül. Alig néhány óra maradt csupán az alvásra, mert a zsűri nem azt kérdezte, hogy mennyi idő alatt készültünk el, csakis a végeredményre volt kiváncsi. Azt még tudni kell, hogy ez nem kóstolásos verseny, az esztétikum a döntő. Persze, az sem lehet, hogy mondjuk, fűrészporral fogjuk össze a mártást, mert az jól néz ki. Megadták, hogy 14—16 dekagrammos húsokkal dolgozhatunk, s ezt méréssel ellenőrizték ki. De ha valamelyik zsűritag az ízére is kiváncsi volt, az természetesen megkóstolta. Előre el kellett küldeni az ételek nevezését, tehát nem ott. ötletszerűen készültek a versenytálak, mindezt nagyon szigorúan vették. Az értékelésről annyit, hogy ez nem egy futóverseny, hogy aki először átszakitja a célszalagot, az a győztes. A pontszámokat egy számítógépben rögzítik, s a végén kijött, hogy én lettem a világkupa győztese, s csapatban is aranyérmesek lettünk. — Otthon mit főz, s mi a kedvenc étele az ínyesmes- ternek? — A marhapörköltet tarhonyával, azt szeretem a legjobban. Otthon pedig ki zárólag a feleségem főz, öve a konyha. — Hogyan került kapcsolatba a labdarúgókkal? — Sajnos Soltész László barátom, s kollégám, aki eddig főzött nekik, beteg lett Mezey Gyuri pedig ezt követően felhívott telefonon Az volt a kérése, hogy ' a labdarúgók kizárólag azt ehetik, amit előzőleg Mohácsi doktorral megbeszéltünk Vagyis, ne legyen senkivel kivételezés. — Ismeri személyesen is a válogatottakat? — Szinte majdnem mindenkit. Garabával, Vargával, Nyilasival, de leginkább Nagy Antallal, mondhatom, baráti a kapcsolatom. Ennek ellenére, nincs különcködés. Akinek súlyfölöslege van. az a sülteket, szárnyasokat kapja, a többiek az itthon megszokott, normál étrendet. Nem kell semmi különösre gondolni. Ugyanazt eszik, mint itthon. — S mit remél a nagy fut. ballfesztiváltól? — ígéretet kaptam arra. hogy minden magyar mécsesét élőben láthatok. Ha valamikor, akkor most nincs nálam nagyobb szurkoló. Bár minél tovább jutnánk! A konyhában pedig mindenhol meleg van. Itthon is, Mexikóban is. Ha elérik az általam kitűzött célt, amit kimondani sem merek, akkor 24 órán keresztül sütök-fő- zök nekik. Mindenkinek azt, amit a legjobban szeret. Kis Szabó Ervin SZABÓ LÁSZLÓ ROVATA
