Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-09 / 108. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. május 9., péntek Ducadam, a kupahős A szerdai, éjszakába nyúló labdarúgó Európa-kupa döntőt követő hírügynökségi értékelések egyöntetűen a román Steaua Bukarest kapuvédőjét. Helmut Ducada- mot tartják a sevillai finálé hősének. A 27 éves bukaresti műegyetemi hallgató nemcsak a rendes játékidő és a hosszabbítás 120 percében őrizte meg hálóját a góltól. hanem az azt követő idegőrlő tizenegyesrúgások során is. Mind a négy spanyol lövést hárította — Ale- xanco, Pedraza, Alonsó és Marcos voltak a szenvedő alanyok —, s ez példátlan teljesítmény a 31 éves múltra visszatekintő kupa történetében. Korábban mindössze egyszer. 1984-ben fordult elő, hogy tizenegyesek döntsenek a kupa sorsáról, akkor a Liverpool nyerte ilyen módon a trófeát a Róma ellen. A sors iróniája, hogy idén, az elődöntőben a mostani vesztes, a Barcelona ugyanígy ütötte el a továbbjutástól a Göteborgot. Ezúttal a szerencse a spanyolok ellen dolgozott... Ducadamról még tudni kell, hogy ez volt a 110. mérkőzése a Steaua színeiben, három évvel ezelőtt mutatkozott be a bukarestiek első csapatában. A BEK- döntő előtt összesen hatszor rúgtak neki büntetőt hivatalos mérkőzésen, most egyetlen este mindjárt négyet ... — Egész életemben arról álmodtam, hogy egy nagy európai kupa döntőjében én legyek a mérkőzés hőse — nyilatkozta a hatalmas termetű kapus. — Ami a tizenegyeseket illeti, a tudósításokban rendszerint azt írják, hogy a végrehajtó elhibázta a lövést. Nos, véleményem szerint ezen az estén nem annyira a rúgok tévesztettek célt, mint inkább én találtam ki a szándékukat. Jenei Imre, a Steaua mestere boldogan mondta: — Ducadam bebizonyította. hogy egyike Európa legjobb kapusainak. Persze az érdem közös, a csapat többi tagja is a maximumot nyújtotta. A Barcelonának ezen a mérkőzésen csak vesztenivalója volt, mi pedig csak nyerhettünk. A lélektani előnyt sikerült kihasználnunk. Terry Venables, a Barcelona angol menedzsere alig talált szavakat a vereség után. — Pályafutásom legnagyobb csalódása ez az eredmény — mondta. — Huszonöt év után jutott a Barcelona BEK-döntőbe, s ismét elbukott. A mérkőzés nagy részében mi támadtunk, de mindhiába ... Pedig a prémium fejedelmi lett volna, fejenként 2 millió 200 ezer pesetát — több mint 700 ezer forint — kaptak volna a Barcelona játékosai. Ám ezúttal is bebizonyosodott, hogy az ilyesfajta ösztönzés gyakran megbénítja a lábakat. A Steaua Bukarest révén első ízben nyerte szocialista ország klubcsapata az Európa-kupát. Vízilabda Kassáról negyedik hely Nemzetközi vízilabdatornát rendeztek Kassán, melyen a két magyar résztvevő a 3. és a 4. helyet szerezte meg. A döntő mérkőzésen a hazaiak együttese 8—7-re kikapott a Dinamo Moszkvától (2—1, 3—2, 0—1, 3—3). A harmadik helyért vívott találkozón a Szeol- Délép 16—10 arányban győzte le az Eger SE-t. A negyedek a következőképpen alakultak: 4—2, 3—3, 4—2, 5— 3. Pozsgay Zsolt együttese legközelebb már bajnoki mérkőzésen száll vízbe, szombaton a Tatabánya otthonában szerepelnek. ESE-gyorsmérleg Hárman két helyért - foggal, körömmel Ojabb öt forduló eltelt az NB II-es bajnoki küzdelmekből. S ha lehet még élesebb a harc a két feljutó helyért. Ezen időszak alaitt az ESE volt harmadik, első, s jelenleg a második helyen várja a folytatást. Érthető hát, hogy ezzel kezdtük a beszélgetést Csank Jánossal, az egri labdarúgók vezető edzőjével, az elmúlt öt forduló kapcsán. — Ez az öt mérkőzés szétrázta a mezőnyt, illetve úgy tömörítette az élbolyt, hogy kiderült, melyik az a három csapat, amelyik a feljutásért versenyez. Egy biztosan látszik: a Dunaújváros, a Szeged és mi is természetesen foggal, körömmel küzdünk a feljutó helyek egyikéért. Elvileg szerezhettünk volna több pontot is, hiszen Veszprémben kikaptunk, Vácott pedig döntetlen eredmény született, mégis úgy értékelem az elmúlt időszakot, hogy a hét megszerzett pont nem rossz eredmény. Az ellenfelek is vesztettek pontokat, ami egy ilyen „végellátha- tatlan" sorozatnál törvény- szerű. — Nem túl Csepregi-cent. rikus ez a csapat? — Kétségkívül igaz, hogy ha a pályán van, akkor ösztönösen, s tudatosan is keresik a társak. Viszont nélküle is értünk el eredményeket. Mindenesetre nem szeretném, ha a hátralévő mérkőzéseken valamilyen oknál fogva hiányozna. — örvendetes, hogy Tasi az eddigieknél szembetűnően jobb teljesítményt nyújtott... — Eddig is próbálkoztunk számára olyan szerepkört találni, amelyben többre képes. Mint második irányító, úgy tűnik megtaláltuk ezt. Fodor betörése is indokolta Tasi új szerepkörét, mert ezáltal a csatársorban egy- gyel kevesebb hely kiadó. — A tabellára pillantva is kitűnik, hogy az Eger kapta a legkevesebb gólt. ugyanakkor viszont tíz találattal kevesebbet értek el a csatárok a vetélytársak- nál. Az előbbi mindenképpen dicséretes. Míg az utóbbi? — A védelem jó teljesítménye mellett meg kell említeni, hogy együttes védekezést alkalmazunk, ami a hátsó alakzat szilárdságát adja. Ügymond „ajtó-ablak" ziccer kevés fordul elő ellenünk. A gólérzékenységünkkel évek óta baj van. Pedig állítom, hogy annyi lehetőséget egy csapat sem Tasi — sötét mezben — új szerepköre visszavontabb. mint második irányító (Fotó: Szántó György) Kézilabda Továbbra is veretlen a Zalka A megyei kézilabda-bajnokságban a nőknél, a sorsolás szeszélye folytán, a négy első a négy utolsóval mérkőzött. Meglepő volt az Eger SE II. és a Füzesabony magabiztos szereplése. Eredmények: Heves—ETK 15—19 (11—9). Ld.: Frisek 9, ill. Fésűs 6, Csapó 5. HKVSC—ESE II. 21—23 (11 —14). Ld.: Wynik 10, Jónás 5, ill. Szilvási 10, Szabó 6, Gál 5. Novaj—Füzesabony 25—28 (13—15). Ld.: Hegyi és Drozdik A. 7—7, ill. Szabó 12, Káló 11. A bajnokság állása: 1. Eger SE II. 4 4 — — 114- 74 8 2. Füzesabony 4 4 — 105- 71 8 3. Egri TK 3 3 — — 57- 37 6 4. GYSE 2 2 — — 47- 33 4 5. Heves 3 — 3 49- 57 — 6. Novaj 4 — 4 79-103 — 7. HKVSC 4 — 4 59- 84 — 8. Gy. Főisk. 2 — 2 28- 79 — A férfiaknál újabb idegenbeli győzelmével, megtartotta veretlenségét a Zalka SE, és így pontveszteség nélkül vezeti a mezőnyt. Szoros eredményt hozott az Egri Forgácsoló—HKVSC találkozó. Döntetlen állásnál a hatvaniak két hétméterest is kihagytak a meccs végén. Hiába vezetett a Finommechanika, a GYSE három perc alatt öt gólt lőtt és a maga javára fordította a mérkőzést. Az elmúlt forduló meglepetése a gyöngyösi főiskolások Füzesabony ellen elért döntetlenje. A házigazdáknál Házi egymaga 14 gólt szerzett. Eredmények: Heves—Zalka SE 19—23 (7—11). Ld.: Bartos 8, Gulyás 7, ill. Nagy és Bátori 6—6. ETK—Gyön- gyössolymos 31—12. Ld.: Vizes 9, Scheibi 6, Csifári 5. E. Forgácsoló—HKVSC 22—20 (11—11). Ld.: Hierman 5, ill. Kókai 9, Basa 6, Kerek 5. GYSE—Finommechanika 30 —27 (11—13). Ld.: Román és Lengyel 6—6, ill, Bóta 13. Gy. Főiskola—Füzesabony 23 —23 (7—13). Ld.: Házi 14, ill. Mészáros 6, Csanálosi 5. A bajnokság állása: 1. Zalka SE 2. Egri TK 3. GYSE 4. F.-abony 5. HKVSC 6. Gy. Főisk. 7. E. Forg. 8. E. Fmech. 9. Heves 10. Gy.-solym. 4 4 ------ 78- 64 8 4 3 1 — 103- 64 7 4 3 — 1 100- 79 6 4 2 1 1 73- 65 3 4 2 — 2 87- 92 4 4 1 1 2 93- 94 3 4 1 1 2 80- 93 3 4 1 — 3 94- 93 2 4 1 — 3 77- 88 2 4 ------ 4 62-115 V arga fejlődött tavasszal a legtöbbet (Fotó: Szántó György) teremt, a gólszerzésre, mint mi. — A sok 1—0-ás győzelem nem fárasztó idegileg? — Tény, hogy többet kivesz a társaságból, mintha az első húsz percben berúgnánk a helyzeteket. Ráadásul ilyenkor elég hosszú véghajrát is kell nyitnunk. Tény, hogy idegesítő, de nem baj. mert két pontot jelent. A Kazincbarcika ellen végre már nyugodtan focizhattunk a második félidőben, mert nem volt tét. Ezért is, no meg az első félidőben nyújtott nagyon jó teljesítmény, illetve a rekkenő hőség miatt a másodikban nem ott folytatódott a játék, ahol az elsőben abbamaradt. — Az edző véleménye szerint kiket lehet kiemelni az elmúlt öt fordulóban nyújtott teljesítmény alapján? — Póta megbízhatóan védett, időnként bravúrokra is képes volt. Varga egyenletes, jó teljesítménye tűnt ki, a tavasszal ő fejlődött a legtöbbet. Lengyel védekezése magas színvonalúnak, hatékonynak bizonyult. Csep- regi a csapatjáték irányítója volt. tőle sok függ a jövőben is. Ügy tűnik, hogy felzárkózik mellé Tost is, de a többiek sem nyújtottak rossz teljesítményt. — Mi várható a következő öt mérkőzéstől? — Ügy érzem, hogy a sűrített fordulók miatt a neheze most következik. Kis Szabó Ervin Eger SE—Kiskunfélegyháza 65—47 (31—26). NB lies női kosárlabda-mérkőzés. Kiskunfélegyháza. V.: Zékény, Öze. ESE: Molnár E. 7, Sümeginé 5, Bajza 14, Molnár B. 12, Kocsisné 15. Cs.: Csehó 10, Szálkái, Sereg, Tolnai, Aczél. Edző: Galambos János. A második félidőben nyújtott jobb teljesítménnyel nyertek az egriek. Szolnoki MAV-MTE— Eger SE 62—54 (31—30). Vasárnap 11 órakor a Pozsonyi utcai pályán a Békés ellen mérkőzik a piros-kék együttes. ★ Korábban — téves tájékoztatás miatt — azt írtuk, hogy Galó Jenő lett a Füzesabonyi SC labdarúgó- szakosztályának a vezetője. A valóság, hogy nem a körzeti LSZ elnöke, hanem sportmunkatársa, Horváth János kapta, vállalta el a klubnál június végéig a szakosztályvezetői teendőket. Ifjú gárdisták lőállásbán Ma és holnap Salgótarjánban rendezik meg az ifjú gárdisták kispuskás lövészversenyének országos döntőjét. Mivel a hatvani MÁV. lőtéren lebonyolított elődöntőn Heves város csapata szerepelt a legjobban, így ők képviselik megyénket a Nógrádban sorra kerülő seregszemlén. Versenyen kívül Az élvonalban már befejeződött a labdarúgó-bajnokság, a többi osztályban a finis következik. Az időpont mindenesetre már az őszre készülés első állomása: az éberebb játékosszerzők útra keltek. A témához friss indíttatásunk van. Ezen túlmenően egyfajta sorako- zót rendeltünk el a megyénk jelentősebb klubcsapataiból katonáskodók részére. Vajon ők mikor cserélhetnek „mezt"? • Kik és mire voltak kiváncsiak Hatvanban a területi válogatottak csoportdöntőjén? Nem elömérkőzést játszottak az öregfiúk. ámbár egy jónevű vendéggárda összejött volna: Buús (Tatabánya) — Csank (Eger). Kovács F. (Videoton), L antes (MTK-VM?) — Temesvári (Tatabánya) Mucha (FTC) — Szabó Gy. (Tatabánya). Vígh (Eger), Havasi (FTC). A hiányzó posztokra a Vasas, a DMVSC, a Leninvá- ros adta volna kevésbé ismert megfigyelőit. Merthogy a Zagyva-parti pályaszél -körül árgús szemekkel követték a zöld gyepen levők minden megmozdulását. Jóllehet hétágra sütött a nap, de aligha kirándulásnak tekintették a jelen kispados szakemberei az ideutazást. Féltékenységnek azonban jelét sem vettük, sőt, a találkozó elején egymástól másolták le az összeállításokat, vajon melyik számhoz ki tartozik. A meccsen végül is bombameglepetés erejű produkcióval egyetlen futballista sem rukkolt ki, alighanem maradt a szemlélők számára egy újabb leszűrni való tapasztalat a már korábban kiszemeltekről. De vajon kik azok? Némi fondorlattal és leplezett hallgatódzással sikerült néhány „fülest'’ elcsípni, bár abszolút hihetőségükért nem vállalunk felelősséget. Többen is erősit- gették, hogy a tatabányai „vezérkar" Temesvári Miklóssal az élen a gyöngyösi védőért, Huszár Károlyért vonult ki elsősorban. A hatvani balszélsőért. Barna Lászlóért állítólag külön versenyt vív a Videoton és a Ferencváros. Rácz Sándor. a HKVSC szakosztályelnöke évek óta ..szokja” az al g emészthetni, hogy mindig visznek el tőlük labdarúgót. A fehérváriakhoz került korábban Horváth F., aztán ott van most is Gömöri. Barnával kapcsolatban mondta: — Játékosunk azt vallotta, hogy ha hívják. min dánképpen szeretne elmenni. Huszonhárom éves, nőtlen, úgy érzi nincs veszíteni valója. A kérdés, vajon szerdai lecserélést követelő teljesítménye láttán megingott-e az iránta táplált remény Kovács Ferenc mesteredzőben, esetleg Havasi Mihály technikai vezetőben? Hányán és hol fociznak Honvéd-mezben? Káló József, az Eger SE technikai vezetője: — Tőlünk tavaly augusztusban vonult be a mezőtúri H. Szabó L. SE-hez Simon Antal. Az NB II-es csapatban csak néhányszor szerepelt, mert egymás után kétszer műtötték, hasonló panaszok miatt, mint Szer- tet. Ügy tudjuk, két-három hét múlva elkezdheti az edzéseket, mi jövő év februárjában várjuk vissza, hiszen 1988. június 30-ig köti szerződés klubunkhoz. A miskolci H. Papp J. SE-től most a nyáron szerel le Szilágyi András, a területi csapatban rendszeresen játszó csatárnak bár júniusban nálunk lejár a szerződése, számolunk vele. A Bp. Honvéd juniorjai között rendszeresen pályára lép a hátvéd Csendes BáLint. Ö és a vele együtt bevonult védőközéppályás Aranyos Imre (utóbbi tavasztól a H. Köteles SE-t erősíti) 1987 februárjában tér vissza Egerbe. hiszen 1988 nyaráig írtak mindketten alá. A területi bajnokságban edződött, most másutt ka- tonáskodók névsora: Molnár Attila (rövidesen számítanak Gyöngyösön a védőjátékosra, a H. Gáspár SE-től tér vissza). Horváth Zsolt (jövő februártól erősítheti a Recski Ércbányászt a H Gáspár SE-hez bevonult gólerős középcsatár), Berec2 Péter (a középpályás 1987 kora tavaszától állhat újra a Bélapátfalva rendelkezésére, addig a H. Gáspár SE tizenegyét irányítja). Budavári Sándor Előrehozott bajnoki Ma: Bélapátfalva Balassagyarmat Az eredetileg vasárnapra. Bélapátfalvára kiírt területi bajnoki labdarúgó-mérkőzés időpontja a ballagások miatt megváltozott. így a Mát- ra-csoport mérkőzését ma pénteken 17 órakor játsszák Lehnert is ••• Nyolc csapat, közte a csehszlovák és a magyar ifjúsági B-válogatott részvételével Duna-kupa elnevezésű labdarúgótornát rendeztek Pozsonyban, amelyen szép magyar siker született. Együttesünk, amelynek tagja volt Lehnert Zoltán, a Recski Ércbányász fiatalja is, veretlenül nyerte a küzdelemsorozatot, a döntőben 2—0-ra győzte le a házigazdák B-válogatottját. A válogatók bizalmát korábban is elnyert Lehnert ezúttal nem középpályán, hanem előretoltan a jobb oldali ék helyén szerepelt, és az SV Isenburg elleni 3—0-ás győzelemmel végződött mérkőzésen két gólt szerzett. A tehetséges, mindössze 17 éves játékos a hét végén ismét visszakerülhet saját csapatába, és a szombati bajnoki mérkőzés után vasárnap az FTC ellen is bizonyíthat. ffesztbaum)