Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

A

szóban forgó államalakulat a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján keletkezett, s mintegy öt esztendeig állt fönn. Némelyek szerint máig is létezik. Szerintünk ezt az állítást a történelmi nosztalgiák körébe kell utalnunk.

A Kisunió demokratikus katonai köztársaság volt a Kárpát-medencében, a Duna jobb partján. Lélekszárna hét-nyolc fő, alapítóinak átlagos életkora hét év. Hitelt érdemlő források szerint a szerveződés első osztályban kezdődött, s a tanév vége felé már virágzó államiságot találunk. A polgári fejlődés erőinek érvényesülését ekkor még a nomádság bizonyos elemei gátolják: a nép elsősorban születésnapok alkalmával gyűlik össze egyikük vagy másikuk lakásán. Ilyen körülmények között az érdekérvényesítés legtisztább és legerőteljesebb formái tudvalevőleg báránybőrbe kényszerülnek, s így se mindig törhetnek át a vendégjog íratlan, de az idősebb nemzedék által sokszor fogcsikorgatás árán is képviselt szabályrendszerén.

Meghamisítanánk a történelmi valóságot, ha azt állítanánk, hogy a Kisunió életét kezdettől fogva az ellentétek jellemezték. E szövetséghez csatlakozni végtére is nem volt kötelező, ki-ki az ősi ösztönnek engedett, mely ezt suttogta: igaz, hogy otthon minden játékot megkapunk, de azért barátok is kellenek. S hogy az emberi nem közös emlékezete mennyi bölcsességet őriz, arra bizonyság: az osztályban

hosszú ideig a Kisunió volt az egyetlen többé-kevésbé tartós és viszonylag népes csoportosulás. Ha létrejött azóta más alakzat is, az ennek nyomán vagy egyenesen ellenére képződött, nem föltétlenül a nagyobb közösség erősítésére.

Hogyan* is jellemezhetnénk hát a Kis- uniót más gyerekcsapatoktól váló megkülönböztetésül? Föl kell hívnunk a figyelmet az államforma meghatározására: a demokratikus katonai köztársaságban a „katonai” jelző arra utal, hogy kemény játszótéri csatákban született, a „demokratikus" pedig azt jelenti: belső életét nem a nyers erő Irányítja, hanem korunk^ haladó rendszereinek mintájára óhajt működni. A demokratikus eszmények követését nem tekinthetjük puszta véletlennek. A Kisunió polgárainak jó része gyakran kapott ajándékul könyvet — nem utolsósorban egymástól _ s kérdéseikre közvetlen felnőtt körn

yezetük fenyítés helyett többnyire érdemi magyarázatokkal válaszolt. A feltétlen tekintély elvét nem ismerték, kezdetben még erősebb testalkatú osztálytársaiktól sem féltek, még a vagyoni különbségeket is alig érzékelték, részben életkori sajátosságok

miatt, részben mert azok még nem látszottak annyira élesnek, hogy a gyermek- világ szerveződését jelentősen befolyásolhatnák. A Kisunió tagjai szombat délutánonként még összegyűlhettek egyikük-másikuk lakásán, mert nem mindegyiküknek volt tölkük vagy még nem mindegyikükén volt vityilló, s így csak vasárnap kellett kimenniük. Azok az osztálytársak, akik már fedél alatt tölthették a hétvégét, ritkán tanúsítottak — és sohasem tartós —

vonzalmat a Kisunió iránt. Ez azonban kevéssé zavarta a kisunióbelieket, s mivelhogy önmagukon kívül messze földön nem láttak szervezett erőt, minden éberségükkel az ufók felé fordultak. Minden könyvet megszereztek, amely a Földön kívüli élet lehetőségét tárgyalta, s minden erre vonatkozó hírt lelkiismeretesen egymás tudomására hoztak. Nem értékelték túl azonban a fenyegetettséget, s jóformán alig fegyverkeztek. Inkább a gazdasági élet belső egyensúlyának megteremtésén fáradoztak, föltehetőleg azon meggondolásból, hogy az egy államnak tartós béke esetén is javára válik. Hangsúlyoznunk kell: nem vádolhatjuk őket semmiféle szeparatizmussal. Nem zárkóztak el a szélesebb közösség, a tágabb haza gondjai elől sem. Miközben a kisuniói dollár árufedezetének megteremtésén munkálkodtak, azon is hasonlóképpen törték a fejüket, miképp lehetne konvertibilissé tenni a forintot. Aki valamennyire is jártas az összehasonlító történettudomány módszereiben, könnyen megbizonyosodhat róla, hogy e gondjaikban nem is szakadtak el túlságosan a kor valódiságától, ha valóságosnak tekintjük a magyar nemzetgazdaságnak az egykori szakirodalomban és sajtóban megnyilatkozó reménységeit.

Mint láttuk tehát, a Kisunió létrejötte és virágzása csak a világjelenségek összefüggésrendszerében érthető. Tisztázásra váró kérdés: vajon bomlásában és bukásában milyen jellegű és mértékű szerepük van a külső tényezőknek. A mi feladatunk azonban elsősorban a belső folyamatok feltárása. Ennek értelmében tekintetbe kell vennünk, hogy e rokonszenves államalakulat születése óta eltelt öt kemény esztendő. Az Uifóveszély háttérbe szorult, több gyermek szülei elváltak vagy el sem váltak, mások is kezdték megismerni az életet. A társadalmi cselekvés először a napközibe, majd a játszóterekre szorult.- Ezzel megkezdődött a területi széttagolódás. A sportbeli képességek kibontakozása és a nyelvtanulási láz pedig elindította az érdekeltség szerinti megoszlást. Amikor tömegeket átfogó lelki közösségről már alig beszélhetünk, lényegében három vezéralak hatalmi harca és a kisebb testvérek beilleszkedési vágya élteti még — annyira, amennyire — a Kisunlót. Az alsósok még tágra nyílt szemmel tudnak mindenre rácsodálkozni — az alapítók már hatodikosok —, s a kicsiknek bátyjuk-nénjük árnyékában aligha jut eszükbe, hogy az öregebbekhez mérjék magukat. A népesedési helyzet, a nemzedé- déki egyensúly és mindenekelőtt a józan, de lendületes gazdasági tevékenység hosz- sú időre biztosítani látszott az egészséges fejlődést. Külgazdasági jelenségek robbantották ki a politikai válságot.

Míg a Kisunió apraja-nagyja azon törte a fejét, miféle exporttevékenységgel lehetne konvertibilissé tenni dollárjukat legalább forintviszonylatban, a másik padsorban fölbukkantak az ananyrudak. A bölcsebb kisunióbeliek rögtön .mondták, hogy a legcsillogóbb csokoládépapírral borított fadaraboknál is lényegesen többet ér a szerényebb külsejű, de ehető sókerámia — saját szabadalom —, amelyet úgy kapkodnának a világpiacon, mint a cukrot, csak el kellene már kezdeni a gyártását, a Farkas Robi mégis többeket gondolkodóba ejtett ama asztalverő módon hangoztatott véleményével, hogy azért nem ártana elrabolni néhányat azokból az aranyrudak- bój.

Hogyan-hogyan nem — talán mert a három aranygyártó is fölfigyelt a szomszédban zajló parlamenti vitára, és elrejtette a kincset —, egyelőre győztek a „galambok”. Olyannyira, hogy államreformot is sikerült végrehajtaniuk. Ennek értelmében a „katonai” jelzőt törölték államnevükből. A „héják” azonban nem nyugodtak bele pozícióik elvesztésébe, Robi ettől kezdve minden fórumot megragadott, hogy lehülyéz- hesse volt minisztertársait.

Farkas Robi ellenzékbe vonulása még nem jelentett volna végveszélyt, kiválása inkább föllélegzést hozott, íhisz az utóbbi időben sokan már csak megszokásból hívták meg a születésnapjukra Is, mert mindig ő kezdte a verekedést, ráadásul olyan

ravasz módon, hogy soha sem k.'-jlt a kupac aljára. Sajnos azonban a bomlás már föltartóztathatatlan volt, jelei a demokratikus koalíción belül is mutatkoztak.' A két szellemi vezér — egyikük elnöki, másikuk pénzügyminiszteri poszton — barátként, őszintén becsülte egymást, és ennek külső jeleivel sem fukarkodtak a nyilvánosság előtt. Nem is volt szükségük egymás tekintélyének nyesegetésére, hisz mindketten meg voltak győződve hivatal- béli elsőbbségükről. A gépezet hajszálrepedései akkor nyíltak réssé, melyen a mélyben munkáló erők titkos játékára láthattunk, amikor eljött az új elnökválasztás ideje. Hogy természetes úton járt-e le az előző ciklus vagy az aranyrúdválság vetette föl a bizalmi kérdést, nem tudjuk pontosan. Egy bizonyos: a választási harc a várhatónál élesebbre sikeredett. Polgár Dani, a széles koncepciójú pénzügyminiszter maga is meglepődött, amikor megtudta, hogy elnökválasztás lesz. Neki addig tökéletesen megfelelt a pénzügyminiszterség, mert barátját csupán miniszterelnöknek tudta. Most azonban hirtelen megértette, hogy Gergő államelnökségre tör. Az elnöki rendszer pedig gyökereiben változtatná meg a Kisúnió politikai szerkezetét. Most értette meg Dani. mire is ment ki Gergőnek az utóbbi időben kibontakozó nagyszabású telepítő-ország - gyarapító tevékenysége. Gergő mint a köz-' igazgatás feje, minden állampolgárt sokpecsétes igazolványokkal látott el (Dani nem győzött újabb és újabb radírokat beszerezni, mert mindből pecsétnyomó lett barátja kezében), pontos népességnyilván- tartást is vezetett a minisztérelnök, amelyből kiderült, hogy a Kisunió lélekszáma rohamosan növekszik. A pénzügyminiszter számára teljesen ismeretlen nevek hemzsegtek a nyilvántartásban. Rendes gyerekek, ott laknak, ahol a nagymamája, bizonygatta Gergő. Dani csak akkor ütődött meg igazán e sokaságon, amikor belegondolt, hogy ezek mind szavazni fognak. De aztán meg is feledkezett róluk. Ha eddig nem látta óikét, valószínűleg az elnökválasztásra sem tudnak eljönni a város túlsó végéből, hisz négy-ötévesek is akadnak soraikban.

F

orrásaink ez időszaktól kezdve egyre gyérülnek. Tulajdonképpen csak Dani és Gergő vonakodó szóbeli közléseire támaszkodhatunk, ök ma is barátok, és a szabad idejükhöz képest nagyon is sokat vannak együtt, de a Kisunióról már nemigen esik szó köztük. Nem pironkodnak még éppen miatta, ha rákérdez valaki, de már alighanem gyerekes és komolytalan dolognak tartják.

Trencsényi Imre