Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-14 / 112. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1986. május 14., szerda NEMZETKÖZI HANGVERSENY AZ EGRI FŐISKOLÁN A zene, mint a barátság záloga A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola a hetedik nemzetközi rektori konferencia alkalmából és tisz­teletére, a partnerfőiskolák művészeti csoportjainak részvételével ünnepi hangversenyt rendezett a Líceum dísztermében. A VÉSŐ NYOMÁN A művész és a mű (Fotó: Szántó György) A műsort a házigazda, Ho Si Minh tanárképző két kó­rusa három Liszt-számmal vezette be. A vendégeket köszöntő Gazsi Olivia em­lékeztetett is arra, hogy a nagy magyar zeneszerző ha­lálának századik, születésé­nek százhetvenötödik évfor­dulóját ünnepeljük az idén. A Múzsák karát a vegyes- kar szólaltatta meg: Szepe­si Györgyné vezényletével, Mag Stefánia zongorakísé­rete mellett. A vidáman játszva űzzük a dalt című kompozíciót a női kar éne­lkelte: Tar Lőrinc dirigált, zongorán Marik Erzsébet működött közre. Liszt Ma­gyar ünnepi dalát a két kar együtt adta elő, vezényelt Szepesi Györgyné, Mag Ste­fánia játszott zongorán. Ez a három mű és ahogyan megszólalt, azt bizonyítja, 'hogy a főiskola mindkét ka­ra felfelé vivő sodrásban van. A társfőiskolák közül el­sőként a csebokszári 1. J. Jakovlev Pedagógiai Főis­kola héttagú kamaraegyütte­se, négy lány, három fiú ál­lott fel a póídiumra. A szó legnemesebb értelmében szó­rakoztatta a közönséget azokkal az ízlésesen, han­gulat és stílus szerint is egymásból következő szá­mokkal, amelyeket a négy országból való tanárok és diákok nagy tetszéssel fo­gadtak. Az csak természe­tes, hogy csuvas népdalfel­Miint már hírül adtuk, nagy sikerrel rendezték meg Hevesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban a me­gye zeneiskolásainak vonós­versenyét. Hagyományos e program, amelyet ezúttal is a megyei, a hevesi városi tanács művelődési osztálya, illetve a helyi Állami Zene­iskola pedagógusai szervez­tek — idén mintegy negy­ven résztvevőnek. Négy csoportban mérték össze tudásukat a hegedű­sök és a gordonkások. A kötelezők után — a szerzők közt Sugár, Mozart, Pergo- lesi, Friss szerepeltek — szabadon választott műve­dolgozásokkal nyitottak, hi­szen a nép lelkét illik üd­vözletként is kinyitni a ba­rátok előtt. Két megzenésí­tett Puskin-vers — az egyik­hez Csajkovszkij, a másik­hoz Szviridov írt zenét — jelezte hogy a műzenében is otthonosan mozog ez a kamaraegyüttes. Orosz nép­dalok hangulatközeiben még Mihajlom-kórussal is ked­veskedtek, meg Bárdos La­jos Tábortűznél című mű­vének magyarul történő elő­adásával. Kitűnt, hogy az együttes vezetője, Moksina Nyina F jodorovna olyan kis társaság irányítását tart­ja a kezében, ahol a tagok a hangszer® zenének is te­hetséges művelői. A hang­verseny kellemes és nagy Itapssal jutalmazott megle­petése volt és maradt, aho­gyan Nagyezsda Szemáhina, a mosolygós, szerény, mon golos-arcú kislány eljátszott egy Chopin-fantáziát. Ama gától értetődő derű és rom­latlan fiatalságnak az a hi­te, ahogyan kipörgette a fu­tamokat az újjai alól, nem csak tehetségéről árulkodott, de felforr ásította az ünne­pélyes hangulatot is. Azzal még emlékezetesebbé tette a fellépését, hogy Liszt­számmal köszönte meg az értő közönség tapsát. S hogy a zenébe szinte beleolvad­hat a mozgás, és hogy a pó­diumon magától értetődő jelenség a táncritmus, azt két mutattak be a lőrinci, a füzesabonyi, az egri, a gyön­gyösi, a hatvani és a hevesi iskolák tanulói. A bírálóbizottság tagjai: Lenkei Gabriella, Ádám Ká­roly és Virág László úgy ítélték, ez alkalommal a hevesiek voltak a legsikere­sebbek, hat helyezést értek el. Az első korcsoportban el­ső díjas lett Berki Jenő (Lő­rinci, hegedűtanára Oláh Zoltán) és Gyenes Réka (Eger, hegedűtanára Cs. De­ák Dorottya). A második csoportban győ­zött ifjú Farkas Zoltán (Gyöngyös, gordonkatanára ismét jelezték a csebokszári lányok és fiúk. A banska-bistricai (besz­tercebányai) Pedagógiai Fő­iskola ..Mladost” női kara jó hanganyaggal rendelkező, jól képzett énekesekből álló kórus benyomását keltette. Vezetőjük, karnagyuk, dr. Milan Pazurik Pretoriustól, Pierre Certontól, Lassustól indította a zenei anyagot, majd a szláv szerzők, Csaj­kovszkij, Janácsek, Zema- novszkij és Ilja Humik kö­vetkeztek. Helyet kapott műsorukban Balázs Árpád Kis zenei ABC-je és Fran­cesco Villa ,,Plomes al vent” című kórusműve. Az egyes ssárnok mín'mszerű kidol­gozását kell dicsérnünk e tömör hangzású, s nem kis létszámú kórusnál. A lengyel főiskolások kül­döttsége a Zielona Góra-i Pedagógiai Főiskola „Mro- visko” Big Band (Hangya­boly) nevet viselő dzsessz- együttse tizenöt tagból állt, köztük szólistákkal. mint Alekszandra Matuszek, Bo- zena W eselowska és Alexan­der Nowak. Vezetőjük Jerzy Szymaniuk. Mindössze nyolc­vanöt októberétől játszanak együtt. A dzsessznek nagy hagyományai vannak Len­gyelországban és itt is fesz­tivál-stílusban és hangulat­ban fújták-adták Gersh­win, Davisé és Silver nép­szerű számait. A hangversenyt a szlovák televízió felvette. így nem­csak egy este múló emléke hirdeti, hogy a z=ne a leg­tisztább nemzetközi nyelv, a barátság legigazabb zálo­ga, de visszaidézhető lesz akkor is, ha majd ezek a főiskolások szétszóródnak a négy ország négy tája felé. (farkas) Monostoriné Négyesi Ibo­lya), illetve Rózsa Richárd (Eger, gordonkatanára Far­kas István). Az idősebbeknél Rózsa Mi­hály (Eger, hegedűtanára Dombóvári János) szerezte meg az első helyet; a ne­gyedik korcsoportban pedig Szalai Judit (Gyöngyös, fel­készítője Monostoriné Né­gyesi Ibolya). A díjakat dr. Búzás Zol­tán, a megyei tanács fő­munkatársa adta át, a ren­dezésért szóló elismerést pe­dig Kerek László, a hevesi városi tanács osztályvezetője. Honnan veszem a bá­torságot, hogy így nevez­zem: művész. Hiszen erről nincs papírja, hivatalos pecséttel ellátott diplomá­ja. Jakkel Mihály a civil életben is a fával foglal­kozik, de a szabad idejé­ben farag. Farag, méghoz­zá nem akárhogyan. Amit csinál, az — művészet. Ta­lán elfogult vagyok, ezért merészelek ilyen kategori­kusan fogalmazni? Ha az alkotás értéke elfogulttá tehet, vállalom ezt a „gya­núsítást” is. Legutóbb azt a zsűrit hoz­ta zavarba, amelynek tagjai a népi ihletésű alkotások elbírálására hivatottak. Tiszt­jüknek megfelelően felmér­ték a műveket és megálla­pították, ezek nem a hagyo­mányos fafaragások. Többek azoktól. Nem tartják tehát illetékesnek magukat arra, hogy minősítsek a tárgya­kat. Ügy vélhetik, mindezt ina- gam igazolására mondtam el. Mintha mentegetőznöm kel­lene. Ne higgyék. Csak egyet­len adaléknak szántam a teljes képhez. Mert úgy voltam Jakkel Mihály dom­borműveivel, hogy a leg­utóbbi gyöngyösi kiállításon kellett visszavonhatatlanul megállapítanom: nem naiv művész, nem a rusztikus fa­faragás a jellemzője, hanem — művésze a fa megmun­kálásának. Alkotásai fadom- borművek. Legutóbb a gyöngyösi Mát­ra Szálló kistermében ala­kított ki vésője segítségével egy vadászjelenetet, amely­nek központi alakja Huber­tus. A nagyméretű dombor­mű a terem egyik falsíkját teljesen kitölti. A kompozíció a legenda megjelenítése, a szarvassal, a vadat hajtó ku­tyákkal és a főszereplővel, aki nyilával akarja elejteni a pompás agancsú bikát. A szerkezeti felépítése a jó szemű alkotót dicséri. A mozgalmas jelenet drámai- sága megfogja a nézőt. Ér­zi, hogyan hökken meg a vadász a szarvast megpil­lantva, hogyan hőkölnek visz- sza a vérebek, hogyan izzik a levegő a fák lombja alatt. Még az izmok rándulását is felfedezni véli, ahogy az idegek feszülését is. Csak ámulva tudtam vé­gignézni a domborművet. Minden részlete hibátlan, va­lamennyi az alkotó monda­nivalóját szolgálja. A véső mesteri kéznek engedelmes­kedve hívta elő a fából, eb­ből a meleg, tenyérsimoga- tásra érett anyagból azt a megmagyarázhatatlan va­rázslatot, amely a művészet bölcsője és végső célja is. De — éppen ide? Miért itt talált helyet magának ez a mű? A kérdésre a szállo­da igazgatójától, Keresztes Györgytől kértem és kap­tam választ. így hangzott: — Régi törekvésünk, hogy a ház vendégeinek igazi ér­tékeket tudjunk bemutatni. Így készült mozaik az étter­münkben. Ezt a helyiséget azért is szántam vadászte­remnek, mert a Mátra kö­zelsége sugallta az ötletet. A város múzeumának a se­gítségével állandó trófea­kiállítást is készítünk. — De miért éppen Jak­kel Mihályt kérte fel a dom­bormű elkészítésére? — Mert évek óta figyel­tem a különböző- kiállításo­kon azokat a tárgyakat, amelyek az ő keze alól ke­rültek ki. Ügy döntöttem, vele kell megcsináltatnom a faragást. Azt hiszem, a kész mű engem igazol. így van. Annyit még: jó tudni, hogy ma már a szál­lodáink, legalábbis egy ré­szük, mecénási szerepet is vállal. Igaz, ehhez túl sok pénzük nincs, de... teszik, ami tőlük telik. Ezek után el kellett jut­nom az alkotóhoz is. Gyön­gyösi házában találtam meg, faragás közben. Talán a műtermében? Nem. Ha jó az idő, az udvaron dolgo­zik, ha tető alá kell húzód­nia, valamelyik helyiséget foglalja le. A forgácsok köz­ben, ott pihennek az áll­vány körül. A feleségnek pe­dig egy zokszava sincs. Büsz­kén nézi a férje vésőt szo­rító kezét. — Kacskaringós út vezeteti el a fához — emlékezik az elmúlt évtizedekre Jakkel Mihály. — Már a gimnázi­umban is szerettem rajzolni. De azt mondták, úgy bá­nok a ceruzával, mintha vé­ső lenne a kezemben. Ele­inte nem figyeltem fel erre a megjegyzésre. Csak sok­sok év múltán jutott el a tudatomig. Mintha véső len­ne. .. ? Akkor... legyen vé­ső. A népi művészet farag­ványaival kezdte. Haszná­lati tárgyakat díszített ki a vésőjével. Kiállításról kiállí­tásra kísérte el a siker. El­vitte a kíváncsiság és a bel­ső késztetés Nógrádba is, Szabó Istvánhoz. Sok hasz­nos tanácsot kapott, de még egy fontos megállapítást is: ahogy ő dolgozik, az más. Az nagyon különbözik a rusztikus formálási módtól. Talán ekkor jutott el va­lódi önmagához. Ettől kezd­ve már csak arra figyelt, mit szeretne ő maga meg­valósítani. — Csak a fának akarok élni — jelentette ki. — Megszereztem a nyugdíjjo­gosultságot, ezért felfüggesz­tettem a munkaviszonyomat. Faragni akarok. Csak fa­ragni. Meg lehet érteni? Igen.-m Ha másként gondolkozna, az lenne érthetetlen. Ideje, hogy a „hivatalos" szervek is felfedezzék vég­re Jakkel Mihály művésze­tét. G. Molnár Ferenc A LEGEREDMÉNYESEBBEK A HEVESIEK VOLTAK Diákvonósok megyei versenye JANUSZ OSEKA A válság hiénája Már évek óta vágytam ba­nánra. Valamilyen ellenál- hatatlan erő hajtott az eg­zotikus gyümölcs felé. Az ízére még emlékeztem a hajdani sikerpropaganda éveiből. Elhatároztam, hogy szer­zek a feketepiacon banánt és megeszem. Kiderült, hogy 300 zlotyba kerül. Ez ren­geteg pénz összevetve a ke­resetemmel. Ráadásul, nem vitt rá a lellkiismeret arra, hogy csak magamnak ve­gyek banánt és a feleségem és a gyerekem elől titkolva egyem meg. Nekik is ven­nem kellett. így az egész mulatság 900 zlotyba ke­rült. Am. ez még nem volt minden. A banánt titokban kellett megvennem, amikor már sötétedik, hogy senki ne ismerjen fel, és titokban is kellett megennünk, nehogy a végén bemutassanak a te­levízióban. mint a fekete gazdaság hiénáját. Nagy ne­hézségek árán sikerült az akció; csendben óvakodtam haza a banánnal, ha kellett, ide-oda cikázva és néha le­hajolva. A banánt jó mesz- sze az ablaktól ettük meg. De hiszen ez természetes is — nem akartam magamra vonni a társadalom megér­demelt megvetését. Nekem, dolgozó embernek, nagyon kellemetlen lenne, ha a csa­ládomat pellengérre állíta­nák. A banánfogyasztás után még hátra volt a legnehe­zebb technikai probléma. Hogyan szabaduljunk meg a banánhéjtól? Nem dobhat­tam ki csak úgy egyszerű­en a szemétbe, mert akikor kiviszem a szemetesvödröt, bárki leleplezhet. Könnyű azt mondani, hogy a banán­héjat be is lehet csomagol­ni. De ki az. aki becsoma­golva dobja ki a szemetet? Ezzel még jobban felhív­nám magamra a figyelmet. Biztos, hogy akadna, aki kibontaná a gyanús csoma­got, és akkor minden a várható módon folytatódna. Kikiabálnák, hogy a válság hiénája titokban banánhéjat dob ki a szemétbe, és meg- ikérdeznék. mit szólnak eh­hez a nyomozó hatóságok, és mit szól az adóhivatal? Végüli megtaláltam a meg­oldást. A banánhéjat ren­desen becsomagoltam, és elindultam a csomaggal a Villamosmegálló felé. Fel­szálltam az első villamosra, utaztam egy megállót, az­tán a csomagot az ülésen „felejtve”, indultam az ajtó felé. hogy leszálljak, s már- már úgy látszott, hogy min­den sikerült, amikor vala­ki utánam kiáltott: — Itthagyta a csomagját! A moziban ugyanez tör­tént. Amikor vége lett a filmnek, egy néző utánam szaladt, és a kezembe nyom­ta az ülésen hagyott cso- imagdt. Ezután megpróbál­tam a csomagot egy ma­gas ház ablakából kidobni, de felfigyeltek rám, azt hit­ték, öngyilkos akarok len­ni, és mindent elkövettek, hogy ezt megakadályozzák. Már végképp nem tudtam, mitévő legyek. A hídról nem mertem a folyóba dobni i csomagot, mert ezzel még nagyobb gyanút kelthettem volna. Ugyan mi lehet egy olyanban, amit a vízbe dob­nak? Teljesen elgyötörtén és homlokomról a verejté­ket törölgetve végül bemen­tem a postára és a költséget nem kímélve feladtam a csomagot egy kitalált címre. Nagy megkönnyebbüléssel indultam haza. Otthon elő­vettem a pórázt, rátettem a kutyára és elindultam ve­le. hogy megsétáltatom. Egy­úttal fogtam a szemetesvöd­röt is — lefelé menet ki­öntöm belőle a szemetet. A szokásos, mindennapi, min­den gyanún felül álló sze­metet. Az udvaron valaki megszólított, ezért egy pil­lanatra letettem a szeme­tesvödröt. Amíg beszélget­tünk. a kutya egy pár lé­pésnyire elrángatott a sze­metesvödörtől. Aztán újra felvettem a vödröt és meg­indultunk az udvari sze­méttároló edény felé. Köz­ben meghallottam, amit az arra jövő szomszéd házas­pár mondott egymásnak: — Odanézz! Ez a hiéna banánt eszik! Először nem tudtam mi­re vélni, amit mondanak, csák akkor értettem meg, miről van szó, amikor hir­telen véletlenül ránéztem jól megtömött szemetesvöd­römre. És megdermedtem. Valami disznó titokban banánhéjat rakott bele. (Fordította: Lipcseyné Bánfalvi Júlia) PÉCSRŐL Kézi festésű Zsolnay-porcelánok Különleges, kézzel festett porcelánfajansz-készítmé­nyeket előállító manufaktú­rát hozott létre a pécsi Zsol- nay Porcelángyár. A már korábban is ezzel foglalkozó részlegeket összevonták, és egy helyre telepítették, azok­ba az üzemcsarnokokba, amelyekben korábban mű­szaki porcelánokat készítet­tek. A korszerű, mikroprocesz- szorral vezérelt égetőkemen­cék üzembe helyezésével a Zsolnay gyár tavaly meg­kétszerezte a kézzel festett porcelánfajansz-termékek gyártását. Az idén még na­gyobb mennyiséget, több mint százmillió forint érté­kű díszes mokkáskészletet, bonboniert, tányért, tálat és dísztárgyakat állítanak elő jórészt külföldi — amerikai, ausztráliai, jugoszláviai, ka­nadai, kuvaiti, NSZK-beli és svájci — megrendelésre.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom