Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-09 / 108. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. május 9., péntek S. Bemutató a Gárdonyi Géza Színházban Gorkij: Nyaralók Makszim Gorkij darabja a századelő, az orosz értelmiségiek világába vezet be. Nem is nevezi ő színpadi műnek ezt a nagyon fontos erkölcsi és szellemi látleletet. A mai napig az a meghatározás áll a darab címe alatt: jelenetek. A színhely Bazsovék nyaralója, és ennél a javakorabeli ügyvédnél találkoznak a mérnök, az orvos, az íróismerősök és akik hozzájuk tartozhatnak: a feleségek, a húgok, az öccsök, a nagybácsi, az ügyvédbojtár. És valahogy mindig úgy alakul, hogy a „nyaralók” kénytelenek önmagukat, azaz a belső énjüket adni. Ettől lesz a játék drámaivá. Szuszlov. a 42 éves mérnök így formed rá a ház asszonyára: „Én magamért beszélek: én nem vagyok ifjonc! Engemet. Marja Lvovna, hiábavaló tanítania. Felnőtt ember vagyok, átlag orosz ember, orosz nyárspolgár! Nyárspolgár — és semmi több ...” (Németh László fordítása). Gorkij hősei másként élik meg ezt a kort. mint Cse- hovéi, de kitetszik a sorjázó jelenetekből, emberekből, hőstelen hősökből, hogy Gorkij is, Csehov is egyről beszélnek. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház egri bemutatóját Salamon Suba László rendezte. A főbb szerepeket Gados Béla, Varjú Olga, Gaál Erzsébet, Farkas Ignác, Schlanger András, Saárossy Kinga, Vajda János, Mester Edit, Safranek Károly, Juhász György, Zu- bor Agnes, Gerbán Tibor és Mátrai Tamás játsszák. Ifjúsági bélyegek A Magyar Posta Fáy András (1786 —1864.) író és politikus születésének 200. évfordulójára négy- forintos, szelvényes bélyeget hoz forgalomba május 29-én. Lengyel György grafikusművész terve alapján a Pénzjegynyomdában készül acélmetszettel és of- szetnyomással, 475 300 fogazott és 3700 vágott példányban. Fáy András arcképe mellett a szelvényen az általa alapított Hazai Első Takarékpénztár Egyesület épülete látható. A kibocsátáskor első napi bélyegzés lesz. Május 30-án a Magyar Üttörő Szövetség megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére 4 + 2 forintos, az év „ifjúsági" bélyege jelenik meg, amelyen az úttörőzászló. mögötte a jubileumi szám, balra egy babérág található. Az Állami Nyomda készíti többszínű ofszetnyomással, Kincses Arisztid grafikusművész terve alapján 810 300 fogazott és 4300 vágott példányban. Megjelenéskor első napi bélyegzés is lesz. Május 23-án a KISZ XI. kongresszusa tiszteletére kétforintos benyomott bé- lyegű postai levelezőlap jelenik meg. Tervezője Wi- derkomm Ervin grafikusművész. Példányszáma ötvenezer. A bélyegkép a XI -es számot zászlószerűen, a lap bal oldalán épületek, valamint egy fiú és leány arcképét ábrázolja. A megjelenéskor első napi bélyegzés lesz. Alkalmi bélyegzés: V. 23 —25. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség XI. kongresszusa, Budapest. Hivatal a Mémosz székházban. Hegyvidéki szállások Ezzel a címmel jelent meg nemrégen egy kiadvány. amely egybekötve tartalmazza a Turista Magazin mellékletében megjelent adatokat a viszonylag olcsó turistaszállásokról, turista-, kulcsosházakról, kempingekről, amelyek hegyvidékeinken vagy azok közelében helyezkednek el. A kis füzet kapható vagy megrendelhető a Magyar Természetbarát Szövetségnél (Budapest VI. kér., Baj- csy-ZsiiMnszky u. 31.). Programbörze KIÁLLÍTÁSOK, TÁRLATOK. Csák Miklós fotóművész munkáit ma délután adják át a közönségnek a Megyei Művelődési Központ kisgalériájában. Ezt az alkotó diabemutatója követi, 6 órától. ■ Mesél a múlt címmel, mozgalomtörténeti, valamint a kerámia-, grafika-, fotó- és dekorációs szakkörök munkáiból összeállított tárlat várja a Há- mán Kató Megyei Űttörő- ház látogatóit. ■ Szombatig nézhetik meg az érdeklődők Stéhlik István festőművész képeit az egri Rudnay-te- remben. ■ Csapodi Vera- emlékkiállítást rendezett a gyöngyösi Mátra Múzeum. Ugyanitt, a város történetét, a Mátrát, megyénk vadászmúltját, természetvédelmét bemutató tárlat látható. ■ A Hatvani Galéria adott otthont Csohány Kálmán grafikáinak, valamint a Békéscsabán élő Mladnyicky Béla szobrainak. ■ Oskóné Bódi Klára tűzzománcait és Magyar István grafikáit láthatják a képzőművészetek kedvelői a Megyei Könyvtárban ■ Szemadán György festőművésszel találkozhat a közönség szombat délután fél 4- kor, a Megyei Művelődési Központban. SZÓRAKOZTATÓ, ISMERETTERJESZTŐ RENDEZVÉNYEK. Dobos Attila és vendégei: Harangozó Teri, Bontovits Kati, Angyal János, Kovács Erzsi, Szikora Jenő lépnek pódiumra a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban, szombat este, 7 órakor. ■ Ugyancsak Gyöngyösön, ma, délután fél 6-tól, az ország-világjárók klubjában. Dala László erdőmérnök A moldvai kolostoroktól a cseh várakig címmel tart diabemutatót. ■ A környezetvédelemről hallhatnak érdekességeket az 5— 6. osztályosok, a Hámán Kató Megyei Űttörőházban ma, délután, 3 órától. ■ Az anyanyelv hete keretében Dobóné dr. Berencsi Margit tart előadást az ostorosi művelődési házban ma, este, fél 7-kor. A résztvevők a nyelvi viselkedési formákról hallhatnak információkat. ■ A Megyei Művelődési Központtal közösen, népdalkö\r vv Ötvös Csöpit. a hatalmas termetű, kemény öklű. de mindig emberséges rendőrnyomozót — a Pogány Madonna és a Csak semmi pánik .. . után ebben a filmben is természetesen nyomozás közben láthatja a köGyöngyvirágtúra A Gyöngyösi SE természetjáró szakosztálya vasárnap 11 kilométeres tavaszi sétára invitálja a Mátrába, a természet kedvelőit. Az útvonal: Lajos- háza—Szalajkaház—Üstök- fő—Gyöngyössolymos. Indulás Hársy István vezetésével reggel 7.50 órakor, a gyöngyösi úttörővasúttal. Minősítő nyílt túrán vesznek részt ugyancsak a Mátrában május 11-én a KPVDSZ Bükki Vörös Meteor SE természetjárói. A 18 kilométeres szakaszon Kovács István kalauzolásával a Vörösmarty turistaházat—N agy-Hidast—Mátraházát, Farkaskövet—Sástót— Mátrafüredet— a Szent An- na-tavat és Sár-hegyet érintik majd. Találkozás 7.20- kor az egri Volán-pályaudvaron. Ugyancsak ez a szakosztály indít gyöngyvirágtúrát vasárnap 8.30-kor az egri Volán-pályaudvarról. Síkfőkút—Novaji kunyhó— Csákpilis—Bükkbérc—Nagy- Eged 17 kilométeres távolságról — ahol Koós Pálné vezeti a kirándulókat —, reméljük, egy csokor gyöngyvirággal térnek majd haza. rök megyei találkozóját szervezi a horti művelődési központ vasárnap, délelőtt 10 órától. ■ Az Excalibur című, kétrészes angol filmet vasárnap 5 órától, az öld meg a sogunt című filmet, este 8 órától nézhetik meg a mozikedvelők az Egri Ifjúsági Ház Prizma mozijában GYEREKEKNEK. FIATALOKNAK AJÁNLJUK. Az állatok nyelvén tudó juhász — ezt a mesét dramatizálják a gyerekek az Egri Ifjúsági Ház Minifaktúra sorozatának szombat délelőtt, 10 órakor kezdődő programján. ■ Ugyanitt, ma délután, 4 órakor, a Tinikaszinó szerencsekerékkel, kártyajátékokkal, rulettel, szombat este 6 órától, a diszkó pedig videóval és számítástechnikai programokkal várja a fiatalokat. ■ Az Egri 1. Számú Általános Iskola énekkara lép a Megyei Művelődési Központ pódiumára ma, délután 5 órától. I Ugyanitt rendezik meg vasárnap, délelőtt 9-től, az országos amatőr pop-rock találkozó megyei selejtezőjét. ■ Az MMK számítástechnikai játékokat kínál a kicsinyeknek szombat délelőtt. 10 órától. zonseg, A film első kockáin máris kemény verekedés kezdődik. Nyolc válogatott fenegyerek támad Csöpire. aki régi szokása szerint a rendőri szabályzattal ellen tétben öklével és furfangos ötleteivel veszi fel a harcot a vagányokkal Csöpit Marosi Júlia előadóművész ma este fél 8-tól lép közönség elé Pé- tervásárán, a Keg- levich-kastély dísztermében. A művésznőt telefonon 'kerestük fel, s legújabb műsoráról érdeklődtünk — Sokan tudják önről, hogy nemcsak előadója, de számos balladának, archaikus imádságnak gyűjtője is. — Kíváncsiságom vitt el a gyökerekhez. Először az általánosan ismert népdalok kutatási helyeit akartam megismerni. így jutottam el a Csallóközbe, Zobor vidékére. Ag Tibor, Üjváry Zoltán áldozatos munkájának eredménye, hogy az itt fellelhető igen gazdag ze4. VÍZSZINTES: 1. Az arab-mor művészet népszerű motívuma 9. Az Egertourist legnagyobb szállásbázisa az . (ötödik négyzetben: S). 13. Költői sóhaj 14. Nőül enged valakihez. 15 Rögvest, + C. 16. Lóerő magyal rövidítése. 17. Számok előtti Idegen rövidítés. 18. Hangtalan sáv! 19. ... Sámuel, magyar király. 20. Kalcium vegyjele. 21 Gyik betűi, keverve. 23. Sta- niclidarab! 25. Iratkapocs. 26 Lónoszogató. 27. Vég nélküli szórend! 28. T. R. L. P. 32. Visz- sza: mint, miként, németül. 33. C. A. Y. I. 34. Helyeslés. 36 Oxigén, ittrium, jód, vanádium vegyjele. 38 ...........-veder (urna) 3 9. Névelővel, távol-keleti ütőhangszer. 40. Fárasztom az érdeklődését. 42. Kiejtett mássalhangzó. 44. Antti .... néprajz- tudós, a nemzetközi népmesekatalógus társszerzője. 45. Szol- mizációs hang. 46. Bizonygató szócska. 47. Ür, de lengyelül. 48. Gyermekek kedvelt édessége + EG. 49. Római 4 és 100. 51. ... -hal. 53. Kétszáz óra alatti időegység. 54. Középen ráken ! 55. Kettőzve: szintén ne. 57. A Jenyiszej jobb oldali mellékfolyója. 58. Nomen nescio. 59. Vissza: vékony karikát ví»jott. 60. Pertuban van valakivel. 61 Házőrző. 62. Kebel. 64. ... díj. ami kiküldetéskor jár. 66. Bőg. 67. Izomrögzítő. FÜGGŐLEGES: 1. A Bükk hegység egyik legszebb részén. Szilvásváradon, szívesen töltenek pár napot a turisták . . . (zárt betűk: I. E. N). 2. Rendhagyó, de rövidítve. 3. Anyó betűi, keverve. 4. Némán bezáró!' 5. Közelezért — szokás szerint — felfüggesztik állásából. . . A bűnügyi filmvígjáték írója, rendezője és főszereplője Bujtor István. A produkciót az Egri Vörös Csillag Mozi tűzte műsorára nei anyag már „kévében” van. Ezekből állítottam ösz- sze mostani műsoromat. Búvárkodásaimat elsősorban a moldvai csángó magyarok körében végeztem, ahol páratlanul szép balladákat, siratólkat találtam. — És az éneklés? — Az szinte sorsommá vált. Sütő András nyilatkozta nemrég: ,,. . . az anyanyelv és a zenei anyanyelv páros szárnya révén lehetünk önmagunk’'. Azzal folytatnám e gondolatot, hogy a diaszpórában élő magyarság megmaradásának, fennmaradásunknak az anyanyelv mellett a folklór a másik nélkülözhetetlen feltétele, s ez már több is mint feladat... — Köszönjük a beszélgetést! re mutatás. 6. Az ország legmagasabban fekvő sátorozóhe- ‘ lye a... 7. Háborgatnám. 8. Kedd páratlan betűi. 9. Egymást követő. betűk a magyar abc-ben. 10. Község a volt csen- geri járásban. 11. Személynévmás. 12. Vissza: paprikából és paradicsomból készült étel. 13. Éppen csak. 15. Majna. 22. Alig: 23. Szepié egynemű betűi. 24. Két pár híján félszázan. 25. Középkori egyházi muzsika. 27. Tasmania része! 29. A kiömlött vér teszi. 30. Bizmut vegyjele. 31. Az Egertourist egri .... és a szomszédos turistaszállóban, egész éven át fogadnak vendéget (zárt betűk, abc-sorrend- ben: B, L, O). 34. Való. 35. Eme személynek. 37. Vissza: humuszos termőtalaj. 38. Csapadék, ékezethiánnyal. 39. A. A. I + Valamely szervezethez tartozik. 41. Tea. de Bécsben. 43. Színda- rabi . . . -osztás (+’). 50. Királygyilkos patakunk. 52. HelyPáratlan páros „John Smith londoni taxisofőr belekeveredik eg' verekedésbe, és fejsérülése után különös dolgok történnek vele. John Smithről. erről az átlagemberről a legetképesztőbb titkok kerülnek napvilágra. Hogy mik, ezt megtudják a darabból !” Ennyit ír kedvcsinálóként Ray Cooney komédiájáról a gyöngyösi műsorfüzet. A Páratlan páros előadása ma este. 7 órakor kezdődik a Mátra Művelődési Központ színháztermében. A szereplőgárda népes, a pódiumon többek között Cseke Pétert. Bartal Zsuzsát, Tóth Enikőt, Szerednyey Bélát, Lőte Attilát. Gyabronka Józsefet láthatja viszont a közönség. A Madách Színház vendégjátékát Pethes György rendezte. A bemutató után a Mátra Szálló kedvezményes vacsorát kínál a színházjegy-tulajdonosoknak. Sírok, virág nélkül Bekir Yildiz, a címben szereplő könyv szerzője, az újabb török írónemzedék egyik legtehetségesebb képviselője megrázó hangú elbeszéléseket ír. Ebben a kötetében is, — amely nemrégen kapható a könyvesboltokban —, kegyetlen szokások és törvények veszik körül hőseit. Szinte lehetetlen áttörni a kemény falakat. Minden egyes írása egy-egy miniatűr dráma. Mintha nem is volnának színek ebben a világban. a komor feketék közt még a fény is baljós- latúan villan fel. A nép- ballada tömörségű novellákban a szikár prózastílus helyenként a költészet hangjait idézi. így lesznek a távoli tájak lakói ismerőseinkké, szívbemarkoló sorsuk megmarad emlékezetünkben. rag. 56. E. Z. L. L. 58. Tiltás. 81. Becézett női név. 63. Asz- szonynévképző. 65. Európai nép. Megfejtendő: a vízszintes 9.. függőleges 1.; 6.. 31. ★ A megfejtéseket az Egertou- rist-embléma felragasztásával, május 1,5-ig küldjék el! •k Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: hevesi kirendeltsége, szépasszony-völgyi lovastanyáját. A helyes megfejtést beküldők közül a következők nyertek könyvjutalmat, amit postán küldünk el: Brózman Jánosné. (Eger). Proka) István (Eger). Nagy Attila (Abasár). Varpc Csilla (Pétervására) és Bakii István (Hatvan). Gratulálunk! Balladaest Pétervásárán A telefonnál: Marosi Júlia